Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-02 / 255. szám

16 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 2., KEDD ELET & STILUS Varázsszer betöréshez Tizenkét év kényszer- munkára ítéltek egy gui- neai varázslót, akinek hókuszpókuszai bank­rablás közben csődöt mondtak. A varázsló két segédjével, akik különben kórházi ápolók voltak, hullákból nyert szervekkel ke­reskedtek. Az afrikai hiedelmek szerint ugyanis az emberi szer­vek szerencsehozó talizmánnak számítanak, sőt a szemmel ve­réstől is megvédenék. A példá­san szigorú bírói ítélet azonban mégsem a szervkereskedés mi­att született. A varázsló ugyanis párhuza­mosan másban „utazott”, azt állít­va a hiszékenyeknek, hogy egy kis üveg férfierő birtokosaként láthatatlanná válnak, feltéve, ha előzőleg elvégzik a szükséges rá­olvasásokat. A varázsló olyan meggyőző volt, hogy egyik ügyfe­le a gyakorlatban is kipróbálta a módszert, s egy üvegcse örökítő­anyaggal felszerelkezve elindult bankot rabolni. A varázsló szerint balfácán ügyfele rontott el valamit a ráolvasásnál, ám ez a bíróságot nem érdekelte. A testület egyébként az ítélet indoklásában súlyosbító körül­ménynek értékelte, hogy a csoda­tévőnek árult szervek teljesen ha­tástalanoknak bizonyultak. Az ígéret szép szó, a nők pedig be is tartják Tíz magyar nő közül legalább kilenc tett már valamilyen fogadalmat az életé­ben, s a fogadkozók közel kétharmada meg is tartja, amit ígért. Egy közelmúltban elkészült felmérés elemzé­séből kitűnik, hogy a fogadalmak végigkísé­rik az életünket, különösen a gyengébb nem képviselőiét. A válaszadó hölgyek 92 százalé­ka tett már valamilyen ígéretet élete folya­mán, de ugyanez a férfiak 62 százalékáról is elmondható. A fogadalomtevők egyharmada nem köti semmilyen feltételhez fogadalmai betartását, és ez egyformán alakul mindkét nem esetében. A nők többsége úgy tartja, hogy egy-egy ígéret teljesítése valójában csak saját magukon mú­lik, és semmilyen külső tényező nem játszik szerepet. Ha valakinek nem sikerül egy-egy fo­gadalom teljesítése, akkor a hibát többnyire magában keresi. Csupán 22 százalékuk mondta azt, hogy kül­ső okok miatt nem tudta betartani az elhatáro­zását. A kutatás legérdekesebb, legmeglepőbb eredménye talán az, hogy a válaszadók nagy többsége, 58 százaléka általában meg is tartja, amit ígért. A fogadalmak többsége az egészséggel és a táplálkozással függ össze. A válaszadók két­harmada nyilatkozott úgy, hogy tett már mér- tékletességi fogadalmat. Érdekes, hogy a do­hányzásról való leszokást elsősorban a férfiak említették (a megkérdezettek fele), ez az arány a nők körében csupán 27 százalékos volt. Igaz, ők eleve kevesebben is dohányoznak. A pénzkérdés csak ez után következik: a vizsgálatban részt vevők fele ígérte már meg korábban, hogy igyekszik félretenni a pénzé­ből. A nők közül sokan a viselkedésükkel és a családjukkal kapcsolatos vállalásaikat részesí­tik előnyben, de a válaszadók egyötöde a mun­kával és a képzettségével kapcsolatban is fo- gadkozik. Nem meglepő, hogy a hölgyeknek sokkal fontosabb a külső megjelenés, mint a férfiaknak. Ők sokkal gyakrabban fogadkoz- nak ezzel kapcsolatban: le szeretnének fogyni, a hajukkal kapcsolatos problémákat szeretnék megoldani. A nők 58 százaléka például már tett valamilyen ígéretet a hajára vonatkozóan. A Sunsilk Fogadalomkutatás azt is vizsgálta, hogy mi mozgatja az embereket, milyen okok miatt teszünk újabb és újabb ígéreteket ma­gunknak. A válaszadók négyötöde egyértelmű­en azért fogadkozik, hogy saját magának bizo­nyítson. Sokan hozzátették: a fogadalom köte­lez, így sokkal könnyebb egy-egy nehezebb célt is elérni. A válaszadók töredéke nyilatkozott úgy, hogy a környezete miatt, másoknak való meg­felelési vágyból, megszokásból vagy viccből tesznek fogadalmakat. Érdekes megfigyelni azt is, hogy az emberek mikor, milyen idősza­kokban tesznek életre szóló esküket. Sokan egy­értelműen a szilveszterre és a különböző alkal­makra (születésnap, névnap) szavaztak. Ám igazán azok a fogadalmak lesznek hosszú éle­tűek és a valóságot azok befolyásolják legin­kább, amelyeket az életünk valamely forduló­pontján határozunk el: mint például egy beteg­ségből való felgyógyulás. EGY KIS BOnÁS, AMELY MEGBOCSÁTHATÓ SAROKPONT. Nem lett bukott nő, de kedves perceket szerzett a közön­ségnek az a modell, aki tűsarkú cipőjével küzdött meg az ausztráliai divathéten. Egyben emlékeztetett rá, hogy a kifutók csillogó világában is emberek élnek. fotó, epa OLVASTAM F.KOVATSEVA Almaszünet Megboldogult iskoláskoromban volt téli, tavaszi, nyári szünet, na meg szénszünet. Az utóbbi akkor, ha hosszú, kemény teleken a bányászok nem győztek elég szenet termelni. Őszi szünetünk ilyen formában minima, nem volt, viszont egy-két hétre mindig el­vittek bennünket valamelyik állami gazdaságba szüretelni, kuko­ricát törni, almát szedni. Onnan jutott mindez eszembe, hogy olvasom, almaszünetet ve­zettek be Németországban a Siemens cég egyik egységénél. Igaz, ez esetben nem almát szednek, hanem esznek. Az üzem nem do­hányzó dolgozói ugyanis megelégelték, hogy füstölő társaikkal el­lentétben nekik nincs cigiszünetük és bevezették az almaszünetet. Rájöttek, hogy hátrányban vannak, többet dolgoznak mint do­hányzó kollégáik, akik óránként 10-15 perces szünetet tartanak. Arról nem is szólva, hogy ilyenkor a bagósok az erre a célra kije­lölt helyiségben klikkesednek, pletyiznek, hasznos háttér-informá­ciókat gyűjtenek, amiből a nem dohányzók kimaradnak. Ezt az eddig feloldhatatlan ellentétet enyhíti az almaszünet, ami­kor a füstöt ellenzők a számukra kijelölt teremben almát ropogtat­nak és erősítik saját kommunikációs rendszerüket a bagósokhoz hasonlóan. A cég azért vezette be mindezt, hogy bebizonyítsa, azok is részesülhetnek valami jóban, akik káros szenvedély nél­kül is képesek kiválóan dolgozni. Az életkor nem mutatja a szervezet valódi korát, csak a számítógép Élhetnénk akár 140 évig is, nak az adatnak, amelyet születé- lével kimutatta, hogy a kísérleti határozni, hogy például egy 65 de minek? Sokszor a test már jóval előbb elkopik, sőt a születésnapok száma sem jelzi pontosan, mennyi idős is a szervezetünk. Brit kutatók szerint az emberek „biológiai kora” nem mindig fe­lel meg életkoruknak, vagyis an­si időpontjuk alapján kapunk. A kutatóknak egy londoni kli­nikán végzett kísérletsorozatban sikerült kiszámítaniuk a részt­vevők biológiai korát, méghozzá különböző mutatók (a vérnyo­más, a koleszterinszint, a tüdő kapacitása, a bőr rugalmassága) alapján. Az elkészített matemati­kai modell ezek figyelembe véte­alanyoknak mely testrészei idő­sebbek, elhasználódottabbak annál, mint amit hivatalos élet­koruk alapján várni lehetne, s melyek a fiatalabbak, jobban működők. A számítógép jelentős különb­ségeket mutatott. Robert Weale gerontológus szerint ilyen mo­dellek segítségével meg lehetne éves embernek valóban nyugdíj­ba kell-e mennie, vagy dönthet a további munka mellett (mert szervezete még csak'az 55 éves szintnél tart.) így a munkaadók nem csak a hivatalos életkor alapján dönthetnének a nyugdí­jazásról, hanem a valódi helyze­tet mutató biológiai tényezőket is figyelembe vehetnék. Jó kis akciót * SUZUKI A ml autónk HUMOR Lehetetlen- Pincér, ugyanazt az ételt kérem, amit a szomszéd asz­talnál az a hölgy eszik - mond­ja Kovács az étteremben.- Lehetetlen, uram. Ő ugyanis nem vendég, hanem ellenőr. Dokik egymás között Az állatorvos elmegy a kör­zeti orvoshoz:- Vizsgáljon meg, kolléga, vacakul érzem magam!- Mi a panasza?- Na, hát így könnyű! Pályafutás- Fiatal lány koromban a ro­mantikus filmek primadonná­ja voltam - meséli az idősödő művésznő -, később az eroti­kus mozik sztárja lettem, mostanában pedig a horrorfil­mek legkedveltebb főszerep­lője vagyok. Hol van az a nyár?- Húsz fontot kér egy éjsza­kai szállásért? - kérdi a felhá­borodott vendég a skót hegyi falu szállójában. - Hiszen fő­szezonban, nyáron is csak tíz fontot kért eddig!- Hja, az nyáron volt, kérem! Ősszel már hosszabbak az éj­szakák! Figyelőállás A férj a háztetőn figyel erő­sen. - Te mit csinálsz ott? - zrör- ren rá a felesége.- Nézem, mi zajlik a szom­széd úr hálószobájában.- Tegnap is leskelődtél? - kérdezi ájuldozva az asszony.-Igen, de te akkor már nem voltál ott. jelez Olajcsere 9 900 forintért, minden Suzuki-tulajdonosnak! Lehet egyéves, kétéves vagy akár az elsők egyike: a hivatalos márkaszervizekben minden Suzukinak mindössze 9 900 forintért kiváló minőségű, szintetikus technológiával készült Shell Helixre cseréljük motorolaját. Az összeg tartalmazza az olaj, az olajszűrő és a munkadíj árat! Ráadásul az akció ideje alatt számos eredeti alkatrészt is kedvezményesen adunk Önnek. íme egy, azon kevés ok közül, amiéd fel kell keresnie márkaszervizét! Az akció október 25-töl november 30-ig érvényes. Az akciós készlet erejéig. C0.,-kibocsátás (kombinált): 119 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 4,91/100 km. SUZUKI. Tudjuk, mi számít. f <

Next

/
Thumbnails
Contents