Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-12 / 264. szám

2 2004. NOVEMBER 12., PÉNTEK VILÁGTÜKÖR Tíz zsák jeruzsálemi föld Arafat sírjára gyász Rámalláhban temetik el az elhunyt politikust. A világ vezetői történelmi pillanatról beszélnek, és fordulatot várnak a Közel-Keleten. Az autonóm területeken zavargások törtek ki. Jasszer Arafat csütörtök hajnalban egy Párizs mel­letti katonai kórházban el­hunyt. A palesztin elnököt ma búcsúztatják Kairóban. Gyulay Zoltán Elhunyt Jasszer Arafat palesz­tin elnök. A Párizs melletti Cla- mar Percy katonai kórházában csütörtök hajnalban, 3 óra 30 perckor érte a halál. A hírt keze­lőorvosa, Christian Estripeau közölte. Tegnap Rauhi Fattúh palesztin parlamenti elnök, az autonóm hatóságok ügyvivő vezetője letet­te a hivatali esküt Új államfővá­lasztásokat hatvan napon belül kell kiírni. Megtörtént az utódlás a Pa­lesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és az el-Fatah élén is. A PFSZ új elnöke az eddigi helyet­tes és főtitkár, Mahmúd Abbász lesz. Az el-Fatah irányítását Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai bizott­ságának vezetője veszi át. A hatóságok negyvennapos gyászt rendeltek el. Miközben a palesztin televízió csütörtökön imákat és gyászzenét sugárzott, müezzinek Korán-verseket ol­vastak fel. A hír hallatán palesz­tinok ezrei tódultak Gáza utcái­Zavargások törtek ki a palesztin területeken. Gázában a tüntetők automata fegyverekből lövöldöztek. ra, s automata fegyvereikkel a levegőbe lövöldöztek. A forgal­mat felgyújtott autógumikkal akadályozták. Fiebronban izrae­li kocsikat gyújtottak fel. A rend­őrség kénytelen volt könnygázt és gumilövedékeket bevetni. Betlehemben a palesztinok kö­vekkel dobáltak meg zsidó cso­portokat. A szélsőséges Al-Ak- sza Mártírjainak Brigádjai fel­vette Arafat nevét. Az elhunyt politikus holttestét csütörtök este a francia légierő gépe szállította Kairóba. A gyász- szertartást a kairói repülőtér Ab­del Aziz-mecsetében ma délelőtt 10 órakor tartják meg. A palesztin elnök a kelet-jeru- zsálemi al-Aksza-mecsetet jelölte ki sírhelyéül. Jasszer Arafat utol­só kívánságát végső nyughelyé­ről Izrael nem engedte teljesíte­ni. Kőkoporsóját így pénteken egykori főhadiszállásának és há­zi fogságának helyszínén, a „Mukatában” temetik el. Hogy mégis eleget tegyenek a végren­deletnek, tíz zsák földet szállíta­nak a Templomhegyről (arab ne­vén: Sziklahegyről) Rámalláhba. A palesztinok remélik, hogy idő­vel újratemethetik Arafatot az ál­tala megjelölt helyre. Az iszlám előírja, hogy a halottat huszon­négy órán belül el kell hántolni. Rauhi Fattúh, az ideiglenes államfő Az 55 éves államférfi társa volt Arafatnak a száműzetésben, és vele tért vissza a palesztin területekre 1994-ben. A hatnapos háború, a pa- - lesztin területek izraeli megszállása után hagyta el szülővárosát, Gázát 1967-ben, s költözött át Damaszkuszba, ahol elvégezte felsőfokú tanul­mányait Tagjává vált az Arafat által alapított és vezetett Fatah szervezet Forradalmi Tanácsának Mahmúd Abbász, a PFSZ új vezetője A galileai Szafed (Cfat) városában született, 1935-ben. Az Izrael állam megalakulását követő első izraeli-arab háború alatt maga is mene­kültsorsra jutott. A 60-as évek legelején csatlako­zott az Arafat vezette Fatah mozgalomhoz. Moszkvában írt disszertációt a cionizmusról Abbász az 1993-ban kötött izraeli-palesztin bé­keszerződések egyik létrehozója volt Miniszterelnöki tisztséget töltött be 2003-ban. A szélsőségesekkel nem kívánt leszámolni Faruk Kaddumi, az el-Fatah első embere A ciszjordániai Nábluszban született, 1930-ban (más források sze­rint 1931-ben). Jajfában járt iskolába, majd a kairói Amerikai Egyetemen szerzett közgazda- sági diplomát 1958-ban. A líbiai fejlesztési tanács gazdasági szekciójánál, a szaúd-arábiai olaj- és ásványügyi minisztériumban, valamint a kuvaiti közegészségügyi minisztériumban szerzett 1958 és 1966 között szakmai gyakorlatot Mozgalmi neve Abu Lutf. A Fatah alapító tagja, egy ideig a mozgalom főtitkára. Arafattal együtt tért haza 1994-ben Palesztinába. Gratulált a kormányfő az amerikai elnöknek GYURCSÁNY FE­RENC megerő­sítette Ma­gyarország szándékát, hogy a kiváló politikai együttműködésre építve, di­namikusabb fejlődési pályára állítsuk a két ország kapcso­latait. Hazánk ebben a vonat­kozásban nemcsak a kétolda­lú viszonyban, hanem regio­nális központként is szoros partnere lehet az USA-nak. A brit kormány reméli a küldetés folytatását A BRÍT KOR­MÁNY „egy ba­ráti szuverén ország dönté­sének” tekin­ti, hogy Ma­gyarország meghosszabbítja-e Irakban ál­lomásozó katonáinak mandá­tumát - mondta Jack Straw. A brit külügyminiszter rövid tárgyalást folytatott somogyi Ferenc magyar külügymi­niszterrel. Kijelentette: orszá­ga igen kedvezően fogadta, hogy a magyar kormány az Irakban állomásozó katonai egység mandátumának meg­hosszabbítására törekszik. Terroristaelhárító osztag terve Szerbiában A SZERB HATÓSÁGOK egy ütőképes terroristaelhárító osztagot akarnak létrehozni két belügyi kommandó legfelkészültebb tagjaiból. A belgrádi sajtó attól tart, hogy valójában újra akarják éleszteni a Vörössapkás Osz­tag néven ismert, hírhedt milosevicsi titkosszolgálati egységet (JSO). A közbizton­sági szolgálat parancsnoka szerdán jelentette be, hogy a meglévő terroristaelhárító egység, illetve a csendőrség embereiből külön terroris­taelhárító alakulat jön létre. Kíméletlen küzdelemre kell felkészülnie a világnak készülni - mondta az Ország- gyűlés elnöke egy budapesti nemzetközi NATO-konferen- cián. A megelőzés egyik alap- feltétele a minél szélesebb nemzetközi együttműködés. Ugyanakkor a terrorizmus kiiktatása csak egy igazságo­sabb világtól remélhető - hangsúlyozta sziu Katalin. Erőszakhullám söpör végig Hollandián em iskolát felgyújtottak, két templomot megpróbáltak láng­ra lobbantam Hollandiában csütörtökre virradóra. Az erő­szakhullám a szókimondásá­ról és az iszlámmal kapcsola­tos ellentmondásokat kidom­borító filmjeiről nevezetes Theo van Gogh múlt keddi meggyilkolása után árasztotta el az országot. A filmrendező feltételezett gyilkosa iszlám körökkel állt kapcsolatban. Területfejlesztés: brüsszeli segítség Tegnap az Európai Unió székhe­lyén megalakult és megtartotta első munkatanácskozását a ma­gyar szocialisták nemzeti fejlesz­tési tagozata. Az eseményen a megyék képviseletében mintegy negyvenen vettek részt A testü­let célul tűzte ki, hogy elősegíti a régiók és a kistérségek fejleszté­si terveinek kidolgozását. A tago­zat tiszteletbeli elnöke Baráth Ete­le európai uniós ügyekért és Kol- ber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős mi­niszter. Magyarország uniós csatlako­zása a korábbiakhoz képest sok­szorosára növeli a fejlesztési lehe­tőségeket A Széchenyi-terv 150 milliárd forinttal gazdálkodott. Az Első Nemzeti Fejlesztési Terv ennek majd’ tízszeresét, 1350 milliárd forint beruházást tesz le­hetővé. A 2007-től 2013-ig terjedő időszakban a nemzetgazdaság ennek sokszorosával számolhat. Idén napi egymilliárd, az említett időszakban viszont napi hatmil- liárd forint jut majd fejlesztésre. Ez egy közepes magyar város éves költségvetésének felel meg. Litvánia az első az EU huszonöt tagállama kö­zül elsőként Vilnius törvénybe iktatta az unió új alkotmányát. A baltikumi Litvánia idén má­jusban csatlakozott az Európai Unióhoz. Az alkotmányos szer­ződés azt követően lép életbe, hogy valamennyi EU-tagország- ban ratifikálják. A megerősí­téshez tizenegy országban nép­szavazást tartanak. A tagál­lamoknak legkésőbb 2005-2006-ban kell jóváhagy­niuk az alkotmányos szer­ződést. Magyarországon nem tartanak népszavazást. Még szabad inni az orosz ****** sört nyilvános helyen beilleszkedéséről Leszavazták az orosz parla­ment szenátorai azt a törvényja­vaslatot, amely szerint tilos sört árulni és fogyasztani nyilvános helyeken. Erkölcsileg jó a kezde­ményezés, mondják a honatyák, de számos veszélyt rejt magá­ban. Búvóhelyekre kényszeríti például a fiatalokat, akik több­nyire a játszótereken iszogatnak, s fellendülhet a feketekereskede­lem is. Az sem utolsó szempont, hogy miközben várhatóan 17 százalékkal csökken a sörfo­gyasztás, több fogy majd vodká­ból. A Szövetségi Tanács elnö­ke, Alekszandr Kotyenkov a többi között azt a törvényjavaslatban, hogy nincs pontosan meg­határozva a nyilvános hely fogalma. A törvényhozás felsőháza végül úgy döntött: alkalmi bizottságot állítanak fel a hiányosságok pótlására. A jogszabályban minden­képpen pontosabban kell meghúzni az esetleges tilalmi zó­nák határát. Más besorolásba ke­rül valószínűleg az a tér, amelyik gyermekintézmény közelében van, s más egy sima park, mint a játszótér zöldövezete. Kárpátalja reménykedik Kijev és Moszkva megbeszé­léseket folytat az ukrán-orosz kettős állampolgárságról. Ez­zel felcsillant a remény a kár­pátaljai magyarság számára is. Az ukrajnai törvények ugyanis mindeddig kizárták ezt a lehetőséget. Az Ukrajnai Magyar Demok­rata Szövetség ezért is szor­galmazza, hogy a Magyar Ál­landó Értekezlet foglalkozzon érdemben a kettős állampol­gárság kérdésével. Gajdos Ist­ván UMDSZ-elnök a magyar- országi népszavazás sikeré­ben bízik. Szerinte azonban meg kell teremteni a szülőföl­dön maradás biztosítékait is. A kárpátaljai politikus sze­rint a külhoni magyar állam- polgárság legfontosabb ered­ménye az lehet, hogy a hatá­ron túli magyarok mielőbb magyar útlevélhez jutnának. ■. T. A. Közösségi jogban gondolkoznak Lamperth Mónika belügymi­niszter részt vett a bevándorlók integrációjáért felelős EU-mi- niszterek részére szervezett konferencián a hollandiai Gro- ningenben. Az Európai Unió je­lenlegi holland elnöksége ki­emelt jelentőségű kérdésként kezeli a migránsok hatékony tár­sadalmi beilleszkedésének té­máját. Célul tűzte ki, hogy a tag­államok még elnökségének ide­je alatt egyetértésre jussanak az alapelvekről. Szeptemberben 11 pontban foglalták össze a köve­telményeket. Azt követően, hogy a közös szabályokat elfogadják, a tagállamok, az Európai Bizott­sággal együttműködve, saját gyakorlatuknak megfelelőn fej­leszthetik tovább. A groningeni konferencián Lamperth Mónika vezette a meg­különböztetés elleni küzdelem­mel foglalkozó szekcióülést. Is­mertette az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítá­sának hazai gyakorlatát, és a be­vándorlók beilleszkedésével kapcsolatos elképzeléseket. Kez­deményezte az országok közti ta­pasztalatcserét. Szorgalmazta, hogy közösségi jog szintjére emeljék a menekültek, menedé­kesek és bevándorlók egyenlő bánásmódhoz való jogát. ■ Cs. E. i \ »

Next

/
Thumbnails
Contents