Tolnai Népújság, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-07 / 235. szám
16 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. OKTÓBER 7., CSÜTÖRTÖK ELET & STILUS A Tolnai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. T- - -Mobile* Partner Halálos autós szerelem Tragikus véget ért egy légyott, amelyet egy orosz szerelmespár az úttest közepén szeretett volna lebonyolítani. Az eset Berezni- kiben történt. A szemtanúk szerint a párocska késő este egy helyi üzletből lépett ki, s az úttest felé vette az irányt. Az út közepén az aszfaltra feküdtek, majd heves csókolózásba kezdtek. Az enyelgést azonban megszakította egy gépkocsi, amelynek figyelmetlen vezetője átgázolt a szerelmeseken. A súlyosan sérült szerelmespárt a helyi kórház intenzív osztályára szállították, ahol a férfi nem sokkal azután meghalt. A páros hölgytagja még életben van, azonban állapota igen súlyos. Ugyancsak autó és szerelmespár találkozása végződött szerencsétlenül Kanadában is, ahol egy alvó vezető ütközött frontálisan egy vezetés közben éppen szeretkezővei. Az utóbbi kocsit egy 25 éves férfi vezette, aki a szex ellenére sem tért le a saját sávjárói, nem úgy mint a szemből érkező autó, amelynek 37 éves vezetője elaludt. A szeretkező férfi a helyszínen meghalt, barátnőjét és a másik kocsi sofőrjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba. OLVASTAM F KOVATS ÉVA Jó idő\ rossz idő Katasztrofálisnak nevezték az idei nyári szezont a hazai vendéglátósok, az esős, hűvös napok nem vonzották a fürdőhelyekre a vendégeket A bevételkiesés miatt nem egy vállalkozás húzhatja le a rolót, családok nézhetnek más jövedelmi forrás után. Nem úgy a német vendéglátósok, akikre az időjárástól ßggetlenül jó idők járnak. Az egyik ottani pénzintézet ugyanis új szolgáltatásban garantálja számukra - legalábbis pénzügyileg - a napsütéses időszakot, mindegy mennyire meleg vagy hideg, száraz avagy esős a nyár. A bank kezdeményezése egyrészt a hitelfelvevőket, másrészt magát a pénzügyi intézményt biztosítja az időjárás miatti fizetésképtelenség ellen. A „rosszidő-biztosítáisban ” pontosan rögzítik a forgalomkiesést okozó, időjárástól függő veszélyeket, úgy mint a csapadék mennyiségét, a hőmérséklet-változást és így tovább. A csalásokat elkerülendő, kárpótlás szempontjából az étteremhez legközelebb eső meteorológiai mérőállomás adatai a mérvadóak Mindenesetre az esős napokért kifizetett összeg nem lehet magasabb, mint amennyi biztosítja az üzlet likviditását Azt hiszem a magyar vendéglátósok is örülnének, ha az itteni pénzintézetek közül valamelyik ilyen ajánlattal keresné meg őket, bár kérdés, hogy a biztosítási díjra futná-e nekik Meztelenek ruhafogas-partikon Ruha nélkül rontanak be egymáshoz az emberek Brazíliában, legalábbis az ott már hosszabb ideje kedvelt „festas do cabida” nevű ruhafogas-partikon. Az üdvözlésnek szánt ital helyett ugyanis ruhafogassal fogadják a vendégeket, akik nem csak a kabátjukat teszik le, hanem minden más ruhadarabjukat is, s csak az léphet a büféhez falatozni, aki anyaszült meztelén. Habár az ilyesmi higiéniai és esztétikai problémákat egyaránt felvethet, a brazilok gátlásaik mellett aggályaikat is elvesztették. Újabban Portugáliában jönnek divatba a pucér összejövetelek, igaz azonban, hogy a portugáloknak még hozzá kell szokniuk az ilyen eseményekhez. „Nálunk, Brazíliában sokkal magától értetődőbb minden”, véli Marcelo, egy Portugáliában élő brazil férfi. Igaz, messziről jött ember azt mond, amit akar. Fergeteges siker Németországban junior stars Novemberben rádiókoncert Dömötör Viola A Szekszárd Junior Stars, a tehetséges fiatalokból álló, nagy sikerű jazzbanda, 2000-ben alakult a tolnai megyeszékhelyen. Első lemezüket még nem profi körülmények közt vették fel a csapat tagjai, de most lehetőséget kaptak arra, hogy a Magyar Rádió stúdiójában készítsék el második albumukat. Szekszár- don rendszeresen a Zugban lépnek fel, de a jazz- kedvelők láthatták, és hallhatták őket Pécsett augusztus húszadikán, és az első Budapesti Bor- fesztiválon. Hírük külföldre is eljutott, zenéltek már Dániában és Svédországban, s szeptember huszonkettedike és huszon- hatodika között Szekszárd testvérvárosában, Bittigheim- Bissingemben. A szekszárdi együttes a helyi gimnáziumban közös koncertet adott az ottani Big Banddel, az úgynevezett „XXL napok” keretében pedig a szekszárdi zenészekből álló küldöttséggel, a gitárzenekarral, fuvolistákkal, vonósokkal és egy zongoristával zenéltek. A közönség állva ünnepelte a szekszárdi fiatalokat, kétszer tapsolták vissza őket. A Junior Starsra fővárosunkban is felfigyeltek. Vezetőjükkel, Molnár Ákossal a születésnapján élő adásban közölték, hogy november tizenkilencedikén a Magyar Rádió Márványtermében nyilvános koncertet adhat az együttes, melynek hangfelvétele a Bartók Rádió másnap hajnali műsorában el is hang- * »f zik. Úrvezetők szexgörbéi Németországban a BMW-s férfiak a szextettbajnokok: minden más autótípus vezetőinél gyakrabban szerelmeskednek. Ezt mutatta ki egy német autósmagazin. A bajor márka férfi tulajdonosai hetente átlagosan 2,2-szer bújnak össze, amivel jócskán lehagyják a porschésokat - bár ez nem a csúcsra jutás tempójára értendő. Utóbbiak heti gyakorisági szextettmutatója csupán 1,4. Második helyen állnak az audis férfiak 2,1/héttel, a bronzérem az olasz kocsikkal járóké (a magazin egybe vette az itáliai autómárkákat), hányadosuk 2. Holtversenyben következnek a negyedik helyen a volkswagenesek és a francia autók (szintén együttesen) férfi vezetői 1,9-1,9-es rátával, majd a japán kocsik sofőrjei jönnek 1,8-del. Utánuk a Ford következik 1,7-tel, majd a Mercedesszel és a svéd kocsikkal járók jönnek ugyancsak fej-fej mellett heti 1,6 szeretkezéssel. Ami a női mezőnyt illeti, a szextettre leginkább készek a francia autókkal járó német hölgyek, az ő mutatójuk 2,1/hét. A második helyen az olasz kocsisok állnak 2-es hányadossal, a harmadik hely pedig a BMW-seké. A gyengébbik nem esetében is a porschésok vannak lemaradva a nemi aktivitás terén: hetente mindössze 1,2- szer találnak egymásra. Szemészet- El kell mennem a szemészetre! - panaszkodik egyik szentjánosbogár a másiknak.- Miből gondolod, hogy romlik a szemed?- Tegnap több mint tíz percig csaptam a szelet egy égő cigarettacsikknek. Kutyák- Miért hívod mindhárom kutyádat Bandinak? - kérdezi Kovács a barátjától.- Azért, hogy legalább az egyik odajöjjön, ha hívom. Leánykérés az ufók módszerével Gabonába tett hatalmas másfél méteres jelekkel tartott lánykérést egy férfi az Egyesült Államokban: családja hatalmas gabonatáblájába (ny)íratta bele: „Michelle, feleségül jössz hozzám?” A feliratot nem saját kezűleg, illetve saját sarlójúlag produkálta: egy farmert bérelt fel a betűvetésre, amely így már inkább betűaratásnak mondható. A házasodni vágyó legény ezek után kisrepülőgép-túrára invitálta kiszemeltjét, aki ahogy kibetűzte a lánykérést, gyermeki ujjongással mondott igent. f ^ 5 v_.y m Esküvő? Új autó? Iskolakezdés? /T\, (/ } Meglepően olcsó! Bármire is legyen szüksége családjának: Citibank Személyi Kölcsön Havi törlesztőrészlet (Ft) Kölcsön összege (Ft) Futamidő (hónap) 16 317 600 000 60 21 593 800 000 60 38 344 1 500 000 60 Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. Tel.: (74) 528-430 Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.00-16.00 Hivatkozási szám: 102 A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja Az akció 2004. augusztus 23-tól 2004. október 31-ig tart. Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó. A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsönök. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét feltételei a hitelbírálat eredményétől függenek. Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. A feltételekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-30-40) vagy forduljon munkatársunkhoz! THM: 22,83%-51,59% STIHL világon az el IHL MOTORFŰRÉSZ Szeptember 15-től október 31-ig MS 1 70 es motorfűrész 68 400 Ft-ért,- Használt SUHL gépét most újra cserélheti, használtgép-beszámítási lehetőség!- OTP-hítel helyszíni ügyintézése, akár 0% befizetéssel. Igényléshez szükséges okmányok:- személyi igazolvány és egy másik Igazolvány (adókártya, tb-kártya, útlevél, jogosítvány)- munkáltatói jövedelemigazolás (74/510-534 számon is lehet kérni honé való nyomtatványt, postázzuk)-ha az OTP-nél rendelkezik legalább 3 hónapos jövedelemátutalásos folyószámlával, akkor nem kell munkáltatói csak a bankszámlakivonat- legutolsó havi kiegyenlített közüzemi díjszámla (telefon, gáz, vflany) Nyugdíjasoknak:- A fentieken túl, nyugdíjas-igazolvány, ás az utolsó havf nyugdíjszelvény AGROMÁRKA KFT. STIHL és VIKING szakkereskedés és szerviz 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 21. Telefon/fax: 74-510-534. 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 48. Telefon: 75/421-180 ■t