Tolnai Népújság, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-28 / 252. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Nem rúgták ki, de nem nyomozhat Molnár alezredes Egyelőre rendőr maradhat a napokban meggyanúsított Molnár Csaba, de korábbi munkáját nem folytathatja. Nagy Eszter Dóra Rendelkezési állományba helyezték a hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítással vádolt Molnár Csabát és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik főreferensét, B. Jánost. Ez azt jelenti, hogy korábbi munkájukkal nem foglalkozhatnak. A két tisztet a napokban gyanúsították meg. A gyanú szerint az NNI megbízott osztályvezetője, Molnár hamis tanúzásra bírta rá Kulcsár Attilát. Ezt a vallomást egy másik tanú neve alatt a főreferens jegyzőkönyvezte. Ezért lett B. János is gyanúsított. Garamvölgyi László, a rendőrség szóvivője lapunknak azt mondta: egyelőre nem tudja, mivel fog foglalkozni Molnár. Az biztos, hogy nem nyomozhat. Az alezredes és a főreferens illetménye nem változik. A döntéssel párhuzamosan az országos rendőrfőkapitány arra kérte a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalt, hogy soron kívül vizsgálja ki a kényes ügyet. Molnár Csaba, a brókerbotrány korábbi főnyomozója számlájára az újabb gyanúsításokkal együtt négyféle bűncselekményt írnak. Köztük vesztegetést, hivatali visszaélést, államtitok- sértést és okirat-hamisítást. Árkán emberei rács mögött fegyvercsempészek A háborús bűnös két volt gerillája hozta Szerbiából a fegyvereket. Kilenc gyanúsítottja van az ügynek. Már kilenc gyanúsítottja van annak a nemzetközi fegyvercsempészügynek, aminek kapcsán augusztus elején Kecskeméten fogták el a magyar futárokat. Szemán László Egy pécsi és két budapesti férfit fogott el a kommandó még augusztus 4-én Kecskeméten, a város szélén lévő benzinkútnál. A trió két autóval érkezett, egy Skodával és egy másik, kísérő autóval. Az utóbbiban két testőr ült, a Skodában pedig egy vadonatúj Scorpio, egy erősen használt Kalasnyikov és két pisztoly, valamint száz géppisztolylőszer volt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) már másnap magához vonta a vizsgálatot, ugyanis felmerült, hogy nemzetközi fegyvercsempészbandáról van szó. Szeptember 15-én már arról számolt be az NNI, hogy újabb öt gyanúsítottat fogtak el. Kettő budapesti, kettő szerb és egy bala- tonvilágosi férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, ezúttal kommandós közreműködéssel. Az utóbbi R. László, a más bűnügyekből közismertté vált Conti Car egyik volt ügyvezetője. Állítólag hozzá kapcsolódik a Kecskeméten elfogott két budapesti férfi. A kecskeméti benzinkútnál kommandósakcióval kezdődött a banda felszámolása A két szerb, Slobodan S. és Nemet E. a délszláv háborúban is részt vett. Árkán kapitány, azaz Zeljko Raznatovic alatt szolgáltak Boszniában. Az eddigi adatok szerint ők csempészték Magyarországra a fegyvereket Szerbiából. Időközben újabb gyanúsítottat fogott el a terrorelhárító kommandó. A horvát Vladimir F.-et a VI. kerületben kapták el.- Megerősítem a horvát állampolgár elfogását. A nyomozás során természetesen felvettük a kapcsolatot a külföldi állampolgárok országainak hatóságaival. - mondta Horváczy Emese, az NNI szóvivője. Árkán, a háborús bűnös, hazánkat vette célba Négy évvel ezelőtt Belgrádiban az Intercontinental Hotelből távozó Arkant géppisztollyal kivégezték. A hágai törvényszék korábban vádat emelt ellene. Mégpedig az 1991 és 1995 között Boszniában és Horvátországban elkövetett emberiségellenes és háborús bűncselekmények miatt. Egyes hírek szerint 1 halála előtt a magyar titkos- l szolgálatok szorították ki I Szeged térségéből, ahol ßldet Árkán kapitány harci díszben akart vásárolni. Drogot termesztettek a fiatalok a folyóparton letartóztattak négy fiatalt Sárváron, autójuk csomagtartójából 6 kilogramm marihuána került elő. A szombathelyi gyanúsítottak a Rába partján termesztették az indiai kendert, (jj) Fegyverrel fosztotta ki az élelmiszerüzletet kirabolt egy éjjel-nappal nyitva tartó boltot egy 20- 30 év körüli fegyveres fiatalember. Az egyik alkalmazott fejéhez szorította pisztolyát, megszerezte a bevételt, majd elmenekült, (ned) Bosszúból bombával fenyegette meg főnökét ELFOGTAK azt az 54 éves nőt, aki robbantással fenyegetett meg egy ruhaipari céget Berettyóújfalun. A rendőrségnek az asszony bevaUotta, hogy elbocsátották a kft-től, és így akart elégtételt venni, (ned) Belehalt sérüléseibe az önégető fiatal meghalt az a 18 éves fiatalember, aki szelestei házuk udvarán benzinnel öntötte le magát, majd meggyújtotta a ruháját. Az önégető segítségére sietett a szomszéd, de a fiút már nem lehetett megmenteni, (szí) 7.30- 12.00-ig a 61-es főúton, Nagykónyi belterületén, Nagykónyi parkolóban, 15.00-16.00-ig a 61- es főúton, Nagykónyi belterületén, 16.20-17.30-ig a 65-ös főúton, Iregszemcse belterületén, 18.0018.30- ig a 65-ös főúton, Tamási belterületén, 18.30-19.10-ig a 65-ös főúton, a 35-37 km szelvényeknél, 19.20-19.50-ig a 65-ös főúton, Szakály belterületén, 20.00-20.30Hg a 65-ös főúton, Hőgyész belterületén várható sebességmérés. Itt a fűtési szezon, lába kel a fának Fónai I. Fatolvajokat ért tetten a siófoki alpolgármester. Gencsi Attila korábban eladta a fát egy vállalkozónak az egyik töreki birtokáról. A vállalkozó el is kezdte a fakitermelést, a halmokat pedig rendbe rakva az út mentén hagyta. Ez lett a veszte, hiszen kiszúrták, s elkezdték ritkítani az összegyűjtött fát; Gencsi alpolgármester azonban megzavarta őket ebben. Trabant Kombiba pakolta a fát a két férfi, akik nyilván így akartak köny- nyen, ingyen téli tüzelőhöz jutni; el is indultak dolguk végeztével, ám amikor szembe jött velük a siófoki alpolgármester, megálltak a Trabanttal, kipattantak belőle és futásnak eredve eltűntek az erdőben. A rendőrség vizsgálatot indított a tettesek kézre kerítése érdekében. Itt a fűtési szezon, ilyenkor gyakran „eltűnik” egy-egy, az erdei utak mellett őrizetlenül hagyott farakás. Ugyanakkor a töreki esetben is, a vállalkozó csak a méretes husángokat szállítja el, s még örülne is, ha a vékonyabb ágakat, gallyakat valaki össze- gyűjtené; abból is lehetne jó és ingyenes téli tüzelő. Erre azonban már nem akad jelentkező... Konyhakéssel szúrta le Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 37 éves kaposvári férfival szemben. A vádlott több éve élt együtt a sértettel, annak hétvégi házában. Mindketten gyakran a pohár fenekére néztek, így gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, a verekedések is. 2004. július 4-én a vádlott ittas állapotban ment haza, cigarettát kért a sértettől, de az nem adott neki. Hajnalban újra fellángolt köztük a vita, mire a vádlott, aki éppen enni kezdett, felkapott egy konyhakést és hasba szúrta a vele szemben álló sértettet. Az autótolvajok a Trabantot szeretik Jakab Edit Úgy tűnik: manapság nem divat egészben ellopni egy autót. A tolvajok a kevésbé rizikós, bár nagyobb műszaki képzettséget igénylő szétszerelést választják. Kaposváron nemrégiben bukott le egy erre szakosodott társaság. A Kaposvár környéki huszonéves fiatalok hónapokon át por- tyáztak a megyeszékhelyen. A hatfős társaság rendszerint éjszaka szemelt ki egy-egy parkoló autót A típusokban nem válogattak. Pillanatok alatt kinyitották a Kaposvár környékén azon- mótorháztetőt és a könnyen ki- ban jelenleg is „dolgozik” egy szerelhető alkatrészeket, főleg az másik társaság. Ők feltehetően akkumulátorokat ellopták. Volt csak egy autómárkára szako- olyan „kőrútjuk” is, amikor sodtak: a Trabancsak az üzemanyagtankot szívták le több autón. Egy ilyen művelet alkalmával érte tetten a társaságot egy rendőr járőr. Végül tíz lopást lehetett a számlájukra írni. A házkutatás során előkerült az ellopott alkatrészek jó része is. tokra. A város területéről né- i v ■ < hány hét ^ alatt öt tűnt _ el ebből a ti-, pusból, különböző műszaki állapotúak és korúak. Csak gyanítani lehet, hogy a fiataloknak az a célja, hogy a még futó Trabantokhoz biztosítsák az alkatrész-ellátást. FORGALOMKORLÁTOZÁSOK Kishidak javítási munkái miatt a 6. sz. budapest-pécs-barcsi főközlekedési úton, Kakasd határában szakaszosan félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes. Vasút feletti híd javítása miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Dunaföldvár határában, félpályás útlezárás és 40 km/h sebesség- korlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Burkolatsüllyedés miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Dombóvár belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Burkolatszélesítés miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Nagykónyi és Kocsola között, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A Dunaszent- györgy-Fadd-Szekszárd összekötő úton, Tolna belterületén, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Profiljavítás miatt a Majos-Lengyel- Kurd összekötő úton, Kurd határában útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Útcsatlakozás kiépítése miatt a Bátaszék-Bonyhád összekötő úton, Bátaszék határában, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 63321. sz. Tamási állomáshoz vezető úton, Tamási belterületén, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Burkolatfelújítás miatt a Dombóvár-Nak-Lápafő összekötő úton, Kapospulától-Alsóhetényig, szakaszosan útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Körforgalmi csomópont építése miatt a Kaposszekcső-Jágónak- Mezőhíd összekötő úton, Jágónaknál, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Vasúti átjáró aszfaltozása miatt a Paks-Nagydorog-Sárszentlőrinc összekötő úton, Nagydorog belterületén félpályás útlezárás, jelzőőrös forgalomirányítással és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. Tévét, pénzt vittek el a faddi betörők SZÍNES TÉVÉT loptak el egy családi házból Faddon. A tulajdonos kórházban van, a készülék eltűnését az egyik rokon vette észre. Játékterembe törtek be tegnap hajnalban szintén Faddon. A lakatot szerelte le a tettes, majd felfeszített egy játékgépet, és húszezer forintot vitt el belőle. Lebukott a mobiltolvaj hajléktalan mobiltelefont lopott el tegnap egy szekszárdi lakásból egy hajléktalan, a készülék körülbelül harmincezer forintot ér. A távozó tolvajt a szomszédok meglátták, így a rendőrök még aznap el is fogták, és a telefon is előkerült. Árokba borult autót áramtalanítottak egy autós csúszott az árokba tegnap reggel Tolnán. Az autó vezetője nem sérült meg, a tolnai önkéntes tűzoltóknak csak a jármű áramta- lanítását kellett elvégezniük. Bombariadó volt a szakmunkásképzőben bombariadó volt tegnap Dombóváron, a szakmunkás- képzőben. Szerencsére bombát nem találtak a rendőrök. Valószínűleg egy diák csínytevése volt az eset. 4 t