Tolnai Népújság, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-09 / 237. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. OKTÓBER 9., SZOMBAT 5 MEGYEI TŰKOR Ammónia vasúti tartályból A címben vázolt veszélyhely­zetet csak imitálták tegnap a tengelici iskolában, a szek­szárdi polgári védelmi kiren­deltség által rendezett pre­venciós napon. Hasonló jelle­gű program zajlott Szekszár- don, az I. Béla középiskolá­ban is. A prevenciós napok célja, hogy az általános és középiskolások megismer­kedjenek a veszélyhelyzetek­kel, és az azok elleni védeke­zéssel. Tegnap a vegyi ve­szély során például az elzár­kózást az osztályokban és a kimenekítést gázálarcban gyakorolták. A délelőtt továb­bi részében főként a kataszt­rófavédelemhez kapcsolódó technikai bemutatók zajlot­tak az iskolában, m Braun Márton alelnök lett Az Európa Tanács Gazdasági bizottsága alelnökévé válasz­tották a héten dr. Braun Már­tont, Szekszárd és körzete or­szággyűlési képviselőjét, a magyar nemzeti delegáció tagját. A tanácsban a ma­gyar parlamentihez hasonló rendszer van. A bizottsági el­nöki posztokat rotációban háromévente adják más-más frakciók. Az alelnöki helye­ken a többi frakció osztozik. A tisztújítás az év elején volt, Braun Mártont most a szlo­vák Jan Figel helyére válasz­totta meg a közgyűlés, aki hazája EU-biztosa lett. an Versengő kerekes gyerekek Hetedszer rendezte meg teg­nap a Bonyhád Városi Balesetmegelőzési Bizottság a Völgység Kupa nevű kerék­párosversenyt diákoknak. A vetélkedőn a szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek hogyan boldogul­nak kerékpárjukkal a forga­lomban. Tudásukról tesztlá­pon és gyakorlatban adtak számot. A versenyre a Völgy­ség tíz iskolájából negyven- három kétfős csapat neve­zett. Első helyen a Malovecz Tamás és Sebestyén Dániel összetételű páros végzett. Ők az aparhanti általános iskola tanulói. Második a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általá­nos Iskola kettőse, Győrfi Zoltán és Csíki Piusz, a har­madik a bonyhádi Széche­nyi István Általános iskola két diákja, Dobribán Laura és Marcsek Vivien lett. ipái A dm Kft. több mint 150 üzletével vezető szerepet tölt be a drogéria kis­kereskedelemben. Sikerünk titka, hogy olyan munkatársakkal dolgo­zunk, akik készségesen vállalják a magas szintű személyi követelménye­ket és szívesen dolgoznak csapatban. dm <*«T ,TT Í,Z£*. wqT­hoby FONTOS V**' TOLNÁN NYÍLÓ ÜZLETÜNKBE, az alábbi pozícióba keresünk új munkatársat: ÜZLETVEZETŐ Elvárások: • középfokú kereskedelmi végzettség, • legalább 2-3 éves élelmiszer- vagy vegyiárii-etadói tapasztalat, • felhasználói szintű számítógépes ismeret, • jó kapcsolatteremtő képesség. A vezetői tapasztalat a kiválasztásnál előnyt jelent. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és szívesen dolgozna a dm csapatában, 2004. október 15-éig adja le fényképes önéletrajzát a szekszárdi dm-üzletben. 018. sz. dm, 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 21. A pályázaton, kérjük, tüntesse fel a pozíció pontos megnevezését. mm Összevonás után: jut is, marad is oktatás Egy iskola, két telephely, több kérdőjel Ha a jelenlegi helyzet tar­tós lesz, a Garay és a II. számú általános iskola összevonásával évente nagyjából tízmilliót spó­rol a város, ami az önkor­mányzati költségvetésnek nagyjából egy ezreléke, a költségvetési hiánynak pedig - ha egymilliárdot veszünk alapul - egy szá­zaléka. Venter Marianna szekszárd A városi önkor­mányzat takarékossági intézke­déseinek egyike a Garay és a II. számú iskola összevonása volt. Az így létrejött Garay János Mű­vészeti és Sport Általános Isko­la és Diákotthon egy intéz­ményként, két telephelyen mű­ködik. Az új iskola igazgatói fel­adatait Matókné Misóczki Má­ria látja el, akit a kezdeti ta­pasztalatokról kérdeztünk. Mint elmondta, a két oktatási intézmény eredeti profilja elté­rő, ezeket kell most egy közös pedagógiai és nevelési prog­ramba bedolgozni. A pedagógu­sok közül többen mindkét épü­letben tanítanak, s természe­tesen azon is munkálkodnak, hogy ne csak a tanárok, ha­nem a diákok is megismer­jék egymást, közös rendez­vények, versenyek kereté­ben. A két iskolában eddig két igazgató és négy igazga­tóhelyettes dolgozott, most egy igazgató és három igaz­gatóhelyettes van. Egy in­tézmény lettek, ám mindkét s iskola a saját épületében mű­ködik. Mindkét telephelyen a tanulólétszám kétszáz fő kö­rüli. A Garay téri épületbe nem férne több osztály, a Zrí­nyi utcai épületbe kétszer annyi diák férne be, mint most. Az önkormányzati szakemberek szerint az összevonás folyamata nem zárult lehetősen képlékeny. Az vonás tehát megtör­tént, a kér­ossze­Iskolai mérleg Összevonás előtt Összevonás után ; -m 1 Fenntartási költségek Garay tér 5 millió forint Zrínyi utca 8 millió forint Garay tér 5 millió + infláció _ ÁSS Zrínyi utca 8 millió + infláció ÁÁ Összevonás nélkül Összevonással • Bérmegtakarítás 10 millió forint 20 millió forint ; Szekszárdi Iskolaügy: a Java még hátravan A miniszter bonyhádi szálai Lamperth Mónika autogramot oszt a Jágónaki gyerekeknek Szeri Árpád Arról a bizonyos, hatvan évvel ezelőtti október 15. napjáról szá­mos család hagyományozott em­lékeket az utódokra. Abban nincs igazán vita, hogy ez a dá­tum, illetve, ami utána követke­zett, az az újkori Magyarország történetének mélypontját jelen­tette. Ennek ellenére mégis akad olyan, jóllehet nagyon csekély létszámot képviselő szervező­dés, melyek tagjai ünnepelni kí­vánnak a nyilas hatalomátvétel évfordulóján. Lamperth Mónika szülei nem emlegették soha ezt a napot, ám nem is tehették, hiszen ekkori­ban nem Magyarországon éltek. A megyében tegnap utat avató belügyminiszter édesanyja és édesapja horvátországi gyöke­rekkel rendelkezik, de csak terü­letileg: magyarként Vinkovci - Vinkovác - közelében nőttek fel, majd dolgoztak, amíg csak lehe­tett. Egészen a második világhá­ború végéig. Éppen magyarsá­guk miatt kellett mielőbb elköl­tözniük arról a vidékről, azaz Kelet-Szlavóniából. Magyaror­szágra érkezve egy ideig, átme­netileg Bonyhádon találtak me­nedékre, tehát a belügyminisz­ter családja ebből a szempontból némi Tolna megyei kötődést is képes felmutatni. Lamperth Mónika, miként la­punknak elmondta, elsőként te­hát szülei szomorú példáján ér­zékelte azt, hogy mit jelent kire­kesztettnek lenni. A szülők, minden őket ért keserűség elle­nére a mások iránti tisztességet, türelmet és megértést hangoz­tatták. - A családban mindvégig ez a szellemiség'és légkör ural­kodott - mondta a belügymi­niszter, aki egyébként már a leg­elején leszögezte: mindent meg­tesznek azért - természetesen nemcsak magánemberként, ha­nem hivatalból is - , hogy gátat emeljenek a szélsőséges, ember­telen eszmék elé. Ozora MEGEMLÉKEZÉS Az ozorai csata 156. évfordulójára emlékeztek az általános iskolások. Az egész napos ünnepség koszorúzással és Szappanos József iskolaigazgató történelmi visszatekintésével kezdődött. A tanulók délelőtt aka­dályversenyen vettek részt ahol az állomásokon a csatával kapcsolatos kérdésekre feleltek, és ügyességi feladatokat hajtottak végre. Délután a sporté volt a főszerep, a tanulók a sorversenyek mellett összemérték tudásukat a Mezőszilasról érkezett női kézilabdázókkal, és fiú kispályás focistákkal, m Paks VIRÁGOSÍTÁS Makón, a Hagy­maházban tartották pénteken a Virágos Magyarország verseny dQki- osztóját, ahol Paks elismerő okleve­let kapott a környezetépítésben vég­zett kimagasló munkájáért Paks városa 2002-ben megnyerte ezt a versenyt a nemzetközi mezőnyben pedig ezüst minősítéssel jutalmaz­ták. A díszoklevelet Strasszer Tamás, a környezetvédelmi bizottság elnöke vette át Kunczené Fellegi Katalintól, a Virágos Magyarországért Mozgalom fővédnökétől. <vy Simontornya doni veteránok Kétnapos nemzetközi lövészversenyt tartottak a honvédségi lőtéren. A TOLNÁBAN A-TOL Z-IG pápai, veszprémi, tapolcai, vár­palotai és budapesti alakulatok pisz­tolyban és géppisztolyban is versenyeztek. A nemzetközi jelleget a német csapat indulása biztosítot­ta. Több egykori, Don-kanyarban har­coló veterán német és magyar katona is a lőállásba lépett, m Sióagárd társadalmi munka a sióagárdi sportöltöző felújítása megkezdődött, jelentős társadalmi munkával és pénzadomány felaján­lása révén. A felajánlásokat a helyi sportegyesület és az önkormányzat hamarosan egy rendezvény keretében köszöni meg a segítőknek, rsw Szakáiy szülők iskolája Több mint húsz szülő és pedagógus vett részt a szakályi iskolában csütörtö­kön délután megtartott Szülők isko­lája rendezvényen. Az összejövetelen Hütterné Kasper Enikő, a Pedagógi­ai Intézet szaktanácsadója az égés? séges életmódról tartott előadást tm Szekszárd előtörlesztés Harmincegy és fél millió forintot előtörleszt a város a 160 millió forint összegű hosszú lejáratú fejlesztési hitelből, mert ez a feltétele annak, hogy a Bezerédj utca 8. szám alatti épületről lekerüljön a jelzálog, dön­tött legutóbbi ülésén a megyeszékhely közgyűlése. A 493 négyzetméteres épületre ugyanis vevő jelentkezett. <n> Szedres meseírók, rajzolók Eredményesen szerepeltek a szed­resi Bezerédj István Általános Iskola tanulói a megyei rendezésű Benedek Elek rajz- és meseíró­versenyen. A meseírók közül Barteczka Zsófia és János Anna részesültek különdöban. A rajz­versenyben a kiállított legjobb negyven alkotás között volt Andics Dorina, Dobai Renáta, Joó Klaudia, Karap Ágnes és Madár Marietta közös munkája, a beérkezett közel ezer alkotás közül, rsw Tamási FRAKCIÓJOGOK A jövőben a képviselő-testület frakciói is kezdeményezhetnek rendeletmó­dosítást, amit a testület működési szabályzatának legutóbbi módosítása tesz lehetővé. Szabályozták a bizottságok elé sürgősséggel kerülő kezdeményezéseket is. m Tengelic házirend változik a házirend a tengelici óvodában és iskolában. A módosulás azzal kap­csolatos, hogy a gyerekek által otthonról az intézményekbe vitt értékekért az óvoda és az iskola nem tud anyagi felelősséget vállalni, (sk) Tolna ÚJABB KÖZALAPÍTVÁNY A Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány létrehozásáról döntött nemrégiben a tolnai képviselő-testület. A közalapítványtól azt remélik, hogy pótlólagos forrásokat tud majd biztosítani (pl. a Tolnáról elszármazottak felajánlásai révén) többek között helyi sport- és kulturális programok (pl. elszármazottak találkozója) ren­dezéséhez. (sk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) 4 4 4 k

Next

/
Thumbnails
Contents