Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-07 / 209. szám
4. OLDAL MEGYEI T Ü K Ö R 2004. Szeptember 7., Kedd Megújuló igazságügyi palota Folytatódik az ügyészségi épületrész felújítása A bíróság már visszaköltözött a régi helyére, az épület másik máraz új terekkel is bőfelében a beruházás később kezdődött. A lifttel együtt 350 vült, megszépült régi-új millió forintot költenek az ügyészségi épületrész felújítására, helyére költözött viszsza. A beruházás ünneSZEKSZÁRD Jövő tavaszra teljesen megújul a megyeszékhely főterén lévő igazságügyi palota. Mint a járókelők is láthatják, az épület bírósági fele már elkészült, az ítélkezési szünetet követően a megyei bíróság Az épület története Az épületet a kormány 1891-ben igazságügyi palota céljára építtette. Helyet kaptak benne a főtisztviselők számára készült lakások is. A börtönhöz közelebb eső épületrészben 19454g működött az ügyészség, negyvenöt után pedig csak lakások maradtak. Az ügyészség és a bíróság a jelenlegi bírósági részen osztozott. Az 1970-es évek elején bekövetkezett felújítás után költözött vissza az ügyészség a hajdani és a jelenlegi helyére, közben ugyanis a két szervezet kinőtte az épület felét. pélyes átadására a későbbiekben kerül sor. ' Az épület másik felében még javában dolgoznak, ott a beruházás később kezdődött, s a lifttel együtt összesen 350 millió forintot költ a Legfőbb Ügyészség az épületrész felújítására. Mint dr. Magyar Pál Tolna megye főügyésze elmondta, az épületből tavaly október elsején költöztek ki. A munkák az idén tavasszal kezdődtek el, a befejezés határideje március vége. Számolva né- csúA tetőtér-beépítés lesz az ötödik szint szással is, még a jövő nyár előtt szeretnének visszaköltözni. A helyiségek kialakításával, a kőművesmunkákkal végeztek, a belső terek átalakultak. Teljes egészében kicserélik az ablakokat, a villamos-, a fűtés- és a vízvezetékeket, a közös fűtési rendszert is szétválasztották. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az épület az őszi esőzések előtt tető alá kerüljön. Az alagsorral, ahova az irattár kerül és a beépítendő tetőtérrel együtt, funkcionálisan öt szintre bővül az épület. A megyei főügyészségen és a városi ügyészségen kívül odaköltözik a vállalkozók házából az ügyészségi nyomozóhivatal is. Légkondicionálás a tetőtérben és az épület déli oldalán lesz. Az akadálymentesítés a Béla tér felől hely hiányában nem oldható meg, ezért a hátsó oldalon egy ablak helyén lesz az a bejárat, ahol a mozgássérültkocsival is be lehet majd jutni az ügyészségre. Mint a főügyész hangsúlyozta, nagyon örülnek, hogy ilyen szépre sikerült a megyei bíróság felújítása, s remélik, hogy az épület másik fele is hason- lóképpen szép lesz. ______ ihárosi Mé ltányossági nyugdíj alkotóművészeknek Budapest Tóth Gyula, Dombóvár és térsége egyéni országgyűlési képviselője azt kérdezte tegnap a parlamentben a Nemzé- ti Kulturális Örökség miniszterétől, hogy részesülhet-e újra méltányossági nyugdíjban a rendszerből kikerült mintegy 700 alkotóművész. A képző-, ipar-, fotó- és zeneművészek, az írók, költők jogosultságát 1998-ban vették ki az alkotóművészek nyugdíjszabályzatá- ból. Ma azok az egyesületi tagok részesülhetnek nyugdíjban, akiknek 1992-ig legalább 20 évnyi tagsági viszonyuk volt, és nyugdíjalapot képező befizetéseik elérték a húszezer forintot. Ennek alapján ma körülbelül háromezer alkotóművész kap, illetve a nyugdíjkorhatárt elérve kaphat majd nyugdíjat. Kaphatnak-e majd nyugdíjat, akiknek 1992-ben tízéves tagsági viszonyuk volt - kérdezte a képviselő. Az azonnali kérdésre adott válaszában a kulturális tárca államtitkára Vass Lajos elmondta: a tervezett jogszabály-változtatás azokra az alkotóművészekre is kiterjesztené a méltányossági nyugdíjat, akik 1992. október 1. előtt betöltötték 40. életévüket és legalább tíz éve tagjai a művészeti alapnak. A tárca a Pm-el, az Egészségügyi Szociális Minisztériummá közös munkába az érdekvédelmi szervezeteket is bevonta. A tervezet még az őszi időszakban a kormány elé kerül, a kifizetéshez szükséges mintegy egymilliárd forintot a jövő évi költségvetésben kell biztosítani. Megkérdeztük olvasóinkat: Közbeszerzés, új módon Májustól életbe lépett az egyenlő elbánás elve is Az idén május elseje után megkezdett beszerzésekre már új közbeszerzési törvény vonatkozik. A változtatások lényegéről tegnap Szekszárdon hallhattak fontos ismereteket önkormányzati és gazdasági vezetők. Egyebek mellett információkat kaptak az értékhatárokról és az összeszámításról is. Szekszárd A közpénzek átlátható és takarékos elköltésének célkitűzése mellett az EU-s csatlakozás is szükségessé tette a közbeszerzési törvény módosítását: hiszen május elsejétől megnyílt a közösség ösz- szes cége számára a hazai piac, ugyanakkor a magyar vállalatok is pályázhatnak bármely tagországnál. Ezért lépett életbe éppen idén május elsején az új közbeszerzési törvény, mely a lényeges elemek megtartása mellett megannyi változást is hozott. Erről esett szó tegnap egy konferencián Szekszárdon, a Vármegyeházán, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal szervezésében. A megyei önkormányzat intézményeinek vezetői, gazdasági vezetői, a városi jegyzők, a megyei közgyűlés tagjai, illetve az önkormányzati hivatal közbeszerzéssel foglalkozó munkatársai számára dr. Engler Magdolna, Kalmárné Diósy Ildikó és dr. Deli Betty közbeszerzési biztosok, valamint dr. Lukács Andrea, hirdetményellenőrzési osztályvezető adtak tájékoztatást. Lapunk számára dr. Tornóczky Judit, mb. megyei aljegyző foglalta össze a tudnivalókat. Az állandóságot a jövőben is három kikezdhetetlen alapelv, azaz a verseny tisztaságának, az esélyegyenlőségnek és a nyilvánosságnak a biztosítása jelenti. Újdonságot jelent az EU-s jogharmonizációból is adódóan az egyenlő elbánás elve. Tehát amíg korábban előnyben lehetett részesíteni a magyar ajánlattevőket, addig ettől kezdve erre már nincs lehetőség. A törvény új közbeszerzési típusokat alkalmaz, emellett beszerzőnként és beszerzési tárgyanként is szétválasztja a megengedett eljárási fajtákat. Külön figyelmet érdemel az a változtatás, melynek értelmében kétmillió forint nettó érték felett minden egyes beszerzés a törvény hatálya alá tartozik. A jogalkotók szándéka szerint ennek köszönhetően a vállalkozók az eddiginél szélesebb körben vehetnek majd részt a közbeszerzési eljárásokban. Részletesen foglalkoztak az összeszámítás szabályaival: ez azért lényeges, mert így, ezzel a módszerrel lehet a közbeszerzés pontos értékét meghatározni. S ettől függ a megfelelő eljárás alkalmazása. Az ajánlatkérőknek a jövőben éves közbeszerzési tervet kell készíteniük, ám ezzel még nincs vége: a terv nem nélkülözheti az időszerűséget, ehhez pedig a dokumentum folyamatos „karbantartására” van szükség. A törvény rendelkezik a közösségi értékhatárokat elérő, illetve az annál alacsonyabb, nemzeti értékhatárt elérő közbeszerzésekről is. A közösségi közbeszerzési irányelvek szabályai csak azon közbeszerzésekre vonatkoznak, melyek értéke eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárt. -szíDöntőbizottságok Szűkebb pátriánk szerencsére nem híres közbeszerzési botrányokról, legfeljebb néhány kisebb ügy borzolta, illetve borzolja az önkormányzati vezetők idegeit. így például Pakson tavalyelőtt áprilisban az új szakorvosi rendelőintézet építése előtt jött egy, a közbeszerzési pályázatot megtámadó beadvány. Idén márciusban adtunk hírt arról, hogy a közbeszerzési döntőbizottság ötmillió-hatszázezer forintos bírságot szabott ki a simontornyai önkormányzatra, amely a város gondozási központjának rekonstrukciójára kért ajánlatok értékelésénél sértette meg a szabályokat. A közelmúltban a tolnai-(fácánkerti) szennyvízberuházás közbeszerzési eljárásával kapcsolatban ült össze többször is a közbeszerzési döntőbizottság. Amennyiben újra elmarasztalnák az ajánlatkérő önkormányzatot, várhatóan új közbeszerzési eljárást imának ki. Roma Ház: kérdőjelek Szekszárd Idén is lesz Roma Nap Szekszárdon, színes programokkal. Az örömben ugyanakkor üröm, hogy továbbra sem működik a megyeszékhelyen Roma Közösségi Ház. A korábbihoz képest még több kérdőjel kívánkozik annak az egyébként korántsem befejezett történetnek a végére, melynek középpontjában a szekszárdi Roma Közösségi Ház található. A megyeszékhely cigány kisebbségi önkormányzatának tegnapi ülésén Sárközi János elnök megállapította: a Rákóczi utcai intézmény udvarából továbbra sem sikerült egy családot elköltöztetni, ezért új megoldásokat kell keresni. A legközelebbi városi közgyűlésen az elnök három javaslatot terjeszt a testület elé. Az első szerint a kisebbségi önkormányzat visszaadja a házat a városi önkormányzatnak - amúgy sincs 15 millió forint a felújításra. A második változat értelmében a kisebbségi önkormányzat arra kéri a várost, hogy adja át a Rákóczi utcai, megüresedett óvoda épületét, ahol azután meg lehetne valósítani a közösségi házat, sőt, még számos más, oktatással, képzéssel kapcsolatos tervet. A harmadik verzió értelmében a roma ön- kormányzat visszaigényelné számlájára a közösségi házra eddig fordított 2 millió forintot. Eldőlt a szekszárdi Roma Nap időpontja is, ez az egész napos rendezvény október 2-án a Sport- csarnoknál várja - sok-sok színes rendezvénnyel - az érdeklődőket.-SZÁMi volt a nyár legszebb élménye? Kissné Hóner Magdolna, Sióagárd: - A balatoni nyaralás, amelyen együtt volt az egész család. Mivel a két idősebbik gyermekem már kész felnőtt, nagyon valószínű, hogy ez volt az utolsó olyan nyár, amelyen még így, együtt vakációztunk. Károlyiné Papp Ildikó, Fácánkert: - A nyár legszebb élménye az volt, hogy sok időt tölthettem együtt a gyermekeimmel. Sajnos év közben erre nagyon kevés az időm, most próbáltam bepótolni. A gyerekek nagyon örültek annak, hogy együtt vagyunk és nekem az ő örömük volt a legnagyobb élmény. Kovács Mária, Szekszárd: - Munkával töltöttem a nyarat, de nagyon sok örömöm volt benne. Öröm volt nézni, hogy az alkotótáborunk résztvevői milyen lelkesen mutatják elkészült munkáikat és hogy a szüleiknek is nagyon tetszenek ezek a kis remekművek. Tiborcz Anett, Szekszárd: - Az olaszországi utazás volt a nyár legszebb élménye. A napozás a strandon, a fürdés a tengerben, na és az sem elhanyagolható, hogy rengeteg helyes fiú volt a tengerparton. VILLÁMVOKS Előző kérdésünk: Tapasztalja-e a parlagfűirtókampány pozitív hatását? Szavazóink 75%-a nemmel voksolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Marad-e az Országgyűlés alelnöke Dávid Ibolya? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Tolnában A-Zng Bátaszék - Kirándulásra készül a Bátaszéki Nyugdíjas Egylet. Kiskunmajsára utaznak szeptember végén az idős emberek, igaz, nem olyan régen jártak ott. A nyugdíjasok a szeptember végi kirándulásra csakúgy, mint eddig, akár az unokáikat is magukkal vihetik. Kiskun- majsán kívül a bátaszékiek Mórahalmon is jártak a nyáron. (bk) Belecska - Hatszázezer forint állami támogatásban részesül a község. A belügyminiszter a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása címén ítélte meg Belecskának ezt az összeget. A kistelepülés tízmillió forintra nyújtott be pályázatot. <tf) Bonyhád - A nyári pihenő után újra rendszeresen tartja próbáit a Völgység Néptánc Együttes. Az új évadban felvételt hirdet az egyesület 6-tól 9 éves korú gyermekek részére. Minden érdeklődőt kedden és pénteken 16-tól 18 óráig várnak a művelődési központ színháztermébe. (pá) Diósberény - Néptánctalálkozó helyszíne volt vasárnap a község, amely vendégül látta az erdélyi testvérfalu, Szentgerice táncegyüttesét. A délutáni műsorban az erdélyi csoport mellett fellépett a diósberényi tánccsoport, a hőgyészi hagyományőrző egyesület csoportja és a varsádi Turul néptáncegyüttes. <m Dombóvár - Pontosította a talaj- terhelési díjról szóló rendeletét a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az adminisztratív hibára, illetve az ebből következő ellentmondásra az alkalmazás során derült fény. Az eredeti szöveg szerint „Rászorultsági alapon mentesül a díjfizetési kötelezettség alól az a háztartásában egyedül élő személy, aki,” vagyis csak egyedül élő személy mentesülhet a díjfizetési kötelezettség alól. A későbbi taxatív felsorolás alapján azonban kiderül, hogy ez a családban élőkre is vonatkozik. Ezért a bekezdés első mondata a továbbiakban így módosul: „Mentesül a díjfizetési kötelezettség alól, az aki:...” m Dunaföidvár - Megkezdődött a több mint 200 millió forintos útépítési program kivitelezése. Az idén 27 utca burkolatépítésére és felújítására kerül sor, négy utcában már elkészültek a szegélyek és a napokban elvégzi az aszfaltozást a kivitelező Soltút Kft. (rg) Felsőnyék - Új taggal bővült a település hétfős képviselő-tes- tülete. A községből elköltözött Asztalos Lajosnét Balogh Ferenc váltja fel, aki a legutóbbi testületi ülésen tette le a képviselői esküt. mi Gyünk - Bővült a településen a kábelhálózat, amelyre a szolgáltató a múlt héten újabb hat lakást kötött rá a Rákóczi utcában. Ezzel csaknem teljes a kábeltelevízió lefedettsége a községben. tw [regszemcse - Várhatóan novemberben kezdődik a községháza átalakítása. Az 1939-ben épült hivatalban új vizesblokk készül, s a többéves átalakítás során akadálymentessé teszik az épületet. A mozgáskorlátozottak számára az udvar felől építenek bejáratot. m Keszöhidegkút - 2005-ben tovább bővül a község szilárd burkolatú úthálózata. Jelenleg a Kossuth utca egy 125 méteres szakaszára készül egy vízelvezető terve, amelyhez 2,6 millió forintos területfejlesztési támogatást nyert el az önkormányzat, m Koppányszántó - Három kop- pányszántói gyermek bérmálkozott augusztus 29-én a nagykónyi római katolikus templomban. Ugyanekkor még öt értényi valamint tizenöt nagykónyi gyermek is megerősítést nyert. m Magyarkeszi - Képzésen vesz részt öt roma származású magyarkeszi az Autonómia Alapítvány segítségével. A ma- gyarkesziek Szekszárdon számítástechnikát tanulnak, a tanfolyam ECDL-vizsgára készít fel. m MiSZla - A vártnál nagyobb érdeklődés kísérte szombaton az első alkalommal megrendezett falunapot. A programokon mintegy háromszázan vettek részt, a közönség előtt fellépett a simontornyai citerazenekar, a pincehelyi néptáncegyüttes és az ugyancsak pincehelyi IHM Klub. A résztvevőket babgulyással és halászlével vendégelték meg. <w Nagykónyi - Becslés szerint minden tizedik, villanyoszlopokra kihelyezett cserepes virág eltűnt a nyár folyamán a község közterületeiről. A tolvajok nem kímélték a Meggyespusztát díszítő virágokat sem. Az önkormányzat 5-600 dísznövényt helyezett el idén az oszlopokra, és összesen mintegy félmillió forintot fordított virágosításra. m t l *