Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-28 / 227. szám

2004. SZEPTEMBER 28., KEDD 3 HAZAI TŰKOR Gyurcsány: „Felkészültem, készen állok!" KORMÁNYPROGRAM Az ígérvény szerint három évvel tovább élhetünk Egy igazságos köztársa­ság programját hirdette meg tegnap a parlament­ben Gyurcsány Ferenc, akit miniszterelnöknek javasolt Mádl Ferenc köz- társasági elnök. Stépán Balázs A szolidaritásra és a nemzet tettrekészségére épülő prog­ramnak nevezte a kijelölt kor­mányfő a negyvenoldalas szö­veget. Még a folyosón is tapsolt egy honatya, bár talán nem is hallotta pontosan a jelölt sza­vait. A „Lendületben az ország” ígér­vénye szerint három évvel to­vább élhetünk, ha megvalósul a program. 120 milliárd forint­tal kevesebbet adózunk. Ki­sebb, de jobban működő álla­mot kínál a leendő kormány. Több lesz a munkahely. Gondo­sabban óvják majd a nemzeti kultúra értékeit. lavuló kórházi ellátást kapunk.- Igazságosabb társadalmat ígér a miniszterelnök-jelölt, de wmMm Miniszterelnökök kerengője Toót H. Zsolt még mindig háborgó vizeken sodródunk. Hajóvonták és miniszterelnökök találkozása tilos. Nem tudni, az ország lendületben van-e. Gyurcsány Ferenc viszont erősen felpörgette magát. A parlamentben már bemu­tatta a friss kormányprogramot. A Lendületben az ország! című szöveg sokféle ígéretet tesz. A program vitája máris folyik, a pártok kifogásaikat hangoztatják vagy egyetértésüket fejezik ki. Van valami, ami viszont feltűnik a szemlélőnek. Orbán Viktor, akit hívei előszeretettel neveznek a nemzet miniszter- elnökének, megint távolmaradásával tüntet. És megint akkor teszi azt, amikor olyan sorsfordító eseményről van szó, ami az ellentábor egyik képviselőjének hoz dicsőséget. Ahogy az ország uniós csatlakozásának ünnepén, Athénban Medgyessy Pétert próbálta elkerülni, most az új kormányprogramot meghirdető Gyurcsány Ferencet is megfosztja személyes jelen­lététől. jelenleg a Vajdasági Magyar Szövetség vendégeként vesz rész kampányrendezvényeken Szabadkán és Zentán. A Fidesz hívei csak helyeselhetik, hogy Orbán a nemzet érdekében politizál a messzi távolban. A semleges szemlélők pedig megállapíthatják, hogy még mindig háborgó vizeken sodródunk. Hajóvonták és miniszterelnökök találkozása tilos. HIRSAV Igaz emberek örökösei A mai Budapest! polgárok a Wallenberghez hasonló igaz emberek örökösei. Nem enge­dik meg, hogy újra olyan hely­zet álljon elő, amikor ilyen hő­sökre van szükség - jelentette ki Demszky Gábor főpolgár­mester. - Budapest az egyetlen közép-európai város, ahol száz­ezres zsidóközösség maradt Baja cáfolja Kulcsár állítólagos vallomását baja FERENC közzétette, min­den alapot nélkülöz az a hét végi lapértesülés, miszerint a sikkasztással vádolt álbró­ker, Kulcsár Attila több tíz­millió forintot adott át neki. A szocialista párti politikus jogi lépéseket helyezett ki­látásba rágalmazásért és jó hírnevének megsértéséért. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Túllicitálták Suchman Tamást J Az egykori privatizációs miniszter, Suchman Tamás hiába dolgozott éve­ken at az álla­mi vagyon magánkézbe adá­sán. Túllicitálták egy irodalmi árverésen. A szocialista hon­atya József Attila Döntsd a tő­két című verseskötetének ere­deti kiadására tette meg tétjét telefonon. A verstörténeti ereklyét elhappolták előle. A volt miniszter így nem bő­víthette újabb darabbal eredeti Ady-, József Attila- és Radnóti- kötetekből álló gyűjteményét Miről mesél a jelenléti ív a Parlamentben? Hosszú ideig munkát adna egy grafológusnak a parla­menti jelenléti ív tanulmá­nyozása. Horn Gyula kereszt­nevét nem lehet kibogozni, míg vezetékneve gyerekesen egyszerű. Vári Gyula, a világ­híres pilóta tollát lendület vezényli. Fenyvesi Máté kéz­jegye talán a legelegánsabb. Fónagy lános egy mozdulat­tal veti a papírra nevének betűit, de szűkülő méretben. nem látom, hogyan képzeli el a megvalósítását - értékeli a bejelentést Horváth Balázs független képviselő. Fodor Gábor (SZDSZ) abban bízik, hogy a társadalom „jog­érvényesítési” képessége erő­sebb lesz, de nevetve elhárítja, hogy miniszternek nevezzük. Fónagy lános (Fidesz) stilisz­tikai bravúrnak nevezi az autó­pályák építéséről elhangzotta­kat: „ki képes értelmezni azt, hogy folytatjuk a programot, miközben itt-ott építünk pá­lyaszakaszokat”. Félrevonult, Körkörös feljelentés Körmendi Gábor hogy azon nyomban kiszámol­ja, ezúttal hány kilométer autó­pályát ígér a kormány.- Nem tudom elképzelni, hogy a másfél éves kormányza­ti megbízatás alatt az átlagélet­kor három évvel megnövelhető- mondja Gógl Árpád (Fidesz) volt egészségügyi miniszter.- Várjuk a csodát, de előbb az egészségügyet kellene működő­képessé varázsolni. Az ülésteremben a kormány­alakítási megbízáson sem Medgyessy Péter, sem Orbán Viktor nem volt jelen. Gyurcsány körül (balról) a pénzügy-, a kancellária- és a külügyminiszter Keller László közpénzügyi államtitkár pa­naszt emelt a Fővárosi Fő­ügyészség ha­tározatával szemben, mert megszüntették az eljárást sík Zoltán (képün­kön), az Orbán-kormány volt informatikai kormánybiztosa ellen. Az államtitkárság 2002 augusztusában tett feljelentést. Kellerék gyanúsnak vélték, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, azon belül az érintett kormány­biztosság négy ügyvédi irodá­nak összesen 800 millió forin­tos megbízást ad. A feljelentést a közpénzügyi államtitkárság nevében az a Bá­lint Tamás tette, aki az ügyész­ség gyanúja szerint 10 millió forint fejében adott át egy bizal­mas PSZÁF-jelentést Kulcsár Attilának, a brókerügy első számú gyanúsítottjának.- Bálint Tamást és a közpénz­ügyi államtitkárságot fel fogom jelenteni, mert valótlanságot állítottak. Ezzel besározták jó hírnevemet - mondta lapunk­nak Sík Zoltán. Bivalybőiten a költségvetés Költségvetési táskát kapott Draskovics tibor pénzügy- miniszter (képünkön) Szili Katalintól, az Országgyűlés el­nökétől. A bordó színű vízibivalybőr irattáska Magyarországon ké­szült, és információink sze­rint 40 000 forintért vásárol­ták egy szaküzletben. Bal fel­ső sarkában egy ezüsttáblán „A pénzügyminiszter költség- vetési táskája” felirat olvas­ható. A hagyo­mányterem­tés ötlete a brit alsóház­ból szárma­zik, ahova a költségvetés parlamenti benyújtásá­nak napján a szakmi­niszter egy kopott bőr aktatáská­ban viszi költségveté­si beszédét. iü. lile BUDAPEST Nyílt Pályázati Kiírások Ajánlati Felhívásai (első hirdetés) Ajánlatkérő neve: MÁV Ingatlankezelő Kft 1086 Budapest. Fiumei út 22. Kapcsolattartó neve: Kiss Hilda telefon: Öé-i-334-11 IS telefax: 06-1-334-2365. A MÁV Ingatlankezelő Kft. állal üzemeltetett, a Magyar Államvasutak tulajdonábandiasználatóban lévő épületek, építmények, peronok, aluljárók, utasforgalmi területek takarítási, jég- és csúszásmentesítést tevékenységek végzése, n. Forgató Csomópontonként egy ajtói tehető, Az ajánlati dokumentáció ára: 250.090.- Ft+AFACsomópont. Az ajánlati biztosíték összege:! .000.000.- Fi 2. A MÁV Ingatlankezelő Kft. által üzemeltetett, a Magyar Államvasutak tulajdonátankasználatában lévő ingatlanok terüietgcmdozási, kertészeti, ftövénygandozásí, jég- és csúszásmentesítési tevékenységek végzése, Forgalmi Csomó­pontonként! bontásban. Foigató CsomóponioÉént egy ajánlat tehető, deegy ajánlattevő több csomópontra is pályázhat és tehet ajánlatot Az ajánlati dokumentáció ára: 200.000.- Ft+ÁfAísomópont Az ajánlati biztosíték összege: IMID.- Ft 3. A MÁV Ingatlankezelő Ki által üzemeltetett, a Magyar Államvasutak tolajdonáMiasználatában lévő épületek, építmények, utasforgalmi területek rovar és rágcsálóirtási tevékenységek végzése, Forgalmi Csomópontonként! totósban. Forgalmi Csomópontonként egy ajánlat tehető, de egy ajánlattevő több csomópontra is pályázhat és tehet ajánlatot. Az ajánlati dokumentáció ára: 80.QÖÖ.- Ft+ÁFACsomópont Az ajánlati biztosíték ősege: 200.000.- Ft A fizetés módja: az Ajánlatkérő Raiffeisen Bank Rt-nél vezetett 12ÖÖ1008-ÖOI77550-90100004 számlájára történő átutalás. Az átutalásnál hivatkozni kell a beszerzés tálgyára. A befizetések azonosíthatósága érdelében az igazolásokon hivatkozni kell a kiírásra és a forgalmi csomópontra (továbbiában FC$=Forgalmí Csomópont). Az to nyílt pályázati kiírás átvehető: a MÁV Ingatlankezelő Kft. kőzponpan: 1086 Budapest Fiumei út 22. Ügyfélszolgálati Iroda. Budapest Területi Központhoz tartozó Forgalmi C&vmópontá nyílt pályázati kiírásai átvehetőek: löké Budapest Fiumei út 22. Ügyfélszolgálati Iroda. (Budapest Keleti FCs.; Budapest Nyugati FCs.; Budapest Déli FCs.; Budapest Ferencváros FCs.; Rákosrendező FCs.; Székesfehérvár FCs.; Budapest Kelenföld FCs.; Komárom FCs.; Győr FCs.; Hegyeshalom FCs.; Hatvan FCs.; Cegléd FCs.; Szolnok FCs.; Balassagyarmat FCs. Szeged Területi Központhoz tartozó Forgalmi Csomópontok nyílt pályázati kiírásai átvehetőek: 6725 Szegei lndóház tér 11. gáiati Iroda. (Békéscsaba FCs.; Szeged FCs.; Kiskunhalas FCs.; Kecskemét FCs,; Vésztő FCs, kiírásai) Pécs Terüld! Központhoz tartozó Forgalmi Csomóptok nyílt pályázati kiírásai átvehetőek: 7622 Pécs, teeny u. 2., I. emelet, Titkárság. (Nagykanizsa FCs.; Dombóvár FCs., Pécs FCs. kiírásai) Miáolc Területi Központhoz tartozó Forgalmi Csomópontá nyílt pályázati kiírásai átvehetőek: 3527 Miskolc, Kandó Kálmán tó 1/2. (Füzesabony FCs.; Szerencs FCs.; Miskolc Tiszai pályaudvar FCs. kiírásai) (Nyíregyháza FCs.; Debrecen FCs.; Püspökladány FCs, kiírásai) . Szombathely Területi Kőzptfeoz tartozó Forgalmi Csomópontok nyit pályázati kiírásai átvehetőek; 9700 Szombathely, l$út ti Ügyfélszolgálati Iroda (Szombathely FCs.; Celldömőlk FCs.; Zalaegerszeg FCs.; Veszprém FCs. kiírásai) vissza ^ánlattevőknek. A második hirdetés megjelenési időpontja: 20M. szeptember 28. MÁV lugathmkezelő Kft 4 4 J i

Next

/
Thumbnails
Contents