Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-25 / 225. szám

12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT KEK TŰKOR Az asszony késsel szúrta meg élettársát Dombóváron egy 61 éves asszonykonyhakéssel szívtájé­kon szúrta élettársát. A férfin életmentő műtétet hajtottak vég­re. Az asszony ellen a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság élet­veszélyt okozó testi sértés miatt folytat eljárást. Az ügyben a jelek szerint az alkoholnak is szerepe lehetett. Mobiltelefont loptak a traktorból Őcsényben egy nyitott traktorból ismeretlen személy két mobilte­lefont lopott el. Szekszárdon, egy kft. irodájában ismeretlen elkövetők felfeszítettek egy le­mezkazettát és 50 ezer forintot meghaladó összeget vittek ma­gukkal. Százezret emeltek el a nyitott kocsiból Nyitva volt az a személygépkocsi is, amelyből ismeretlen tettesek ellopták a tulajdonos tárcáját, amelyben több fontos irat és százezer forint készpénz is volt. Vásárlás igen, fizetés nem Tamásiban egy boltból egy személy több ezer forintot érő árucikkeket akart elvinni fizetés nélkül. De. mivel mindezt észre- ■ vették.a táskát hátrahagyta és elmenekült. így kár nem keletkezett. Kommandósok vigyázzák a móri per vádlottait az évszázad pere Különlegesen szigorú intézkedések mellett kezdődik hét­főn reggel a móri bankrablók tárgyalása A nyolc áldozatot követelő vérengzéssel Hajdú Lászlót nem vádolják. Egy hónap alatt ítélet várható. Nagy Eszter Dóra A bűnbanda vádiratában pénz- szállító elleni támadás, bank­rablás, gyilkosság, de még ok­irat-hamisítás és kábítószerrel visszaélés is szerepel. A vádlot­takat kommandósok őrzik majd, hasonlóan a Borsos Jó­zsef megölésével vádolt Engel Zoltánhoz. Akkor öt géppiszto- lyos, csuklyás őr tartotta szem­mel a vádlottakat. Arra, hogy hétfőn hányán felügyelik az egy hónapig tartó per résztvevőit, nem kaptunk választ. A kom­mandósok mellett várhatóan rendőrök is biztosítják a tárgya­lás zavartalanságát. A per biztosítását az jellemzi leginkább, hogy maga a tanács­vezető bíró is közleményben tu­datta a hallgatósággal, a tárgya­lás nyilvános lesz, de zárt ajtók mögött zajlik. Vagyis, aki belép a terembe, ott is marad, mert az eljárás alatt se be, se ki nem le­het lépni a helyiségből. Nagy a titkolózás a vádható­ság részéről is. A per ügyészé­Egy másik ügye tárgyalására is ilyen szigorúan kíséretet kapott Hajdú László nek nevét csak a tárgyalás nap­ján árulja el az ügyészség. A tit­kolózás ellenére továbbra sem tudni, ki gyilkolt a móri bank­fiókban. Hajdú Lászlót ma már nem vádolják azzal, hogy részt vett a mészárlásban. Kaiser Ede pedig bizonyíthatóan a pénzin­tézet ablakában állt, így nem ő gyilkolt. A két férfi maszk nél­kül áll a bíróság elé. Móri rablók bűnlajstroma Kaiser Edét és Hajdú Lászlót (maszkban) hat rablással gya­núsítják. Kaiser a vádirat sze­rint ismeretlen társával 2002. május 9-én Móron nyolc ember életét kioltva zsákmányolt több mint hétmillió forintot. SSB 2004. szeptember 25-én, szom­baton: 7.30-11.30-ig Dunaföldvár belterületén (6, 61- es főúton, Pentelei u.), 11.40- 12.20-ig a 6-os főúton, 2004. szeptember 2frán, vasárnap: 7.30- 10.00-ig a 64-es főúton, Simontornya belterületén, 10.30- 11.30-ig a 61-es főúton, Simontornya belterületén, 11.40-12.30-ig a 61-es főúton, Tolnanémedi belterületén várha­tó sebességmérés. FORGALOM­KORLÁTOZÁSOK Vasút feletti híd javítása miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Dunaföldvár határában, félpályás útlezárás és 40 km/h sebesség- korlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Tamási belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes, jelzőőrös forgalomirányítás­sal, előzni tilos. Útcsatlakozás kiépítése miatt a ta­mási állomáshoz vezető úton, Ta­mási belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes, előzni tilos. Szüreti felvonulás miatt az 55. sz. Szeged-Baja-Bátaszék főközleke­dési úton, az 56. sz. Szekszárd- Mohács főközlekedési úton Bátaszék belterületén (55-56. utak csomópontja) félpályás útle­zárás 15.00-16.30 óráig A félpá­lyás forgalmat rendőrök biztosítják. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefon­számon. Seite des Verbandes der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau Hírek, közlemények a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége háza tájáról: Programmvorschau- Der Landesrat der Ungarndeutschen Chöre ­Kapellen und Tanzgruppen lädt diese ungrandeutschen Chöre zur Landesfestivalgala ein, die an den Komitatswettbewerben die Mindestqualifizierung „Gold” erreicht, haben. Informationen über die Landesfestivalgala,; Veranstaltungsort: Bonnhard/Bonvhád Theatersaal im Kulturhaus Termin:-am 30.0ktober 2004 die Kategorie III. ( Singkreise/Chöre die Volkslieder singen , insgesamt 30 Chöre)- am 31.0ktober 2004 die Kategorie I .(vierstimmige Chöre, die Chorwerke vortragen .insgesamt 6 Chöre), die Kategorie III. (Chöre mit Volksliedbearbeitungen, insgesamt 7 Chöre), Kategorie IV. (Kleingruppen insgesamt 4 Chöre). Teilnahmebedingung:- Einzahlung des Jahresbeitrages (Nur die, die es noch nicht geleistet haben.) Programmdauer:- max 8 Minuten für jeden Chor verbindlich ! Bewertung: Nach bekannten, einheitlichen Kriterien sofort nach der Produktion. Es wird gepunktet, Protokoll geführtJe Kategorie , je einen Sieger. Festivalpreis: Je Kategorie 50.000 Ft für je einen Chor. Stefan - Kerner Preis : Im Rahmen des Festivals wird der Stefan - Kerner Preis für die 5 Personen verliehen, die in Sammlung, Bewahrung, Verewigung und Pflege der ungar­ndeutschen Gesangkultur etwas Wertvolles geleistet haben. Die Empfehlung soll folgendes beinhalten:- Name, Geburtsdatum (Jahr. Ort), Wirkungsort.- Lebenswerk in max. 20 Zeilen . 15. jähriges Partnerschafts-estehensiubiläumsfeier in Bonvhád /l.OktoberíFreitagl - 3.0ktoberíSonntag) 2004/ 1 .Oktober (Freitag) 2004 10.00 Uhr: „Gemeinsam in Europa”. Konferenz im Bürgermeisteramt Bonyhád ( l.Stock.- Konferenzsaal) Vorträge von:- Herrn Árpád Potápi-Bürgermeister der Stadt Bonyhád,Parlamentsabgeordneter des Ungarischen Bundesparlaments •- Herrn Roger Kehle - Bürgermeister der Partnerstadt Wernau- Frau Angelika Munck - Bürgermeisterin der Stadt Hochheim- Herrn Mihály Bara - Bürgermeister der Partnerstadt Tardoskedd- Herrn Peter Koväcs-Hauptnotar der Stadtverwaltung Bonyhád 17.30 Uhr: Konzert des Blasorchesters der Stadt Bonyhád (Vor dem Kulturzentrum der Stadt Bonyhád) 18.00 Uhr: „15 Jahre Partnerschaft : Bonyhád ­Wernau” Festliches Galaprogramm im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád. Festredner;- Herr Árpád Potápi (Bürgermeister der Stadt Bonyhád)-Herr Roger Kehle (Bürgermeister der Partnerstadt Wernau)- Herr Mihály Ezer (Bürgermeister der Stadt Bonyhád zwischen 1981-1990)-Herr István Oroszki (Bürgermeister der Stadt Bonyhád zwischen 1990-2001) Auftretende Kultur&rupjen;- Musiklehrer aus Wernau- Landestanz-und Trachtengruppe der Deutschen aus Ungarn/Wernau- Chor des Deutschen Nationalitäten Kulturvereins Bonyhád/Bonnhard- Chor des Sekler Kreises Bonyhád-Saxofon Quartett der Städtischen Musikschule Bonyhád 2. Oktober (Samstag) 2004 10.00 Uhr: 11. Landesvolksmusiktreffen im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád. Wettbewerb-Programm: Teil 1 Begrüßung: Herr Szilárd Varga -Vizebürgermeister der Stadt Bonyhád 10.00 - 18.00 Uhr: Ausstellung der Dekorationsfachvereine Bonyhád im zentralen Ausstellungsraum des Kulturzentrums. 11.00 Uhr: Im Stadtzentrum.: „Einladung” 14.00 - 21.00 Uhr: „Weinhof’ (Um das Kulturzentrum) 14.00 Uhr: 11. Landesvolksmusiktreffen im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád. Wettbewerb-Programm :Teil 2 16.00 Uhr: Weinlesefest - Festzug von der Stadtbibliothek bis zum Kulturzentrum. 17.00 Uhr: Buntes Programm im Weinhof, vor dem Kulturzentrum. Es treten die örtlichen, die in der Umgebung wirkenden, und die an dem 11. Landesvolksmusiktreffen teil­nehmenden Kulturgruppen auf. 20.00 Uhr: Volksmusik - Konzert der Gruppe: „Fonó”, im Kulturzentrum. 21.00 Uhr: „Tanzhaus”. Es spielt die „Bartina ­Volksmusikgruppe” im Vorraum des Kulturzentrums. 3. Oktober (Sonntag) 2004 9.00 -18.00 Uhr: Markt im Weinhof 09.00 11.00 Uhr: Landesvolksmusiktreffen im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád.Wettbewerb-Programm: Teil 3. 10.00 - 18.00 Uhr: Ausstellung der Dekorationsfachvereine Bonyhád, im zentralen Ausstellungsraum des Kulturzentrums. 10.00 Uhr: Platzmusik des Blasorchesters der Stadt Bonyhád (Vor dem Kulturzentrum.) 13.00 11. Uhr: Landesvolksmusiktreffen im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád. Bewertung der Produktionen. 14.00 Uhr: Buntes Programm im Weinhof, vor dem Kulturzentrum. 16.00 11. Uhr: Landesvoiksmusiktreffen im Kulturzentrum der Stadt Bonyhád.Gala und Preisverleihung. Bewerbungsmöglichkeiten: Der Verband der Deutschen Minder-heitenselb- stverwaltungen der Tolnau schreibt eine Bewerbung für die deutsche Minder-heitenselb- stverwaltungen in der Tolnau aus. Die Minderheitenselbstverwaltungen können sich in folgenden Projekten bewerben:- Traditionspflegende kulturelle Veranstaltungen, Trachtenkleider der Kulturgruppen.- Ausgabe von ungarndeutscher Literatur, Prosa.- Forschungsprogramme Einsendetermin: 20.Oktober 2004 Maximale Förderung: 50.000 Ft / Projekt Die Bewerbungen sind in deutscher Sprache an das Regionalbüro der Ungarndeutschen in Szekszárd, H-7100 Szekszárd Pf: 362 einzureichen. Weitere Infos bekommen Sie ebenfalls in dem Regionalbüro in Szekszárd (Szekszárd, Garay tér 4. Tel/Fax: 74/419-948) ■ _ < t \ 4

Next

/
Thumbnails
Contents