Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-03 / 206. szám
Mai számunkból Bábkiállítás Tolnában egyedüliként Monroe lehet Davis utóda Amerikai kosarast tesztel az ASE ,13 Asszonykeresőben Tom Cruise ideálja Parkolás: a bliccelőknek sokba kerül Volt, akinek hetvenezerre rúgott a tartozása Szekszárdon évente közel félmillió parkolójegyet vásárolnak rülbelül 5000 autós a az autósok és csupán tízezer azoknak a száma, akik jogosu- 605 forintot befizeti, latlanul veszik igénybe ezt a szolgáltatást míg a bliccelők másik fele gyakran a végső- mkezelő ilyen esetben it A helyzet látszólag tehát nem olyan rossz, ennek ellenére akadnak makacs nem fizetők is. Ők azok, akik a többszöri felszólításra sem reagálnak, akár a bírósági peres eljárásig is képesek húzni-halasztani a fizetést. Kiss Gyula, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. igazgatója kérdésünkre elmondta, ha a bliccelő autós nem vett parkolójegyet, akkor az autójára teszik a büntetőtasakot. Az ebben szereplő csekk már a pótdíjat (605 forint) tartalmazza, amit 3 napon belül be kell fizetni. Ha ez megtörténik, akkor a kihágásnak nincs további következménye, ha viszont nem, akkor 3350 forintra emelkedik a parkolási díj. Az érintettek fele, kökig elmegy. A vagyi nem tehet mást, mint polgári peres úton érvényesíti követelését, de ezt megelőzően többször is megpróbálkoznak azzal, hogy tértivevényes levélben meggyőzzék az ügyfelet, rét dezze a tar- tozását Az idegen sem ússza meg Azokat az autósokat, akik másik megyében laknak, postán keresztül éri utol a parkolót üzemeltető társaság. Az szokott némi bonyodalmat okozni, ha az autót az új gazdája elfelejtette átíratni, de ez a helyzet is előbb-utóbb tisztázódik. mondta Kiss Gyula. Ha ez nem sikerül, akkor fordulnak a bírósághoz, de ebben az esetben már nem csak a 3350 forintot kell megfizetnie a vétkesnek, hanem az eljárással kapcsolatos költségeket, az ügyvédi díjat, az illetéket és a kamatokat is. A peres eljárást követően is akadnak, akik nem fizetnek (kb. 500 autós), velük szemben végrehajtási eljárás indul. A tartozást levonhatják a kimutatható jövedelemből, ennek hiányában lefoglalhatnak a végrehajtók valamilyen vagyontárgyat, vagy ráterhelik az összeget a lakásra. Erre is volt már példa Szekszárdon, mondta az igazgató. Eddig a legnagyobb összeg, amivel az autós parkolási díj ki nem fizetése miatt tartozott, hetvenezer forint volt, amit később részletekben az érintett kifizetett. Szekszárdon egyébként nyolc ellenőr figyeli a parkolókat, és ha kell, kiszabja a büntetést. MAUTHNER Díjemelést javasolnak A tervek szerint október 1-jétől a Rákóczi és a Széchenyi utcákban kialakított új leállósávban már fizetősek lesznek a parkolóhelyek. Várhatóan itt az eddiginél is magasabbak lesznek a parkolódíjak, legalábbis ezt a javaslatot nyújtották be a szakemberek az önkormányzathoz. Nincs bizonyíték a madármérgezőkre Tamási Bár voltak terhelő adatok a gyanúsítottra nézve, bizonyíték hiányában zárta le a nyomozást a városi rendőrkapitányság a tavaly decemberben történt pacsmagi madármérgezések ügyében. Mint arról beszámoltunk, a Pacsmagi Tavak Természetvédelmi Területen 2003. december 10-én harminckét védett madár, köztük öt réüsas mérgezett tetemére bukkantak, amelyek eszmei értéke megközelíti a hétmillió forintot. Pusztulásukat a karbofurán nevű idegméreg okozta. Bár az ügynek volt gyanúsítottja, a rendőrség a nyomozást bizonyítékok hiányában megszüntette - tudtuk meg dr. Ökrös Magdolnától, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől. Elmondta: a rendőrség kiterjedt nyomozást folytatott, mindazokat a cégeket megvizsgálta, amelyek a környéken karbofuránt vásároltak, ennek ellenére nem találtak adatot arra, hogy akár az, akivel szemben a nyomozás indult, akár más megvalósította volna a bűncselekményt. A tanúvallomások, szakértői vélemények és helyszíni adatok egyenként és ösz- szességében nem voltak elégségesek, a nyomozást így bizonyítékok hiányában zárták le. Dr. Ökrös Magdolna arról is tájékoztatott, hogy a Tolna Megyei Főügyészség általános törvényességi felügyelet keretében együttműködik a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséggel és a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóságával. Megvizsgálják azt, hogy a mérgezett haltetemeket miként kezelték, s nem minősülnek-e veszélyes hulladéknak. Ez újabb büntető el- járást vonhat maga után. t. f. Szennyvízbűz: elnapolva SZEKSZÁRD Mint beszámoltunk róla, Szekszárdon a napokban szállították ki a szántóföldekre az összegyűlt szennyvíziszapot. A várost elárasztó rendkívül intenzív, sőt egyre intenzívebb szagra való tekintettel a Szekszárdi Vízmű Kft. Havi 16 317 Ft-ért 60 hónapra 600 OOO Ft Citibank Személyi Kölcsön Citibank Hiteívonal: 06-40-40-30-40 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 2. Tel.: (74) 528-430 Hivatkozási szám: 108 A Citibank sohasem pihen citibank Citisaft «; • a otspcvp íi <s rfi»ivittir$iägs W8MA tsepcri ; Az akció 2004. augusztus Z3-tól Z004. október 31-ig tart. Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Cttiban* i információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó, a Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött i fogyasztási kölcsönök. A különböző Citibank Szeméiyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a bitei- i bírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét feltételei a hitel- I bírálat eredményétől függenek. Ez a hirdetés; kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlatiét élnék vagy j tájékoztatónak. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú módosításának jogál fenntartja. A feltételekkel kapcsolatos további leíviíá- j gosítésérl hívja a Citibank Hite!vonalai (06-40-40-30-405 vagy forduljon munkatársunkhoz? THM: 22,83%-51,59% MAI lapszámunkban a 7. oldalon a Bonyhád városi oldalt olvashatja. HOLNAP keresse Bátaszék-Tolna oldalunkat! Ízelítő a tartalomból: 1. Mözs, a mostohagyerek? ' \ 2. Mégis lesz iskolatej Bátaszéken 3. A Bátaszéki Szüreti Fesztivál programja Tolnai Népújsá Segítik az elhelyezkedést Tamási Orbán: marad a stratégia A Fidesz a közösségépítést képviseli Az érintett dolgozók, a szakszervezet, az üzemi tanács és a munkáltató részvételével a napokban megalakult a Pasha kft.-nél a munkába helyezési bizottság, amelynek a cég tamási üzeméből elbocsátásra várók mielőbbi elhelyezkedése a célja. A Kft. már bejelentette, szeptember 20-ával 115 főtől válik meg. Hintenberger Károlyné, a tamási munkaügyi kirendeltség vezetője elmondta: heti két alkalommal tartanak az üzemben ügyfélfogadást, képzési és álláslehetőségekről adnak tájékoztatást. Az eddig kitöltött kérdőívekből kiderül: az érintettek dolgozni szeretnének, vagy képezni magukat. A bizottságnak van lehetősége arra is, hogy vidéki munkahelyeket mutasson meg az alkalmazottaknak. t. f. Orbán Viktor szerint az új kormány a nép megkérdezése nélkül nem térhet el radikálisan attól a kormányprogramtól, amelynek végrehajtására a szocialisták, illetve a szabad demokraták 2002-ben, a választásokon felhatalmazást kaptak. Budapest A Fidesz elnöke erről a Fidesz budapesti választmányának ülésén beszélt csütörtök este. A politikus „kisstílű királydrámának” minősítette a kormányváltást, amelynek hátterében véleménye szerint a gazdaság igen rossz állapota áll. Mint mondta, a kialakult helyzet ellenére, a Fidesznek nem kell változtatnia célkitűzésein, stratégiáján. Orbán Viktor szerint a szocialisták a miniszterelnök-csere után sem lesznek képesek különbséget tenni közösségépítés és politikai küzdelem között. Közölte: a Fidesz töretlenül a közösség- építést képviseli, és ő is ennek szellemében jár el hétfőn, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnökkel találkozik. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy amikor a kormányválság kapcsán a gazdaság válságáról beszélt, megrótták érte. Ez szerinte azért van, mert a közgondolkodásban a gazdasági válság azt jelenti, „meneküljön, ki merre lát”. Pedig a válság nem csőd, hanem az ahhoz vezető út - jelentette ki. Véleménye szerint a Medgyes- sy-kormány képtelen volt megoldani azokat a gazdasági problémákat, amelyeket saját maga idézett elő. Orbán Viktor arra hívta fel párttársai figyelmét, hogy a kormányválság mögött ne a cselszövést, ne az intrikát, ne a pozíció feletti huzakodást lássák, hanem azt, hogy baj van. A Fidesz elnöke közölte: azt várja, hogy a kormány beismerje a gazdasági bajok tényét, és ez szerinte az ősz folyamán be is fog következni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöléséről a Fidesz elnöke azt mondta: túlzásnak tartja azokat a kiszivárogtatásokat, miszerint Gyurcsány személye a Fidesz számára „lottó ötös” lenne. Megjegyezte, hogy eddig az ország választott miniszterelnököt, most pedig egy pártnak van miniszterelnök-jelöltje. _______________■ t 1 » I né hány napra felfüggeszti az iszap szétterítését. A földeken lévő anyagot még beforgatják, de a hétvégén nem folytatják a munkát. Ha megfelelőek lesznek az időjárási viszonyok, a jövő héten a kft. befejezi a terítést, ami körülbelül még három napig tart. ________________________(BK|