Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-17 / 218. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK 5 MEGYEI TÜKÖR Mindent újrakezdenek, vagy a második a nyerő? Elmarasztalta a Tolna-Fácánkert szennyvízberuházás V. ütemének kivitelezőjéről szóló önkormányzati döntést a közbeszerzési döntőbizottság (DB). A döntő- bizottság a győztesnek kihirdetett Penta Kft.-Hegedűs és Schmidt Kft. konzorcium ajánlata mellett a jogorvoslati kérelmet kezdeményező két cég, a Bau- Team Kft. és a Geotechnika Kft. ajánlatát is érvénytelennek nyilvánította, az ajánlatkérő önkormányzatot pedig bírsággal sújtotta. A jelenlegi helyzetben az V. ütem esetében elvileg egy ajánlat maradt „állva”, mégpedig az eredetileg mind a két ütem esetében a Penta-Hegedűs mögött másodiknak nyilvánított Alterra Kft. pályázata. (A IV. ütem esetében a Hegedűs és Schmidt, a Bau-Team, illetve az Alterra ajánlata nem nyilváníttatott a DB által érvénytelennek.) Dr. Szilák Mihály tolnai polgármester lapunknak azt mondta: megítélése szerint jelen helyzetben a képviselő-testület egyik döntési lehetősége az lehet, hogy á döntőbizottság eddig meghozott határozataiból kiindulva mindkét ütem esetében az eredetileg másodiknak kihozott ajánlatot (az Alterráét) fogadják el. A második variáció, hogy mind a két eljárást érvénytelennek minősítik, és újakat írnak ki. is) Lélegző örökség, Tolnában is Hatodik alkalommal szervezi meg a hétvégén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a Kulturális Örökség Napjait, amelybe országosan 420, Tolna megyében hat helyszín kapcsolódik be. A KÖH a mostani kétnapos rendezvényen a természeti és épített örökség egységét kívánja hangsúlyozni azzal, hogy a közgyűjtemények mellett természetvédelmi területeken átmenő tanösvényeket, botanikus kerteket, barlangokat is felvett a programba, ezt hivatott kifejezni a „Lélegző örökség” mottó. Szeptember 18-án és 19- én hat Tolna megyei műemlék, múzeum várja az érdeklődőket: a bátai tájház, a dombóvári Fekete István Múzeum és a hely- történeti gyűjtemény, a sár- szentlőrinci Fördős-kúria, az ozorai vár és kiállításai, a hőgyészi Apponyi-kastély, valamint a simontornyai vár Megy- gyes László tárlatával. Több sétát is ajánlanak kulturális örökségünk és természeti értékeink felfedezőinek Bonyhádon, a Gemenc-Pörböly tanösvényen, illetve Sárszentlőrinc és Űzd között. Ugyancsak az örökségvédelmi napok részeként szombaton délután a bátai tájház a szekszárdi borvidékről rendez vetélkedőt, bemutatkozik a Du- na-Dráva Nemzeti Park és sárközi folklórműsor is várja az érdeklődőket. im Hatszáz embert megkérdeznek Egy paksi szakemberekből álló szakmaközi team dolgozik azon, hogy elkészüljön Paks szociális térképe. Ez több, mint a szociális ellátások körének, hatékonyságának vizsgálata - hangsúlyozza a munkacsoport élén álló Borbás László, a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője. A térkép elkészítéséhez közvélemény-kutatást végeznek, ennek kérdéseit most véglegesítik. A kérdőív remélhetőleg választ ad arra, hogy milyen az egészség- ügyi, oktatási és lakáshelyzet, hatékony-e a szociális ellátó- rendszer, megfelelőek-e a szórakozási lehetőségek, az idősek ellátása teljes körű-e. Azt kutatják, milyen az itt lakók életminősége. A közvéleménykutatás szeptember 27-én indul. A kérdezőbiztosok hatszáz főt keresnek majd fel. iw A kormányzár legalább a tulajdonos biztonságérzetét növeli Típust váltottak az autótolvajok, mostanában a régi keletieket viszik GÉPKOCSI LOPÁSOK Ma inkább az alkalom szüli a tolvajt, de régebben jó üzlet lehetett A tolvajok szerint a világ legjobb riasztórendszerét is lehet hatástalanítani. Mindennek van ellenszere. A csak ritkán lebukó autótolvajok szokásai átalakultak, a nagy értékű kocsik helyett a könnyen ellopható, régebbi típusokra vadásznak. Mauthner Ilona Aki használt autót vásárol, jól teszi ha alaposan átnézi a gépkocsit és annak papírjait. Minden évben kiderül egy-egy autóról, hogy lopott, mondta Karácsonyi József, szekszárdi autó- kereskedő. Náluk, a telepen csak az eredetvizsgát követően adják ki a használt gépkocsit az új tulajdonosának és ebben a folyamatban derülhet ki, ha lopott az autó. Érdekes módon nem az új és drága gépkocsik érintettek ebben, hanem a régi, keleti típusok, ezen belül is a Lada vezet. Ha kiderül, hogy lopott autóról van szó, a forgalmazó hivatalból megteszi a rendőrségen a feljelentést. Pintér Sándor alezredes, a szekszárdi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője szerint az elmúlt évben jelentősen visszaesett a gépkocsilopások száma. Ez a tevékenység a szerb háborút követően, jó tíz évvel ezelőtt volt megyénkben a csúcson, akkor sok autót loptak el, melyekről csak sejteni lehetett, hogy Szerbiában kötöttek ki, ahová akkor köny- nyű volt bevinni ezeket, akár alkatrészenként is. Mára ez a helyzet jelentősen megváltozott, inkább úgy jellemezném, hogy az alkalom szüli a tolvajt, mondta az alezredes. A gépkocsiban felejtett slusszkulcs, vagy a lehúzva hagyott ablak kínálja magát a tolvajoknak. A lopások egy része marad csak a rendőrök számára rejtve, gyakori, hogy elkapják a tettest. Legutóbb például egy Trabantot vitt el egy fiatalember, ugyan neki is volt egy, de sok baj volt vele, gondolta, a kettőből készít egy jó autót. Személygépkocsi-lopások IjOLNfl MEGYÉBEN 2003-BAN Bonyhád: 2 Szekszárd: 4 Dombóvár: 5 Tamási: 1 Paks: 5 Jó tanácsok autósoknak A tulajdonosok ne tartsanak nagyobb értéket a járműveikben, mert sokszor ezek „csábítóak”. A megel& zés szempontjából pár ezer forintért beszerezhető az áramellátást megszakító kapcsoló beszerelése, vagy a kormányzár. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Nagymányok e-magyarország PONT A nagymányoki könyvtár-tele- ház e-Magyarország Pontként működik szeptember 1-jétől. Az intézményben mind a felnőttek, mind a gyerekek segítséget kapnak a számítógépek kezeléséhez, az internet használatához. A világháló igen kedvezményes feltételekkel vehető igénybe, ipái Nagyvejke FALUNAP Nagy sikerrel rendezte meg az önkormányzat a falunapot. A színvonalas műsorról a nagyvejkei asszonykórus és az aparhanti hagyományőrző együttes gondoskodott. Minden vendéget babgulyással kínáltak. A falunapi bál hajnalig tartott, ipái Paks SZABAD MANDÁTUM Lemondott önkormányzati képviselői tisztségéről Pálmai Klára, aki a 2002-es helyhatósági választásokon szerzett egyéni mandátumot a Polgári összefogás színeiben. A képviselő asszony köztisztviselőként, hivatásos pártfogóként dolgozik és ez a törvény értelmében összeférhetetlen a képviselőséggel. A város kettes számú választókörzetében időközi választást kell rendezni a megüresedett hely betöltésére, ennek időpontját a választási bizottság a következő napokban határozza meg. irg) Simontomya ösztöndíj a város önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2004-2005. tanévre Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázatot írt ki. Az ösztöndíjra pályázhatnak az első évet kezdő főiskolások, valamint azok a hallgatók is, akik már korábban megkezdték tanulmányaikat m Szedres bursa hungarica Mint arról már hírt adtunk, ismét csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz a szedresi önkormányzat. A 2005. évi pályázati kiírás és pályázati adatlap a helyi polgármesteri hivatalban megtekinthető, illetve beszerezhető. A pályázat benyújtási határideje október 22. isw Szekszárd bérlakások Már most óriási az érdeklődés a Fecskeházban létesülő 35 darab 40 négyzetméteres bérlakás iránt. A lakásokba pályázat alapján költözhetnek majd be a lakók. Az elbírálás feltételeit most dolgozzák ki a hivatalban, s majd annak alapján hirdetik meg a határozott idejű, legfeljebb ötéves, és előtakarékosságoz kötött bérleteket. A lakások átadási határideje jövő év május vége. m Tamási tanfolyam támogatással Ismét számítógépes ismereteket oktatnak a Könnyű László Könyvtár szeptember végén kezdődő képzésén. A húszórás tanfolyamot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, ennek köszönhetően díja kétezer forint. A tanfolyamon hatvanan vehetnek részt támogatással. iw Tengelic programok Színvonalas, igényes pedagógiai programot alkotott a tengelici iskola vezetése. Ezt, illetve a szorosan hozzátartozó minőségirányítási programot is jóváhagyta a helyi képviselő-testület nemrégiben, tsw Tevel ÚJ BÚTOROK Az Általános Művelődési Központ eredményes pályázatának köszönhetően megújult, új berendezést kapott a könyvtár. Az egymillió forintos támogatás a Német Belügyminisztériumtól érkezett, ipa) Tolna KIRÁNDULÓK Sűrű programja volt az elmúlt időszakban a tolnai Vöröskereszt alapszervezetnek. Szeptember 4-én Velencébe (Olaszország) utaztak, 6- án fogadónapot tartottak (már itthon), 9-én Gunarasra kirándultak, 13-án pedig Budapesten a Várban és a Parlamentben tettek látogatást. Legközelebb 27-én, Harkányba utaznak, erre a kirándulásra még elfogadnak jelentkezést, rsw Váralja nagy készülődés Szüreti mulatságra készülnek a váraljai óvodások. A szeptember 26-i programon jelen lesznek Váralja németországi testvérvárosának, Hahnheimnek a képviselői is. Hogy kedveskedjenek a vendégeknek, magyar és német táncokat, dalokat, verseket tanulnak. ipa> Závod ÖSSZEFOGÁS A falu lakóinak összefogásával festették be a község központjában lévő híd korlátját és bontották le a falu közepén álló romos épületet. A megüresedett területen a tereprendezés megtörtént, a múlt hét végén megtartott falunapon már itt rendezték a főzőversenyt, ipái (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )