Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-14 / 215. szám
12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 14., KEDD SZOLGÁLTATÁS legkisebbek is harminc, negyven dekát nyomnak a mérlegen. A nyugdíjas férfi elmondása szerint semmi különös dolgot nem csinált, a korábbi évekhez hasonlóan gondozta, kapálta idén is a tavasszal elvetett, biokörülmények között termelt krumplit. Hogy mégis ilyen óriásira nőttek a burgonyák, azt a jó fajtának és a sok esőnek tulajdonítja az őstermelő. burgonyából nem sok kell egy-egy főzet paprikás krumplihoz F. Kováts Éva Óriás krumplik nőttek idén Puskás József mözsi lakos konyhakertjében, a nagyobb példányok egy kilogramm felett vannak. Tolna-Mözsön, a Szent István utcában a gazda hatalmas gumókat szedhet ki a földből. Az agria fajtájú burgonyák nyolcvan százaléka hatvan deka felett van, a termetesebb gumók jóval egy kiló felett, de a Napi szerkesztő: Gyuricza Mihály. A Tolnai Népújsággal együttműködő újságírók: Szekszárdon: Budavári Kata 511- 505, F. Kováts Éva 511-527, 06/30/650-3014; Ihárosi Ibolya 511-520,06/30/650-3016; Mauthner Ilona 511-527, 06/30/650-3020; Szeri Árpád 511-526,06/30/650-3017; Venter Marianna 511-513, 06/30/650-3015. Fax.: 511-514. Bonyhádon: Pál Ágnes 74/550- 369, 06/30/650-3024; Pakson: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/30/650-3021; Vida Tünde 06/20/398-4504. Simontornyán: Varga László, 06/30/418-6616. Tamásiban: Tóth Ferenc 480-705; 06/30/650-3022. Tolnán: Steinbach Zsolt 440660; 06/30/650-3023. Cicák, ajándékba Szerető gazdit keresnek öt kiscicának. Telefon: 74/412- 879. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -100 cm, Paks 35 cm, Dombori 58 cm, Árvízkapu 406 cm. A Sió Palánknál 173 cm. (A Közép-dunántúli és Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) HAJDAN Szeptember 14-én 170 éve, 1834-ben született Kelen József, simontornyai, tamási és zombai uradalmi orvos, testgyakorlókönyv- író. 140 éve, 1864-ben meghalt Kálmán Ferenc gyönki tanár, tolnanémedi lelkész, számos mű szerzője. 115 éve, 1889-ben hunyt el Mihálkovics Árpád bonyhádi járásbíró, kora ismert Rousseau-fordítója. 95 éve, 1909-ben a pécs-bátaszéki vasút Palotabozsok-Báta- Bátaszék közötti töltésépítésén 310 munkás dolgozott szorgalmasan. 100 éve, 1904-ben Alsónyék érdekesen javította meg rendőrei fizetését: a négy közül egyet elbocsátott, bérét pedig a maradék háromnak adta. * 174/65/30-AS elvált srácnak! „Türelem”. * SZIASZTOK! Már régóta egyedül vagyok, nem találok társat. A vékony, de nőies nők tetszenek! Ha ilyen vagy és nem a pénz számít, adj elérhetőséget! Egy szekszárdi. SZAMUNK: 30/303-0272 * 38 ÉVES, 163 cm, szekszárdi hölgy tartós kapcsolat céljából hozzá illő társát keresi. 06205738313 31 ÉVES, füg* HELLO! Lányok, hölgyek üzeneteit várom diszkrét, laza kapcsolatra Bonyhád és környékéről. Csak sms-t írjatok a 30 2681890-es számra. Sziasztok! * 185/112/31 éves Tolna megyei fiatalember megismerkedne 22-35 év közötti, szekszárdi, karcsú, dús keblű hölggyel tartós kapcsolat céljából. 06302335288. * DAMON! Kék szemű, fekete hajú, sportos alakú srác, 21 éves! Barátnőt keres komoly kapcsolat céljából. írj tel. számot! * SOS jeligére jelentkezem. Szeretne megismerni egy 160/38 éves független, csinos, szekszárdi hölgy. /W * EGY 33 ÉVES srác várja lányok sms-ét komoly kapcsolat céljából 27-37 év között. Egy gyermek nem akadály! Szekszárdiak előnyben! Gábor. getlen srác keresi komoly kapcsolat céljából társát. 30-356-7119 * 164/57/42-éves elvált férfi társat keres komoly kapcsolat reményében 06202429865 * 183/83/35 éves elvált férfi társat keres komoly kapcsolatra. Tel.: 30ADGP1TD * KERESEM társamat, olyan csajt, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Gyerek nem akadály. +MD+ Mil +AAM. * NINCS olyan perc, hogy ne gondoljak rátok és tudom, hogy neked sincs, csak te nem vagy őszinte, letagadod magadnak is, hogy szeretsz, csak egy igazi van. * DIÁNÁK! „Csak az tud élni, ki mindig nevet, kicsordul minden szeretet, kinek lelke élettől vidám. Ki minden könnyből virágot szakaszt, minden sziklából szivárványt fakaszt. Az élet útján győztesen robog. Csak az tud élni: Ki mindig mosolyog. Légy mindig ilyen pozitív. Legyen szép minden napod." Bizonyára megérdemled. FIGYELŐ. * „DIA”! Nagyon aranyos vagy, hogy válaszoltál, ahogy eddig olvasgattam az írásaidat, van pár közös dolog az életünkben. Nos, jó dolog ez a hirdetési rovat, párszor már én is megpróbáltam, több-kevesebb sikerrel. Most ismét egyedül vagyok. ICE. * NEM VAGYOK magas, de csúnya sem! Őszinte, hűséges, kedves lányt keresek. Én ugyanezt nyúj- tanám+szeretetet. 24-32 éves független, intelligens lány sms-ét várom: P0AP1TDM0 * 168/58/43 éves szekszárdi elvált hölgy társat keres. * 4X15-ÖS csavar keresi 3-as anyáját „Menetmetsző" jeligére! Igaz szerelmet kereső nők kíméljetek!!! * LÉTEZIK olyan lány, aki 22 éves elmúlt és nem függ Mamitól? Mert sajnos van ilyen!! Várom lányok üzenetét 30 éves korig „Biztonságban” jeligére. Partner Kommunikációs partnerünk] CSÜTÖRTÖKÖN ÉVSZAKVÁLTÁS déli reggeli , hőmérséklet + déli felhőzet Dflfnbóváf18' V-s* Délutáni előrejelzés Tolna megyében ma derűs, száraz napunk lesz. Megélénkül a délnyugati szél. A hőmérséklet a legmelegebb délutáni órákra 27, késő estére 22, szerda reggelre 17 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás címszavakban: szerda: még mindig meleg, de már borús, igen nagy esővel, csütörtöktől a hét végéig: őszi lehűlés, de napos. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: reggel előfordulnak gyenge ködfoltok! Közeledik az október, amikor kiugróan a legtöbb a közúti baleset. A prognózis sikerességének valószínűsége: „NAGY” További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://t-zones.hu ) SÍ ) -c W» 3»' •17 17.-C Vízhö mérséklet Duna 16-19 ‘C Tisza 14-19“C Balaton 19 "C Velencei-tó 17 C Fertő tó 15 °C Tisza-ló 20 % Pollen csalánféték közepes mm „ közepes külsőtéri penész magas libatop alacsony Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1395 Ft, negyed évre 4185 Ft, fél évre 8370 Ft, egy évre 16 740 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 511-540. E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályáza- tokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, emafcen megadott személyes adatok nyi^ntartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzÉpulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Hariequr Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármfcor kérheti azok helyesbítését fefoasznáásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. TOLNA MEGYEI ANEKDOTATAR Gugássi Talabér leírása Dr. Töttős Gábor A Tolnamegyei Közlöny 1899. szeptember 3-i számában hagyta ránk feloldhatatlan írói álnevét az a szerző, aki hűen festette, milyen bájos izgalmat okozott a hajdani augusztus utóján - egy gyalogezred. Jönnek a katonák! - Ez volt a jelszó. Ezzel ébredt édes álmából a külső utcák szegényes házikóinak egyszerű testetlen nyo- szolyáin nyugvó gyerek népsége. A kíváncsiság ragadós. Befurakodik a lágy, patyolatfehér hímzett vánkosokon pihenő gyermek élénk fantáziájába is. És ebben ők egyenlők! Hát még a leányok! A hagyományos kíváncsiság itt hódít csak igazában... De nem is csoda, hisz a hétköznapi foglalkozás unalmas egyformasága egyként fogva tartja őket... A katonáknak vidéki kisebb városokban való időnkénti megjelenése csakugyan ritkaság számba megyen. Éppen a déli órákban, nagy port verve fel, zenekísérettel vonult be a Kaposvárról szombaton reggel elindult 44. gyalogezred pécsi zászlóalja Dombóvárra. Útközben pihenőt tartottak Attalán, hol a falu derék népe igazi magyaros vendégszeretettel fogadta a gyakorlatban elfáradt, porlepte katonákat. Volt térzene, tánc és a jó attalaiak bizonyára soká fognak visszaemlékezni még az eltűnt szép napra, melyhez hasonló, ki tudja, mikor fog ismét nekik felvirradni. Hiába, nekünk jámbor falusiaknak a morzsákkal is be kell érnünk, mik a gazdag városok dúsan terített asztaláról néha lehullanak. Kapkodunk is aztán utánuk, el ne tűnjenek nyomtalanul, és ki-ki igyekszik kihasználni a ritkán kínálkozó alkalmat Látni - hallani. Meg is élénkülnek az utcák. Egész délután csak úgy hemzsegtek a sétálók víg tereferéjé- től. Hangos lett az utca a han- cúrozó gyerekek zsivalljától (!), szép mosolygó leányfejek édes kacajától. Itt-ott egy tiszt délceg alakja válik ki a sétáló hölgyek közül. Este 6 órakor már valóságos áradattá nő a kíváncsi emberboly, különösen a piactéren, végre felharsan a katonai zenekar, mely Dőry József földbirtokos udvarát választotta szép játéka színhelyéül. Megtelik a tágas udvar vegyes hallgatósággal. Nem mindennapi kép... Végre leszállt az est. Még a takarodó fülbemászó dallama talál a nyitott ablakokból hálás hallgatóságra. Azután nagy néma csend következik, vége a szép napnak. Ha csak egy-egy ábrándos bakfis nem szőtte tovább puha vánkosán az elmúlt nap friss benyomásait - vissza nem térő álmokkal.” Hát, nem tudom, a jövendő zsoldos sereg lesz-e majd ekkora szenzáció Dombó- várott, vagy akárhol... Fagylaltos szilvahab Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg magvaváló szilva, 15 dkg cukor, 1 doboz (500 g) vaníliafagylalt. Előkészítés: A szüvát megmossuk és kimagozzuk. Elkészítés: 1. A szilvát 5 dl vízzel és a cukorral összekeverjük, és nagyon puhára főzzük. Kihűtjük. 2. A fagylalt felét és a szilvakompótot tevével együtt turmixgépben pépesítjük. 3. A fagylalt másik felét talpas poharakba rakjuk, és a szüvás fagylaltot a tetejére kanalazzuk. Azonnal tálaljuk. Munka: kb. 25 perc. Fogyasztható: kb. 1 óra múlva. 1 adag: 1290 kj/310 kcal. Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan viHamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Ocsenyben az Árpád, a Kodály Z, a Vasút, a Rákóczi, a Bartók B., a Radnóti, a Babits M., az Ifjúság, a Bem, a Felszabadulás, a Szekszárdi, a Lehel, a Kazinczy, a Kossuth L, a Kinizsi, a József A. utcában, a Hősök terén, a Perczel M., a Hunyadi utcában, a Fő utcában a Perczel M. utcától Decs felé, a Mátyás király utcában 2004. szeptember 15-én 7 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, ■ Zombán az Alkotmány utcában a 68-6., és a 6T7. számig, a Hunyadi utcában, a Rákóczi utcában a 67-65., a 100-134., a 96-44., és a 64-43. számig, az Ady utcában az 1-15., a 8-14, a 17-49., a 16-20. számig, a Gábor Áron utcában a 9-25, az 1-27. számig, a Szabadság utcában az 1-13. számig, a Béke utcában az 1-12. számig és a 12-24. számig, a Darvas utcában, a rákóczi utcában a 97-71, a 136-152, a 99-131. számig, az Orosháza utcában a 10/a-26. és a 3/a-34. számig, a T- Mobile toronynál és az Antenna Hungária TV-átjátszó tornyánál 2004. szeptember 16-án 7 óra 30 perctől 9 óráig és 15 órától 16 óra 30 percig, ■ Kétyen a Kossuth és a Dózsa utcában, a Hegedűs Gy. utcában a 207-249. és a 183-206. számig 2004. szeptember 15-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, ■ Kisvejkén a szennyvíztelepen 2004. szeptember 15-én 7 óra 30 perctől 12 óra 30 percig, ■ Medinán a Rákóczi utcában a 2-14, a 15-23, a 39-50, a 33-38. számig, az Ady E. utcában az 1-4. számig, a Szőlőhegyi utcában az 1-7. számig, a Dózsa utcában az 1-7, a 12-14. számig, a Csokonai utcában az 1-2/d. és a 3-6. számig 2004. szeptember 22-én 7 óra 30 perctől 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. 6-ÖA7 Egy krumpliból vacsora