Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-10 / 212. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK SPORT Világbajnok kajakosok a tolnai Duna-holtágon Rónai Gábor T-Mobile Kupa néven rendez rövidtávú ver­senyt a tolnai Duna- holtágon a megyei szö­vetség és a házigazda Alois Dallmayr-Tolna- text KKSC. A szomba­ton 10 órakor kezdődő megmérettetésen az indulók 500 és 2000 méteren mérik össze erejüket Az előzetes visszajelzések alapján népes mezőnnyel szá­molhatnak a szervezők, eddig 15 honi egyesület jelezte rész­vételét A viadalon természete­sen rajthoz áll Tolna megye két klubja, a vendéglátó Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC és az Atomerőmű SE is. Előbbi több mint fél­száz versenyzőt indít, de az „atomosok” is nagyszámú csapattal érkeznek. A felnőttek a rövidebb távon egyesben és párosban csapnak össze, míg az után­pótlásra a két kilométeres etap leküzdése vár. A hazaiak „csa­tába dobják” világbajnokaikat, a bergeni vb ezüst- és bronzér­mesét Jámbor Attilát (képün­kön) és Szakály Viktort is. Az eredményhirdetésre 15 óra magasságában kerül sor. Kezdődik a futsal-idény Rónai Gábor A Magyar Amatőr Labdarúgó­ligában elkészítették a női fut- sal NB I csoportbeosztásait. Az alapszakasz küzdelmei októ­berben kezdődnek, míg a rá­játszás decemberben indul. A 17 csapatot négy csoportba osztották a szervezők, csopor­tonként az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé. Tolna megyét „másfél” csapat képvi­seli, hiszen a Tolna-Mözsi NSE mellett a Varga Trans-Fer Szekszárd a László SE csapatá­val közösen indul harcba a mi­nél jobb helyezésért Első rá­nézésre a tolnaiaknak lesz ne­hezebb dolguk, akik a Pécs, a korábbi bajnok Szentes, a Ta­tabánya és az Ecsegfalva gár­dája társaságában a Hl. cso­portba kaptak besorolást. Mucska Gyula együttesének bravúrra lenne szüksége a nyolc közé kerüléshez. A Var­ga Trans-Fer együttese a II. csoportban a Bp. Univerzum, a Csanádapáca és az Eger együt­teseivel veheti fel a harcot. A Tolna-Mözsi NSE együtte­séhez kapcsolódó hír, hogy az egylet nemzetközi teremtornát rendez szeptember 26-án, va­sárnap a tolnai városi sport- csarnokban. A II. Thelena- kupa néven zajló eseményre a hírek szerint horvát csapatok is érkeznek. A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA Péntek KÉZILABDA: Női NB II, Délnyugati csoport: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd - Siófok 17.30. LABDARÚGÁS: Megyei I. osztály: Bölcske-Kéty (Rácz G.) 15.30. Szombat ASZTALITENISZ: Női Extra Liga, 1. forduló: Orosháza Hungarotel- Fastron AC Tolna 111. Női NB l/B, Nyugati csoport: Pécsi AE-Fastron AC Tolna II11, Szekszárd AC ll-Kaposvári AC 15. Férfi NB II: Fejérvíz-Nagymányoki SE 111. ATLÉTIKA: Veterán verseny Szek- szárdon a Pollack-pályán, 10.30. KAJAK-KENU: T-Mobile Kupa rö­vidtávú (500, 2000 m) verseny a tolnai Duna-holtágon, 10. KÉZILABDA: Női NB l/B, Nyugati csoport: Fino-Tamási KC-Óbudai Goldberger, Tolna KC-Cornexi- Alcoa II18. LABDARÚGÁS: NB II, Hummel- csoport: Paksi SE-Komló 16.30. NB III, Dráva-csoport: Szekszárdi UFC-Tamási SE 16.30. Megyei IV. osztály: Szálka-Harc (Tölgyesi L.) 15.30. Baranya megyei szenior bajnokság: Bóly-Öregfiúk 73 FK Bonyhád 17. UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG: NB I (U-13, U-15): Szekszárdi UFC-Vi- deoton FCF 10.12. NB ll-NB III (U- 16, U-19): Bot,/nád VLC-PVSK 10, 12; Tamási SE-Sümeg 13,11. Vasárnap ASZTALITENISZ: Női NB II: Kom- ló-Szekszárd AC III 11. KOSÁRLABDA: adidas Streetball Fesztivál, 9. állomás, Paks, 10. NŐI LABDARÚGÁS: NB ll-es nagy­pályás bajnokság: Völgység NSE Bonyhád-Ajka 14. Labdarúgás NB III, DRÁVA-CSOPORT: Bony­hád Völgység LC-PVSK 16.30. MEGYEI I. OSZTÁLY: Dunaköm- lőd-Dunaszentgyörgy (Horváth G.), Bátaszék-Őcsény (Tóth L), Kakasd-Tevel (Somogyi Z.), Ma- jos-Nagymányok (Tóth K.), Duna- földvár FC-Kajdacs (Szabó G.), Simontornya-Döbrököz (Tamás L), Tolna-Ozora (Botos M.) 15.30. MEGYEI II. OSZTÁLY: Bátaapáti- Nagydorog (Kardos B.), Kisdorog- Sióagárd (Fazekas G.), Decs KSE- Gerjen (Molnár I.), Tengelic-Mó- rágy (Csizmadia B.), Madocsa-Bo- gyiszló (Vígh R.), Cikó-Pusztahen- cse (Lehel J.), Szedres-Hőgyész (Szűcs L), Gyönk-Aparhant (Al­bert K.) 15.30. MEGYEI III. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT: Györköny-Pincehely (Kertész Gy.), Újireg-Pálfa (Csobot L), Iregszemcse-Felsőnyék (Rácz R.), Magyarkeszi-Tolnanémedi (Fülöp A.), Németkér-Dunaföldvár STE (Besenczi Z.) 15.30. DÉLI CSOPORT: Bonyhádbörzsöny- Zomba (Palkó L), Kurd-Dalmand (Stier J.), Fadd-Kaposszekcső- Csikóstőttős (Lengyel S.), Nak- Kölesd (Tóth T.) 15.30. MEGYEI IV. OSZTÁLY: Závod-De- csi SK (Hermész J.), Szakcs-Bony- hádvarasd (Kántor L), Mucsfa- Alsónána (Vágner M.), Kocsola- Izmény (Kiss J.) 15.30. UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG: NB I (U-15, U-13): Atomerőmű SE-Matáv-Sopron 12,14. NB ll- NB III (U-19, U-16): Paksi SE-Kozármisleny 10,12. A tolnaiak őszi mérkőzései l. forduló, szeptember 11., szombat: Orosháza-Tolna 11. R forduló, szeptember 18., szombat: Tolna-Kecskemét 15. m. forduló, október 9., szombat: Statisztika-Tolna 11. IV. forduló, október 30., szombat: Tolna-Szekszárd 15. V. forduló, november 13., szombat: Egér-Tolna 11. VI. forduló, december 4., szombat: Tolna-Postás-Matáv 15. Wittinger végül maradt Két Tolna megyei gárda várja a női asztalitenisz Extra Liga 2004/2005-ös idényének bajnoki rajtját. Közülük a Fastron AC Tolna együttese szombaton az Orosháza otthonában kezdheti meg a pontgyűjtést, a Szekszárd AC pingpongosai csak jövő pénteken a Postás ellen állnak asztalhoz. Rónai Gábor Nem lehet azt mondani, hogy nyugodtan telt volna a nyár a Fastron AC Tolna csapatának háza táján. Az egyesület kulcs- játékosa, Wittinger Judit ugyan­is előbb napokig a megyei rivá­lis Szekszárddal készült, majd váratlanul visszatért nevelő­egyesületéhez. A tolnaiak per­sze örültek neki, hogy egyik legjobbjuk nem hagyta cserben őket, távozásával ugyanis igen­csak nagy bajba került volna a Fastron. Az elmúlt idényben ha­todik helyen végző csapatból ugyanis távozott Ackermann Erika (Egerbe), sőt az új idény­ben már Guld Katalin (ő úgy hírlik, hogy Pécsett folytatja) já­tékára sem számíthat a szak­mai stáb. Az „otthon maradt” Majzik Zsuzsanna, Fenyvesi Csilla és a „megtérő” Wit­tinger mellé az eddig a Mo­hács csapatában játszó ro­mán Lucia Balast vette köl­csön a klub, amelynek a célja az új idényben a bentmaradás és a fiatalok csapatba építése. A tolnaiakra idén nemcsak az élvonalban, hanem az NB Lükben is komoly feladatok nak, lévén a gárda idén végre egy osztállyal feljebb lépett. A trénernek mindenesetre nem lesznek összeállítási gondjai, Nagyváradi Mercédesz, Klem Vivien, Nagyváradiné Rencz Ri­ta, Majzik Judit, Báli Ibo­lya, Máté Szilvia és Éberhardtné Balogh Ilona is bevetés­re kész. Ami a bajnoki lebonyolítását 6-10. pozícióban zárók az alsó­illeti, a kilenc fordulót (tíz gár- házban folytatják. Változás a ta- da indul az Extra Ligában) kö- valyi idényhez képest, hogy a vetően kettéválik a mezőny, az találkozók nem 7, hanem 10 1-5. helyezettek a felső-, míg a győztes mérkőzésig tartanak. Tanulságos győzelem volt Sok szempontból volt tanulságos a magyar labdarú­gó-válogatott szerda esti, újpesti világbajnoki selej­tezője, de ami a legfontosabb, 3-2-es győzelemmel sikerült javítani a szombati, 3-0-ás zágrábi vereség után - ezt emelte ki Lothar Matthäus szövetségi ka­pitány is a találkozót követően.- Gratulálok csapatomnak a fordításhoz, ennek alapfelté­tele volt a játékosok pozitív gondolkodása és hozzáállása. Kétszer is talpra álltak, 0-1- nél és 2-2-nél, s remélem, hogy a folytatásban is hasonló szellemben futballoznak majd - szögezte le a német szakvezető. - Azt sem hallgat­hatom el, hogy a győzelem el­lenére lesz még mit javíta­nunk. Sajnos az első félidő­ben nem találtuk a tömören és jól védekező izlandiak el­lenszerét, ekkor lassan és kö­rülményesen játszottunk. Pe­dig az ilyen felfogásban játszó riválist csak gyorsabb labda­járatással és támadásokkal le­het megtörni. A jó csapatok kilencven perc során többféle taktikát is alkalmazni tudnak, nekünk is ebbe az irányba kell haladnunk. Elemzésében Matthäus ki­emelte: a hajrában nyerőem­berré előrelépő Torghelle és Szabics Imre sem volt teljesen egészséges, ezért került Ko­vács Péter a kezdőcsapatba. A cserék ritmusát pedig nem a közönség követelése, hanem saját megérzései határozták meg. A mérkőzés legjobbja, Gera Zoltán a második játékrészre feljavult teljesítményben látja a siker kulcsát: - Örülök an­nak, hogy lélektanilag is fon­tos győzelmet arattunk. A pi­henő után felgyorsítottuk a já­tékot, jól használtuk ki a lehe­tőségeinket. Szerencsére el­lenfelünk végig egysíkúan futballozott, így esélyt adott a fordításra, s ezt ki is használ­tuk - jegyezte meg a támadó. EMLÉKEZTETŐ: MAGYAROR- SZÁG-IZLAND 3-2 (0-1). SzU- sza Ferenc-stadion, 6000 né­ző. V: Ovrebo (norvég). G: Ge­ra (63.), Torghelle (76.), Sza­bics (80.) illetve Gudjohnsen (39.), I. Sigurdsson (78.). Mérlegen a bajnokok A szezon első, a Fair-Play és a Felix- Promotion nevével fémjelzett rendez­vényére ma este a tököli városi sport- csarnokban kerül sor 18.30-as kezdet­tel. A világbajnoki és két magyar baj­noki címmérkőzés mérlegelését teg­nap a szigetszentmártoni Szent Már­ton Hotelben tartották. A mérlegre állt hat sportoló mindegyike izgalmas mérkőzés elé néz. Belinszky Kriszti­na a betöltetlen minimumsúlyú világ- bajnoki övért száll ringbe a német Juliane Üuassdorff ellen. Petrányi Zol­tán külföldi edzőtáborban készült, hogy megvédje nehézsúlyú magyar bajnoki státuszát a KOkirálynak is nevezett Rubin Olivérrel szemben, s nem utolsósorban Komjáthi László is elfogadta Bognár László kihívását, hogy eldönthessék, ki is az ország leg­jobb könnyűsúlyú ökölvívója. A prog­ramban dr. Csábi Bettina WIBF-GBU harmatsúlyú világbajnok, Kovács At­tila, Petrovics János, Béki Piroska és Andrzej Sark is helyet kapott. Hajrá, Atomerőmű SE! „Köszönet az alapítóknak, a sport- és gazdasági veze­tőknek, edzőknek, pedagógusoknak, szurkolóknak és sportolóknak, a támogatóknak és mindenkinek, aki az elmúlt negyedszázad alatt tett ezért az egyesüle­tért. Hajrá ASE!” - mondta köszöntőjében Hetzmann Albert, az Atomerőmű SE elnöke a jubiláló klub szer­da esti ünnepségén a paksi Városi Művelődési Köz­pont színháztermében. Fekete László Az idén 25 esztendős Atomerő­mű Sportegyesület jubileumi rendezvénysorozatának része­ként szerda este, a férfi kosárlab­da Eb-selejtező (és lapzártánk) után megtartott ünnepségére a klub 1600 fős tagságából mint­egy 350-en kaptak meghívót, raj­tuk kívül a Magyar Olimpiai Bi­zottság és a Sportminisztérium képviselői, olimpikonok, sport­vezetők, edzők és szponzorok foglaltak helyet a széksorokban. Az est háziasszonya, az egyik ke­reskedelmi csatorna műsorveze­tője, Barabás Éva köszöntötte a vendégeket, majd egy rövid „idő­utazást tett” az ókori olimpiák korába, hogy azután egy régi-új időszámítást, az olimpiászt (a já­tékok közötti négyéves ciklust je­löli) „honosítva” immár a paksi sikerek, hősök felé kanyarodjon. A személyes élményekkel, tör­ténetekkel - Barabás Évi koráb­ban négy éven át dolgozott a pak­si TV-nél - megspékelt bevezetőt követően egymásnak adták a mikrofont az ASE köszöntésére megjelentek. Hetzmann Albert klubelnök történeti beszámoló­val is színesített beszédét követő­en többek között Füleky András, a GYISM helyettes-államtitkára és dr. Aján Tamás, a MOB főtitká­ra gratulált a születésnaposnak, s fejezte ki kö­szönetét az egye­sület vezetőinek, edzőinek és sportolóinak, hogy sikereik­kel öregbítet­ték a magyar sport jó hírét szerte a világban. Hajdú János polgármester az egyaránt negyedszázados város és klub kapcsolatáról beszélt, majd Varga Sabján László, a PA Rt törzskari igaz­gatója biztosította az egyesület tag­ságát, hogy a blok­kok élettartamának újabb húsz évvel történt megnövelése legalább újabb 25 évet jelent az ASE számára. A köszöntőket követően bemu­tatkoztak az egyes szakosztá­lyok, és huszonötén kitüntetést vehettek át munkájuk elismeré­seként. Az ünnepséget záró álló­fogadáson - melyre a győztes fér­fi kosárlabda-válogatott tagjai is befutottak - Kovács Antal (képünkön) mondott pohárkö­szöntőt. Az ASE olimpiai és világ­bajnok dzsúdósa kiemelte: Nem­csak azok a győztesek, akik a ver­senyen elsőként érnek célba, ha­nem mindazok, akik a sport által egészséges, jó embe­rekké lesznek. i

Next

/
Thumbnails
Contents