Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-07 / 184. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Augusztus 7., Szombat Ültetvénytelepítés és a Wekler-ügy Minden kérelem befogadásáról egy héttagú bizottság dönt A Tolna megyei 2003-as ültetvénytelepítési és építési beruházások támogatásának listája akkor került reflektorfénybe, amikor nagy nyilvánosságot kapott, hogy dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, SZDSZ-es országgyűlési képviselő 128 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott. Tolna megye A megyei földművelésügyi hivatal helyettes vezetője, dr. Vida György kérdésünkre elmondta: a 2003-as ültetvénytelepítési és építési beruházások támogatásának listája nyilvános, hiszen az lapunkban a múlt év november 24-én teljes egészében megjelent. A megyei hivatal a támogatások odaítéléséről a 3/2003 (1.24) FVM rendeletben előírt szakmai feltételrendszer alapján döntött. A beruházásokhoz nyújtható állami támogatás odaítéléséről a meWekler Ferenc ültetvénye a mórágyi határban, ma még bizonytalan, a Tolnai vagy a Szekszárdi Borvidékhez tartozik-e gyei döntési hatáskörbe tartozó pályázatok esetében a megyei agrár - és vidékfejlesztési bizottság javaslata alapján az FM hivatal vezetője, mint döntéshozó döntött, mondta dr. Vida György. 2003-ban 101 pályázat érkezett be a hivatalhoz, ebből négyet utasítottak el, mert nem felelt meg a feltételeknek. A befogadott pályázatokra összesen 785 millió 358 ezer forint jutott. Dr Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, SZDSZ-es országgyűlési képviselő megkeresésünkre telefonon elmondta: nem ő kapta személy szerint a vissza nem térítendő támogatást, hanem a családja érdekeltségébe tartozó cégek. Tolna megyében például a Gyémántfürt Kft., mely szőlőültetvény-telepítésre Alsónánán 46 millió 695 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott, a teljes beruházás értéke 96 millió 139 ezer forint. Tolna megyében egyébként 40 hektár körüli szőlőültetvénynyel rendelkeznek Wekler Ferenc családjának érdekeltségéhez tartozó cégei. Az Országgyűlés alelnöke kérdésünkre elmondta, műveletlen területek telepítését kezdték el a műit évben. Egy hektárra 6-6,5 millió forintos költséggel számolnak. A politikus elmondta, családja nehezen viseli az ellene folyó hadjáratot. A napokban megjelent Magyar Közlöny alaposan meglepte a Szekszárdi Hegyközség tagjait. Mint azt Nagy István, a Szekszárdi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta, Mórágyat (Wekler Ferencnek itt is van szőlőültetvény-telepítési engedélye) besorolták a Szekszárdi Hegyközség települési listájára és ezt a tényt a minisztériumi rendeletből tudták meg. Az eset azért érdekes, mert a törvény szerint egy-egy terület borvidékhez csatolásáról a helyi hegyközségi tanács javaslata alapján a Hegyközségi Nemzeti Tanács véleményének kikérésével a földművelésügyi minisztérium dönt. Nagy István elmondta: jogorvoslati kérelemmel éltek az agrártárca felé, mind a jogi főosztálynak, mind a mező- gazdasági főosztálynak levelet írtak. A mező- gazdasági főosztály vezetőjétől, Székely Bertalantól azt a választ kapták, hogy az intézkedést az ősz folyamán felülvizsgálják. Mórágy egyébként eddig a Tolnai Borvidék völgységi körzetéhez tartozott. mauthner A bizottság, amely javaslatot tett: 2003-ban a pályázatok befogadásában és a döntés előkészítésében a megyei FM hivatal, a Területfejlesztési Tanács, a megyei agrárkamara, a MAGOSZ, a TESZÖV és az OMMI képviselői vettek részt. Hajót avatott a Charon Kft. Paks Szigor és szólásszabadság „eMagyarország” tábor Dombodban A városhoz családi kapcsolatain keresztül kötődő Deák Ferenc, a haza bölcse nevét kapta a keresztségben a Charon Kft. hajója. A vízijármű tanácskozások rendezésére is alkalmas. Több mint tíz éve áll a dunai víziközlekedés szolgálatában Kiszl Károly cége, a Charon Kft. A komp átvételével és megújításával kezdődött a sikertörténet, majd következett a kikötő korszerűsítése, a sétahajó üzembe állítása. A történet új szakasszal bővült,'ünnepélyesen felavatták, és megtette első útját a Deák Ferenc hajó, amely kétszáz utas befogadására alkalmas, nagyteremmel, szalonnal, és nyitott fedélzettel. Németországban ké- < szült, Kiszl Károly tavaly vásárolta meg, és Paksra hozta, majd bő fél esztendőn keresztül folyt a felújítása, elsősorban családja - közülük is idősebb fia - közreműködésével. Az avatóünnepségen a pezsgősüveggel lüszl Károly felesége keresztelte a hajót, majd dr. Csaba Attila, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főtanácsadója méltatta a hajót és névadóját. (rg> Fadd-Dombori Nem mindennapi táborban vehet részt az a körülbelül háromszáz gyerek, aki időben jelentkezett az eMagyarország ifjúsági programjára. Tavaly hat, az idén már a nagy sikerre való tekintettel tíz megmozdulást szervezett a hírközlési minisztérium. A fiatalok az ország minden részéből érkeztek, egyharmaduk pedig a határokon túlról. zépiskolásokból álló csapat nem gubbaszt egész nap a gépek előtt. Az ifjúság az úgynevezett „Demokrácia Táborban” megtanulhatja az érvelés technikáit, és olyan társadalmi kérdésekkel ismerkedik, mint amilyen a kisebbség politika vagy az interneten érvényesülő szólásszabadság. Napi n é g y - ö t órát tölA Domboriban üdülőket meglepte, és örömmel töltötte el, hogy az a körülbelül háromszáz gyerek, aki a gyermektáborban üdül, mindenféle zajongás nélkül teszi ezt. Holott - annak ellenére, hogy számítógépes táborról van szó aköA monitor bűvöletében tenek a gyerekek egy-egy probléma, egészen pontosan egy eltorzított törvényjavaslat megvitatásával, majd attól függően, hogy a csoportjuk melyik feladatot kapta, támadniuk, illetve védeniük kell az adott álláspontot, információkat pedig az internetről szerezhetnek. A táborba számtalan gépet, műholdas kapcsolatot telepítettek és építettek ki a szervezők, a szervezettség egyébként mindenben megmutatkozik. A táborba idegen alapvetően nem teheti be a lábát, a gyerekek pedig csak kísérettel hagyhatják el azt. A szigort a táborozok kora és a víz közelsége indokolja, tudtuk meg Bedekovics Lászlótól, a tábor egyébként szintén nem túl öreg vezetőjétől. A „felvigyázók” ugyancsak fiatalok, egyetemisták. Azt persze ne gon- iolja senki, hogy a szigor együtt jár a jéghideg hangulattal. Alkoholt inni ugyan nem, de bulizni egészen jókat lehet egy ilyen helyen. Pénteken este például a United zenekar ad koncertet a táborozóknak, az előadásokat pedig olyan népszerű és elismert „oktatók” tartják, mint Far- kasházy Tivadar b.k. Roma tábor Bélatelepen Pályázaton nyert támogatás tette lehetővé az üdülést Műsort is adtak a roma gyerekek Bonyhád Egy hétig ingyen üdült Fo- nyód-Bélatelepen harminc hátrányos helyzetű cigány gyermek. Többen közülük először látták a magyar tengert. Kedvezményes táborozásukat Phare támogatás és a bonyhádi önkormányzat tette lehetővé. Sikerrel pályázott egy, a halmozottan hátrányos helyzetű roma fiatalok beilleszkedését segítő Phare programra az a konzorcium, amelyet három település - Aparhant, Bonyhád, Váralja - Cigány Kisebbségi Önkormányzata, Bonyhád települési önkormányzata és a Bonyhádi Független Roma Egyesület alakított. A projekt, amely több mint 110 ezer eurós támogatásban részesült több elemből áll. Egyik alprogramja a napokban fejeződött be. Harminc hátrányos helyzetű, cigány gyermek balatoni táborozáson vett részt tíz felnőtt kíséretében. Babai László programvezető elmondta, hogy Bony- hádon és a környékén számos olyan roma család él, akik anyagi okok miatt nem áldozhatnak a nyaralásra. Az egyhetes programnak a bonyhádi önkormányzat fonyód-bélatelepi ifjúsági tábora adott otthont. A keszthelyi kirándulás hatalmas sikert aratott körükben. Vezetőik különböző közösségi játékokat szerveztek számukra, a velük egy időben pihenésüket töltő zombai „öregfiúkkal” focimeccseken mérték össze ügyességüket, a németországi vendégekkel asztalitenisz-csatákat vívtak. Egy alkalommal magukat és a tábor más lakóit hatalmas sikerű kulturális műsorral szórakoztatták. Úgy tervezik, hogy a nyári üdültetésből hagyományt teremtenek, s ehhez minden pályázati lehetőséggel élni fognak. ____________-palÁr okparton a gaz az úr A sok eső miatt az idén sokszor kell kaszálni Tolna megye A főutak mellett, az árokparton megyénkben nem nőtt magasra a gaz, és ez a megyei közútkezelő érdeme, a mellékutakhoz azonban az idén ritkábban jutottak el. Éves terv alapján dolgoznak a megyei közútkezelő kht. munkatársai, tájékoztatta lapunkat Juhász István, az üzemeltetési és fenntartási osztály vezetője. A főutak melletti útpadkát évente háromszor, van ahol négyszer is, a rézsűt kétszer kaszálják. Az idei évben a sok csapadék miatt akár többször is lehetne vágni a gazt, de nincs több pénz a munkákra és a létszám is kevés a feladatokhoz. A mellékutakra ennél is ritkábban jutnak el. Vannak területek, amit nehéz megközelíteni, hiszen a munkagépekre szerelt kasza csupán öt méterig tud „benyúlni” az adott területre. Az idei évben nem tudtak közmunkásokat alkalmazni, mert nem volt lehetőségük erre pályázni, de már az idén az Országos Közmunka Tanács jelezte a megyei közútkezelőknek, hogy jövőre azzal támogatnák az útpadkák kezelését, ha közmunkásokat is bevonnának a munkákba. Erre a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium a Gazdasági Minisztériummal közösen ír ki majd pályázatot. Juhász István elmondta: már jelezték igényüket, hogy jövőre száz közmunkást foglalkoztatnának. A központi támogatás elsődleges célja az utak környezetének rendszeres kaszálása. A pályázatot kiírók a program koordinálásával és a gesztori feladatokkal a megyei közútkezelőket kí- vánják megbízni. mauthner Tolnában A-Z-ig Báta - Nyert a bátai önkormányzat által benyújtott SAPARD pályázat, mely lehetővé teszi, hogy nyolcmillió forint felhasználásával megvalósuljon a Táj- ház-rekonstrukció második üteme. A beruházás eredményeként helyreállítják eredeti állapotába az istállót, a pajtát és a présházat. Egy kézműves műhely is helyet kap az épületben, ahol tojásíró és szövő bemutatókat lehet tartani a bejelentkezett csoportok számára. mi Bátaszék - Bátaszék is fényes ünnepséggel készül augusztus húszadikára. A protokollrendezvé- nyek mellett természetesen lesznek szórakoztató programok is, este például az ismert énekes, Keresztes Ildikó ad koncertet, m Bogyiszló - Szeptembertől vállalkozásban működik az általános iskola konyhája. Az iskolában a szokásos éves karbantartás mellett a konyhában is elvégzik azokat a munkákat, amelyeket ÁNTSZ előírt. m Bonyhád - A városi könyvtár gyűjti a bonyhádi témakörben készült szakdolgozatokat. A meglévőket helyben az érdeklődők rendelkezésére bocsátja, kölcsönzésüket, fénymásolásukat nem teszi lehetővé. Egyben kéri.a felsőoktatási intézmények hallgatóit, hogy helytörténeti vonatkozású dolgozataikból egy példányt juttassanak el az intézménybe bármilyen - nyomtatott, mágnes lemez, CD-formában. rpn Decs - Az önkormányzat és a roma kisebbségi önkormányzat környezetvédelmi pályázatot adott be. Közösen, konzorciumban szeretnék megszervezni azt a két hónapos közhasznú munkát, melynek keretében tíz ember dolgozna, a roma telepeken csökkentenék a környezeti ártalmakat. mi Dombóvár - Megtörtént Dombóváron a héten a Zrínyi Ilona Általános Iskola - belvárosi iskola - Szabadság u. 27. sz. alatti épületének teljes körű rekonstrukciójának műszaki átadása. A bruttó százhetven millió forintos beruházással lehetővé vált az épület akadálymentes megközelítése. Jelenleg a berendezési tárgyak beszerzése folyik, hogy az ünnepélyes avatásra és tanévkezdésre rendeltetésre alkalmas állapotban legyen használatba véve az oktatási intézmény. Ifké) Dombóvár - Elkezdődtek Dombóváron a Teleki-Zrínyi utca sarkán épülő tizenöt lakásos fecskeház kivitelezési munkái. A beruházás jó tempóban halad, a várható befejezési határidő december közepe, így a szerencsések karácsonyi ajándékként birtokba vehetik az ön- kormányzati tulajdonú lakásokat. (tké) DÖbrÖkÖZ - Elkezdték kitisztítani Döbröközön a Werbőczy-vár környékét. A kedden elkezdett munkát hat közmunkás végzi, akik első lépésként a bokrokat, a bozótot irtják ki. Az előreláthatóan 2-3 hétig tartó munka befejeztével a török korból megmaradt várrom igazi turistalátványosság lesz. mi Dunaföldvár - A Debreceni Kertbarátok Egyesülete közel negyvenfős küldöttsége érkezett tegnap a városba, viszonozva a földvári kertbarátok tavalyi látogatását. A vendégeket a Kertbarát Kör vezetői és tagjai mel-' lett Nagy Gáborné polgármester fogadta a városházán, majd megtekintették a várat, a Lajkó kertészetet, és a város más nevezetességeit. Este a Duna-par- ton, a Ladi pincében és borozóban vacsora mellett közvetlen beszélgetés zajlott a két egyesület tagjai között. A debreceniek a Duna-parti kempingben éjszakáztak, szombat reggel indultak tovább Paksra, az ottani kertbarátok meghívásának eleget téve. (rg) Fácánkert - Sikeres pályázat esetén hárommillió forintért tehetik akadálymentessé a község négy intézményének helyet adó épületet. Fácánkertben a polgármesteri hivatalban működik az orvosi rendelő, a védőnő és a házi segítségnyújtás iS. ftt) Harc - Egyhetes kerékpárversenyt szervezett a harci ifjúsági klub, amelyen tizennégyen indultak. A versenyen résztvevők helyi, rövid távú és hosszú távú futamon mérhették össze képességeiket. A civil élettel kapcsolatos hír, hogy serdülő futballcsapat is szerveződik a községben. m Hogy ész - Augusztus 10-től Net- sarok működik Hőgyészen a művelődési ház emeletén öt számítógéppel. A számítógépeket a Hírközlési Minisztérium által meghirdetett pályázaton nyerték. A szolgáltatások között szerepel színes nyomtatás és szkennelés is. mi KalaznÓ - Elkezdték a héten Kalaznó belterületén az útpadkák helyreállítását és a vízelvezető árkok kitisztítását. A munkával, melyet a Közútkezelő Kht. emberei végeznek, előreláthatóan még a héten végeznek, tm i * *