Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-31 / 203. szám

SPORT 13. OLDAL I 2004. AUGUSZTUS 31., KEDD Asztalitenisz idénynyitó versenyek Fenyvesi dobogóra állhatott A hét végén a hagyományos nyitóversenyekkel mindkét nem számára megkezdődött az asztalitenisz-idény. A höl­gyek a Statisztika-, míg a fér­fiak a BVSC csarnokában küzdöttek a helyezésekért A ranglistaversenyeken megyénk mindkét élklubja, a Fastron AC Tolna és a Szekszárd AC is képvi­seltette magát. A SZAC csak női vonalon volt érdekelt, míg a Fastron mind a hölgyek, mind a fiúk vetélkedésében indított ver­senyzőket. A tolnaiak közül a leg­jobb eredményt Fenyvesi Csilla érte el, aki párosban (a mohácsi Pánki Bettinával) a harmadik he­lyen végzett, míg egyéniben a négy közé kerülésért szoros csa­tában kapott ki a KSI-s Szentke- ressytől. Fenyvesi az ifik között főtáblára került. A legkisebbek között Klem Vivien és Nagyvára­di Mercédesz képviselte a tolnai színeket: utóbbi korcsoportjában bejutott a legjobb nyolc közé, s serdülőben is felkerült a főtáblá­ra. A felnőtteknél induló Majzik Zsuzsa és Wittinger Judit szerep­lését nem kísérte szerencse: egyéniben a főtábla első körében búcsúztak, míg párosban rögvest a 2. körben a későbbi döntős ja­pán vendégduót húzták ki szá­mukra. A fiúk vetélkedésében a legtovább Bálint Péter jutott, aki az újonc összevont kategóriában a négy közé jutásért esett ki. Ne­ki ez volt eddigi legjobb eredmé­nye. Az ugyancsak újoncok kö­zött induló Steinbach Máté kor­csoportjában ugyancsak nyolc között volt, míg összevontban fő­táblára jutott. Éberhardt Erik az újonc összevont korcsoportban a nyolc közé jutásért esett ki, míg serdülőben a főtábla első köré- ben kapott ki. ________________■ Meg yei I. osztályú labdarúgó-bajnokság Parádés ozorai idénykezdet rek érkeztek az együttes háza tájá­ról, többek között lemondott Végh István edző is, míg mostanság ar­ról hallani, hogy teljes vezetőség­váltás készül. A jelenlegi megbí­zott tréner, Siklósi János keze alatt mindenesetre remekül megy a szekér, amely minden bizonnyal a még nullpontos, gólt sem rúgó Simontornya elleni vasárnapi baj­nokin sem fog „sárba ragadni”. A tabella második helyét a me­zőny egyetlen százszázalékos csapata, a Dunaszentgyörgy fog­lalja el. A Dienes Pál dirigálta egylet vasárnap Kakasdról hozta el a három pontot. A szentgyör- gyiek egyelőre bajnokesélyes for­mában futballoznak, ráadásul el­tiltások miatt idén nem kerülhet­nek már az első fordulókban be­hozhatatlan hátrányba nagy rivá­lisaikkal szemben. A dobogó leg­alsó fokán az a Kéty tanyázik, amely egy nagycsapat skalpját már begyűjtötte a Tolna idegen­beli legyőzésével. Márton Emil remekül eltalálta a rutinos és a fiatal játékosok arányát, s ez eddig az eredményekben is megmutatkozik. (rónád Mesterlövészek Megyei I. osztály, 7 gólos: Gábor Gergő (Bátaszék), 6 gólos: Krepsz Krisztián (Duna­szentgyörgy), 5 gólos: Rácz István (Bölcske), 4 gólos: Szabadi Adrián (Bölcske), Szőts Balázs (Döbrököz). Megyei II. osztály, 9 gó­los: Böde István (Madocsa), 7 gólos: Vida Tamás (Tengelic), 5 gólos: Aradi Gábor (Mado­csa), Márton Krisztián (Mó- Kovács László (balról) és Kvanduk József csa- rágy), 4 gólos: Rózsavölgyi tája a Kakasd-Dunaszentgyörgy derbin g. k. István (Tengelic). _________■ Há rom forduló után némi meg­lepetésre az Ozora együttese vezeti a megyei élvonal bajno­ki tabelláját Aki esetleg egyet­len kézlegyintéssel elintézné a „kiscsapatnak” tartott ozorai­ak menetelését, annak érde­mes lenne utánanéznie, kik­kel is játszottak Pokornyék az első négy körben. Nem lehet azt mondani, hogy könnyű volt az ozoraiak sorsolá­sa, hiszen a kakasdi nyitány után a Bátaszék, majd a Dunakömlőd következett a sorban, miközben előrehozott meccsen a Döbrö- közzel is megmérkőztek. Az újon­con kívül a többiek ellen előzete­sen bizony nem sok esélyük volt az ozoraiaknak, ám ők mit sem törődve a papírformával, két rivá­lisukat (Rakasd, Dunakömlőd) idegenben is legyőzték, majd a ta­valyi bronzérmes Bátaszéket is kétvállra fektették. Pedig a rajt előtt igencsak ellentmondásos hí­MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ Már csak ketten hibátlanok A megyei II. osztályú bajnokság harmadik for- dics,Takács, Fekete- Csikó Cs., Varga, Né- dulóját követően már csak a Madocsa és a meth- Szabó, Csikó Zs. Edző: Németh Tibor. A Kisdorog büszkélkedhet hibátlan mérleggel, hazaiak nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettek míg négyen (Gerjen, Hőgyész, Bogyiszló, volna. G: Samu, Györgye, Vass, Drinóczi, Kőkú- Nagydorog) továbbra is pont nélkül állnak. ti, Horváth E. Jók: Siklósi, Bauer, Kőkúti, Acsádi, Végh, Horváth, illetve Németh vezérletével az Kisdorog-Hőgyész 3-0 (0-0). Kisdorog, 100 né- egész vendégcsapat. Ifi: 2-6. balázs györgy ző. V: Stier. Kisdorog: Stölkler K.- Zalavári, Tengelic-Sióagárd 1-2 (0-1). Tengelic, 100 Brunner, Pálinkás, Forai (Farkas)- Miklós néző. V: Haszeg. Tengelic: Szabó- Nagy L, (Klein), Horváth (Szonntág), Bordi, Fazekas (Molnár Sz.), Lakatos A. (Váli), Nyúl, Horváth- A.- Süveges (Fazekas T.)., Läufer (Kerekes). Károly (Lakatos S.), Soós, Nagy Z„ Molnár G.- Játékos-edző: Brunner Attila. Hőgyész: Nán- Vida (Parrag), Rózsavölgyi (Róth). Edző: Mol- dor- Tösmagi, Kurcz, Varga, Banai- Nagy Zs., nár József. Sióagárd: Szegedi- Simon, Kele- Nagy A., Kovacsinszki, Rill- Tolnai, Erdős. Já- men, Domonkos, Dombi- Horváth P. (Répás), tékos-edző: Kurcz György. Ritkán látható nagy Lambert (Sörös), Páli, Kapás (Somorjai)- Tóth gól törte meg a vendégek védekezőkedvét, a sok (Vajda), Dudás (Horváth J.). Játékos-edző: Sza- helyzetet kihagyó hazaiak megérdemelten nyer- bó Tibor. Az elképzelés nélkül játszó hazaiak tek. G: Klein, Pálinkás, Fazekas A. Jók: Stölkler, nem találtak fogást a szervezetten játszó vendé­Forai, Fazekas A., illetve Nán- _________________ dó r, Varga, Tösmagi. Ifi: 2-2. DOMOKOS TIBOR - lim I í SsSi WfMP * SÍT Madocsa-Gerjen 2-0 (0-0). Madocsa, 100 néző. V: Bese Z. Madocsa: Müller- Szili (Vörös F.), Törjék, Hahn, Vörös Zs- Hoffer, Araczki Antal, Sánta, Araczki Attila (Makai)- Somo­gyi (Árki), Böde. Játékos-edző: Sánta István. Gerjen: Mező- Bíró, Taba, Wiedemann, Dom- sa- Palásti, Balogh, Schmidt, Vajda A.- Hajpál, Vajda S. Játé­kos-edző: Bíró Sándor. Sport­szerű mérkőzésen nehezen ki­harcolt hazai győzelem, a fe­gyelmezetten védekező gerje­niek ellen. G: Böde L, Törjék. Jók: Törjék, Hoffer, Sánta, illet­ve Mező, Taba, Schmidt. Ifi: A sötét mezes apariak jobban használták ki helyzeteiket, így mindhárom bajnoki 5-9. lénárt gyula pontot elvitték Apátiból (Bátaapáti-Aparhant 2-3) fotó* gottvald károly Cikó-Mórágy 1-1 (1-1). Ci­geken. G: Molnár G„ illetve Tóth, Dudás. Jók: Molnár G„ Nyúl, Horváth, illetve Kelemen, Tóth, Simon. Ifi: 7-4. kászpári györgy Pusztahencse-Bogyiszló 3-2 (0-0). Pusztá­ké, 120 néző. V: Haraszin. Cikó: Lizák- János, Szabó I Z., Szabó II Z„ Palkó- Wildanger, Forrai, Pfeifer (Szlama), Bíró (Rónai)- Csabai, Czékmány B. Edző: Komáromi Tibor. Mórágy: Kocsis-Zágonyi, Kiss, Varga F., Lieszkovszky- hencse, 150 néző. V: Albert. Pusztahencse: Márton K., Kovács, Kertai, Szabados (111 A.)- Wascher- Fancsali Z. (Bor), Éberdt (Borza), Csipák, Kőkúti. Edző: Illés Béla. Helyzetei alap- Hanák- Fancsali G., Kepics, Porga, Varga, Mó­ján győzelmet érdemelt volna a cikói együttes a kus (Ignácz)- Tancsa, Bóka. Játékos-edző: Bor­jó játékerőt képviselő mórágyiak ellen. G: Bíró, il- za István. Bogyiszló: Szakálli- Csurgai, Kiss, letve Márton K. Jók: Lizák, Palkó, Szabó 1 Z., Vass, Póta, Lépő- Györgye, Paksi (Gáncs), Wildanger, illetve Lieszkovszky, Varga F., Kocsis. Rakó- Varnyú, Tamaskó (Kutasi). Edző: Máté Ifi: 4-1. niklósz Vilmos László. A második félidőben felpörögtek az ese­Bátaapáti-Aparhant 2-3 (0-1). Bátaapáti mények és a hazai csapat vesztett helyzetből is 100 néző. V: Anczló. Bátaapáti: Hoffercsik- győzni tudott. G: Borza 2, Hanák, illetve Varnyú Ömböli, Molnár, Málinger, Tóth B.- Kvanduk 2. Jók: Borza vezérletével az egész hazai csapat, E„ Koleszár, Novincs, Puskás (Füle T.)- Mester illetve Varnyú, Rakó, Györgye. Ifi: 2-4. (Füle L), Sztojka. Edző: Tóbi István. Aparhant: BOR LÁSZLÓ Bagoly- Beszterczán, Palkó, Rétfalvi, Minker Gyönk-Szedres 1-1 (0-1). Gyönk, 70 néző. E.- Miklós, Kiesz, Niederma- yer, Antal- Miklóssy, Szököcs (Kőszegi). Játékos-edző: Far­kas Zsolt A helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat nyert. G: Ömböli J., Novincs J„ illetve Miklóssy 3. Jók: Füle Tamás, il­letve Bagoly vezérletével az egész vendégcsapat. Ifi: 3-1. SÁRI JÓZSEF Dees KSE-Nagydorog 6-0 (1-0). Decs,,50 néző. V: Faze­kas. Decs: Siklósi- Bauer, Acsádi, Kőkúti, Drinóczi- Végh, Herczeg (Racskai), Hor­váth E., Samu (Horváth J.)- Györgye, Kocsis (Vass). Edző: Simon Ferenc. Nagydorog: Nedves- Sárközi, Taubl, An­Megyei II. osztály 1. Madocsa 3 3 —­20-1 9 2. Kisdorog 3 3­­6-0 9 3. Mórágy 3 2 1­9-3 7 4. Tengelic 3 2­1 20-5 6 5. Decs KSE 3 2­1 8-2 6 6. Aparhant 3 2­1 4-4 6 7. P.hencse 3 2­1 5-6 6 8. Sióagárd 3 2­1 3-8 6 9. Bátaapáti 3 1 1 1 6-5 4 Gyönk 3 1 1 1 6-5 4 11. Cikó 3 1 1 1 3-3 4 12. Szedres 3­2 1 2-3 2 13. Gerjen 3­­3 1-6­14. Hőgyész 3­­3 5-11­15. Bogyiszló 3­­3 4-12­16. N.dorog 3­­3 1-29­V: Csizmadia. Gyönk: Né­meth- Haussner, Császár Ti­bor, Bruckner, Császár Ta­más- Schmidt (Brisztella), Lencse, Simon, Szép- Heidt (Farkas), Brandt (Zuschlag). Edző: Brisztella Tibor. Szed­res: Nagy- Haszeg, Szalonna, Nagyfalusi, dr. Szabó- Deli, Kispál, Vajda, Bíró Adrián- Vörös (Bíró Attila), Panga (Walczer). Játékos-edző: Nagy­falusi László. Jó iramú mérkő­zésen igazságos döntetlen szü­letett. G: Simon, illetve Vörös. Jók: Németh, Simon, illetve dr. Szabó, Szalonna, Vajda. Ifi: 5-4. KLEIN ANDRÁS Remi az éllovassal Labdarúgás Baranya megyei szenior baj­nokság: Öregfiúk '73 FK Bonyhád-PMFC Cro-Line 2-2 (0-2). Bonyhád, 50 néző. V: Müller. Bonyhád: Szabó- Genczler, Komáromi, Németh (Beke I:), Darabos- Szegedi J. (Kovacsevics), dr. Sebestyén (Csobot G.), Kiss J„ Juhász J.- Szőts (Bonyai), Beke F. (Czinkon). Csapatvezető: Beke Imre. A házigazdák egy félidőnyi előnyt adtak az éllovas pécsiek­nek. G: Kiss J. 2. Jók: Kiss J„ Ko­máromi, JuháSZ. (HUNYADI) * * * Öregfiúk mérkőzés: Dusnok- Őcsény 3-4 (1-3). Az őcsényi gólokat Vass L. (3) és Széles sze­rezték. ■ Rangos viadal Kaposszekcsőn Motokrossz A Kaposszekcsői Kerekes Klub szombaton motokrossz versenyt rendezett a település határában két évvel ezelőtt létesített, 1800 méter hosszú,'hat ugratóval ne­hezített, technikás pályán. Az el­ső jelentősebb kaposszekcsői versenyen három megye 53 fel­nőtt és 15 gyermek versenyzője hat kategóriában mérte össze erejét. A mintegy ötszáz néző re­mek versenyeket láthatott, és ha­zai sikereknek is tapsolhatott. A kategóriák győztesei. Gyermek, I. kát: Balaskó Péter (KTM, Dombóvár). II. kát: Ba­logh Zsolt (Suzuki, Liget). Felnőtt, amatőr 125 cent: Ge­bei Gábor (Suzuki, Almamel­lék). 250 ccm: Esküdt Mihály . (KTM, Kaposszekcső). Profi, \ 125 ccm: Haraszti András (Hon­da, Kaposvár). 250 ccm: Siklósi Attila (KTM, Kaposvár). A rendezők köszönik a támo- gatók segítségét._____________■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 35. hét totó­nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1.117.291 forint. 11 találatos szelvény 86 darab, nyeremé­nyük egyenként 25.984 forint. 10 találatos szelvény 660 darab, nyereményük egyenként 5643 forint. Góltotó: 5 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyen­ként 116.515 forint. 4 találatos szelvény 13 darab, nyeremé­nyük egyenként 7759 forint. A helyes tippsor: 1,1, x, 1, 2, x, 1, x, 2,1,2, 2, x, 1. Megyei III. És IV. osztályú labdarúgó-bajnokságok: megszerezte első győzelmét az újonc Újireg Megyei III. osztály Hatot rúgott a hajrában a Csikóstőttős ÉSZAKI CSOPORT Újireg-Tolnanémedi 2-1 (1-0). Újireg, 100 néző. V: Rácz. Küzdel­mes mérkőzésen hazai siker. G: Somogyi 2, ill. Szabó. Jók: Az egész hazai csapat, ill. Bozsányi, Zsifkovics Zoltán, Kökény. Ifi: 1-5. Györköny-Dunaföldvár STE 0-1 (0-0). Györköny, 50 néző. V: Besenczi 1. Továbbra sem megy hazai pályán a györkönyieknek. G: Kun. Jók: Szabó T., Galambos, Krausz, illetve az egész vendég­csapat. Ifi: 4-2. Felsőnyék-Pálfa 4-0 (3-0). Felsőnyék, 70 néző. V: Minker. A jól játszó hazaiak már az első fél­időben eldöntötték a mérkőzést. G: Hanák 3, Csuti I. Jók: Hanák vezérletével az egész hazai csapat dicsérhető. Ifi: 7-1. Iregszemcse TKI-Pincehely 4-1 (2-0). Iregszemcse, 250 né­ző. V: Szieber. Jó iramú mérkőzé­sen a győzelmet jobban akaró ha­zaiak megérdemelten kasszíroz­ták be a három pontot. G: Végh 2, Németh, Franke F„ illetve Gulyás. Jók: Végh vezérletével az egész hazai csapat, illetve Zajtai, Góman. Ifi: 5-0. Németkér-Magyarkeszi 2-2 (1-1). Németkér, 100 néző. V: Kardos. Megérdemelten szereztek pontot a vendégek. G: Licker 2, il­letve Páczelt, Teplán. Jók: Pomozi, Anderkó, Kiss, illetve Páczelt, Schneider, Szilárd. Ifi: 1-2. DÉLI CSOPORT Kaposszekcső-Csikóstőttős-Dal- mand 6-2 (0-2). Csikóstőttős, 150 néző. V: Fülöp. Az utolsó húsz percben lőtt hat góllal fordí­tott a hazai csapat. G: Horváth I. 2, Pauer 2, Verese, Gyulasi, illetve Schiffer, Bodakos. Jók: Horváth L, Pauer, Gyulasi, Verese, Lakatos, illetve Banai. Ifi: 12-1. Kurd-Kölesd 2-1 (2-0). Kurd, 150 néző. V: Koncz K. Az első fél­időben megszerzett előny hozzá­segítette a kurdiakat első bajnoki győzelmük megszerzéséhez a jól játszó kölesdiek ellen. G: Mészá­ros N„ Horváth Z„ illetve Szalai Zs. Jók: az egész hazai csapat, il­letve Koller Zs„ Szalai L. Ifi: 2-12. Fadd-Zomba 0-5 (0-0). Fadd, 30 néző. V: Vágner. A második fél­időben tíz perc alatt eldöntötte a há­rom pont sorsát a Zomba. G: Paróczai 3, Misóczki Béla, Sebes­tyén F. Jók: Papp J., Papp A., Szebé­nyi, illetve Misóczki vezérletével az egész vendégcsapat. Ifi: 1-3. Bonyhádbörzsöny-Báta 0-0. Börzsöny, 50 néző. V: Illés B. Igazságos döntetlen született. Jók: Tölgyesi, Nagy, Lórencz, illetve Horváth, Besszen Ifi: 3-2. MEGYEI IV. OSZTÁLY Závod-Izmény 3-4 (1-2). Závod, 100 néző. V: Nagy Gy. Küzdelmes mérkőzésen szerencsés vendég- győzelem. G: László, Kelemen, Lo­vász, ül. Sebestyén Cs. 3, Sebestyén J. Jók: László, Lovász, Jordáki, ill. Sebestyén Cs., Szilágyi, Balogh R. Szakcs-Harc 2-1 (0-1). Szakcs, 50 néző. V: Péter. Nehe­zen kiharcolt hazai siker. A ven­dégek góljukat kapusuk, Horváth Péter egy hete született kisfiának ajánlják. G: Simon, Tobak, illetve Bogáncs. Jók: Szabó, Tobak, illet­ve Kovács K„ Simon. Alsónána-Bonyhádvarasd 6-0 (2-0). Alsónána, 40 néző. V: Tölgye­si. A jól játszó hazai csapat üyen arányban is megérdemelten nyert. G: Horváth N. 3, Horváth P. 2, Botos. Jók: Horváth N. vezérletével az egész hazai csapat, illetve Csíki, Kiss. Mucsfa-Decsi SK 0-0. Mucsfa, 40 néző. V: Petrovics. A Mucsfá- nak nem előny a hazai pálya. Jók: Lovász, Rácz, Tüdő, illetve Nagy, Horváth, Pusztai. Kocsola-Szálka 3-1 (2-1). Kocsola, 80 néző. V: Wirth. A jól futballozó hazaiak nagyobb kü­lönbséggel is nyerhettek volna. G: Czeglédi, Bordács, Reizinger A., il­letve Németh. Jók: az egész hazai csapat, illetve Jánossy, Mischl. üszaki csoport 1. Németkér 3 2 1 — 14- 5 7 2. Pincehely 3 2 — 1 8- 5 7 3. Iregszetn. 3 2­1 10- 5 6 4. D.földvár 3 2 — 1 8- 7 6 5. T.némedi 3 1 1 1 6- 6 4 6. M.keszi 3 1 1 1 8- 8 4 7. Felsőnyék 3 1 1 1 7- 7 4 8. Györköny 3 l 2 6- 5 3 9. Újireg 3 l — 2 6-12 3 10. Pálfa 3 — 3 2-15 Déli csoport 1. Zomba 3 2 1 _ 10- 2 7 2. Kölesd 3 2 |f§§ 1 10- 3 6 3. Nak 2 2 IIÜ! — 6- 1 6 4 Ráta 3 1 i 1 2- 2 4 5. K.szekcsö 3 1 111 2 8-10 3 6. Kiírd 3 1 í-l; 2 3- 6 3 7. Fadd 3 l —I 2 1- 9 3 8. B.börzs. 2 1 1 1- 3 1 9. Dalmand 2 — 1 1 3- 7 1 Megyei IV- osztály 1. Kocsola 3 3­_ 7- 2 9 2. Decsi SK 3 2 1­7- 4 7 3. Izmény 3 2 I­5- 3 7 4. Alsónána 3 2 — 1 9- 2 6 5. Mucsfa 3 1 2 2- O 5 6. Závod 3 1 2 9- 8 3 7. Szakcs 2 1 — 1 2- 2 3 8. Harc 3 ||i| 3 1- 6 i If 9. Szálka 2 llfíi — 2 2- 8 Ilii 10. B.varasd 3 —­3 3-12 — 4

Next

/
Thumbnails
Contents