Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-23 / 196. szám
Illing 2004. augusztus 23., hétfő ALMANACH 20 0 4 VÁRDOMB 7. OLDAL Várdomb története Várdomb dél-dunántúli kisközség a Mecsek hegység lan- kás dombokká szelídült keleti végének és a Duna egykori árterületének, a Sárköznek határán, része a szekszárdi történelmi borvidéknek. Jellemzően szalagtelepülés, a mai 56-os számú főút szeli ketté, melyen északi irányban tizenkét kilométerre a megyeszékhely Szekszárd, délre pedig hat kilométerre Bátaszék található. Várdomb a nevét feltehetőleg a falu közepén levő dombon a római korban (2. század) épült erődítményről (vár a dombon) kapta. Az erődítmény Szekszárd (Alisca) városát védte déli irányból az Eszéket (Mursa) Budapesttel (Aquincum) összekötő hadi- úton. Az iskolai történelemoktatáshoz használt térképeken (2. század) „Ad Statuas” néven szerepel. A fogalom jelentése: a szobrokhoz, azonban szobrokról nincs sem írásos, sem tárgyi jel. Sok római kori tégla - és cserépdarab, valamint egyéb tárgy került 'elő egy-egy kiadós nyári zápor alkalmával, vagy a helybeliek szőlőhegyi munkája nyomán. Ezeket a leleteket a Wosinsky Mór Megyei Múzeum őrzi Szekszárdon. A 4. században a népvándorlás hullámai átvonultak e tájon is. Tolna megye nagyobb, keleti része fejedelmi birtok lett. A déli részét Bo- tond vezér birtokolta. A kalandozások után Koppányé, majd a pogánylázadás leverése után a királyoké ez a terület. A jelenlegi községtől mintegy két kilométerre Dél-nyugatra lehetett az a 11. századi Kesztölc nevű település (a név a latin castellum = vár, kastély szóból ered), mely a 12. századtól a cikádori apátság birtokát képezte, még a 14. században is vásári joggal rendelkező mezőváros volt. A százötven éves török hódoltság után (1686 szeptember máso- dika Buda visszafoglalása) felégetett falvak, elvadult táj jellemezte az országot. A megfogyatkozott lakosság nagy terheket viselt. 111. (VI.) Károly király 1722/23-i országgyűlésen jóváhagyta a 103. törvénycikket, mely szerint bármely szabad embert be lehessen hívni az országba, s itt hat évre mentességben részesüljön a közterhek alól. A földesurak telepítési megbízottai elsősorban a Felső-Raj na és a Felső- Duna vidékén jártak sikerrel. A svábok, frankok, lotha- ringiaiak fenyegetve érezték magukat a francia seregek pusztításaitól, s a sűrű népesség miatt megélhetési gondokkal küszködtek. Ezért hatottak a Magyarországról szállongó hírek:...„aki ott rozsot vet, búzát arat, s a szőlővesz- szőkön arany sarjad...” 1969- től a közigazgatás terén országos körzetesítésre került sor, mely következtében közös tanács alakul Bátaszéken. A társközségek: Alsónyék, Bátaszék, Pörböly, Várdomb. Az önálló közigazgatás tehát megszűnt Várdombon, ezeket a teendőket Bátaszéken látják el.. A Magyarországon 1991- ben bekövetkezett átalakulás után Várdomb visszakapja önállóságát, önkormányzat alakul. 1991 júliusában „Várdombról elszármazottak találkozója” került megrendezésre, melyre mintegy háromszáz vendég érkezett belföldről, Németországból, Ausztriából, valamint Amerikából. Az érdeklődésre való tekintettel 1994 augusztusában újra volt találkozó, melyre szintén nagy számban jöttek el egykori várdombiak. Tehetség, munka és szerencse A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat Bakó László és a Sivatagi rózsa Tehetség, munka és szerencse kell ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen a szakmájában. Bakó László szerencsére annak idején Süttőre ment kőfaragó inasnak. Kevesen tudják, hogy a süttői mészkő világhírű. Bakó László szobrász, kőfaragó itt az igazi, klasszikus kőfaragást tanulta az öreg szakiktól, bár az is hozzátartozik a történethez, hogy első szobrát a gimnáziumi évek alatt készítette. Meggazdagodni persze nem lehet a kőfaragásból, de a művésznek nem is ez a fontos. Az alkotás Bakó László életében az igazi szerelem, persze a család, a felesége és a gyerekei mellett. Bakó László néhány héttel ezelőtt egy ho- mokszobrásztábort vezetett Fadd- Domboriban. A szobrász-kőfaragó szerint egyrészt azért volt remek ez az egy hét, mivel tehetséges és játszani szerető fiatalok vették körül, másrészt érdekes volt azt látni, miként születik és porlik el az alkotás. Az „igazi” kőszobor évezredekig él, a homokszobor pedig legfeljebb néhány napig írja sorsát. Egy műalkotás esetében is, csakúgy, mint az emberi életben az elmúlás a tét. Úgy kell tehát alakítani mindkettőt, hogy a végső számadásnál elmondhassuk, hogy megérte. A gazdagság első lépése, ha könyveket gyűjt az ember, aztán jönnek a festmények, majd a szobrok. Az igazán gazdagok, meséli Bakó László, zenekart „vesznek”, hiszen ennek kézzel fogható lenyomata nincs, csak a „puszta” élmény marad. Ez pedig maga a csoda, állítja a szobrász. Ezért persze érdemes élni, nem is annyira a gyűjtésért, mint inkább az alkotásért. Igaz, hogy Bakó László pöttömnyinek nem nevezhető kertjében évek óta szaporodik a szobrok száma, de az igazi szerelem az alkotás maga. A nagy művészek persze mind azt mondják, hogy ezt szenvedély nélkül nem lehet csinálni. Bakó Lászlónak van is kedvenc darabja, meg nincs is. Mindig az éppen aktuális „első” a legkedvesebb, olyan, mint a legkisebb gyerek, az első fél méternél, majd az első egy méternél nagyobb darab, az első szobor fából, az első kőből. Sokat kellett a kőfaragónak dolgoznia ahhoz, hogy ezt a mostani elismerést megszerezze. A gimnáziumi évek és az első szobor után Süttőre ment kőfaragást tanulni. Ekkor itt még a régi szakik okítottak, nem volt így gépesítve a szakma, mint most. Szerencsére a kézi megmunkálású darabok ismét kelendőek lettek, értékük magas. Bakó Lászlót egyre több helyre hívják kiállítani, így otthoni szoborparkjából időről időre „eltűnik” egy-egy alkotás. Legutóbb egy fővárosi nagy bevásárlóközpontban állt kéttonnás „sivatagi rózsája”. A művész tervei között szerepel a várdombi dombok tetején egy stáció elkészítése. Bakó László elképzelései szerint nem biztos, hogy a klasszikus értelemben vett tizennégy stációból álló alkotás lenne. Annyi valószínű, hogy valahol a hét magyar törzzsel kezdődne, és történelmünk fontosabb állomásait jelenítené meg a domb gerincén az „Ég kapujával”, mely az örök vadászmezőkre nyílik. Az első két-három állomás után valószínűleg kialakul, mi kerül ebbe a műbe, csak az a fontos a művész szerint, hogy a megfelelő ritmust elkapja. Érdemes benézni egyébként Bakóék portájára, ha máshogy nem, hát az üvegkerítésen keresztül. Bakó László ugyanis egy idő után megunta, hogy mindenki pipiskedve próbál bekukucskálni hozzájuk, ezért gondolt egyet és lecserélte a hagyományosabb darabot. A művész úr amúgy igen közvetlen fajta, szívesen mesél munkáiról, az újabban üvegből és mindenféle csodakövekből készülő kisebb-nagyobb szobrokról. Egyedi, a hagyományostól eltérő, de csöppet sem „művészkedő” alkotások jellemzik, melyekben sok a humor és a szellem. Remélhetőleg mihamarabb lesz a megyében kiállítása, hogy mindenki láthassa a behajtani tilos táblát, melynek közepén egy emberi agy terpeszkedik, az áttetsző arcú bohócot, annak halotti maszkját, és talán nemsokára az általa elkészített Vendel szobor is a helyére kerül. Bakó László addig is folyamatosan teljesíti a felkéréseket, dolgozik, hiszen a tehetség és a szerencse önmagában még egy nagy művész esetében sem elegendő, állítja a szobrász. ■ Nagy terheket vállaltak Köszönik, jól megvannak Élhetőbb falut, íveltebb fejlődést szeretne Vilii Ferenc, Várdomb polgármestere. Any- nyi biztos, hogy a település infrastruktúrája, közműve fejlett, az önkormányzat számíthat az itt élőkre és a civil szervezetekre, ez utóbbiak pedig mindenben támogatják Várdomb vezetését. Gyakran erőn felül is. Vilii Ferenc, Várdomb polgármestere szerint, ami előnye ennek a településnek, az a hátránya is. Köny- nyen megközelíthető, de az út áthalad Várdombon, így sokat kell még hadakozniuk a várdombiaknak, hogy csökkentsék a zaj és a környezeti ártalmakat. A település hosszú távú tervei között szerepel épp ezért egy elkerülő út. Hogy megnyeri-e ehhez az ön- kormányzat a lakosság támogatását az nem kétséges, hiszen a jelenlegi beruházást sem ellenezte senki. Sőt. Sokan nagy terheket vállaltak magukra, hiszen az épülő szennyvízhálózat nemcsak Várdombra, de a magánemberekre is anyagi terheket rónak. Szerencsére az összefogás minden téren érvényesül Várdombon, az önkormányzat és a helyi civil szervezetek jóban vannak egymással. Az önkormányzat, ha teheti pénzzel is támogatja őket, az egyesületek pedig részt vesznek az ünnepek és a hétköznapi élet megszervezésében. A szennyvízberuházással kapcsolatban a polgármester azt is elmondta, hogy ennek nyomait szeretnék 2005 végére, 2006 elejére eltűntet- k ni, s parkosítani a települést. Várdombon rendszerető népek élnek, bár Vilii Ferenc általános meggyőződése, hogy a magyarok általában nem bánják, ha rend van körülöttük. Az élhetőbb Várdombhoz ugyanakkor az ivóvízrendszer korszerűsítése is hozzátartozik. Jelenleg igen kemény és erősen vasmangános a víz, mely nem káros ugyan az egészségre, de nem is esztétikus. A fejlesztéshez körülbelül nyolcvan-százmillió forint kellene, és hozzátartozna egy új tározó építése is. Az ön- kormányzat egyrészt pályázati pénzből tudná finanszírozni a nem éppen olcsó beruházást, másrészt, ha kell, ingatlanokat is hajlandó eladni. Az is nagy szerencse, hogy sok településsel ellentétben Várdomb nincs eladó- sodva, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is lesz egy darabig. A lakossági terheket enyhítendő pedig nem szed kommunális adót, tudtuk meg Vilii Ferenctől. Egységben az erő A múlt és a hagyományok tisztelete Fontos a múlt és a hagyományok tisztelete Várdombon. Emellett a várdombiak szoros kapcsolatot ápolnak a szomszédos településekkel az intézmények szintjén is. Bár a gyerekek száma Várdombon is egyre kevesebb, szerencsére az óvoda él, és a fejlődés új lehetőségeit keresi. Olyannyira, hogy már második éve ez az intézmény látja el a gesztori feladatokat a kistérség német kisebbségi óvodáinak társulásában, melynek Várdombon kívül Bátaszék, Alsónána, Szálka, valamint Mórágy és Mözs is a tagja. A pedagógusok nemcsak egymásra, hanem a szülőkre és az ön- kormányzat támogatására is számíthatnak. A társulásban részt vevő óvodák a szakmai megújulás mellett a hagyományok ápolására és átörökítésére törekszenek. A német kisebbségi nevelés keretében a kicsik változatos formában, játékosan ismerhetik meg szűkebb pátriájuk hagyományait. A várdombi óvodában nem plusz szolgáltatásként, hanem a napirendbe beépítve sajátíthatják el az ovisok a német nemzetiségi gyermekjátékokat, táncokat. A gyerekek nagyon büszkék arra, hogy magukra ölthetik a fellépőruhájukat, mely az eredeti népviselethez igazodik. Erre szerencsére egyre több a lehetőség a helyi rendezvényeken kívül is. Az óvodában megszerzett alapokra a későbbiekben bátran építhet az iskola és a felnőtt tánccsoport is. A MAI TEMPLOMOT és a plébániát a Theresia- numi Uradalom építette 1787-ben. Várdomb a második világháborúig zárt falu- közösségnek számított, lakói szinte kivétel nélkül katolikus val- lásúak voltak, és ez szokásaikban is nyomot hagyott. A templom mellett található az első és második világháborús emlékmű. Jókedvű asszonyok A jókedv nemhogy nem akadály, sokkal inkább húzóerő, így van ez a Várdombi Daloskor tagjainak esetében is, akik nemhogy egyre kevesebben, de sokkal inkább többen vannak. Ráadásul egyre fiatalodik a csapat, ennek pedig biztos nem a búskomorság az oka. __ Javarészt nyugdíjasokból állt a Várdombi Daloskor, és nagyjából így van ez ma is, azzal a különbséggel, hogy egyre több fiatal csatlakozik a csapathoz. A csoport családias jellegű, nem ritka, hogy nagymama és unoka együtt énekel. A daloskor ma húsz tagot számlál, tudtuk meg Sámuelné S-né. Fekete Hedvig Fekete Hedvigtől, a csoport vezetőjétől. Vegyes a repertoárjuk, a német dalok éppúgy elférnek benne, mint a magyarok. Hasonló a nemzetiségi megoszlás is, fele-fele részben magyar, illetve sváb származásúak a tagok. Bár a nóták eredetét nemigen ismerik, vallja be Fekete Hedvig, de az biztos, hogy várdombiak. Nem lehet persze mindig ugyanazt énekelni, ezért a csapat nagy hangsúlyt fektet a tanulásra és a próbákra. Ez utóbbiban nagy segítségükre van a helyi önkormányzat és a polgármester, Vilii Ferenc, egyrészt mert a hazai események állandó szereplői lehetnek, másrészt, mert ingyen kapják a próbatermet, ráadásként pedig a fellépőruhájukat is minden további nélkül megszavazták a képviselők. Ez utóbbiról nem árt egyébként tudni, hogy „öszvér ruha”, inkább csak „jellegű”, mint igazi népviselet. Persze nemcsak otthon lépnek fel, hiszen baráti kapcsolatot ápolnak a villányi nyugdíjaskórussal, és jóban vannak a kölesdiekkel, a zöngeiekkel és az egerágiakkal is. A baráti érzés mellett ugyanakkor családi vonatkozásai is vannak ezeknek a kapcsolatoknak, így felrúgni őket nem lenne könnyű. De minek is kellene, ha a várdombiak magukkal is jóban vannak, az éneklés sokkal inkább szórakozás, mint munka. A sok próbának köszönhető, hogy gyakran csak a legutolsó pillanatban dől el egy-egy fellépésen, mit is énekelnek. Hál’-istennek, eddig még sohasem jöttek zavarba. _______■
