Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-16 / 191. szám
I 2004. Augusztus 16., hétfő KÉK 7. OLDAL T U K O R Kényszerleszállás Budapest Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Isztambulból Frankfurtba tartó Lufthansa gép vasárnap délután Ferihegyen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Isztambulba érkezett a telefonos fenyegetés, hogy a 172 utassal és 6 tagú személyzettel Frankfurtba tartó gépen bombát helyeztek el - mondta Kovács Viktória főhadnagy. A gép engedélyt kért a ferihegyi repülőtértől, hogy leszállhasson. Délután negyed háromkor landolt. Az utasokat a gépről leszállították és a tranzitváróban helyezték el. A gép átvizsgálása után kiderült, hogy nem volt bomba a fedélzeten. ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Szabolcsi vízhalál Búvárok találták meg szombat délben annak a 27 éves budapesti fiatalembernek a holttestét, akit előző nap Szatmár- csekénél nyelt el a Tisza. A haláleset körülményeit a rendőrség államigazgatási eljárás keretében Vizsgálja. EUROPRESS Építkezési baleset Anyagi kárral járó baleset történt a Budapest-Szombathely vasútvonalon. A MÁV egyik alvállalkozója vasszerkezet-sze- relési munkálatokat végzett az épülő vasúti felüljárónál. A leendő vasúti híd pillérjének betonvas hálója a pályatestre zuhant. Az okozott kár 2 millió forint, europress Hamis ezres Hamis bankjeggyel próbált meg fizetni az előszáílási diszkóban egy férfi. A pénztáros az UV- lámpa segítségével vette észre, hogy az ezerforintos bankjegyen nem látható a vízjel. A gyanúsítottat a rendőrség a bejelentést követően rövid időn belül a helyszínen elfogta. EUROPRESS Porrá égett Teljesen kiégve találták meg azt a VW Golfot Ráckeresztúr határában, amelyet ismeretlen tettes csütörtökön tulajdonított el Érdről. Az elkövető az autóval mintegy 5 kilométert hajtott, majd kivette a horgászfelszerelést, leszerelte az alumíniumfelnit és a gumiabroncsokat, aztán felgyújtotta járműt, europress Alumíniumra bukott Átmászott a téglaraktár közelében található kerítésen és megkísérelt eltulajdonítani 15 kilogramm alumíniumot egy férfi Dunaújvárosban az egyik gyár területén. A kiszemelt zsákmány értéke mintegy ötezer forint. A személyt a biztonsági szolgálat tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. EUROPRESS Egyiküket elfogták Az eladó figyelmét elterelve a kasszából készpénzt szándékozott eltulajdonítani egy sárbogárdi férfi és két ismeretlen társa Kislángon az élelmiszerboltban. Az eladó észrevette a lopási kísérletet, mire a három férfi elmenekült a helyszínről. Egyiküket a rendőrök elfogták a helyszín közelében, europress Pénzt követeltek Egy nap alatt felderítették és elfogták a péntek éjjeli csoportos rablás egyik gyanúsítottját Zalaegerszegen. Nem sokkal éjfél előtt az Európa téren egy középkorú férfit körbevett néhány ismeretlen személy. Elvették 21500 forintját, és arra kényszerítették, hogy menjen velük egy bankautomatához, majd a bankkártyájával vegyen ki pénzt, europress ■ A tűztől is védik az Országházat Két tűzjelző központtal, 130 fali tűzcsappal és félezer tűzoltó készülékkel 23 tűzoltó vigyáz az Országház biztonságára. Magyarország első számú házának tűzoltó-parancsnoksága az idén ünnepli félszázadik születésnapját A parlamenti szolgálatról Czomba Péter alezredessel, az Országház tűzoltó- parancsnokával beszélgettünk. Budapest- Az idén ötvenéves az Országház tűzoltó-parancsnoksága, a Ház pedig száz. A tűzoltó-parancsnokság megalakulása előtt nem figyellek a tűzbiztonságra?- A Parlament tűzvédelme egyidős az Országházzal. Már az építésekor meghatároztak különböző szabályokat az asztalos- és egyéb műhelyek miatt. Egyfajta tűzvédelmi szervezet már az átadás óta működik, 1909-ben pedig már szolgálati szabályzat is tartalmazta az előírásokat. Az átadástól 1952-ig a fegyvertelen palotaőrség feladata volt a tűzvédelem is. A félszázados évfordulón nyomozásba kezdtünk: számos adat utal arra, hogy az országházi tűzoltóság 1954 októberében a budapesti hivatásos állami tűzoltóság^ V. kerületi őrseként jött létre. Általában az idősebb tűzoltókat helyezték ide járőrtevékenység végzésére. Amikor 2000. január 1-jén kineveztek a parancsnokság élére, az átlagéletkor 44 év körül volt. Négy esztendő alatt ezt 37 év alá csökkentettük.- Milyen feladatokat látnak el az Országház tűzoltói?- Előre meghatározott feladataink vannak. A kollégáim naponta ötször körbejárják a házat, ebből kiesik a hivatali munkaidő, amikor az irodákban dolgozó emberek azért mégis figyelnek a tűzvédelemre is. Az Országház tűzoltó-parancsnokságán huszonhármán dolgozunk három szolgálati csoportban. A munkatársaim reggel hét órától másnap reggel hét óráig vannak szolgálatban.- Rangot jelent országházi tűzoltónak lenni?- Vehetjük annak is. Mivel nemcsak az ország első számú, de sok látogató szerint Európa egyik legszebb háza, ezért mindenképpen presztízst jelent.- Tűzbiztonsági szempontból mennyire veszélyes az Országház?- Vannak úgynevezett tűzveszélyességi osztályok. Az A fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, az E a nem tűzveszélyes. Á Ház maga D osztályú, mérsékelten tűzveszélyes besorolású. A 18 ezer négyzetméteren vannak kisebb helyiségek, amelyek fokozottan tűzveszélyesek, de ezek alig 10-20 négyzetméternyi területek.- Elég erre a 18 ezer négyzet- méterre a 23 fős létszámból egy szolgálati időben együtt dolgozó hét tűzoltó?- El lehet képzelni, mennyit járőröznek a kollégáim. Egy jár- őrút alkalmával 1600-1800 lépcsőfokot küzdenek le. Sajnos ezért nagyobb az állomány fluktuációja; mozgásszervi, gerincpanaszokat okoz ez a sok lépcsőzés. Ha nem elég a létszám, akkor a Fővárosi Tűzoltóság segítségét kérjük.-A járőrözés mellett milyen feladataik vannak?- Rendezvényügyeletet látunk el, felügyeljük a felújítások alkalmával végzett, és engedélyhez kötött tűzveszélyes tevékenységeket, illetve elvégezzük az állami ünnepélyek, augusztus 20-i tűzijátékok által megkövetelt feladatokat. Ilyenkor a kollégáim elsősorban a tetőszerkezet védelmére ügyelnek. Az épület dunai oldalán felállított nehézállvány védelmét a Fővárosi Tűzoltóság segítségével látjuk el. Az augusztus 20-i tűzijáték előtt gyakorlatokat szoktunk tartani, de emellett a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság oltásvezetői részére helyismereti foglalkozásokat szervezünk.- Ha tűz üt ki egy plenáris ülésen, a hét tűzoltó hogyan tudja kimenteni mind a 386 képviselőt a teremből?- A hét ember csak a menekülési utat jelölheti meg, útmutatást adhat, menteni viszont kevés. Ehhez igénybe vesszük a kormányőrök, a terembiztosi szolgálat, de szükség esetén a Fővárosi Tűzoltóság segítségét is.- Volt rá példa, hogy segítséget kellett hívniuk?- Három éve egy budapesti lakos a budai oldalról jelezte, hogy füstöl az Országház teteje. Akkor kellett utoljára kivonulniuk a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság munkatársainak. Később kiderült: nem tűz füstölgött, hanem a fűtőrendszerből kiszálló gőzt láthatta a bejelentő.- Kisebb tüzek azért vannak?- Nem jellemző. A gazdasági főigazgató a dohányzásellenes törvény életbe lépése után szigorúan szabályozta a dohányzó- helyek számát és helyét, a tűzveszélyes tevékenységek alkalmával pedig munkatársaim a munkálatok kezdetekor a feltételek meglétét, befejeztekor a munkaterületet ellenőrzik. Egyébként a tűzcsapokat úgy helyezték el, hogy ha baj lenne, a vízsugarakkal mindenhova elérünk, a rendszer az egész házat lefedi. Itt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az Országgyűlés Gazdasági Főigazgatóságával - az elhelyezésünket, az infrastruktúrát ők biztosítják számunkra - korrekt munkakapcsolatot alakítottunk ki a Ház hatékony tűzvédelméért, a megelőzés fontosságát szem előtt tartva, vállvetve dolgozunk.- Megváltozik a munkájuk, ha plenáris ülés van?- Nekünk minden nap egyforma, legyen az hétköznap, ülésnap, ünnepnap, szombat vagy vasárnap. Állami fogadásoknál, ha külföldi államfők érkeznek, illetve a plenáris ülések alkalmával azért jobban odafigyelnek a kollégák. De azért azt meg kell jegyezni, ez a ház állandó védelem alatt áll. NAGY ESZTER DÓRA Czomba Péter: az ország háza minden szempontból állandó védelem alatt áll FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Tolnában történt GYERMEKKORÚ SZURKÁLÓ. Szóváltásba keveredett Szekszár- don, a Pollack utcában, a Joker bárnál egy 13 éves szekszárdi lakos egy fiatal férfival és annak barátnőjével szombaton hajnali 2 órakor. A vita hevében a gyermekkorú fiú egy 12 centiméteres kést vett elő, és a fiatal nőt melltájékon kétszer megszúrta. Az esetet a szórakozóhely üzemeltetője jelentette. A 26 éves nőt a mentők kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő sérülése súlyos, életveszélyes. Az eddigi adatok szerint az esetben szerepe lehetett az alkoholfogyasztásnak is. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást. POFONVÁGTA A RENDŐRT. Koppányban egy diszkóban intézkedő rendőrt az egyik ittas, garázda vendég arcul ütötte. Az illető ellen hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. VEREKEDÉS A CSUTA CSÁRDA ELŐTT. Több személy vereke dett össze szombaton este tíz órakor Dombóváron a Csuta csárda előtt. A rendőrök a verekedésben részt vett két román állampolgárt garázdaság megalapozott gyanúja miatt előállították. TARLÓTŰZ A HATOS MELLETT. Tarlótűz volt szombaton Dunaföldvárnál, a hatos főközlekedési út mellett. A tűz egy napraforgótáblát veszélyeztetett. A lángokat a helyi önkéntes és a paksi hiva- tásos tűzoltók fékezték meg. ______________ _______ ■ Ki gyulladt egy gimnázium Budapest Tűz ütött ki vasárnap reggel a főváros XI. kerületében, egy gimnázium alagsori fitnesz- termében. A tűzoltók vasárnap reggel fél kilenckor kapták a jelzést, hogy tűz ütött ki a Villányi úti Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium pincéjében lévő fitneszteremben - mondta a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter közölte: a 300 négyzetméter alapterületű fitneszterem teljes terjedelmében égett. A helyiségből három személyt mentettek ki, egyet füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani. A lángokat három vízsugárral sikerült eloltani. A gimnázium épülete füsttel telítődött. Vasárnap délután még öt nagy teljesítményű ventilátorral szellőztettek. Legutóbb a Csepel Művek használaton kívüli üzemcsarnoka gyulladt ki a fővárosban. Az ezer négyzetméteres épület tetőzetére és oldalára, valamint a csarnok mellett felhalmozott szemétre terjedtek át a lángok a XXI. kerületben, a Gyepsor utcában csütörtök délután. A tűzoltók a szomszédos csarnokból 5 darab 11 kilogrammos gázpalackot hoztak ki. A tűz kettes kiemelt fokozatú volt, amit 6 sugárral és 2 emelősugárral oltottak el. Szemé- lyi sérülés nem történt. ■ ITTHON A SÉRÜLTEK. Az Országos Mentőszolgáltat helikoptere hozta haza szombaton a rahói kórházból a csütörtöki ukrajnai buszbalesetet utolsó magyar sérültjét, akit a debreceni Kenézy Gyula Kór-, házba szállították. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő, mellkasi sérülést szenvedett fiatalember várakozáson felül jól bírta a csaknem kétórás légi utat, ami életkorának és jó fizikumának köszönhető. A rahói kórházban pénteken elhunyt utason kívül további 12 személy sérült meg, közülük hatan saját gépkocsin érkeztek Magyar- országra. A további hat sérült közül négyet mentőautóval a nyíregyházi kórházba szállítottak, míg egy súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett beteg péntek éjszaka mentőhelikopterrel érke- zett a debreceni Kenézy Kórházba ______. fotó, europress IS MÉT A HÁZFALBAN KÖTÖTT KI. A pénteki látványos trolibuszbaleset után ismét furgonnal ütközött és lakóház oldalába hajtott a hét végén egy trolibusz Budapesten, ezúttal a VII. kerületben. A troli és a fur- gon vezetőjét, valamint a troli egyik utasát könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, fotó: europress Lezuhantak a töltésről Dunakiliti Egy férfi életét vesztette, egy fiatal nő súlyos sérüléseket szén vedett, amikor motorjukkal lezuhantak egy töltésről Dunakilitinél. A baleset akkor történt, amikor egy kanyarban kisodródtak a duzzasztómű szervizútján. A két fiatal a hagyományos motorostalálkozóra érkezett, és a töltésről öt métert zuhant - mondta Kiss lmréné alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bukósisakot egyikük sem viselt, mindketten fejsérülést szenvedtek. A fiatalember a helyszínen meghalt, a lányt súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. Öt évvel ezelőtt ugyanezen a helyen már történt halállal végződő baleset a motorostalálkozó idején. ____________________■ Ke ttős halál a Golfban Székesfehérvár Meghalt egy házaspár közúti balesetben szombat délelőtt a 8. számú főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszán. A VW Golf a hozzá kapcsolt utánfutóval Csór irányából közlekedett az elkerülő úton az egyik áruház felé pár perccel 9 óra előtt. A gépkocsi vezetője meg akart fordulni a négysávos úton, ezért lehúzódott az út jobb szélére, majd balra rántotta a kormányt. Nem vette észre, hogy mögötte, vele azonos irányban egy Renault tréler közlekedik. Az autómentő a balesetet már nem tudta elkerülni és a Golfnak ütközött. A zirci házaspár - egy 59 éves férfi és 51 éves felesége - a helyszínen életét vesztette. A Renault székesfehérvári sofő- re nem sérült meg, europress \ 4