Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-03 / 180. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Augusztus 3., Kedd ||| Kutyaharapás: többszörös veszély Nem az eb a hibás, hanem az ember felelőtlen A megyei kórház baleseti sebészetén évente mintegy har­minc-negyven esetben érkeznek páciensek kutyaharapással. Szerencsére ezek a bajok viszonylag egyszerűen orvosolha­tók. Ám évente három-négy alkalommal az éles fogak mara­dandó sérüléseket okoznak. Tolna megye A legkevésbé sem vigasztalhat bennünket, Tolna megyeieket, hogy a legújabb kutyatámadás nem szűkebb pátriánkban, hanem Pest megyében következett be. A harapás súlyos sérüléseket okozott, az áldozat ez alka­lommal is gyermek volt. Dr. Andriska István, a Szekszárdon működő Balassa Já­nos megyei kórház főorvosa már régóta foglalkozik a kutyatámadá­sokkal. Nemcsak azért, mert a bal­eseti sebészet vezetőjeként ezt el sem kerülheti, hanem személyes okok miatt is: annak idején a me­gyeszékhelyen őt is megtámadta egy pitbull. Nagy szerencséjére az elszabadult eben volt szájko­sár, de ha a kosár ütése netalán egy hároméves kislányt ér, ak­kor a gyermek abba bele is halhat.- Évente úgy három­négy súlyos, valamint har­minc-negyven könnyebb esettel szembesülünk osztá­lyunkon. Máig előttem van az a kicsi gyerek, akinek a né­met juhász kutya beleharapott a homlokába és az arcába. A hiány­zó bőrrészt több műtéttel pótol­tuk, de a forradás nyoma egy éle­ten át megmarad, s ugyancsak nem múlik el sohasem a lelki meg­rázkódtatás. A kutyaharapás nemcsak önma­gában okoz súlyos gondot: a gyó­gyítást nehezíti, hogy tekintetbe kell venni a fertőzés lehetőségét is. Az állat nyála ugyanis olyan bakté­riumokat tartalmaz, melyek geny- nyesedést okozhatnak. Sőt, fennáll a veszettség veszélye is: ezt az em­berre életveszélyes kórt a kutya agyában lehet kimutatni, ám nem Szekszárdon, hanem Kaposvárott, miután ott található legközelebb kellően felszerelt laboratórium... Dr. Andriska István úgy látja: csak az tartson kutyát, akinek van hozzá elég ideje és ereje. Nem az eb a hibás, hanem az ember fele­lőtlen. Amúgy az állat tartására kü­lönböző előírások vonatkoznak, ezeket a helyi önkormányzatok hozzák. Ha bekövetkezik a baj, ak­kor nem az eb, hanem a gazda a fe­lelős - adott tájékoztatást dr. Tomóczki Judit, Tolna megye al­jegyzője. Bizonyos esetekben, az­az például nagyon súlyos sérülés, avagy haláleset bekövetkeztekor a vizsgálat nemcsak szabálysértést, hanem büntetőjogi felelősséget is megállapíthat. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne legyünk áldozatai egy-egy | kutyatámadásnak? Éppel János, a Magyar Vadászkamara kynológiai (canis=kutya, latinul) bizottságá­nak elnöke szerint sajnos az ebek szabályszerűen átveszik gazdáik ideges életmódját, ezért soha nem lehet kizárni egy-egy eb „ámokfu­tását.” Vészhelyzetben semmikép­pen se tegyünk hirtelen mozdula­tokat: ne szaladjunk el, hanem áll­junk meg, igyekezzünk megőrizni nyugalmunkat, s forduljunk szem­be a támadásra készülő állattal. Ez megzavarhatja az éppen az ellen­kező reakcióra számító kutyát.-SZÁ­Halálos marás Tolna megyében is okozott már halálesetet kutyatámadás. 1999 ta­vaszán két pitbull oltotta ki egy kurdi idős asszony életét. Egy évre rá két rendőrt támadott meg Tolnán egy kutya, az egyik egyenruhást meg is harapta. Itt nem történt maradandó sérülés, ellentétben egy 1997. januári esettel, amikor is Sötétvölgyben egy ismert szekszárdi hosszútávfutót harapott meg egy eb. A fogak egészen a mozgató­idegekig hatoltak. 2003 júniusában egy feldühödött apa Tolnamö- zsön agyonverte azt a kutyát, amelyik gyermekét megharapta, majd hazáig követte. Nem a víz az úr Átlagos magasságot matat a Dana Tolna megye Van, ahol árad, nálunk vi­szont majdhogynem apad. Észak-Magyarországon a Her- nád kilépett a medréből, ná­lunk viszont teljesen átlagos, nem egészen kétméteres ma­gasságot jelez a Duna. Az ország északi szegletében ko­moly károkat okozott az árhul­lám: a medrét elhagyó Hernád emberek kitelepítését is kikény­szerítette. Több épület megron­gálódott, de szerencsére senki sem sérült meg. Tolna megyét nem érinti köz­vetlenül az említett folyó felduz­zadása - tudtuk meg Beke Zsolt­tól, a Vízügyi Igazgatóság Közép- Dunántúli Szakaszmérnökségé­nek vezetőhelyettesétől. A Her­nád mentén a vártnál több csapa­dék járult hozzá a helyzet súlyos­bodásához. Szűkebb pátriánkat, illetve vízgyűjtő területét viszont csapadékhiány jellemzi, ezért nem is várható árhullám. A Duna magassága Paksnál je­lenleg 196 centiméter, ezért némi kis túlzással helyesebb lenne ala- csonyságot említeni. A kék folyó még több mint négy métert - 650 centiméterre - emelkedhet, ak­kor lehetne elrendelni az első fo­kú készültséget. A másodfokú készültséget 800 centiméter, a harmadfokút pedig 900 centimé­ter magasság váltja ki. Tolna megyében, azon belül a Dunán a tavasz az áradás egyik jellemző időpontja: ekkor a csa­padékos időszak és a hóolvadás egybeesése eredményezi azt az óriási víztömeget, mely már nem marad meg a medrében. Váratlan helyzetek így is adódhatnak: ta­valyelőtt például éppen augusz­tusban került a víz alá szinte az egész Gemenc, s ugyancsak ek­kor küzdöttek a bátaiak a Duná­val, mely az alacsonyan fekvő há- zakat fenyegette. __________-szá­Meg kérdeztük olvasóinkat: Ki a hibás, ha harap az eb? Az ember legősibb barátja, társa az eb, de ha nem megfelelő­en bánunk vele, könnyen megjárhatjuk. Legtöbbször kisgyer­mekek esnek áldozatul a kutyák támadásainak. Olvasóinkat arról kérdeztük, hogy szerintük mi állhat az ilyen balesetek hátterében? Magyar lány holland egyetemen Nemzetközi jogot és toleranciát tanult Öt hónapot töltött a hollandiai Tilburg város egyetemének jo­gi karán Csöndes Mónika szekszárdi diáklány, a Pécsi Tudo­mányegyetem jogi karának ötödéves hallgatója. Szekszárd Fiatalít a szakszervezet Paks A Villamosenergia-ipari Dol­gozók Szakszervezeti Szö­vetsége legutóbbi kongresz- szusa nyomán alakult meg a Paksi Atomerőmű Dolgozók Szakszervezetének Ifjúsági Bizottsága. Első dolguk az volt, hogy megtu­dakolják tagjaiktól, mit várnak a bizottságtól. Akadt, aki a bértár­gyalásokon szeretne nyomaté­kosabb képviseletet, mások azt várják, hogy a fiatalokat érintő problémák megoldásában - la­káskérdés, gyermeknevelés - harcoljon ki jelentősebb támoga­tást. Megint mások a közös programokat hiányolták. Ez utóbbiak, s mások is örömmel fogadhatták a PADOSZ Ifjúsági Bizottság első strandpartiját. A program könnyed kikapcsoló­dást volt hivatott szolgálni, en­nek megfelelően búvárbemuta­tót, versenyeket szerveztek. A sportosabbakra strandröplabda, tollaslabda, gólyalábon járás várt, a mozgást kevésbé kedve­lőkre sörivó-, virslievőverseny. A vendégsereg nem volt túl népes. Ennek ellenére Apró Tibor titkár azt reméli, országos érdeklődés­re számot tartó hagyomány lesz a programból. _______vida tünde A PTE jogi karán tanuló 23 éves diáklány az Európai Unió SOC­RATES kulturális és oktatási alap­programjának Erasmus alprog- ramja keretében töltött öt hóna­pot a tilburgi egyetem jogi fakultá­sán. A pécsi egyetem jogi karának több európai egyetemmel van kapcsolata. Mónika harmadéves korában pályázott a holland egye­temre, aminek előfeltétele a jó ta­nulmányi eredményen, valamint az angol középfokú C-nyelwizs: gán kívül magyar és angol nyelven benyújtott dolgozat írása, illetve szóbeli meghallgatás volt, de fi­gyelembe vették a diákok egyéb tudományos és közéleti tevékeny­ségét is. Mónika a pályázat egyik nyerteseként idén januártól június közepéig négy kurzust végzett a több mint 100 ezer lakosú Tilburg egyetemi campusán. Európa szin­te minden országából, az USA-ból, Kanadából és a Távol-Keletről ér­keztek diákok a hollandiai egyete­mi városba. A holland vendéglátó intézet nyolcfős csoportokba osz­totta őket, ha bármilyen problé­májuk adódott, helyi mentoruk­hoz fordulhattak. Mónika hét má­sik diákkal - két kanadaival, egy írrel, egy franciával, egy csehvel, egy spanyollal és egy magyarral - lakott együtt egy kollégiumként működő házban. A csoportok minden kedden egy másik cso­porttal közös estet rendeztek, ahol egy-egy diák nemzeti vacsorát fő­zött.- A program célja, hogy a diá­kok más kultúrákat, nemzeteket, szokásokat ismerjenek meg. Az együttélés a másik elfogadására, egyfajta toleranciára tanított meg bennünket - mondta Mónika. Az egyetemen az előadások angol nyelven folytak. A magyar diáklány szerint Hollandiában gyökeresen más az oktatási és a vizsgáztatási rendszer, mint itt­hon. Lényeges különbség, hogy sokkal gyakorlatiasabb a képzés.- Az elején egy kicsit nehéz volt, különösen azért, mert min­den angolul folyt, de aztán bele­jöttem. Nagyon örülök neki, hogy részt vehettem a programban, közhelynek hangzik, de szinte ki­nyílt előttem a világ. A Hollandiá­ban töltött félév alatt jöttem rá, hogy milyen sok lehetőség áll előttünk azzal, hogy az unió tag­jai lettünk. Eddig bírói pályára ké­szültem, de most úgy gondolom, hogy a jogi szaknyelvi vizsga és az államvizsgák letétele után vagy PHD képzésre jelentkezem itthon vagy valahol külföldön képezem magam tovább az EU-jog és pol­gárjog területén - mondta Csön­des Mónika. f. kováts éva Csöndes Mónika (23 éves) a PTE jogi karának ötödéves hallgatója. Tanul­mányi átlaga 4,5, köztársasági ösztöndíjas volt. 2003-ban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a II. számú Polgári Jogi Szekcióban III. helyezést ért el. Nyelvtudás: an­gol középfokú C, német felsőfokú A-nyelwizsga. Lakás: Szekszárd. Keinráth Gabriella, Szekszárd: - Szerintem a kutya gazdája felel azért, hogy milyenné neveli az állatot. Ha pedig kisgyermek megy a kutya közelébe, akkor rá fokozott figyelmet kell fordítani. Kovács Kinga, Szekszárd: - A kisgyerekekre nagyon oda kell fi­gyelni, ha kutya közelébe mennek, a nagyobbakkal pedig könnyen meg lehet értetni, hogy mikor nem szabad zavarni az állatot. Scheffer Dóra, Medina: - A kutya viselkedése attól függ, hogy mi hogyan bánunk vele. A menhelyről befogadott és a kóbor kutyák pe­dig különösen megbecsülik, meghálálják, ha szeretik őket. Dr. Sárosi József, Szekszárd: - Nem a kutya a hibás, ha nekimegy annak, aki ingerli, zavarja. A gazdának kell ismernie annyira az álla- tot, hogy tudja, mikor mit lehet megtenni._____________________■ Megfelelőek-e Ön szerint a kutyatartás szabályai? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Tolnában Bátaszék - A Plusz áruház előre­láthatóan augusztus huszonha- todikán nyitja meg kapuit Bátaszéken. Az építkezés már nyár eleje óta folyik, jelenleg is nagy torlódások vannak a kör­nyékén napközben. A nyitás időpontja az engedélyek be­szerzésétől függ elsősorban. <bw Bonyhád - Két testnevelő tanár - Csábrák János és Palkovics Ár­pád - évek óta nagy sikerrel rendezi meg a nyári focisulit. A program egész napos elfoglalt­ságot jelent a gyerekeknek. A labdarúgás mellett lehetőségük van a baseball alapjainak elsa­játítására és asztaliteniszezés- re, valamint kipróbálhatják a lövészetét is. Az idén augusz­tus 9-én nyit a focisuli. Ezen a A-Z-ig napon 8 és 9 óra között lehet je­lentkezni az augusztus 13-ig tartó programra. ipái Dombóvár - Dombóvár város és környéke alkotja azt a kistérségi társulást, mely egyik vállalt fel­adataként a körébe tartozó ti­zenhat település mindegyikén ellátja a logopédiai és gyógy- testnevelési feladatokat. A leen­dő társulás Tolna Megye Önkor­mányzatával kíván erről megál­lapodást kötni. A legutóbbi me­gyei közgyűlésen ennek megfe­lelően határozat született arról, hogy a közgyűlés a kistérségi társulás megalakulása esetén az említett pedagógiai szakszolgá­latokat az általa fenntartott, dombóvári Móra Ferenc Általá­nos Iskola révén biztosítja vala­mennyi alapfokú nevelési intéz­mény számára. tszi> DlinafÖldvár - Telkes István, Kiss Lajos, Kövics Beáta és Kiss La­jos Csaba képviselték a várost a Balatoni Halászati Rt. busából készült ételek főzőversenyén Balatonföldváron. A dunaföld- vári csapat tejfölös, fokhagymás busát, tárcsás busapecsenyét és busapörköltet készített, menü­sorukkal az előkelő második helyet érdemelték ki. m Felsőnyék - Értékesíteni kívánja a szeszfőzdét a község önkor­mányzata. A pálinkafőző érde­mi bevételt nem hozott a falu­nak, most viszont jelentős ösz- szeget kellene ráfordítani ah­hoz, hogy megfeleljen az előírá­soknak. m Iregszemcse - Nem társul az isko­lák fenntartására az iregszem- csei önkormányzat Nagyszo­kollyal - erről július 29-i ülésü­kön döntöttek a község képvise­lői. A nagyszokolyi önkormány­zat a múlt héten kereste meg a szomszédos települést a társulá­si szándékkal, a kezdeménye­zést azonban Értény után Iregszemcse is elutasította, m Kelet-Mecsek - A Mecsek erdei­nek jót tett az elmúlt időszak esős időjárása, mivel a jobb ned­vességtartalmú talajban az új fa­csemeték megeredtek. Az erdő- felújítások fácskái is jól fejlőd­nek, ehhez rendszeres gyom- és cserjeirtást kell végezni. (szk> Keszöhidegkút - a szlovákiai Nagykeszőből érkeznek vendé­gek a hegyháti községekbe. A nagykeszőiek a Keszi települé­seket tömörítő szervezet révén kerültek kapcsolatba Keszőhi- degkúttal és a környező falvak­kal, ahonnan már ellátogatott egy csoport Szlovákiába. A nagykeszői csoport két hét múl­va érkezik. m Kisszékely - Az önkormányzat támogatásával a százhalombat­tai fúvószenekar huszonöt tag­ja egy hetet töltött az üdülőfalu­ban. Minden este egyórás tér­zenét adtak a strandon. A Mé­dia Horgászverseny szüneté­ben is zenéltek. A hét végén a csinos mazsorettek is a zene­karral együtt masíroztak a tele­pülés utcáin, majd búcsúzóul vasárnap este a fúvósok min­den utcában eljátszották a taka­ródét. (vl) Magyarkeszi - Elkezdődött az is­kola konyhájának felújítása. Az önkormányzat egymillió forin­tot különített el a korszerűsítés­re, a konyha a szeptemberi tan­évkezdésre készül el. m Nagymányok - Három falu - Kismányok, Nagymányok, Vár­alja - polgármesterei és a szer­vező szakemberek ma egyezte­tik a tavalyihoz hasonlóan nagyszabású augusztus 20-i programot, keresik az együtt­működés lehetőségeit. A többnapos rendezvényt a civil szervezetek közreműködésével valósítják meg. ipái NagySZOkoly A héten a nagy­szokolyi és a fürgedi önkor­mányzat tulajdonába kerülhet az az öt magánterület, amely a két községet összekötő út épí­téséhez szükséges. Az aszfaltút befejezéséhez 3,6 kilométer hi­ányzik. im Ozora - Befejeződtek a holoca­ust emlékmű felállításának elő­készületei. A tervek szerint Szabó György szobrászművész alkotását augusztus tizenki­lencedikén, az Ozorai Napokon Deutsch László főrabbi avatja fel. Mi i i I

Next

/
Thumbnails
Contents