Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-11 / 187. szám
2004. AUGUSZTUS 11., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _ft___ Ví zrendezés: százmillió kellene Kocsola A hét elején felhőszakadás, bár a tavaszihoz képest jóval kisebbnek bizonyult, ismét okozott némi kárt Kocsolán. Az újabb elemi csapás a település vezetésében megerősítette azt a gondolatot, hogy csak a gyökeres beavatkozás, komplex vízelvezető rendszer kiépítése jelenthetne megnyugtató megoldást a mélyen fekvő község számára. Ez a beruházás Horváth Zoltán polgármester szerint legkevesebb 100 millió forintot igényelne, ám ennek töredéke sem áll rendelkezésre. Ez pedig azt jelenti, hogy Kocsola számára továbbra sem marad más, mint a károk utólagos helyrehozatala. ____________iszái Ős zre ismét: víztorony Az újjáépítéshez sok pénz kellene Nagydorog Állami forrásból, a biztosítótól kapott kárrendezési ösz- szegből szeretné helyreállítani az önkormányzat a víztornyot. A műemlék jellegű épület egy része májusban vált a tűz martalékává. Gyerekek gondatlansága miatt kapott lángra az iskola udvarán álló víztorony május második felében. Az épület műemlék jellegű, egy időben készült a Széchenyi-kas- téllyal, mely ma iskolaként funkcionál. A tűz okozta károk helyreállítása a becslések szerint hárommillió forint, ebből ötszázezer forintot megtérített a biztosító. Az önkormányzat az elemi károk elhárításának fedezésére szolgáló központi keretre, az úgynevezett vis maior alapra nyújtott be pályázatot, melynek eredményeként másfél millió forinthoz jutott. Mivel ez a két ösz- szeg sem elegendő az épület teljes helyreállítására, újabb pályázati lehetőséget keresnek. Jelenleg a tervezés folyik, az újjáépítést őszre, legkésőbb jövő tavaszra tervezi az önkormányzat. vipa tünde Megkérdeztük olvasóinkat: Falun vagy városban élne szívesen? Ki csak városban, ki csak falun tudja elképzelni életét. Olvasóinktól azt kérdeztük, ők melyik életformát választanák. Schmidt Róbert, Szekszárd: - Falun születtem, falun nevelkedtem, sokszor visszavágyom. Nyugdíjasként azonban sokkal kényelmesebb a városi életforma. Halász Györgyné, Szekszárd: - Fiatal koromban volt olyan gondolatom, hogy falura költözöm. Szívesen laknék olyan kis településen, amely nagyon közel van a városhoz, hogy helyi járattal minden elérhető legyen. Ferenczi Jánosné, Tolnanémedi: - Nemcsak szeretnék, de falun is lakom és nagyon szívesen. A város nem az én vüágom. A levegő, a faluszéli erdők, az igen, ott érzem jól magam. Varga Péterné, Pécs: - Szívesen élnék kicsi településen. A csend mellett az is jó egy faluban, hogy kevesebbet kell fizetni a szolgáltatásokért, no meg az emberek is közvetlenebbek. Tudom, mert nyaralni falura járok. Előző kérdésünk: Hátráltat- ják-e Önt a nyári szabadságok az ügyei intézésében? Szavazóink pontosan fele nyilatkozott úgy, hogy hátráltatják. MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint elegendő díjazás-e az olimpiai aranyért tízmillió forint? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Oltalom a védett élőhelyeknek Natura 2000 - európai jelentőségű hazai területek Hattyú a Szekszárdi Dombság egyik taván fotó: ritzel A Natura 2000 területekkel kapcsolatos kormányrendelet rövidesen megjelenik. Elkészülnek a földhasználati szabályok is, amelyek tartalmazzák az ökológiai hálózathoz tartozó területek támogatását. Tolna megye A Natura 2000 az európai jelentőségű védett területek hálózata, amelyet az uniós tagországokban jelölnek ki. Hazánkban a hálózat életbe lépésével a jelenleg védett területek mellett további 1,2 millió hektár válik valamilyen formában védetté. Kijelölésük útjáról dr. Magyar Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetmegőrzési főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy a közösségi jelentőségű növény- és állatfajok, illetve élőhelyek hazai elterjedésének felméCsak engedéllyel! Hatósági védelem esetén a Natura 2000 területeken meghatározott tevékenységekhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Ilyen lehet például a nád- és vizinövényzet levágása, növényvédő szerek felhasználása, vadászati-, halászati-, turisztikai tevékenység. rését egy konzorcium végezte, amelynek tagjai döntően magyar résztvevők - OKO Rt., Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - voltak. E felmérésre és a Nemzeti Parkoktól kapott friss információkra alapozva végezték el a területek behatárolását. Ez a javaslat került a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalába. A Natura 2000 tudósokból, elméleti és gyakorlati szakemberekből álló tanácsadó testületé, valamint a Nemzeti Park Igazgatóságok munkatársai a javaslatot átszűrték, így állt össze az a lista, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A már természetvédelmi területek közel 95 százaléka a Natura 2000 hálózat része lesz. A most védettség alá kerülők nem azt a fajta szigorú oltalmat kapják, mint a természetvédelmi területek. Itt azoknak a fajoknak, élőhelyeknek kell csak kedvező helyzetet biztosítani, amelyek alapján kijelölték a területet. Előfordulhat, hogy csupán egyetlen növényfajról van szó. A védelem alá helyezendő földtulajdonosokkal a természetvédelmi hatóság (Nemzeti Parkok Igazgatóságai) veszi fel a kapcsolatot. A területek védelmét az EU a tagállamokra bízza. Ez többféle módon lehetséges. Többek között a gazdálkodókkal kötött szerződéses megoldás is alkalmazható. Amennyiben valamilyen korlátozás válik szükségessé, kompenzációra számíthatnak a gazdálkodók. Tolna megyében a Natura 2000 hálózatba kerülő területek kijelölésében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei közreműködtek. Munkájuk során az unió madár- és élőhelyvédelmi irányelvét tartották szem előtt. Mint Parrag Tibor igazgató mondta, meghatározták, melyek azok a területek, amelyek biztosítják az egyes növény- és állatfajok, illetve az élőhelyek hosszú távú fennmaradását. PÁL ÁGNES Idősek vízparti találkozója A régi emlékeket idézte fel a nyugdíjasinduló A megkülönböztetés ellen A koordinációs feladatokat, jogsegély-szolgálatot ellátó, módszertani központként és szellemi műhelyként működő Esélyek Háza kiemelt feladatként kezeli a diszkriminációt elszenvedett, vagy az azzal fenyegetett társadalmi rétegek közvetlen és közvetett támogatását. Ebbe a kategóriába alapvetően a nők, a fogyatékkal élők, a romák, a gyermekek, az idősek és a hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoportok tartoznak. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy egy-egy jól szervezett szabadidős program javítja az életminőséget. Az elszigetelődés által fenyegetett idősek esetében különösen fontos ezen cél elérése: tegnap ez történt Domboriban, az Esélyek Háza rendezvényén. Dombori Zömmel a megye idősotthon-lakói adtak egymásnak találkozót tegnap Domboriban, a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány táborában. A helyszínre mintegy kétszázötvenen érkeztek Bátaszékről, Decsről, Gyönkről, Hőgyészröl, Sárpilisről, Szekszárdiról és Tamásiból azokkal a buszokkal, melyeket a rendező, az Esélyek Háza biztosított a meghívottak számára. A Szekszárdon található intézmény a közelmúltban a romák számára biztosított bemutatkozási lehetőséget: ez alkalommal a társadalom egy másik, ugyancsak gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező rétegének kívántak segíteni. Az idősek különböző szabadprogramok között válogathattak, például igénybe vehették az ÁNTSZ ingyenes egészségügyi vizsgálatait. A filmvetítés, sakkverseny, keresztrejtvényfejtés mellett a legtöbb időt vízparti sétálással, illetve beszélgetéssel töltötték a nyugdíjasok: a cél egyébként éppen ez volt, a megszokott környezetből történő kimozdítással kellemes, családias légkör teremtése, új élmények biztosítása. A hagyományteremtés szándékával útjára indított, egész napos rendezvény alapvetően vidám hangulatban zajlott, mindössze egy pillanat erejéig lehetett érzékelni némi keserédes felhangot. A tamási csoport által énekelt nyugdíjasinduló ugyanis óhatatlanul mindenkiből felszínre hozta a régi emlékeket. Ám a következő percben egy derűs zeneszámnak köszönhetően meg is történt a váltás.-SZÁAlkotótábor a Vajdaságban Tolna megye - Feketics Tolna megyei fiatalok egy kis önszerveződő csoportja 1997 óta szervez - saját költségén - a vajdasági Feketicsen kézműves alkotótábort az ottani gyermekeknek. Mint azt Csötönyi László tanító, a tábor vezetője elmondta, az idei alkotótábort nyolcán bonyolították, középiskolások, főiskolások és egy óvodapedagógus, mindannyian Tolna megyeiek. A programban kézműves foglalkozások, népdal, néptánc és játékok szerepeltek. A régi népi játékok és kézműves tárgyak készítése mellett a mai, modem anyagokkal és technikákkal is megismerkedtek a táborozók. A negyven résztvevő többségében vájdasági magyar anyanyelvű gyermek volt, de akadtak közöttük szerb anyanyelvűek és Kanadából hazalátogató családok gyermekei is. Feketicsen minden évben nagyon várják a Tolna megyei fiatalok érkezését és az alkotótábort, amelyet támogat a Vajdasági Magyarok Szövetsége is. Az anyaországi fiatalok családoknál szálltak meg, ahol nagy szeretettel fogadták őket. Az egyhetes tábor, szintén a hagyományokhoz híven gálaműsorral zárult, ahol felléptek a résztvevő gyerekek és a tábort bonyolító fiatalok, volt közös ének, tánc és játék, s természetesen az elkészült alkotásokat is megte- kinthette a közönség. vm Nak - A település képviselő-testü- lete a közelmúltban döntött a beiskolázási segélyekről. Ennek értelmében a helybeli általános iskolás kisdiákok 2000 forintban részesülnek, a Dombóvárra és Paksra járó tanulók számára pedig a buszbérlet lesz ingyenes. A közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató nappali tagozatos hallgatók számára 10 ezer forintot ítélt meg az önkormányzat. Az összességében az egymillió forinthoz közelítő összeg kifizetése augusztus második felében történik meg. (szét Nagymányok - A település nyugdíjasklubjának a művelődési ház ad helyet. A lelkes, aktív közösség tagjai nyáron is rendszeresen találkoznak. Legutóbbi összejövetelükön kötetlen beszélgetéssel és kártyacsatákkal töltötték szabadidejüket. ipa Paks - A megyei területfejlesztési tanács célpályázatán az idei évre 6 millió 954 ezer forintot nyert az önkormányzat a Csónak utca út és közmű rekonstrukciójára. A fejlesztés összege 14 millió 844 ezer forint, az elnyert támogatás 10 millió 400 ezer, a teljes támogatást két év alatt kapja meg az ön- kormányzat. (rg) Simontornya - Tizenhárom diák és pedagógus, valamint egy, a borzalmakat túlélő ember vett részt egy háromnapos auschwitzi emléktúrán. A küldöttséget szakavatott vezető, Tóthné Unghy Ilona tanárnő, a simontomyai zsidóság történetének kutatója vezette, aki már korábban is járt az emlékhelyen. Jelenleg a tanárnő egy hasonló témájú könyv kiadásán dolgozik. m> Szakcs - Óriási sikerrel zajlott szombaton a falunap. Az esti rendezvényekre 650-700 helybéli és a környező településen élő volt kíváncsi. A húsz férőhelyes idősek otthonát Szabó Loránd, a kistérségi társulás elnöke avatta fel. Az ünnepségen részt vett Tóth Gyula országgyűlési képviselő. A kirakodóvásár és büfé mellett körhinta, céllövölde, kézműves programok, légvár, rodeó bika, mászófal szórakoztatta a gyerekeket. A pörköltfőző versenyen első helyezést ért el a regölyi Trófea Söröző, a második Falusi Lajos és csapata, a harmadik pedig Niklai Sándor szakcsi versenyző lett. A felnőtt foci kupát a szakcsi Old Boys csapat nyerte el. Nagy sikert arattak a környékbeli asszonykórusok, táncegyüttesek és a dombóvári gyerekek ugróköteles bemutatója. Hasonlóképpen beváltotta a hozzáfűzött reményeket Nagy Katalin előadóművész és a Szuperbuliban feltűnt tatabányai Stramli Kings együttes műsora. Színpompásra sikerült a tűzijáték. A falunapot utcabál zárta. m Szedres - Rendkívüli testületi ülést tartottak tegnap, azaz kedden Szedresben. A képviselők egy pályázat beadásáról döntöttek. Az önrész, több mint hárommillió forint már megvan az ötszáz folyóméter járda megépítéséhez, a beruházás valamivel több/mint négymillió forintba kerül. mi Szekszárd - Tolna megyéből, a minisztériumi végleges jóváhagyást követően, százhárom civü szervezet hatvanötmillió forint támogatásban részesül a Nemzeti Civil Alapprogramból. A pénzről, a benyújtott pályázatok alapján - amelyekből első alkalommal sok volt a formai hibás-, a szekszárdi székhelyű és az Illés Tamás vezette regionális kollégium döntött. Az őszi pályázati fordulóban a régió civil szervezetei további 150 millió forintra számíthatnak. ® Tamási - Balatonszabadi-Sóstón vakációzik 25 tamási diák a héten. A roma kisebbségi önkormányzat szervezésében és támogatásával zajló táborozáson felső tagozatos gyerekek vesznek részt. <mi Tengelic - Még mindig nincs meg az eredménye annak a beadott SAPARD-pályázatnak, melyet a tengelici önkormányzat a művelődési ház teljes felújítására adott be. A beruházás hetven- kétmillió forintba kerül, és két évig tartana a munka. Az első ütemhez az önrészt, hétmillió forintot a belügyminisztérium által kiírt pályázat nyereményéből állná a település. m Tolna - A nyugdíjas szabadidő klub az idén is megrendezi hagyományos augusztus huszadi- ki arató-felvonulását. Két huszár kíséri majd őket. Természetesen most is lesz kenyérszentelés, ünnepi beszédet Rikker Józsefné alpolgármester mond. A Tolna-mözsi Székelyek Baráti Körének műsorát is láthatják az érdeklődők, valamint a Német Nemzetiségi Baráti Kör tagjai énekelnek a katolikus templomban. (bk) Várong - Befejezéséhez közeledik a búza aratása Várongon, a helybeli Agro-Tur 99 Kft. területén. A betakarítás 230 hektáron zajlott le, hektáronként 6 tonnás az átlagtermés. A minőség jónak mondható, bár az eső nem tett jót a gabonának. A várongi föld egyébként közepesen jó termő- területnek számít a maga 21 átlag aranykoronájával. /szál Zomba - Megüresedik január elsejével a zombai háziorvosi állás, dr. Lukács Lajos ugyanis nyugállományba vonul. A megüresedett praxist természetesen meghirdeti az önkormányzat. m További települési információk: wunv.tolnainepajsag.hu i * i *