Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-06 / 156. szám

HHH 2004. Júuus 6., Kedd TAMÁSI S IMONTORNYA 5. OLDAL Wurzen: civil kapcsolat Tamási A két város polgárainak, főként a fiatalok közötti kapcsolatok fon­tosságát hangsúlyozta Jörgen Schmidt (képünkön), Wurzen polgármestere Tamásiban, a két város partnerkapcsolatát rögzítő szerződés ünnepélyes aláírása al­kalmából. A német város vezető­je a jelenlévők között üdvözöl­hette a wurzeni gimnázium diák­jait, akik a Béri Balogh Ádám Gimnázium tanulóinak vendége­ként tartózkodtak Tamásiban. A szerződés szentesítése alkalmá­ból Jörgen Schmidt és Hajdics Jó­zsef, Tamási polgármestere közö­Jörgen Schmidt sen ültetett el egy nyírfát a Város­háza udvarában. ■ Nyereséges a vízmű Tamási Hétmillió-száznegyvenhatezer fo­rint eredménnyel zárta a tavalyi évet a Tamási Közös Víz- és Csa­tornamű Kft. - derül ki a társaság az önkormányzatnak készült be­számolójából. A korábbi évek pénzügyi nehézségei erre az évre megszűntek, és a cég normális kö­rülmények között tudta végezni tevékenységét - állapítja meg a kft. ügyvezető igazgatója, Barkóczy Ferenc. A bevételek 1,7 százalék­kal haladták meg a tervezettet, míg a költségek 0,4 százalékkal el­maradtak attól. Az alaptevékeny­séget jelentő vízszolgáltatás 3,295 millió forintos veszteséget hozott, ezt azonban ellensúlyozta a fürdő és kemping nyereséges üzemelte­tése. A szennyvízkezelés 797 ezer forintos eredménnyel zárult. A fürdő vendégeinek száma ötezer fővel haladta meg az előző évit, míg a kempingben 370 vendégéj­szakával töltöttek el többet. T. F. Használt gépkocsik már 20%- befizetésével akár 72-havi részletre megvásárolhatóak! Gyártmány/típus évjárat kilóméter bruttó ár Suzuki Swift 1.3 GC Cool 2000.07. 73.000 1.280.000.-Ft Suzuki SwifM.OGA 1993.07. 162.000 640.000.-Ft Volkswagen Jetta 1.8i 1989.03. 150.000 730.000.-Ft Suzuki SwifM.OGA 1998.12. 93.000 895.000.-Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX-C 1996.06. 145.000 920.000.-Ft BMW520Í 1991.06. 200.000 970.000.-Ft Fiat Punto 1.1 1995.06. 113.000 990.000.-Ft Mercedes 200E 1990.10. 180.000 1.090.000.-Ft Suzuki Swift 1.3 GC 1998.05. 90.000 1 030.000.-Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX 1995.08. 65.000 1.050.000.-Ft Volkswagen Polo 1.4 1996.04. 120.000 1.250.000.-Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX 2000.04. 98.000 1.280.000.-Ft Suzuki Sedan 1.6 GXA/C 2000.08. 124.500 1.390,000.-Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 2001.10. 15.000 1.490.000.-Ft Suzuki Wagon R+ 1.3GLX 2000.03. 68.000 1 650.000.-Ft Suzuki Sedan 1.3 16v 2003.03. 10.000 1 800.000.-Ft Volkswagen Polo 1.4 75ie 2001.06. 58.000 2.090.000.-Ft Peugeot 206 HDi 2.0 2000.08. 42.000 2.350.000.-Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX 2003.05. 14.000 2.399.000.-Ft Mitsibishi Carisma 1.6 16v 2002.06. 77.000 2.820.000.-Ft Honda Civic 1.4 LSA/C 2001.04. 59.000 2.890.000.-Ft VW Golf 4motion 1,9pdtdi 2001.05. 104.000 3.450.000.-Ft Az Ön márkakereskedője: Suzuki Hirt Autószalon 7090 Tamási, Vasút utca 1-3. Tel.: 74/573-925, fax: 74/573-928 7400 Kaposvár, Kond V. u. 2. Tel.: 82/555-515, fax: 82/555-514 www.suzukihirt.hu email: mail@suzukihirt.hu Sertéssel foglalkozott, két éve áttért a strucctenyésztésre a Tamási melletti csollányospusztai birtokán Rédai Illés szekszárdi mezőgazdasági vállalkozó. Az itt tenyésztett struccok jövőre a Tabon tervezett vágóhídra kerülhet­nek, miután hosszú procedúrát követően úgy tűnik, sí­nen van a létesítmény engedélyezése. Tamási Rédai Illés csollányosi telepén je­lenleg nyolcvanhárom struccot tart, ez a szám a jövőben több száz is lehet, ha megkezdi műkö­dését a Tabon tervezett struccvá- góhíd. A létesítményre a Somogy megyei állategészségügyi ható­ságtól sokáig nem kaptak enge­délyt, érdemi kifogás nélkül halo­gatták a döntést. A beruházók a Földművelésügyi Minisztérium­nál fellebbezték meg a határoza­tot. A múlt héten a Tolna megyei hatóság bejelentette: várhatóan nem ütközik akadályba a strucc- vágóhíd megépítése. A vágóhidat eredetileg öt tenyésztő vásárolta meg, jelenleg több mint ötvenen vannak, akik üzemeltetnék. Az üzem jövőre kezdheti meg műkö­dését, s évente akár húszezer állat levágására is alkalmas lesz, ki­szolgálva a Dunántúl tenyésztői­nek igényeit. Rédai Illés el­mondta: a tenyésztőket je­lentős kár érte azzal, hogy nem készült el időben a vá­góhíd, és túl kellett tartani az állatokat, ezért kártéríté­si pert fontolgatnak a So­mogy megyei hivatallal szemben. A struccokra ugyanis je­lentős kereslet mutatkozik: Németországból negyven­ezer állatra is lett volna megrendelés. A koleszte­rinszegény, ízében a szar­vas- és a borjúhúsra emlé­keztető strucchús fogyasz­tásának egyébként Francia, Németországban és Hollandiában van hagyománya. Magyarorszá­gon az ára miatt sem terjedt el: ki­logrammonként 2000-2500 forint­ba kerül. Az állatnak nemcsak a húsát, hanem a bőrét is hasznosítják, Struccok Rédai Illés csollányosi telepén. A vállalkozó több száz állat tartását tervezi, ha el­készül a vágóhíd amely az egyik legkeményebb alapanyagnak számít a bőripar­ban. A gazdálkodó szerint érde­mes áttérni a veszteséges sertés- és szarvasmarhatartásról a strucctenyésztésre. A magyar te­nyésztők egyesülete tájékoztatta a szakminisztériumot és több fel­hívást is kiadott arról, hogy a szarvasmarhatelepeken megvan a lehetőség a strucctartásra. Ó ma­ga a vágóhíd működésétől kezdve több száz állatot tenyészt majd Csollányospusztán. _________t^f. A strucctenyésztás lehet a jövő Tabon épülhet meg a Dunántúl struccvágóhídja Két tévé egy csatornára Megoszthatják a műsoridőt - a döntés az önkormányzaté? Egy csatornán kell megosztoznia két helyi televíziónak Ta­másiban. A helyi műsorkészítés és -szolgáltatás jelenleg több ponton is vitatott, a bizottságok az önkormányzati támoga­tásról sem döntöttek egyöntetűen, és az sem biztos, hogy csü­törtökön a képviselő-testület foglalkozik a kérdéssel. Tamási Mint arról beszámoltunk: az egy évtizeden át a városban egyedül műsort készítő és szolgáltató Ta­mási TV mellett ez év áprilisában kezdte meg működését a Koppány TV. Ez utóbbi jelenleg még nincs műsorszolgáltatóként bejegyezve az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT), ám a tv szer­kesztője szerint a bejegyzés folya­matban van. Mindkét tv pályázott az önkormányzat támogatására, aminek tétje többek szerint az is, hogy melyik médium lesz jogosult használni az egyik kábelhálózaton működő helyi csatornát. A hálózat tulajdonosa, a Tarr Kft. ugyanis mindkét tévével közölte: az hasz­nálhatja majd a helyi csatornát, amelyikkel az önkormányzat meg­állapodást köt. Tarr János, a kft. ügyvezető igazgatója érdeklődé­sünkre elmondta: nem akar döntő­bíró lenni a két televízió között, ha nem jutnak egyezségre, az ORTT fogja megosztani közöttük a mű­soridőt. A két televízió több dolog­ban sem tudott megegyezni. Heiter Attila, a Tamási TV vezetője elmondta: az ORTT-től azt a tájé­koztatást kapta, hogy jogsértést követ el, ha a Koppány TV lógóját is feltünteti az adásban. Juhász Ad­rienn, a Koppány TV szerkesztője ugyanakkor ezt nem fogadja el. Nem jött létre egyezség a műsor­tervekről sem. Az ORTT sajtószóvivője felhívta a figyelmet: a médiatörvény sze­rint a közzétett műsorszámok után a műsorszolgáltató viseli a felelős­séget, függetlenül attól, hogy a műsorszámok müyen produkció­ban készülnek. Bár a csatornát a Tarr Kft. az önkormányzat rendel­kezésére tartja fenn, amiről nem rendelkezik a médiatörvény, a jog­szabály szerint ha a műsorszolgál­tató tv ajánlatot tesz, kapacitásá­nak bizonyos hányadáig szerző­déskötési kötelezettség terheli. Ez azonban csak akkor érvényes, ha az adott tévé műsorideje a napi négy órát eléri. Ezt jelenleg egyik helyi tévé sem teljesíti. _______if. Is mét készülnek az olimpiára SlMONTORNYA A városban már hagyomány, hogy egy lelkes kiscsapat futva jut el az olimpia helyszínére. Az idén a gö­rög testvérvárosi kapcsolatnak kö­szönhetően busszal utaznak, így harmincán élőben tekinthetik meg az athéni ötkarikás játékokat. Ko­rábban két olimpiát is úgy tekintet­tek meg a fiatalok, hogy futva tet­ték meg az odavezető utat. Barce­lonába tizennégyen, Atlantába ti­zenöten futottak, mindkétszer Tauker Tamás és Szabadi István vezetésével. Idén a görög testvér- város, Miléesz meghívására a né­pes küldöttség autóbusszal utazik Görögországba, ahonnan a tervek szerint többször ellátogatnak az olimpiai játékokra is. Mostanra ki­alakult a harmincfős keret: azok utazhatnak, akik a városért, annak hírverésének megőrzéséért, fej­lesztéséért a legtöbbet tettek. A küldöttségben helyet kapnak ön- kormányzati képviselők, köztiszt­viselők, tanárok, a gyermekorvos, a gyógyszerész és mentős. Képvi­seltetik magukat a helyi vállalko­zók, nyugdíjasok, és sportolók, sportvezetők jutalma is lesz az olimpiai utazás. ____________v.l. PI B® ÍS: W“““”'”-''~■* H | Kazánok és • radiátorok [ gyári áron, a készlet erejéig kaphatók, í 20/9475-970 j * *01016• I Tolnai Népújság) KERETES HIRDETÉSÉVEL KERESSE hirdetési tanácsadóinkat: Barsi Edina 30/9579-510 Bencze József 30/566-6128 Fonvó Lajos 70/3108-374 Vass Annamária 70/2495-263 Szeri Árpád né 30/9163-579 Paks - Az önkormányzat rend­szeresen jutalmazza a nemzet­közi eredményeket elért spor­tolókat. A képviselő-testület rendelete alapján járó pénzju­talmakat tegnap az ASE étte­remben tartott ünnepségen vette át a cselgáncsozó Kovács Antal és edzője, Hangyási László az Európa-bajnoki ezüstéremért, a kenus Koz- mann György és trénere, Ludasi Róbert a kettesben ki­harcolt Európa-bajnoki arany­éremért, valamint Boros Ger­gely és edzője, Séra Miklós a kajak négyesben megszerzett Európa-bajnoki címért. trgi RegÖly - Egyhetes német nyelvi táborban vett részt a regölyi ál­talános iskola két diákja június 27-től július 4-ig Wurzenben. A regölyi gyerekek tamási és gyönki diáktársaikkal, valamint tanáraikkal utaztak a német tá­borba. (fké) Simontornya - Az utánpótlás csapatok sikereit méltó módon ünnepelték, és az ünnepi tes­tületi ülés után, a művelődési házban, teltház előtt tartották meg az éremosztót. Előbb az NB II-ben bajnoki címet szer­ző ifjúsági kézilabdázók vették át az aranyérmet, majd a ser­dülő focisták a bronzérmet. Ugyanezen ünnepség kereté­ben jutalmazták a borverseny nagydíjasait, Kondor Irént, Van Dyk Pétért, Schweigert Györgyöt. m Szakály - SAPARD pályázattal igyekszik Szakály önkormány­zata megvalósítani azon tervét, melynek végeredménye az egy­séges falukép kialakítása lenne. A várt ötmillió forintból megva­lósulhatna a temető kerítésé­nek cseréje, valamint a köz­pont parkosítása. Ez a rész, kedvező pályázati döntés ese­tén, a jelenleginél is több virág­gal várná a helybelieket és az idelátogatókat. (szí: Szárazd - A szlovákiai Perbe- tével kialakítandó partnerkap­csolatról kaptak tájékoztatást a falu lakói a napokban tartott közmeghallgatáson. Szárazdon augusztus tizennegyedikén, a szlovákiai faluban huszonnyol- cadikán szentesítik ünnepélye­sen a megállapodást. A száraz- di eseményre faluszépítéssel készülnek a helyiek. m Szekszárd - A következő tanév­től indulnak először az úgyne­vezett nyelvi előkészítő osztá­lyok. A megyeszékhely három középiskolája indít ilyen osz­tályt. A Garay gimnáziumban a német nyelvi csoportra nem volt érdeklődés, de az angolra húszán jelentkeztek. Az osz­tály indítását a közgyűlés cso­portbontás nélkül engedélyez­te. ao Tamási - Újabb három utcát kap­csolnak be a vezetékes gázszol­gáltatásba. Az Ady, Damjanich és Kisfaludy utcában a vezeték- hálózat kiépítésekor nem volt kellő számú igénylő, idén azonban megvalósulhat a beru­házás. (W Tolna - E héttől zárva tart a tolnai művelődési központ és könyv­tár. Az intézmény - nyári szüne­tét követően - július 26-tól várja ismét a látogatókat. m Tolnanémedi - új vezetővel, Kosnás Árpád bonyhádi ezüst- okleveles Fülöp Ferenc-díjas néptáncoktatóval készül ezután a Nebojsza Táncegyüttes. A névadó ünnepségen fellépett a Pincehelyi Táncegyüttes, az Ozorai Citerazenekar és az énekkar, s a tánccsoport új ve­zetője is bemutatta tudását, m Udvari - December 31-ével kivá­lik a Kölesd-Kistormás körjegy­zőségből az önkormányzat - így döntött múlt heti ülésén a község képviselő-testülete, amely megbízta Peszt Attila polgármestert, hogy a Szaka- dát-Diósberény körjegyzőség­hez való csatlakozásról kezd­jen tárgyalást. A váltást azzal indokolták, hogy Udvari a ta­mási, Kölesd pedig a szekszár­di statisztikai kistérséghez tar­tozik. (tn Varsád - Ezentúl nem csak a há­zasságban élők pályázhatnak az első lakáshoz jutáshoz önkor­mányzati támogatásra. A helyi képviselők legutóbbi ülésükön módosították az erről szóló ren­deletet. Eszerint a nem házas­társi kapcsolatban élők és egye­dülállók is-jogosultak lehetnek az egyszeri támogatásra. m Kiárusítás! Osztrák lambériák 1.298 Ft/m2 Hajópadló 1.598 Ft/m2 Hagyományos parketta 1.998 Ft/m2 Akác mintázott kerítéselem 1 m-es 198 Ft/db Áfás árak. 20/9475-970 *01015* További települési információk: www.tolnainepujsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents