Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-05 / 155. szám

12. OLDAL KISSZÉKELY 2004. Július 5., hétfő BUM ALMANACH 2 0 0 4 A TELEPÜLÉS ÉRTÉKEI Katolikus templom A templomot 1814-ben kezd­te építtetni Styrum Limburg gróf késő barokk stílusban. 1822-ben készült el, és 1823. április 24-én, Szent György ünnepén szentelte fel Kolb Károly hőgyészi esperesplé­bános. Oltárképe a sárkány­nyal viaskodó Szent Györ­gyöt ábrázolja, ami arról ta­núskodik, hogy a község ala­pítói honfoglalás kori székely katonák voltak. A székelyek általában a katonaszenteket, Szent Györgyöt, Szent Mi­hályt, Szent Mártont válasz­tották védőszentjükül. A kö­zépkori fatemplom emlékét a Kálvária-dombon ma két ha­talmas fa őrzi. Az orgona egyidős a temp­lommal. Első felújítására 1855-1856-ban került sor. 1923 januárjában ismét fel­újította, a sípokat pótolta a pécsi Angster cég. 1947-ben az orgona már olyan rossz állapotban volt, hogy egyál­talán nem lehetett rajta ját­szani, ekkor történik először említés a harmóniumról, amely szintén az Angster gyártmánya, és valószínűleg ugyancsak muzeális érték. Képünkön az oltárszentély látható. Kisszékelyben a turizmus a jövő A horgászatra, a természeti környezetre alapoznak - fejlesztenék a strandot Ha van település Tolna megyében, amely kézenfekvő, hogy üdülőfaluvá váljék, Kisszékely biztosan az. A falu természeti környezete adott hozzá, a környék már része a Duna-Dráva Nem­zeti Park természetvédelmi területé­nek, de ezt segítik a már meglévő léte­sítmények, a festői környezetben fek­vő horgásztavak és a strand is. A fürdő mellé kempinget most terveznek. A faluba érve tábla fogadja a látogatót, amely a Barátok tavához irányít, ez az egyik szép horgásztó a településen. A köz- igazgatási határt jelző tábla után pedig a Csádés-tó látványa vonzza a tekintetet. A három és fél hektáros, ugyancsak festői szépségű tó az önkormányzaté, s a Kisszé- kelyi Horgászegyesület kezeli. Az egyesü­letnek negyvenkilenc tagja van, akik közül huszonnyolcán állandó lakosok a község­ben, a többieknek általában hétvégi háztik van itt. A tónak a horgászok körében szer­zett népszerűségét mutatja, hogy rajtuk kí­vül az ország számos tájáról érkeznek ide vendéghorgászok, vannak Szegedről, Kis­kőrösről, Győrből és Észak-Magyarország- ról is. Botos Imre, az egyesület gazdasági veze­tője elmondja: abban, hogy a tó jelenlegi arculatát kialakították, sok munkájuk fek­szik. A gátat most újítják fel a megyei hor­gászszövetség támogatásában reményked­ve. A horgásztóba évente kétszer telepíte­nek halat, ősszel és éppen ezekben a na­pokban. Tavaly novemberben tizenhárom mázsa pontyot, egy mázsa süllőt és öt má­zsa kárászt telepítettek, de úszkál a habok­ban ponty, csuka, süllő, kárász, dévér, amúr, keszeg és van harcsa is. Egyik évben csukát, másik évben süllőt telepítenek. Az egyesületi vezető hozzáteszi: örülnek a vendéghorgászok, akiknek talán nem kö­zömbös, hogy az 1800 forintos napijegy el­lenében három nemes, és öt kilogramm kö­A kisszékelyi strandot már vízforgatóval építették, mellette kempinget terveznek A Csádés-tóhoz a helyi horgászok mellett szép számmal érkeznek vendégek is zönséges halat - kárászt, keszeget, törpe­harcsát - is hazavihetnek.- A turizmust mindenképpen szeret­nénk fejleszteni, összekapcsolva a horgász- turizmussal - mondja Keresztes László polgármester. - Egy korszerű strandunk már van, amely mellé nagyon kellene egy kemping, ehhez befektetőt várunk. A víz­forgatóval ellátott, így mindig tiszta vizű strandot európai uniós forrásokból szeret­nénk fejleszteni. Kisszékely ma már kifejezetten üdülőfa­lunak számít. A házak közel fele jelenleg olyan tulajdonosoké, akik jobbára nyaraló­nak, hétvégi háznak használják azokat. Több állandó lakos már most is kiad szobá­kat, a jövő a falusi turizmusé. A környék vonzerejét növeli, hogy része lett a Duna-Dráva Nemzeti Park új termé­szetvédelmi területének, s ezt turisták is be­járhatják. Kisszékelyen átvezet az országos túraútvonal piros jelzése, amelyen Nagy­székelybe lehet valamivel több mint nyolc kilométeres kirándulást tenni. Tervben van további körutak kialakítása is. Cserkészút visz a Csádés-tótól a Barátok taváig, ame­lyen kétórás séta tehető. Keresztes László beszámol arról: korábban mobiltelefonon térerő hiánya miatt nehéz volt elérni a falut, ez a probléma most egy Pannon GSM átját­szó létesítésével megoldódik. Nemrég meg­kezdte működését az első kisszékelyi HACCP-előírásoknak megfelelő vegyesbolt.- A környék nyugalmát mindenképpen szeretnénk megőrizni - mondja a polgár- mester. - Megmaradt a falu régi arculata, és ezen nem is szeretnénk változtatni. A tele­pülés készülő rendezési tervében ezt min­denképpen szeretnénk foganatosítani azért, hogy tájidegen házak ne épüljenek Kisszékelyben. Keresztek és szobrok 1828-ban hat kereszt állt Kis­székelyben, ezeket a község tartotta fenn. 1825-ben állít­tatta Bodó Erzsébet a Teme­tő utcában a Nepomuki Szent János szobrot. A szo­bor ma is áll, a keresztek többsége tönkrement, egyi­kének a közadakozásból való újrafelállítására az idén civil kezdeményezés indult. Találkozások emlékfája A községben két évtizede ad­nak egymásnak találkozót az innen elszármazottak. A ta­lálkozásoknak 2003-ban em­lékoszlopot állítottak, Nagy József fafaragó alkotását. Természetvédelmi terület Az európai védettséget nyúj­tó Natura 2000 hálózat része lesz a Kisszékelyi-dombság. A védendő terület számos ritka és értékes madárfaj élő­helye, fészkel itt kis békászó­sas (képünkön) és fekete gó­lya is. Vendégeket vár a vadászház Kisszékely nemcsak horgászta­vairól, hanem gazdag vadászte­rületeiről is nevezetes. A koráb­ban vadásztársaságok kezelésé­ben volt vadászterület másfél évtizede a Gyulaj Rt.-hez került, s jelenleg az rt. pincehelyi erdé­szetéhez tartózik. Fonyó András fővadász elmondja: a kétezer hektáros területen 42 gímbika, 23 dámbika, 230 vaddisznó és 18 őzbak kilövése szerepel a vadgazdálkodási tervben. Hazai és külföldi vendégek egyaránt keresik a vadászati lehetősége­ket. A kisszékelyi erdőkben nem egy tekintélyt parancsoló trófeát ejtettek már el: három éve egy 14,5 kilogrammos gímtrófeával büszkélkedhetett egy vendégva­dász, tavaly pedig a szezon ne­gyedik legjobb magyar dámbi- káját ejtették el itt. Mindkettőt külföldi vadászok jegyezték. A területen három hivatásos vadász és négy erdész dolgo­zik, akik szintén részt vesznek a vadászati munkában. A ven­dégvadászok rendelkezésére egy tizenkét férőhelyes vadász­ház áll, amelyben nyaranként üdülővendégeket is fogadnak. A ház nyári kihasználtsága még nem teljes, itt tehát szíve­sen látnának vendégeket. A ház körül napidíjas horgásztó szol­gálja a kikapcsolódást, bárki felkeresheti. - A teljes csend, nyugalom ideális a városi em­ber számára - mondja Fonyó András. Fonyó András fővadász a kisszékelyi vadászterületről származó 8,6 kilogram­mos trófeával Visszajáró táborlakók Kisszékelyben 1989-ben kezdte meg működését a nyári diáktábor, azóta szinte minden nyáron sáto­roznak itt városi gyerekek. Leg­utóbb a Fejér megyei Sárszent- mihályról töltött el itt egy hetet hu­szonhárom általános iskolás diák. Szabóné Rápolti Éva igazgató már másfél évtizede hoz ide gyerekeket két-három évente. A falu természet közeli, és kedves emberek lakják ­mondja az igazgatónő arról, miért térnek ide régóta vissza, s tréfásan hozzáteszi: már két autót is hallott aznap, s a civilizáció megjelenése komoly aggodalommal tölti el... A táj szépsége mellett a strand nagy vonzerő a táborozók számára, akik a fürdőzés mellett gyalogtúrákat, bátorságpróbát tesznek, számhá­borúznak és megnézhetik Lázár Ervin meseíró kisszékelyi házát is. Sárszentmihályi gyerekek a kisszékelyi nyári táborban Papiakból közösségi ház Egykor papiak volt az az épület, amelyet egy pályázati támogatás révén sikerült fel­újítani, s 2003 decemberében adtak át már közösségi házként. Itt kap majd helyet há­rom intézmény: a könyvtár, az e-Magyaror- szág pont és a teleház. A könyvtár körülbe­lül hatezer kötetes állománya jelenleg ren­dezés elé néz. Az intézmény Sislay József, a Kisszékelyben született, ma az Egyesült Ál­lamokban élő író nevét veszi majd fel, aki nemcsak műveit küldte el a könyvtárnak, hanem hétezer dollárral is segítette a beren­dezés elkészítését. Egyelőre a szélessávú internet-hozzáférést lehetővé tevő műhol­das kapcsolatra vár az e-Magyarország pont két számítógéppel és egy nyomtatóval, és ugyancsak számítógépekkel szerelik fel a teleházat. A közösségi ház ad majd irodahe­lyiséget a faluban működő civil szerveze­teknek, a horgász-, a kulturális, valamint a nyugdíjas egyesületnek, és itt tartja összejö­veteleit a nem régen alakult kisszékelyi dal­kör. ■ A volt plébánia 1841-ben épült, a jövőben közösségi háznak ad otthont Hozza a gyógyszert, ebédet 2000 novemberétől látja el a falugondnoki teendőket Kisszékelyben Szamonek Gyula. A községben 1997- től működik a szolgálat, az itt élők már megszokhatták a segítséget. Sok az egye­dülálló, gondozásra szoru­ló idős ember, de ragasz­kodnak is a saját otthonuk­hoz - mondja a falugondnok, aki harmincöt nyugdíjasnak szállít ebédet, és az egészség- ügyi ellátásban is van szerepe. Kisszékelyben hetente kétszer van orvosi rendelés, az időse­ket a falugondnok szállítja havonta vérvétel­re a szomszédos Tolnanémedibe, és részt vál­lal a gyógyszerek kiváltásában. Nem régen indult egy új szolgáltatás: Szamonek Gyula a palackos gázt is házhoz szállítja, és igény szerint fel is szereli. Amennyiben sikerül tá­mogatáshoz jutni, hamarosan új falugondno­ki kisbusszal járja majd a települést: a hét­éves autó cseréjéhez az önkormányzat most nyújtott be pályázatot. > 4 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents