Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-22 / 170. szám

10. OLDAL KÉK 2004. Július 22., csütörtök TŰKOR Nagy razzia a Keleti pályaudvaron Budapest Szokatlanul sok rendőrrel és határőrrel lehetett találkozni tegnap a budapesti Keleti pá­lyaudvar területén. A Rendé­szeti Biztonsági Szolgálat ugyanis szeretné visszaszorí­tani a bűnözést a főváros nagy forgalmat lebonyolító pálya­udvarain. Összesen 27-en vettek részt az ak­cióban, rendőrök, vám- és pénz­ügyőrök, határőrök, a MÁV ré­széről pedig egy fő csatlakozott az akcióhoz. Az embereken kívül négylábúak - két-két kábítószer-, illetve cigarettakereső kutya - já­rultak hozzá a rajtaütés sike­réhez. A Bevetési Parancsnokság el­igazításán elhangzott: a vagyon elleni bűncselekmények elköve­tésére szakosodott bűnözői cso­portok előszeretettel tanyáznak a pályaudvarokon. A Keletit külö­nösen kedvelik, mert nagy nem­zetközi forgalmat bonyolít le, és sok vonat érkezik ide az Európai Unióhoz nem tartozó országok­ból is. Az elkövetők a peronon és a várótermekben kihasználják az utasok figyelmetlenségét, csoma­gokat tulajdonítanak el, illetve a zsebtolvajlás módszerét alkal­mazzák. A tegnapi razziában résztvevő járőrök ellenőrizték a parkolókat, igyekeztek kiszűrni a pályaudva­ron jogtalanul tartózkodó lődör­gőket. Eleve gyanús, ha a nemzet­közi járatokra csomag nélkül száll fel valaki; előfordul ugyanis, hogy a vonat indulása előtti pilla­natban, mintha csak „meggon­dolta volna magát”, hatalmas bő­Külföldieket is faggatnak a járőrök rönddel ugrik le - persze nem a sajátjával. Az ukrán-román régióból ér­kező utasokat azért figyelték ár­gus szemekkel, mert virágzik a cigarettacsempészet; a vámőrség nemrég külön „tabac-akcióba” kezdett az ellenőrzés megszigo­rítására. A razzia ideje alatt teg­nap nyolc érkező és nyolc induló vonatszerelvényt ellenőriztek. Szemmel tartották a peronnal el­lentétes oldalt is, mert a bűnözők­nek sok esetben ez a menekülési útvonaluk. A Budapesti Határőr Igazgató­ság munkatársai a legkorszerűbb technika alkalmazásával vizsgál­ták át a szerelvényeket. Hiszen jól ismerik azokat a rejtekhelyeket, ahová a bűnözök rendszerint el­rejtik a kábítószert, a cigarettát, esetenként az átcsempészendő embert. Tükrökkel, ipari en­doszkópokkal fürkészték a meg­bontott kárpit fölötü, a kocsik alat­ti üregeket. Valószínűsíthető, hogy a bűncselekmények elköve­tése egy-egy esetben komoly „vasutasismereteket” előfeltéte­FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY lez, ám ezt a gyanút nehéz igazol- ni.A várótermekben elszunnyadó utasok nem mindig örültek a jár­őr keltegetésének, pedig az éb­resztés az ő érdeküket szolgálta, hiszen a horkoló utas mellől, a hátizsák külső zsebéből könnyű elemelni a pénztárcát. Az idei év első hat hónapjában a Keleti pályaudvaron, illetve az onnan induló vonatokon 23 eset­ben mintegy 1,7 millió forint értékben károsították meg az uta­sokat. TORONYI ATTILA Bezáratták a vegyi Bezáratta a Pevdi Vegyipari Kft. gyömrői üzemét a Pest Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután a keddi vizsgálódás nyomán szabálytalan­ságok sorát tárták fel. A város polgármesterét azonban nem nyugtatta meg igazán a döntés. ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Leszakadt lift Miskolc avasi lakótelepének egyik bérházában a tűzoltók­nak kellett kimenteniük a le­szakadt felvonóból négy gyere­ket. Egyikük mellkasi fájdalom­ra panaszkodott, ezért kórház­ba szállították. Egyelőre nem tudni, mi miatt zuhant másfél emeletnyit a lift. europress Dulakodtak Fegyverrel próbálta egy férfi megszerezni a postástól a pénzt a fővárosban, de a sértett nem tett eleget a felszólításnak. Dulakodni kezdtek; a postai al­kalmazott könnyű sérülést szenvedett, az elkövető pedig a készpénzt magához véve kerék­párral menekült el a helyszín­ről. EUROPRESS Összeszólalkoztak Súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat eljárást két férfi el­len a fehérgyarmati rendőrség. A gyanúsítottak összeszólalkoz­tak a helyi italbolt előtt, az idő­sebbik járóbotjával fejbe vágta a fiatalabbat, aki ököllel arcon ütötte Őt. EUROPRESS Lopás a strandon Tegnap a nyírbátori strand előtt parkolt az a gépkocsi, amelynek szélvédőjét betörve tulajdonítot­ta el az elkövető az autórádiót és egy diktafont. Egy nappal korábban a nyíregyházi stran­don egy őrizetlenül hagyott, értékes mobiltelefont lopott el ismeretlen tettes, europress Kenési kísérlet Csaknem félmillió forint érték­ben találtak kábítószert a bics­kei rendőrök Felcsúton egy bia- torbágyi és egy budapesti férfi gépkocsijában. A közúti ellen­őrzés során igazoltatott biator- bágyi sofőr meg akarta veszte­getni a rendőröket: egymillió forintot ajánlott fel. Az igazolta­tás során azt is megállapították, hogy a gépkocsivezető ittasan vezette járművét, europress ■ Gyömrő Ahogy arról már tegnap beszá­moltunk, 250 lakost kellett kitele­píteni ideiglenesen hétfő este Gyömrőről, mert a Pevdi Vegy­ipari Kft. telephelyén vegyi bal­eset történt. Az ÁNTSZ szakem­berei helyszíni szemlét tartottak, és számos szabálytalanságot fe­deztek fel a telephelyen. így pél­dául a 26-féle vegyi anyag tárolá­sánál a biztonsági előírásokat figyelmen kívül hagyták, s nem volt a dolgozóknak megfelelő vé­dőfelszerelésük sem. Az ÁNTSZ végül a kémiai biztonságról szóló törvény alapján döntött a bezárás elrendeléséről, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy nem folytat­ható a termelés. Fiad Ötéves kislányával fajtalan- kodott egy fiadi férfi. Amikor élettársa nem volt otthon, szexuális játékokra kénysze­rítette a gyereket. A Somogy Megyei Bíróság kilenc és fél évi fegyházra ítélte szemérem elleni erőszak miatt. A 43 éves fiadi férfi 15 éve élt együtt élettársával, hét gyerme­kük született. A legidősebb 15, a legkisebb mindössze 3 éves. A család nagyon szerény anyagi körülmények között élt: a férfi rokkantnyugdíjat, az asszony pedig csak gyest kapott. A leg­kisebb gyermek 2002 augusztu­sában beteg lett, egy hétig kór­házi kezelésre szorult. Az akkor egyéves kicsivel anyja is a kór­házban volt, ezalatt az apa vigyá­zott a többi gyerekre. A megyei ÁNTSZ vezetője a te­lephely végleges bezárását is el­képzelhetőnek tartja. További vizsgálódás, mérlegelés alapján döntik majd el, hogy a veszélyes anyagok tárolásánál mutatkozó hiányosságok miatt mekkora sza­bálysértési bírságot szabnak ki az üzemre, a büntetés mértéke 50 ezertől 2,5 millió forintig terjed­het. A Pest megyei ÁNTSZ gya­korlatában az elmúlt öt évben nem került sor a mostanihoz hasonló, gyárbezárást elrendelő intézkedésre.- Örülök a hírnek de egyálta­lán nem vagyok nyugodt, mert ez csak a jéghegy csúcsa - kommen­tálta az ÁNTSZ döntését az Europress kérdésére a város pol­gármestere. Gyenes Levente sze­Ekkor történt meg először, hogy ötéves lányát szexuális vágyai kielégítésére használta. A kislányt fajtalankodásra kényszerítette. Ez egészen a tava­lyi év szeptemberéig folytatódott: a férfi, aki az elmeorvosi szakvé­lemény szerint is aberrált, rend­szeresen játszotta szexuális játé­kait a kislánnyal. Különösen ak­kor fordult ez elő, amikor az apa italozott. A Somogy Megyei Bíróság teg­nap mondott ítéletet az ügyben: a vádlottat 12. életévét be nem töl­tött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntet­tében találta bűnösnek, ezért 9 év 6 hónapi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős: az ügyész három napi gondolkodási időt kért, vád­lott és védője felmentésért fel­lebbezett. JAKAB EDIT üzemet rint kétséges, hogy tényleg bezár­ják-e a telephelyet. Az ÁNTSZ ha­tározata ellenére például tegnap még vártak egy veszélyes vegyi anyagokat szállító kamiont a te­lephelyre. Az üzem vezetőit tehát a jelek szerint nem nagyon foglal­koztatja a határozat. A polgár- mester egyébként csak most tud­ta meg, hogy a kft.-t már két éve kötelezték a veszélyes anyagok elszállítására, de mint azt tegnap megírtuk, a Pevdi megfellebbezte a döntést, ami most bírósági sza­kaszban van. A veszélyes anyagok elszállítá­sa a polgármester szerint körül­belül 140 millió forintba kerülne, amit az önkormányzat finanszí­rozna, ha lenne rá pénze, de nincs. Gyenes Levente közölte: a városban sokkal több a rákos megbetegedések száma, mint a környező településeken, ami az orvosok szerint összefügg a föld alatt lévő több tonna veszélyes ve­Sógora ölte meg Salgótarján Két és fél év után találták meg azt a salgótarjáni nőt, akit egy ideig eltűntként köröztek. A for­dulatot az ügyben a vagyon elle­ni és erőszakos bűncselekmé­nyek miatt börtönben ülő Cs. Géza vallomása hozta. Édes­anyja 2002 elején jelentette be lánya, O. Mónika eltűnését. Mint most kiderült, a 22 éves el­vált fiatalasszony családi dráma áldozata lett. A nő szexuális viszonyt folytatott sógorával, a 31 éves Cs. Gézával. A bűn- cselekmény estéjén a nő arra akarta rábírni a férfit, hogy men­jenek el Salgótarjánból. A férfi nem egyezett bele, mire sógor­nője azzal fenyegette meg, hogy kiteregeti viszonyukat. Cs. Géza a veszekedés során két ütést mért a nő fejére, majd elvon- szolta egy erdős részre, ahol a halottat később elásta. ■ gyi anyaggal. ______Baranya Róbert Ötéves lányával fajtalankodott ________________Tolnában történt________________ ELLO PTÁK A FEKVÖRENDŐRT Ellopták Tolnán, a Homokdomb utcából az úgynevezett „fekvőrend­őrt”, és ezzel közel negyvenezer forint kárt okoztak. HAMIS HÚSZEZRES Feltehetően hamis az a húszezer forintos bankjegy, amellyel egy szekszárdi sörözőben fizetett valaki. Az üzlet vezetője azonban csak kedden figyelt fel arra, hogy a bankjegy eltér a megszokottól, ekkor értesítette a rendőrséget. BICIKLIBALESET Két kerékpáros baleset történt kedden a megyeszékhelyen. A teher­mentesítő úton egy személygépkocsi a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy kerékpározó gyermeket, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Csatári utcában is elütöttek egy biciklist, aki könnyebben sérült. ÁROKBA BORULT Árokba borult egy személygépkocsi Iregszemcsén, miután egy útka- nyarulatban a jármű vezetője elvesztette uralmát az autó fölött. Sze­rencsére a balesetben senki sem sérült meg súlyosan, az anyagi kár azonban igen jelentős. ELFOGTÁK Dombóvári járőrök két fiatalkorút fogtak el, akik egy nyitott autóból különböző tárgyakat loptak el, valamint egy nyilvános telefonfülkét is megrongáltak.__________________________________________■ Fo gház a gázolónak Kaposvár Egy év öt hónapi fogház- büntetésre ítélte a bíróság azt a bolgár gépkocsivezetőt, aki Kaposváron halálra gázolt egy 83 éves asszonyt. A teher­autó-sofőr későn vette észre a zebrán áthaladó idős nőt. A 41 éves bolgár sofőr Kapos­váron, a Zselici úton haladt Szi­getvár irányába egy tehergépko­csiból és pótkocsiból álló jármű- szerelvénnyel. Egy keresztező­désben a felfestett gyalogátkelő­helyen egy idős asszony akart át­menni. A sofőr ekkor még 76-81 méternyi távolságra volt a zebrá­tól, s mindössze 49-51 kilométe­res óránkénti sebességgel haladt. A szakértő szerint ilyen sebesség mellett a sofőrnek meg kellett vol­na tudni állni, hiszen 37-39 méter kellett volna a fékezéshez. A férfi azonban vélhetően későn vette észre a gyalogost, és nem kezdett el időben fékezni. Bár megpróbált megállni és balra rántani a kor­mányt, de a manőver már nem si­került: elütötte a 83 éves idős asz- szonyt, aki olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy életét már nem lehetett megmenteni. A bíróság halálos közúti bal­eset gondatlan okozásának vétsé­ge miatt egy év öt hónapi fogház­ra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős: vádlott és védője enyhíté­sért fellebbezett. jakab Halálos hajnali csattanás Gerendás Minden bizonnyal „klasszi­kus” diszkóbaleset követelt áldozatot kedd hajnalban: egy fiatalember az árokba hajtott és szörnyethalt. A gerendási K. N. kedd hajnali két órakor BMW-jével a Csorvás és Gerendás közötti 4432. számú úton autózott. Az egyik balra íve­lő kanyarban - valószínűleg nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességet választotta - elvesztette uralmát járműve felett, lesodró­dott az útról, az árokba hajtott és egy fának csattant. A gépkocsi kettészakadt az ütközés követ­keztében. A 22 éves fiatalember - aki egyedül ült az autóban - a helyszínen életét vesztette. Békés megyében az idei első félévben 26 halálos baleset tör­tént, ez tízzel több az előző év Elgázolt biciklista A kórházban életét vesztette az a férfi, akit egy kisteherautó ütött el tegnapelőtt délután Gyomaend- rődön, a Tompa és a Bajcsy-Zsi- linszky utca kereszteződésében. A 83 éves kerékpáros nem adott elsőbbséget egy pótkocsis kis­teherautónak. Az ütközés követ­keztében a biciklis, M. Lajos sú­lyos sérüléseket szenvedett. A békéscsabai kórházban már nem tudtak rajta segíteni. hasonló időszakához képest. A baleseti okok között a kanyarodá­si szabályok be nem tartása, az el­sőbbségadás elmulasztása és a gyorshajtás vezet. A legtöbb bal­esetet személygépkocsival okoz­zák, majd a kerékpárosok és a te­hergépkocsival közlekedők kö­vetkeznek. A pertárs a Kecskemét Meglepő fordulatot vett egy büntetőügy: a Kecskeméti Vá­rosi Bíróságon a napokban el­kezdődött per - eddig szabad­lábon védekező - elsőrendű vádlottját most gyújtogatás­sal is gyanúsítják. Kecskemét-Törökfáin hétfőn mintegy 25 millió forint értékű autóalkatrész semmisült meg. A tettes kibontotta a város szélén álló ingatlan kerítését, majd a raktár falát, hogy be­jusson az építménybe. A tulaj­donos azonnal összefüggést lá­tott a gyújtogatás és a büntető­per között, és nem titkolta, hogy véleménye szerint a per elsőrendű vádlottja - egy 27 esztendős kecskeméti férfi - le­het a háttérben. Gyanús volt, hogy tavaly a gyújtogató Volkswagenje égett .le az udva­rán, idén májusban a húga pad­lását gyújtották fel, két napra rá pedig egy 500 négyzetméteres melléképülete égett porig. Ma sem tudja a rendőrség, hogy ki okozhatta a három tüzet. Erről a negyedikről viszont - tehát ami az ötödrendű vádlottnál történt hétfőre virradóra - most azt állít­ják a nyomozók, hogy éppen az a férfi az elkövetője, aíki a koráb­bi három gyújtogatás szenvedő alanya volt. A rendőrség alapos gyanúja szerint az ominózus per elsőrendű vádlottja betört a Kecskemét-Törökfáiban lévő raktárba, és elvitt mintegy 1,3 millió forintnyi alkatrészt. Mie­lőtt távozott, felgyújtotta „pertár­sa” raktárát. A lopott holmikat lefoglalták, a gyújtogatással gya­núsított férfit pedig őrizetbe vet­ték a rendőrök. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents