Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-15 / 164. szám
10. OLDAL KÉK TŰKOR 2004. Július 15., csütörtök IHI Megtalálták az anyát Kisvárda Megtalálta a rendőrség azt a kisvárdai anyát, aki még 2003 januárjában otthon szülte meg gyermekét, ám ellátás hiányában az újszülött életét veszette. Másfél évvel ezelőtt a 25 éves nő tett bejelentést, hogy csecsemő- holttestre bukkant a házuk közelében lévő romos lakóépületben. A nyomozás során az asz- szonyra terelődött a gyanú, a nő- gyógyászati vizsgálatok azonban nem igazolták, hogy a nő a közelmúltban szült. A rendőrök továbbra is gyanúsnak találták a nőt, ezért az orvosi vélemények ellenére DNS-vizsgálatot kértek, ami igazolta feltételezésüket. Az asszony beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy családi helyzete miatt nem merte vállalni újabb gyermekét, mivel a negyediket már nem tudta volna eltartani. Az anyát - tekintettel három gyermekére - nem vették őrizetbe, de szabadlábon hagyása mellett eljárást indítottak ellene újszülött sérelmére elkövetett emberölés miatt. ■ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Cserbenhagyás Baleset áldozata lett az a 65 éves férfi, akinek a holttestét egy földúton találták meg Csongrád közelében. Az idős férfi halálát feltehetően egy nagyobb gépjármű okozta kedd este. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást halálos közúü baleset okozása miatt, és a vizsgálat kiterjed arra is, hogy az elkövető elmulasztotta-e a segítség- nyújtást. MTI Kigyulladt busz Nem konstrukciós hiba okozta azt a tüzet, amely egy Ikarus-435-ös busz motorterében keletkezett Budapesten. A szakértő szerint egy gázolajcső eltörött, és a meleg motortérben begyulladt az üzemanyag. A 139-es busz gazdagréti végállomásán kedden az utasok leszállása után gyulladt ki a motortér. Ennél a típusnál ez volt a harmadik tűzeset, mti Holttest a hordóban Egy 38 éves nő hordóba zárt holttestére bukkantak Felső- zsolcán. Az asszony meggyilkolásával annak 43 éves férjét gyanúsítják. Az áldozat már áprilisban eltűnt, azóta keresték. A hordót a miskolci speciális mentők kutyája, Mancs jelezte, majd a rendőrségi búvár találta meg. mti Álbomba az iskolában Gyanús csomagot találtak Budapesten, egy Múzeum körúti iskola II. emeleti mosdójában. A tűzszerészek megvizsgálták a készüléket, a csomagban azonban csak egy robbanószerkezet imitációját találták. A BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást közveszéllyel való fenyegetés miatt. EUROPRESS Brutális rablók Őrizetbe vett a rendőrség egy 25 éves férfit, aki eddig ismeretlen társával Budapesten, a Külső Szilágyi úti villamos végállomása közelében lévő bokros részen megtámadott és bántalmazott egy jászberényi férfit, és elvette 620 ezer forintját, arany nyakláncát és mobiltelefonját, europress Kényszerítés Ismeretlen tettesek után nyomoznak a budapesti rendőrök. A két 20-30 év közötti nő és egy 32-35 év közötti férfi ellen, akik a Váci utcában leszólítottak egy kínai férfit, majd gépkocsijukba ültették és egy bankautomatánál arra kényszerítették, hogy pénzt vegyen fel. A kár 232 ezer forint, europress ■ Az ormánsági „Piedone” Kiemelkedő teljesítményt várnak tőle. Dr. Schmidt Henrik, Tóth Roland és dr. Sárközi Ferenc fotó. dunántúli napló/tóth László Sellye Tegnap hivatalosan is megkezdte működését az Ormánság központjában, Sellyén a sokak által megváltóként várt új körzeti megbízott. A Piedonét idéző testalkatú rendőr munkába lépésével teljessé lett a baranyai körzeti megbízotti hálózat. Kívánalmai nem voltak mindennapiak, az ideális jelöltnek legalább egy mázsát kellett nyomnia, és 1,90 volt az elvárt' magasság. A kiválasztott, Tóth Roland a maga 130 kilójával és kétméteres magasságával túl is szárnyalta a követelményeket. Dr. Sárközi Ferenc, a megye rendőrfőkapitánya a tegnapi ceremónián leszögezte, „Tóth Roland- nak kell elvégeznie a munkát, más ugyanis nem fog odamenni”. Az „ormánsági Piedoneként” emlegetett rendőr lapunk kérdésére elmondta, egyelőre ismerkedik a környékkel, az emberekkel, Még talán soha nem iktattak be olyan nagy csinnadrattával körzeti megbízottat hivatalába, mint tegnap Sellyén a Budaörsről érkezett Tóth Rolandot. Miként arról beszámoltunk, Förster Gyula, a város polgármestere megelégelte, hogy évtizedek óta nincs a városnak körzeti megbízottja, és vélhetően ezzel összefüggésben elszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények és a garázdaságok. Országos kampányba kezdett a megfelelő rendőr kiválasztásához. és várja, hogy az itt élők személyesen is felkeressék a bűnözéssel kapcsolatos gondjaikkal. A helyiek többsége - legalábbis azok, akikkel beszéltünk - úgy tűnik, örömmel fogadja az új zsarut. Bíznak abban, hogy tekintélyt parancsoló külseje a rossz fiúkra is hatással lesz, ám olyan is akad, aki „az előbb bizonyítson” elvet vallja. Egy munkás például kissé cinikusan úgy fogalmazott: „vasizmokat bármikor formázok drótból, ám agyat már bajosan.” A főképpen kistelepüléseken tevékenykedő megbízottak munkájával általában elégedettek a helyiek, ám az önkormányzati vezetők szerint sokszor túlterheltek, és a technikai feltételek sem mindig adottak. MÁTÉ BALÁZS A rendőrség becsülete a tét Kecskemét Kényszervallatás, közokirat-hamisítás és hamis tanúzásra felhívás miatt ítélték el - első fokon - a lajosmizsei rendőrőrs egykori parancsnokát. Kétévi börtönbüntetést kapott, felfüggesztve négyévi próbaidőre. lönös” kihallgatás. Az őrsparancsnok behívta az irodájába a férfit, ahol bántalmazta és fenyegette. Az ügyészségi vádirat korábban részletesen leírta az állítólagos ütlegelést. A bíróság ugyanakkor nem tudta megállapítani az ütések helyét. Azt azonban igen, hogy megtörtént a rendőrségen az erőszak, valamint a fenyegetés is. A bíróság szerint a gyanúsított beismerő vallomásának kikényszerítése érdekében. A Lajosmizsén 2000-ben még őrnagyi rendfokozatban szolgáló, 40 éves O. Cs. az ítélet szerint egy előállítást követően bántalmazta a rendőrségen a gyanúsítottat. A rendőrök olyan holmikat, építőanyagot találtak az illetőnél, amiről úgy gondolták, hogy lopott. A folyosón ültették le a sofőrt. A Kecskeméti Városi Bíróság ítélete szerint ezután történt a „küA kecskeméti bíróság elsőfokú ítélete szerint nem csak ez az egy bűncselekmény terheli O. Cs-t. A bántalmazott férfi felesége ugyanis feljelentést tett a történtek után, és megkezdődött a nyomozóhivatali vizsgálat. Ennek hírére az őrsparancsnok hamis tanúzásra akarta rávenni beosztottjait. A rendőrök elzárkóztak az utasítástól. A őrnagy 2001. február 15-én leszerelt. A leszerelt rendőr és védője felmentésért fellebbeztek, míg a Kecskeméü Városi Ügyészség képviselője kezdeményezte, hogy végrehajtandó szabadság- vesztést kapjon az egykori őrnagy. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Felgyújtották a halottat Szombat este tüzet észleltek az emberek Göd határában, távol a tanyasi épületektől. Miután a tűzoltók eloltották a lángokat, egy felismerhetetlenségig megégett férfit találtak. A vasárnapi boncolásánál kiderült, hogy hét késszúrással ölték meg, és még a nyakcsigolyáját is eltört. Budapest A tanúkihallgatás során kiderült, hogy délelőtt láttak a tanyák között egy fekete Nissan autót, majd egy gyalogló nőt. Még fél órája sem dolgoztak a helyszínen a nyomozók, amikor egy közeli benzinkútnál egy fekete Nissan koccant egy autóval, de továbbhajtott. A benzinkút kezelője feljegyezte az autó rendszámát, vezetőjéről pedig a biztonsági berendezés készített képet. A cserbenhagyó autó tulajdonosát beidézték a rendőrségre; ahol a 39 éves F Tímea zavartan viselkedett, azt mondta, sok idegnyugtatót szed, feltehetően ennek tudható be koccanása és cserbenhagyása, amit elismert, és vállalja a következményeket. A gyilkosság nyomozói megjelentek a nő újpesti lakásán is, ahol megtudták, hogy élettársa, akié a lakás, három nappal ezelőtt Szlovákiába távozott. Lánya, a 19’ éves F. Barbara pedig egy XIII. kerületi otthonban él. A műszakiak időközben megvizsgálták az autót és az újpesti lakást is. Az autóban az ülésen, a csomagtartóban, a volánon, a lakásban, a kádban, a szőnyegeken, a felmosórongyon szabad szemmel már nem látható, mert kimosták, de műszerekkel, vegyileg kimutatható óriási vérfoltokat találtak. Hétfőn F. Tímea és F. Barbara kihallgatásukon elmondták, hogy F. Tímea élettársi viszonya az utóbbi hónapokban rosszabb lett. Szombaton is veszekedtek, a férfi felkapott egy négy centi széles pengéjű kést, és az asszonyra támadt. Dulakodtak, az asszony kicsavarta a férfi kezéből a kést, majd a férfi a fürdőkád szélébe verte a fejét. Feltételezhető, ekkor tört el a nyakcsigolyája is. A már tehetetlen férfit F. Tímea hét szúrással megölte. Ezután elment a lányáért, majd a megölt férfit becsomagolták a szőnyegbe, és madzaggal átkötötték. A Nissannal kivitték Göd határába, felgyújtották, ám kevés benzinük volt, így a tervük nem sikerült. F. Tímea, vett egy kanna benzint, majd ismét felgyújtotta a holttestet. KOÓS TAMÁS _________________Tolnában történt_________ Le égett egy kínai üzlet Egy 12x12 m-es kínai üzlet gyulladt ki Bonyhádon a Völgység áruházban. A tűz átterjedt az áruház tetőszerkezetére is. A helyszínre a bonyhádi, szekszárdi és komlói tűzoltók is kivonultak, hét autóval. A lángok megfékezése közel három órát vett igénybe. Hőszigetelő függöny tűnt el Egy kft. dombóvári telephelyéről gumiszalagos hőszigetelő függönyt loptak el ismeretlen tettesek négyszázezer forint értékben. Az elkövetőket még keresi a rendőrség. Fűkaszára vetett szemet Fűkaszát és vegyszereket loptak el egy tolnanémedi székhelyű kft.- től. Az ismeretlen tettes másfél millió forint kárt okozott. Újabb méhraj Újabb m’éhrajt kellett befogniuk a bátaszéki önkéntes tűzoltóknak Bátaszéken. Árokba csúszott Egy árokba csúszott személygépkocsihoz kellett kivonulnia a szekszárdi műszaki alakulatnak Bátán, a Fő utcán. Tűz a kendergyárnál Tegnap 14 óra után Dunaföldváron, a kendergyár melletti területen kigyulladt az avar. A helyszínre a helybeli és a paksi tűzoltók vonultak ki, akik negyedóra alatt megfékezték a lángokat. ______■ ÜT KÖZÉS A KÓRHÁZ ELŐTT. Egy személygépkocsi fordult meg tegnap 18 óra körül Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában, a kórház közelében. Fordulás közben összeütközött egy segédmotoros kerékpárral, ez utóbbi jármű vezetője megsérült, kórházba szállították. Az eset vizsgálata lapzártakor még tartott._______fotó: gottvald károly Ko ncertszerződés februárra Budapest A botrányos körülmények között elmaradt Liza Minnelli- koncert szervezői átadták a programmal kapcsolatos dokumentumokat a rendőrségnek. Az iratok között volt egy angol nyelvű koncertszerződés is, igaz, az februárra szólt. A rendőrség tájékoztatása szerint volt egy angol nyelvű szerződés azok között az iratok között, amelyeket az elmaradt Liza Minnellir koncert szervezői adtak át a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Kovács József alezredes, a BRFK gazdaságvédelmi osztályának munkatársa szerint a szervezők a leveleket Liza Minnelli menedzsmentjétől kapták, és a júliusra meghirdetett koncert - amelyen végül Bonnie Tyler lépett fel a művésznő februárban elmaradt koncertjének lett volna a pótlása. A februári koncertre vonatkozó dokumentumhoz a szervezők egy e-mail-levelezést is csatoltak, amelyben szerepel a július 10-i dátum, Budapest megnevezése, és a művésznő neve. Kovács alezredes közölte: a dokumentumokat még fordítják. A rendőrség tovább vizsgálja, megáll-e a csalás gyanúja, ezért tervezik a szervezők és a jegyvásárlók tanúkénti kihallgatását. Az egyik napilapnak Liza Minnelli ügyvédje azt mondta: a művésznőnek nem kellett július 10-én fellépnie, mert a koncertről sohasem született szerződés. Allen Arrow szerint tárgyaltak Bona Ágnessel egy koncertről, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. A koncert szervezői bejelentették, két héten belül visszaváltják a jegyeket. EUROPRESS APEH-végrehajtók őrizetben Szolnok Nyomozás indult két adóvégrehajtó ellen - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerdán a Magyar Távirati Irodával. A Nemzeti Nyomozó Hivatal Pénzügyi Nyomozó Főosztálya az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal biztonsági szervezetének belső vizsgálata nyomán több bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - áll a közleményben. Az érintett köztisztviselőket a rendőrség szerdán őrizetbe vette Szolnokon; a nyomozási cselekmények érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást csak az eljárás befejezése után adnak. Az APEH a két köztisztviselőt állásából felfüggesztette. A végrehajtók ellen a hivatalban fegyelmi eljárás indult, ezt azonban az ügy rendőrségi vizsgálatának befejezéséig szüneteltetik - közölte az adóhivatal, arról viszont nem kaptunk információt, hogy a két végrehajtót a rendőrség mivel gyanúsítja. Molnár András ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, bűnügyi igazgatója megerősítette a hírt, hozzátéve: az ügyben folynak a kihallgatások. Tamásné Czinege Csilla, az APEH Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója a nyomozás érdekében nem kívánt elárulni részleteket. Azt azonban hangsúlyozta: aki adóhivatalnokként bármilyen visszaélést elkövet, annak nincs helye a szervezetben. Megjegyezte: ezután is mindent megtesznek, hogy kiszűrjék a jogellenes cselekményeket.