Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-14 / 163. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Júuus 14., SZERDA Autóval célzott Pozsony Garázdaság, zsarolás és elsősegély elmulasztása gyanújával őrizetbe vettek egy 34 éves magyar állampolgárságú budapesti lakost Szlovákiában. A TASR szlovák hírügynökség rendőrségi forrásra hivatkozó jelentése szerint a férfi Kiskeszi községben vasárnap ismeretlen okból rátámadt egy helyi lakosra. A magyar autós a falu vendéglője előtt dulakodásba keveredett egy 38 éves kiskeszi férfival, majd gépkocsijával elhajtott, de néhány perc múltán visszatért, és gépkocsijával célba vette a három társával ott ácsorgó férfit, aki már nem tudott elugrani. A kocsi elkapta és súlyos, 8 napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett. un ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL ESTE 6-IG Bombával fenyegetett Közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás egy csongrádi férfi ellen, a 33 éves gyanúsított a Csongrádi Polgármesteri Hivatalt hívta fel telefonon azzal, hogy az épületben bomba van. A bejelentés később alaptalannak bizonyult, a tettest néhány nappal később elfogták, europress Fiatal márkatolvajok Négy fiatal ellen indított eljárást a rendőrség Debrecenben, a gyanúsítottak autókról loptak le márkajelzéseket. A fiatalok szabadlábon védekezhet- nek. europress Ágyat gyújtott Őrizetbe vette a rendőrség azt a 40 éves férfit, aki fővárosi lakásában meggyújtotta saját ágyát, majd ismereüen helyre távozott. A tüzet időben megfékezték, a szomszédos lakásokra nem terjedtek át a lángok, europress Rabló bilincsben Elfogta a rendőrség azt a 30 éves férfit, aki eddig ismeretlen társával kirabolt hétfőn egy férfit a fővárosban. A tettesek egy szórakozóhely illemhelyében támadtak áldozatukra, akinek a kezét hátracsavarták, és elvették a pénztárcáját, europress Nyári rendőrközpont Szezonális Bűnmegelőzési Központ létesült Agárdon a Velen- cei-tó környékének biztonsága érdekében. A szolgálati helyiség kialakítására tavaly 20 millió forintot költött az Órszágos Rendőrkapitányság. A központban a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói teljesítenek szolgálatot. EUROPRESS Rendőr pere A vádirat ismertetésével megkezdődött a Budai Központi Kerületi Bíróságon Kumbor Tibornak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának volt vezetője és társai zsarolási ügyének tárgyalása. A vád szerint a volt alezredes öt társával több embert üzleti ügyeivel, családjával zsarolt meg. Mn Mentő balesete Mentővel ütközött egy személyautó Gödön, a balesetet a személygépkocsi vezetőjének figyelmetlensége okozta. A jármű vezetője a karambol következtében autójába szorult, a férfit a tűzoltók mentették ki. europress Felborult busz Huszonhét embert menekített ki a tűzoltóság kedd délután egy oldalára borult buszból Budapest határában, az 50-es úton; a balesetben senki nem sérült meg. A busz lesodródott a puha útpadkára, s az árokba borult. A buszon a közeli csokoládégyárban felvételre jelentkező munkások utaztak, mti ■ TŰKOR ÉGETT A BUSZ. Kigyulladt egy 139-es számú autóbusz motortere kedd reggel a fővárosban, a járat Gazdagréti téri végállomásán. A tűzoltók három sugárral fékezték meg a lángokat. Az idén ez a harmadik eset, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik lángokba borult járatához riasztják a tűzoltókat. Legutóbb márciusban, azelőtt februárban történt hasonló eset. Két és fél évre visszatekintve 2002 januárja óta hét esetben kaptak a tűzoltók riasztást BKV-autóbuszok tüzéhez. fotó: fővárosi tüzoltó-parancsnoksáo Cserbenhagyott kenusok Cserbenhagyásos ügy lehet a beborított kenusok esetéből. A felelőtlen motorcsónakosra akár börtönbüntetés is kiszabható. Tisza-tó Az eset úgy kezdődött, hogy a nyílt vízről egy motorcsónak - miután gazdája valamit a kikötőben felejtett - nagy sebességgel visszafordult. Ekkor találkozott a kenuval, amelynek utasait teljesen váratlanul érte a mellettük keltett hatalmas oldalhullám. A kivédhetetlen helyzetből borulás lett, annak következményeként pedig mobiltelefonokat, fényképezőgépet, s egyéb tárgyakat nyelt el a Tisza-tó. A személyek ugyan kimenekültek a hullámokból, de azt sem a borulásukért felelősnek köszönhették, mert a pesti lakhelyű motorcsónakos - a már bepakolt horgászkiegészítőkkel - a kikötőből visz- szafelé simán elment mellettük. A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányságon a történtekről Szappanos Mihály rendőr alezredes, a bűnügyi osztály vezetője adott tájékoztatást, bár az ügyben még nem fejeződött be a vizsgálat. A Tisza-tavi szezon indulása elején azonban lehet figyelmeztetés is mások számára, hiszen a tanulság - a körültekintő vezetés a vízi úton - levonható belőle. A kenusokat felborító személy gyanúsítottként való kihallgatására jövő hétfőn kerül sor. Vele szemben felmerül a vízi közlekedés veszélyeztetése, a gondatlanság, és akár a cserbenhagyás ténye is megállapítható. A Btk. szerint - ha utóbbi pontban bebizonyosodik vétkessége - a rendőrségi vizsgálat, az ügyészi vádemelés után a bíróság akár három év szabadságvesztéssel sújthatja. BUDAVÁRI SÁNDOR Születésnapi gázolás Négy év börtönbüntetést kapott A tatai Sz. László munkatársait szállította haza, majd elindult Bajra, születésnapját akarta ünnepelni barátaival. A község előtt egy biciklist elütött. Érezte, hallotta, hogy elgázolt valakit, de nem állt meg. Munkatársa háza udvarába állt be. Az elgázolt fiatalember a helyszínen meghalt. A Tatabányai Városi Bíróság Sz. Lászlót bűnösnek találta, 4 év börtönbüntetésre és a járművezetéstől eltiltásra ítélte. Tata Az ügyészség vádirata és az elsőfokú bíróság napokban hozott ítélete szerint a tatai Sz. László 2001. december 14-én 22 óra után Volkswagen Golf személy- gépkocsijával Tatáról Baj irányába haladt. Havas, jeges volt az úttest, ám a látási viszonyok jók voltak. A Volkswagen előtt haladt kivilágítatlan kerékpárján, vele egy irányba az ittas K. Tibor. Sz. László 70-75 km/órás sebességgel közlekedett, s gyakorlatilag fékezés nélkül elütötte a kerékpárost. K. Tibor a helyszínen életét vesztette. A helyszínről a vádlott segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Járművével a hóban elakadt, majd segítséggel kitolta a gépkocsit és továbbhajtott Bajra, munkatársa házához, ahol az udvarba beállt. A házba már nem volt ideje bemenni, mert a kiérkező rendőrjárőr elfogta és előállította. A gázolás időpontjában a vádlott enyhe-közepes fokig ittas volt. Azzal védekezett, hogy ő visszaszaladt az elgázolt férfihez, sérülést nem látott rajta, nagyon megijedt, azért ment el, hogy telefonáljon a családjának. Ismerősének megmondta, hogy nagy baj van, elütött valakit. Állítása szerint igen kevés italt fogyasztott. Az elsőfokon eljáró bíróság bűnösnek találta Sz. Lászlót halált okozó ittas járművezetés bűntettében, és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében, s ezért őt 4 év börtönbüntetésre és 4 év járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős. _____madarász anna Tol nában történt Rajzanak a méhek Újabb méhcsaládokat kellett befogniuk a tűzoltóknak tegnap. Gerjenben egy akácfát szemeltek ki maguknak a rajzó rovarok, ide a paksi lánglovagokat riasztották. Zombán egy ház kéményébe vették be magukat a méhek, itt a szekszárdi tűzoltók avatkoztak be. Csak a szúnyoghálón át Decsen a szúnyoghálós ablakon keresztül másztak be egy irodába, ahonnan azonban a bejelentő állítása szerint nem vittek el semmit. Egyelőre nem tudni, hogy ki volt a hívatlan látogató, és mit akart. Ottfelejtette a pádon Bonyhádon egy köztéri pádon felejtett táska tűnt el az esti órákban. Amikor a tulajdonos visszament érte, az már nem volt ott, a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt eltűnt. „Álfás” üzletkötő Néhány nappal ezelőtt egy asszonynál faértékesítés címén megjelent egy férfi, aki az ügylet lebonyolításáért 50 ezer forintot vett át a hölgytől. Az asszony azért tett bejelentést a rendőrségen, mert az „üzletkötő” a mai napig nem szállította le a fát. Rongálás a pályaudvaron Ismeretlen tettes a paksi autóbusz-pályaudvaron három nagyméretű, hőszigetelt, duplafalú kirakatüveget tört be, és egy padot is megrongált. A kár közel 200 ezer forint. Betörés Dombóváron Ismeretlen tettes kifeszítette az Illyés Gyula Gimnázium garázsának ajtaját és ellopott két leselejtezett Babetta segéd-motorkerékpárt, valamint öt liter benzint. Betörtek az Ivanich utcában egy családi házba, ahonnan két férfi karórát vittek el. Három mázsa kukorica Leemelte a tettes egy lezárt terménytároló ajtaját, majd ellopott három mázsa szemes kukoricát. A kár mintegy tizenkétezer forint. Ékszerlopás Csibrákon Betörte az ablakot a jelenleg még ismeretlen tettes, majd bemászott a családi házba, ahonnan ékszereket vitt el. Jelentős kár Várongon Betörtek a közösségi házba, dohányárut loptak el. Az ismeretlen tettes felfeszítette a nyerőautomatát, amelyből készpénzt vitt el. A kár mintegy százhúszezer forintnyi. _________________________■ Me ghalt a kpróknárns Nagymányok Tegnap délután négy óra előtt néhány perccel Nagymányok előtt, a kismányoki elágazó közelében két személygépkocsi és egy kerékpáros ütközött. A balesetben a bonyhád-majosi illetőségű biciklis a helyszínen életét veszítetVidéki tanúkihallgatások Budapest Újabb biztosítási intézkedéseket vezetett be a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) a Baumag- ügyben, ugyanakkor néhány zárolt számlát részben felszabadítanak. A nyomozók megkezdték az ingatlanszövetkezeti botrány vidéki sértettjeinek felkutatását. Vidéken a lakóhely szerinti helyi, illetve a megyei rendőrkapitányságokra hívjuk be a Baumag- ügy sértettjeit tanúkihallgatásokra - fogalmazott Bodnár Zsolt ezredes, a BRFK Nyomozó Osztályának vezetője. Az elmúlt néhány hét alatt újabb 250 feljelentés érkezett a hatóságokhoz, így már 1800 feljelentést kaptak. A sértettek száma 13 ezer főre tehető, és 40 milliárd forintot szeretnének visszakapni befektetéseikből. A rendőrség újabb biztosítási intézkedéseket vezetett be 10 ingatlanra, ezek létéről a felszámolóbiztostól szereztek tudomást a nyomozók. Az ingatlanok értéke egyelőre nem ismert. Bodnár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy mintegy 30 számlát ügyészi jóváhagyással részben feloldanak a biztosítási intézkedés alól azért, hogy áz érintett cégek a működésükhöz szükséges kifizetése- ket véghez tudják vinni, nacv dóra Rászorulók ingyenügyvédei Ingyenes jogi segítségnyújtást ad a fogdában levő rászorultaknak a Magyar Helsinki Bizottság a fővárosban, az új módszerről a szervezet elnöke és a budapesti rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást kötött kedden. A nép ügyvédeihez hasonló tevékenységet végző védők a hatóságilag kirendelt ügyvédeket válthatják fel. Budapest Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke szerint a holland támogatással megvalósuló programot azért indítják el, mert rossz tapasztalataik vannak a kirendelt védőkkel kapcsolatban; gyakran a tárgyalóterem előtt látják először a gyanúsítottakat a kirendelt védők. A rászorultak nem tudják megfizetni az ügyvédeket, ezért csak a kirendelt védők mellett dönthetnek. A fővárosban viszont ezentúl választhatnak a gyanúsítottak: ha aláírnak egy nyilatkozatot, akkor a segítségnyújtó projekt keretében másik ügyvédet kaphatnak. Kőszeg figyelmeztetett árra, hogy jelenleg a gyanúsítottak több mint fele kirendelt védőt kap, a kormány által jóváhagyott nép ügyvédei programot pedig a büntetőeljárásoknál nem, csak polgári peres eljárásoknál alkalmazzák. Az új rendszer áthidalhatja ezt a problémát, igaz, csak 120 ügy erejéig. Ennyit tudnak finanszírozni a projektre kijelölt 550 ezer euró- ból. A 39 ügyvéd csak az elsőfokú eljárásig védi a gyanúsítottat, másodfokon vissza kell térnie a kirendelt védőhöz. Kőszeg Ferenc az Europress- nek azt mondta: rászorultaknak tekintik azokat, akik a létminimum alatt élnek, és nem rendelkeznek vagyonnal. Ezt kérdőív alapján ítélik meg. Ha a megkérdezett hazudik, akkor visszavonják az ügyvédet, és polgári peres eljárásban visszakövetelik tőle a védőre fordított összeget. Az elnök lapunk kérdésére azt mondta: vidéken egyelőre nem tudják bevezetni a programot, elsősorban forráshiány miatt. Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya szerint a kirendelt védőkkel kapcsolatban valóban léptek fel anomáliák, ám összességében jól végzik a dolgukat. Gergényi arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az új program nem hiánypótló rendszer, hanem egy választási lehetőség az arra rászorultaknak. NAGY ESZTER DÓRA Gyalog menekült a rabló zsákmánnyal gyalogosan távozott. A rendőrség tanúkat keres, akik látták, hogy az 503 200 forintot elvitt férfi milyen útvonalon, hova menekülhetett. Keresik annak a fehér színű, dupla, krómozott kipufogóvégű Suzuki Swift típusú személygépkocsinak a tulajdonosát .is, aki Zamárdi belterületén parkolt a bűncselekmény idején. Somogybán az elmúlt évben több hasonló bűncselekmény is történt, a tavalyi balatoni idegenforgalmi szezonban két pénzváltót fosztottak ki. Az egyik bűncselekmény elkövetőjét a biztonsági kamera felvétele alapján sikerült rendőrkézre keríteni. Zamárdiban a kamera nem működött. Az elkövetőről fantom- kép készült. ____________Jakab Zam árdi Nagy erőkkel keresi a rendőrség a hétfő esti zamárdi rablás elkövetőjét. A magánpénzváltóba zárás környékén, este fél hét után állított be egy férfi. Az arcát az alkalmazott nem láthatta, mert a rabló fekete kabátjának kapucniját a fejére húzta, szemét pedig napszemüveg takarta. A férfi - aki 170-175 centi magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, akcentus nélkül beszél - egy pisztolynak látszó tárgyat tartott a kezében. Annyit mondott a megrémült alkalmazottnak: tegye a pénzt eg> reklámszatyorba, ha nem szeretné használni a fegyvert. A támadó a több százezer forintnyi te, a mentők egy súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak a szekszárdi kórházba. Az ütközést követően részleges útlezárásra került sor. A baleset körülményeinek részleteiről a rendőrség a vizsgálat lezárulta előtt nem kívánt tájékoztatást adni.-ES-