Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-07 / 131. szám

2004. Június 7., Hétfő SZEKSZÁRD 5. OLDAL Fiatal Baloldal: bizakodva Újhelyi István szerint a választáson a kormány győz A fiatal szocialisták egyik meghatározó személyisége járt a múlt hét szombatján Szekszárdon. Újhelyi István sikerélményeit megosztva hangsúlyozta: tartalmi kérdé­sekben kíván kampányolni. A szocialisták listájáról legalább három, húsz és harminc év közötti fiatal juthat be az Európai Par­lamentbe. Ezen remé­nyét Újhelyi István osz­totta meg a sajtóval a múlt hét szombati nap­ján Szekszárdon. Az MSZP Országos Elnök­ségének tagja, a Fiatal Baloldal el­nöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a több nyelvet beszélő, jól felkészült ifjak nemcsak balol­dali, hanem jobboldali, illetve apo- litikus kortársaikat is képesek le­hetnek képviselni. - Azt szeret­ném, ha ezek a fiatal politikusok nem azt tanulnák meg, amit ma látnak: de ezzel szemben az együttműködést tartanák szem előtt. A szocialista politikus hang­súlyozta: személy szerint is igyek­szik tartalmi kérdésekben kam­pányolni. Ennek megfelelően két új sikerélményét valamennyi fóru­mon megosztja hallgatóságával. Először is, a rendszerváltás óta nem akadt olyan esztendő, mely olyan mértékű bővülést adott vol­na a gyermek- és ifjúsági korosz­tály számára, mint a mostani. Ugyanis 10,4 százalékkal nőttek azon források, melyek a gyermekétkeztetéshez, a családi pótlékhoz, avagy a lakás célú támogatás­hoz kapcsolódnak. Tör­tént ez a Fiatal Baloldal programja szerint is. A másik sikerélményt a kormány által most elfo­gadott sportlétesítmény­fejlesztési program je­lenti. Azaz, 2006-ig 53 milliárd fo­rintos fejlesztés valósul meg, melynek keretében nemcsak a versenysport támogatására, ha­nem valamennyi kistérségben leg­alább egy tanuszoda építésére, legalább száz tornaterem, vala­mint megyénként egy-egy több- funkciós sportközpont létrehozá­sára is jut pénz. Egészében tekint­ve Újhelyi István a június 13-i vá­lasztáson a kormánykoalíció győ­zelmét várja. Azaz, bízik abban, hogy az MSZP és SZDSZ együtt több mandátumot szerez, mint az ellenzék. -szá­Továbbviszik a régi értékeket Megújult a Mentálhigiénés Műhely vezetősége A Mentálhigiénés Műhely el­nöki tisztét Pócs Margit, tit­kári teendőit pedig Kovács Anikó látja el a tisztújító köz­gyűlés döntése alapján. Az egyesület szellemisége és mű­hely-jellege változatlan ma­rad. Közel 15 esztendővel ezelőtti meg­alakulásakor az egyesület úttörő feladatot vállalt, nemcsak megyei, hanem országos szinten is a men­tálhigiéné megismertetése, techni­káinak, tevékenységi formáinak elterjesztése érdekében. Mindezt akkor, amikor a kifejezés még a szakmában is újnak számított. Út­törő volt a civil szervezetek sorá­ban is. Az első egyesület volt, ame­lyet előbb a megyeszékhely, ké­sőbb a megye önkormányzata el­ismert, majd támoga­tott. Olyan tevékenysé­geket vállaltak fel, illet­ve végeztek már a kez­detektől, amelyek évekkel később váltak állami feladattá. Példá­ul családsegítés, gyer­mekjóléti szolgálat. Tréningek, tanfolya­mok, továbbképzések sokasága, országos konferenciák szervezé­se, hagyománnyá vált rendezvények fűződ­nek a nevükhöz, mint például a Pszichológiai kultúra hete, vagy a Családóvó nyári tréning. Az egye­sület keretein belül működik az Őszinte Szó Lelkisegély és Társke­reső Szolgálat, az S.O.S. Telefonos Lelkisegély Szolgálatba Paletta Színház, valamint az Újra dolgo­zom program és a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ. Mint azt Pócs Margit, az egyesület elnö­ke hangsúlyozta: a vezetőségben lezajlott változás nem érinti a mű­hely alapértékeit. Folyamatosan megújulva, az aktuális problémá­kat, gondokat feltárva és azokra megoldásokat keresve működnek tovább. A műhely nem csupán egy jól hangzó szó a nevükben: sajátos szellemiséget takar, amely folya­matos megújulást, fejlődést, önfej­lesztést jelent, mind maga a szer­vezet, mind tagjai számára. Ki lehet tag? Nem könnyű bekerülni az egyesületbe. A belépni szándékozót két tagnak kell ajánla­nia. A vezetőség dönt arról, hogy a köz­gyűlés elé terjeszti-e a kérelmet. Ha így történik, a jelentkező személyesen jelenik meg a közgyűlésen és válaszol a neki fel­tett kérdésekre, ezután döntenek arról, be­léphet-e a Mentálhigiénés Műhely tagjai sorába. Az új tagokat titkos szertartás kere­tében avatják, ennek részleteiről minded­dig nem szivárgott ki információ. Az egye­sületi tagság komoly munkával, nem kis te­herrel jár. Az egyetlen ismert egyesület, amelynek etikai kódexe van. fró és olvasó: két fél alma Maga alkotta keresztnevei már hevonultak az utónévjegyzékbe Feleségével, Vathy Zsuzsa írónővel együtt érke­zett Szekszárdra, az Ünnepi Könyvhét alkalmá­ból tartott író-olvasó találkozóra. Tolna megye nagyon közel áll hozzá, hiszen itt született, s itt is járt általános és középiskolába. Ötven évvel ezelőtt a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érett­ségizett az a diák, aki az 1917-es orosz szocialista forradalmat, a Té­li Palota ostromát húzta ki tétel­ként. A vizsgáztató elnök feltett egy keresztkérdést: melyik hídon át sietetett Sztálin elvtárs a forrada­lom helyszínére? Az egyébként jól felelő tanuló nem tudta a választ, így kapott hármas osztályzatot. Lázár Ervin író - mert ő volt az egykori érettségiző gimnazista - bölcs derűvel mesélte el a történe­tet a megyeszékhely könyvheti ünnepségsorozatának múlt szom­bati napján. Tehette ezt nemcsak a régi emlékek felelevenítése okán, hanem azért is, mert azóta tudjuk: Sztálin elvtárs annak idején ott sem volt a Téli Palotánál. A Tolna megyei gyökerekre uta­ló történet után alig telt ez tíz esz­tendő, s Lázár Er­vin berobbant a magyar irodalmi életbe: 1964-ben je­lent meg első me­sekönyve, melyet sorozatban köve­tett a többi. Ma már ott tartunk, hogy regényhőseinek ki­talált nevei bevo­nultak a hivatalos utónévkönyvbe: számos gyermek viseli az Ámika, il- Olvasók gyűrűjében: Lázár Ervin dedikál letve a Berzsián ke­resztnevet... Semmilyen gondot nem okoz számára, hogy sokan gyermekírónak könyvelik el. Ezzel együtt természetesen megannyi novelláskötettel is gazdagította a magyar prózát. Az író és olvasó egymásra találásának folyamatát a következőképpen érzékeltette: - Az író fél almát hoz létre, s ekkor jön az olvasó a maga fél almájával. A kettő egymáshoz illesztéséből lesz egy teljes egész. Egy mű olva­sata annyiféle lehet, ahány olvasó­ja van. Nemrég megkérdezték tő­FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY lem, hogy a Hétfejű tündér című könyvem ugyebár azért született, mert én környezetvédő lennék? Nos, ilyesmi eszembe se jutott, de örülök annak, ha a könyv valaki­nek a környezetvédelem fontossá- gáról is szól. __ ^szá­Az utcán is lesznek rendőrök Több mint húsz tiszthelyettes hiányzik Július közepére megoldódhat a szekszárdi rendőrkapitány­ság létszámproblémája. A körzet rendőrei egyre csökkenő létszámmal is tartani tudták a már megszerzett szakmai színvonalat, állapította meg annak idején a megyeszékhely közgyűlése. Kétszáztizenketten dol­gozhatnának a szekszár­di rendőrkapitányságon. Ennyi az engedélyezett létszámuk, az őrsöket is beleszámítva. Tavaly de­cember 31-én 29 státus volt betöltetlen. Azóta néhányan már jöttek, je­lenleg 22-23 fővel vannak keveseb­ben a lehetségesnél. Dr Töröknédr. Kaszás Rózsa vá­rosi rendőrkapitány kérdésünkre elmondta, hogy kizárólag tiszthe­lyettesekből van hiány, vagyis a rendőrök többsége az utcáról hi­ányzik. Kisebb részük pedig a fogdáról, ahol a szolgálatot már csak megyei vezényléssel tudják megoldani. Dombóvárról, Tamásiból, Bony- hádról és Paksról járnak be rend­őrök Szekszárdra a főkapitányság épületében üzemelő városi fogdá­ba. A tiszti beosztások be vannak töltve. Az elmúlt két-három évben fo­lyamatos volt a távozás, a bejárók például elmentek egy lakhelyük­höz közelebb eső kapitányságra. Újak pedig nem jöhettek. Szeren­csére már látni az alagút végét, ha minden jól alakul, július közepére sikerül feltölteni a rendőri állo­mányt. Egyrészt a megye hivatalo­san felvehet öt rendőrt azok közül, akiket innen küldtek a tiszthelyettesképzésre. Ők valamennyien Szek­szárdra kerülnek. Mivel tavaly nem érkezhetett a megyébe egyetlen tiszt- helyettes sem, az ide pá­lyázók akkor beadták át­helyezési kérelmüket. Ilyen esetben csak fél évig lehet őket visszatartani, tehát az idén a remények szerint akár tizenheten is megérkezhetnek Szekszárdi. Egy vagy két ember Tolnára, egy Bátaszékre kerül, a többiek Szek­szárdon maradnak, közülük ötöt fogdái szolgálatra kell beosztani. Az újoncok betanítását már szíve­sen vállalják. Ha mindez így törté­nik, akkor jutnak járőrök a megye- székhely utcáira is. A kapitány asz- szony úgy fogalmazott, hogy folya­matosan lesz járőr a város frekven- táltabb területein. Ezekre a státusokra a pénz is megvan, bár éppen csak a bérekre elegendő. A túlórákat csak úgy tudják fizetni, hogy a megyei köz­gyűlés megszavazott a megyei fő- kapitányságnak kétmillió forintot, s ebből kapott a városi kapitányság 650 ezret. A pénzt kifejezetten arra költik, hogy lássák a rendőrt az emberek. Gyalogosan járőröznek például a vásárban, a piacon. A vá­rosi önkormányzat pedig ötmillió saját erőt adott a 20 és fél millió fo­rint pályázati pénzhez, amelyből a térfigyelőrendszert alakították ki. A SZEKSZÁRDI RENDORKAPITANYSAG TERÜLETÉN ISMERTTÉ VÁLT BŰNCSELEKMÉNYEK ALAKULÁSA Egyházközösségi nap Egyházközösségi Nap lesz június 12-én szombaton Szekszárdon, a Remete kápolnánál. A rendezvény reggel 7.15-kor szentmisével kez­dődik. Ezután a katolikus egyház- község tagjai változatos progra­mokon - versenyek, játékok, fő­zés, stb. - vehetnek részt a cserké­szek és az egyházi csoportok szer­vezésében. Az Egyházközösségi Nap jó alkalmat nyújt a közös együttlétre, beszélgetésekre, ifké) A pörkölt és bor ünnepe A Szekszárdi Borvidék Kht. idén először, a Szent László Napi Vi­gadalmakat megelőző szomba­ton megrendezi a szekszárdi pörkölt és bor ünnepét. A rende­zők szándéka szerint június 26- án több nyolc-tíz fős baráti tár­saság is vállalkozik arra, hogy megfőzze a maga pincepörkölt- jét. A mulatságra nemcsak a na­gyokat várják, hanem a kicsiket is, előbbiek egyébként a szek­szárdi termelők palackos borait is végigkóstolhatják. Asztalt fog- lalni június 15-ig lehet. ______+ | A Magyar Demokrata Fórum 1 Tolna Megyei Választmánya | tisztelettel meghívja Önt, | családját és ismerőseit egy ■ rövid találkozásra Dávid Ibolyával | az MDF európai parlamenti listavezetőjével a szekszárdi Liszt Ferenc térre június 8-án (kedden) 16.00 órára. Kötetlen beszélgetések, zenés programok! ,m!7. Nagydolog - Elkészült az Egész­ségház körüli terület parkosítá­sa. A padok kihelyezését, terü­letrendezést az önkormányzat finanszírozta. Az Egészségház­ban működő Baba-Mama Klub kis ünnepség keretében vette bútokba a területet. mi Németkér - A Blazsek Frigyes Női és Vegyeskar, Hádingerné Lamm Judit karnagy vezetésével a dunaszentgyörgyi kórustalál­kozón lépett fel szombaton, irgi Paks - A Könyvhét alkalmából könyvpiacot rendeztek pénte­ken a Városi Könyvtár mellett, amelyre nyolc kiadó hozta el kö­teteit, és a gyermekek számára műsorral kedveskedtek. Este a könyvtárban mutatták be Benedeczky István Bűneset nem történt című könyvét. ogi PÖrbÖly - Ballagási ünnepséget tartottak pénteken az óvodában. A gyerekek előadták A kiskakas gyémánt félkrajcárja című me­sét, majd az elköszönő nagycso­portosok megvendégelték a ki­csiket. (bk) Regöly - Ünnepélyes évzáró ün­nepségen, a szülők, nagyszülők, testvérek jelenlétében ballagtak el a regölyi nagycsoportos óvo­dások. Idén hat kisfiú, kislány mond búcsút a gyermekintéz­ménynek és kezdi szeptember­ben az általános iskolát. im Simontornya - A város lakosságá­nak több mint egyharmada ká­beltelevízión nézi a helyi, az or­szágos és a világeseményeket. Az előfizetők 75 százaléka bő­vített programcsomaggal ren­delkezik. Az ugyancsak kábel­tévés internet-szolgáltatást, a Diel Netet jelenleg negyvenhár­mán veszik igénybe. A nyár vé­gén a két megabájtra való átál­lás esetén a négyszeres sebes­ségnövekedés újabb inter­netezőket vonzhat. m Szakály - Fordított napot tarta­nak a ballagás előtt a szakályi általános iskolában június 14- 15-én. A fordított napon a diák­igazgató veszi át a „hatalmat” és a tanulók tartják az órákat. A programok között focimeccs is szerepel. m) Szekszárd - A Magyar Földrajzi Társaság Tolna Megyei Osztálya szervezésében június 8-án, ked­den 16 órától Szekszárdon, az Illyés Gyula Főiskolai Kar főépü­letében Nagy Balázs földrajztu­dós antarktiszi expedícióiról, kutatásaúól és élményeúől tart diavetítéses előadást. (szái Szekszárd - A múlt hét szombat­ján Budapesten, a csillebérci nagyszínpadon adta át Mes- terházy Attila, a Gyermek-, Ifjú­sági és Sportminisztérium politi­kai államtitkára Gaálné Hoffer- csik Dóra táncoktató-koreográ- fusnak a Gyermekekért plakett arany fokozatát. A kitüntetett a szekszárdi Ifjú Szív táncegyüttes és a Clark Ádám Flottilla javára végzett, több mint tizenöt évre visszatekintő munkájáért kapta az elismerést. Az ünnepségen a hazai sztár zenekarok mellett az Ifjú Szív meghívott csapatként adott műsort. (szá) Tamási - Elkészült a Látássérültek Esélyegyenlőségéért Egyesület nyári programja. A szervezet tag­jai júniusban Kőszegre kúándul- nak, júliusban az úegszemcsei képzőművészeti alkotótábor ke­rámia szekciójában vehetnek részt, majd pacsmagi kúándulás szerepel a tervek közt, a napok­ban, június 16-án pedig vagyon­védelmi előadást hallgathatnak meg a művelődési házban, m Tamási - Elmosta az eső a szom­batra tervezett Tófesztivált Ta­másiban. A Parkerdőben há­rom órakor csak a legelszán- tabbak vártak a kiadós csapa­dékot sejtető felhők elvonulá­sára, hiába. A rendező művelő­dési központ igazgatója el­mondta: a programok közül a tűzijátékot minden valószínű­ség szerint a június huszadiki fúvóskoncert után a termálfür­dőben láthatják majd, és tár­gyalnak elmaradt koncertek megtartásáról is. <tn Tolna - A balatonszepezdi gye­rektábor karbantartási költségei­hez 557 ezer forinttal, a minimál programhoz 737 ezer forinttal já­rul hozzá Tolna önkormányzata ebben az évben. A város - több környékbeli településsel együtt - tulajdonosa a balatoni létesít­ménynek. (sk) Németség és óvodák Szekszárd Az elmúlt időszak eseményeit részletező beszámoló mellett ja­vaslat hangzik el közoktatási in­tézmények alapító okiratainak módosítására, ezt követően az óvodai férőhelyek számának csökkentésére, illetve végezetül a költségvetés módosítására is. Az említett napirendi ponto­kat a Szekszárdi Német Kisebb­ségi Önkormányzat tárgyalja meg mai, 17 órakor kezdődő ülésén. A helyszínen, azaz az If­júsági Cserkészházban a dr. Józan-Jilling Mihály elnök ve­zette testület még egy fontos, ugyancsak időszerű témakört is megvitat: azt, amelyik a szek­szárdi 3. Számú Óvoda- Kindergarten átvételével kap­csolatos megállapodás-terveze­tet tartalmazza.-SZÁ­További települési információk: wunv.tolnainepujsag.hu f > %

Next

/
Thumbnails
Contents