Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-03 / 128. szám

lllflll 2004• Június 3., csütörtök P A K S - D U NA FÖLDVÁR 7. OLDAL A szebb környezetért dolgoznak Júliusban indul a szelektív hulladékgyűjtés Paks a tisztább települések közé tartozik, utcáin nem hordja a szél a szemetet, a közterületeket nem árasztja el a kidobott lim­lom, mégis akad teendő a hulladékgyűjtés, -kezelés területén. Az illegális lerakóhelyek megszüntetése változatlanul megoldásra vár, akad teendő a környezeti nevelésben, bár sok szervezet komoly munkát végez ezen a területen. Közben folyik az előkészület a szelektív hulladékgyűjtés befejezésére. Júliusra elkészülnek a gyűjtőszigetek, hu­szonöt helyen lehet majd külön-külön elhe­lyezni a papírt, üveget, műanyagot. Az önkormányzat közösen a DC Dunakom Kft.- vel tavaly készítette el a szelektív hulladékgyűj­tés tervezetét, majd pályázatot nyújtott be a Bel­ügyminisztériumhoz és a Környezetvédelmi Mi­nisztériumhoz az ehhez szükséges eszközök be­szerzésére. A pályázat sikeres volt, az önkor­mányzat nyert egy 13 köbméteres szemétszállító autót és hetvenöt 1,1 köbméteres edényzetet, azaz kisméretű konténert. Ezekkel az eszközök­kel kezdődik meg a városban a szelektív hulla­dékgyűjtés július elsejétől. Huszonöt gyűjtőszi­getet alakítanak ki a városban. Ezek helyét az önkormányzat és a kommunális hulladékszállí­tással foglalkozó cég a városi főépítész vélemé­nyét figyelembe véve határozta meg. Hat gyűjtő­hely lesz a külterületeken, a többi a város közte­rületein. A szigeteket most építi az Univer Kft. Az új módszerről szórólapok segítségével tájé­kozódhat a lakosság. A prospektusok napokon belül eljutnak minden paksi háztartásba. Ezeken a tájékoztató füzeteken egy térkép mutatja a gyűjtőszigetek helyét, s megtalálható rajta min­den tudnivaló: milyen hulladékot lehet a konté­nerekbe elhelyezni, hogyan, s mi az, amitől itt Plakátokat ragasztanak A 2002-es választások után alakuló környe­zetvédelmi bizottság célul tűzte ki, hogy minden eszközzel igyekszik az illegális hul­ladéklerakó helyeket felszámolni. A bizott­ság célkitűzései összecsengenek az Önzet­lenül Környezetünkért Otthonunkért Munka- csoport elképzeléseivel. így született meg egy közös pályázati kiírás tavaly ősszel. Szlogeneket, plakátterveket vártak a pályá­zóktól, olyanokat, amelyek arra ösztönöz­nek, hogy ne éljünk szeméttel teli környe­zetben. A legjobb pályamunkákból a leg­frappánsabb jelmondatokkal együtt plaká­tok készültek. Ezek hirdetik majd a város különböző pontjain: magunk felelünk azért, ha szeméthegyek között élünk. I A VÁROS tói,MEIX. LÁKíJtC sfcptíVEW, sem lehet megszabadulni. A szelektív hulladék- gyűjtés bevezetéséről az önkormányzat jövő szerdán 17 órakor fórumot tart a polgármesteri hivatalban. Ezek után a testület módosítja a köz- tisztasági rendeletet, s minden feltétel adott lesz, hogy elinduljon a hulladékok szelektív gyűjtése Pakson. A huszonöt gyűjtősziget - mint azt Saáry Miklósné a DC Dunakom Kft. ügyvezetője el­mondta - nem elég. Az önkormányzatnak kell döntenie arról, hogy miként szeretne fejleszteni. Lehetőség van arra, hogy a közterületen szapo­rítsák a gyűjtőhelyek számát úgy, hogy minden­kinek lakásától legfeljebb kétszáz méterre kell­jen elvinnie a szemetet. Ebben az esetben há- romszor-négyszer annyi sziget kell, mint a mos­tani. - Nem biztos, hogy erre kell indulnunk - vélekedik Saáry Miklósné. - Lehet abban gon­dolkodni, hogy nem közterületeken, hanem ház­tartásoknál gyűjtik szelektíven a kommunális hulladékot. Ezt inkább a családi házas övezetek esetében érdemes megfontolni. A társasházas te­rületeken a jövőben is a most induló gyűjtőszige­tes módszert tartaná helyesnek az ügyvezető. A DC Dunakom Kft. szelektív hulladékgyűj­téssel foglalkozó munkatársainak tanfolyamot kell elvégezniük, vizsgát kell tenniük. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltsége az ígéretek szerint támogatja az augusztus köze­pén induló képzést, melyen néhány munkanél­küli is új végzettséget szerezhet. Az itt képzett szakemberek végezhetik majd a jövőben a hulla­dékok kezelését a szeméttelepen, amennyiben sikerül megteremteni az ehhez szükséges feltéte­leket. Az elkülönítve gyűjtött papírt, üveget, mű­anyagot egyelőre a MÉH-telepre szállítják, innen kerül továbbhasznosításra. A DC Dunakom Kft. végzi az önkormányzat megbízásából a veszélyes hulladék gyűjtését is. Az idei akció június 4-én, pénteken délután 13 és 18 óra között, valamint szombaton reggel 8-tól 12 óráig lesz. A háztartásokban keletkezett ve­szélyes anyagokat - szárazelemet, lejárt szava­tosságú gyógyszert, festéket, növényvédő szere­ket - a polgármesteri hivatal és a művelődési köz­pont parkolójában gyűjtik. Befektetőket vár a vízmű Pályázatot írtak ki a tőkeemelésre Itáliai látogatás Dunaföldvár - Ossona Az olaszországi testvérváros meghívására tizenhárom duna- földvári polgárőr és három ön­kéntes tűzoltó utazik pénteken reggel Ossonába. A küldöttséget Széles János, a Dunaföldvári Pol­gárőr Egyesület és a Tolna Me­gyei Polgárőr Szövetség elnöke vezeti. A lombardiai városban a hét végén adják át a frissen épült közösségi házat, amelyben sok más civil szervezet mellett helyet kapnak az ottani polgárőrök és tűzoltók is. Az ünnepségen való részvétel mellett szakmai tapasz­talatcserére is sor kerül. A földvá­riak viszontmeghívást is visznek magukkal, augusztus elején a Duna-parti városban rendezendő megyei polgárőr találkozóra vár- ják az olasz partnereket. ’ ■ rg Együtt a háború borzalmai ellen Öt ország négy közép- és egy általános iskolája dolgozik európai uniós támogatással egy közös, háborúellenes pro­jekten. Magyarországról egy iskola, az Energetikai Szak- középiskola kapcsolódott be. Az észt iskola pedagógusai a hónap közepén Paksra láto­gatnak, hogy megismerjék az itteni középiskolát. A TEMPUS Közalapítvány hábo­rúellenes iskolai projektjére tizen­három intézmény pályázott, kö­zülük öt járt sikerrel. Ezek egyike a paksi Energetikai Szakközépis­kola, ahol Steinbachné Horváth Mária és Krémer Mária koordiná­lásával kapcsolódnak be a diákok a munkába. Minden országban filmet készítenek a gyerekek olyan idős emberekkel, akik meg­élték a háború borzalmait. Ezeket a riportokat lefordítják az öt részt vevő ország nyelvére, valamint angolra, és közzéteszik az inter­neten. A program ötéves, költsé­geire minden évben új pályázatot kell benyújtani. Idén Észtország­ban és Olaszországban tartottak találkozót, az elsőre az ötödéves Kovács Ágnes és Gallusz Mietta, a másodikra a harmadik osztályos Ambach Bence és Lacza Péter kí­sérte el a két pedagógust. Az öt partner közül négy közép-, egy pedig általános iskola. Ez utóbbi egy észtországi kisváros, Rouge általános iskolája. Az itteni igaz­gató és a történelemtanár június közepén Paksra utazik, hogy megismerkedjen az Energetikai Szakközépiskolával. Az Európai Unió által támogatott programról Krémer Mária elmondta, hogy azon túl, hogy a gyerekeket köze­lebb hozza az idős emberekhez és felhívja a figyelmet a háború borzalmaira, az összetartást is erősíti és megtanít a közös mun­kára, együttműködésre. Mind­ezen túl jó szolgálatot tesz a nyelvgyakorlásban is. ________■ Sz akmai befektetőket keres a város képviselő-testülete a Paksi Vízmű Kft. tőkeemelé­sére. A pályázat kiírását a technikai színvonal emelésé­nek szükségességével indo­kolták. A Paksi Vízmű Kft. tőkeemelésé­re pályázat kiírását határozta el a képviselő-testület május végén. A közmű-szolgáltatások területén mindenütt jellemző a szolgáltatá­si szereplők területi terjeszkedé­se, magas technikai és logisztikai háttérrel. Természetesen mind a szakmai, mind pedig a pénzügyi befektetők figyelme is ezekre a te­rületekre irányul. A másik fontos körülmény az, hogy az uniós pá­lyázatokon általában csak nagy területi lefedettségű szolgáltatók, projektek indulhatnak sikeresen. A Paksi Vízmű Kft. rendkívül fon­tos szolgáltatási szerepet tölt be a városban. Feladatát megfelelő színvonalon látja el. Célszerű, hogy a hosszú távú önállóság megőrzése, valamint a saját ter­jeszkedés, piacszerzés tőkeigé­nyének megteremtése érdeké­ben, megfelelő szakmai szintű befektető figyelmét a Paksi Víz­mű Kft.-re irányítsa az önkor­mányzat - állt a javaslat indoklá­sában. A pályázati felhívásra a Paksi Vízmű Kft. tőkeemelésére ajánlatot tevő szakmai befektetők jelentkezését várják. A jelen­tkezésiek) elfogadásáról a képvi­selő-testület várhatóan az ősszel dönt. RÁKOSI Az új igazgató megőrzi az értékeket A pedagógusoknak nemcsak tanítaniuk kell a gyerekeket, hanem nevelni is - vallja C. Szabóné Kocsiczki Ilona, a Vak Bottyán Gimnázium leen­dő igazgatója. Paks Előbb jelent meg a sportszeretet, majd a tanári pálya iránti elhivatott­ság C. Szabóné Kocsiczki Ilona éle­tében. Tizennyolc évesen még nem érezte, hogy pedagógus akar lenni, de a középiskolában nagyon jó ta­nárai voltak, kialakult benne a pá­lya iránti vonzódás. Amikor főisko­lásként testnevelés tagozatos kö­zépiskolában töltötte tanítási gya­korlatát, eldőlt: középiskolában sze­retne tanítani. A Vak Bottyán Gim­náziumban, ahol húsz éve dolgo­zik, első pillanattól jól érzi magát. C. Szabóné Kocsiczki Ilona Oroszlányban született, a Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő, gyógytestnevelő diplomát, atlétika edzői képe­sítése van, vezetőképzőt végzett, testnevelésszakos tanár­jelöltek mentora. Előbb Budapesten, majd Pakson tanított általános iskolában, 1984-től a paksi Vak Bottyán Gimnázi­umban tanít, augusztustól az intézmény igazgatója lesz. Férje: C. Szabó István az ELTE-n végzett, fizikus a paksi atomerőműben. Három fiuk van: István ötödéves a Buda­pesti Közgazdasági Egyetemen, Péter ugyanitt negyedéves, Bence a Vak Bottyán Gimnázium hatosztályos képzésében nyolcadik évfolyamon tanul. nak nehézséget okoz. Tudomá­sul kell venni, hogy megválto­zott a világ, azo­kat a gyerekeket kell nevelni - s nem csak taníta­ni - , akik most vannak. Arra, hogy megpályázza az igazgatói állást, korábban nem gondolt, mert fontos volt, hogy a le­hető legtöbbet legyen a családjával, összetartsa azt. Az elhivatottságot, hogy kipróbálja, milyen szervező, milyen ötletei vannak, nemcsak a szűkén vett szakmájában, hanem iskolai szinten is, már korábban is érezte. Azt tervezi, hogy ha átveszi az iskola vezetését, megőrzi annak értékeit, a nyelv- és informatikaok­tatást pedig fejleszti. Körzetek átalakítás előtt Senki érdekeit nem sérti a változás Paks Néhány éve már felmerült a háziorvosi körzetek átalakí­tásának ügye, ám akkor a tes­tület elutasította a két házior­vos - dr. Bárok József és dr. Bodor Bíborka - kérését, hogy kapjanak területi ellátá­si kötelezettséget. Májusban újra napirendre került a té­ma. A képviselő-testület májusban tárgyalta, ám júniusi ülésére ha­lasztotta a háziorvosi körzetek át­alakításáról szóló döntést. A kér­dés dr. Bodor Bíborka és dr. Bárok József, területi ellátási kö­telezettséggel nem rendelkező háziorvosok kérésére került a tes­tület elé, már nem először, mivel ha ilyen kötelezettséget kapnak, kedvezőbb lesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nyújtott finanszírozásuk. Koráb­ban is kollégáik tiltakozása hiúsí­totta meg az átalakítást, most újra ellenérzéseket váltott ki a javas­lat. Pálmai Klára, a testület egész­ségügyi és szociális bizottságá­nak elnöke elmondta: a tiltakozás oka.elsősorban az a félelem, hogy a praxis esetleges eladásánál csökkentheti az árat, ha kisebb te­rület tartozik az ellátási kötele­zettséghez. Az elnökasszony indokolatlan­nak tartja ezt a megközelítést, hi­szen valamennyi beteg - és kár­tyájuk - természetesen marad az eddigi háziorvosánál. Erről írásos állásfoglalást is kért a megyei egészségbiztosítási pénztártól és személyesen is felkereste őket. Megerősítették, hogy a körzetek átalakítása sem a betegek, sem az orvosok számára nem jelent hát­rányt. A város lélekszáma a szak­mai állásfoglalás szerint 12 körzet kialakítását tenné lehetővé, jelen­leg hét van, az átalakítás után ki­lenc lenne. Erről a bizottság tájé­koztatta az érintett háziorvoso­kat, kérte tőlük, hogy írásban kö­zöljék véleményüket, és azt, hogy mely területrészekről mondaná­nak le. A többség válaszolt is erre. A bizottság támogatja a két orvos kérelmét. Pálmai Klára leszögez­te: a két háziorvos eddig, területi ellátási kötelezettség nélkül is közmegelégedésre látta el betege­it, megérdemlik, hogy ők is maga­sabb támogatáshoz jussanak, rá­adásul ez sem a város, sem kollé­gáik pénztárcáját nem terheli. Hangsúlyozta, hogy a betegekkel is tudatni kell, a várható változás után is szabadon választhatnak orvost, magyarán maradhatnak eddigi háziorvosuknál. RÁKOSI GUSZTÁV SZÁMÍTÁSTECHNIKA- OKTATÁS PÁLYAKEZDŐK, MUNKAVÁLLALÓK, MUNKÁLTATÓK FIGYELEM! Hatékony, csoportos számítástechnika- oktatás, heti 4 órában! SZEREZZEN ÓN IS AZ EU ÁLTAL ELFOGADOTT SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI TUDÁST, AMIT AZ ECDL GARANTÁL! Az ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) lényege, HOGY KORRA ÉS ISKOLAI VÉGZETTSÉGRE VALÓ TEKINTET NÉLKÜL ÖN HOZZÁJUTHASSON EGY INFORMATIKAI ÍRÁSTUDÁST IGAZOLÓ NEMZETKÖZI KÉTNYELVŰ BIZONYÍTVÁNYHOZ. Tanfolyamok indulnak PAKSON. SZEPTEMBERTŐL kezdő és közép­fokon A KÖVETKEZŐ CSOPORTOKBAN:- ECDL alapfokú (Operációs rendszerek, Word, Internet, Power Point) 17 hét-68 óra- ECDL középfokú (Operációs rendszerek, Word, Internet, Power Point, Excel, Adatbázis-kezelés, Információ-technológiai ALAPISMERETEK) 36 HÉT-144 ÓRA- Alapfokú weblapkészítés 6 HÉT-24 óra- Kezdő felhasználói (Operációs rendszerek, Word, Excel, Internet, Power Point) 18 HÉT-72 ÓRA- Internetoktatás 8 ÓRA Oktató: Velencei Erika Havi részletfizetési lehetőségi Jelentkezés: Telefon: 20/5515-291 E-mail: veci@egon.gyalog.hu Jelentkezési határidő: június 30. Pakson építési telkek eladók Már csak 3 db telek - már csak 5 M forintért Az 1 M Ft-os árcsökkenés oka - téves hatósági áfa közlés - a telkek áfamentesek. Az Öreghegy utca folytatásában családi házas építési övezetben található telkek szélessége 24 m, hossza 52 m, a terület teljesen közművesített. Érdeklődni lehet: Dr. Wartig László ügyvédnél minden csütörtökön du. 16-18 óra között személyesen. Előzetes egyeztetés a 75/311-239 vagy a 20/972-4043 telefonon. * * Sirály * Papír- és nyomtatványbolt Paks. Dózsa Gv. út 29. rel.: 75/417-227,06-20/4453-776 * Iskolaszerek, csomagolópapírok. t nyomtatványok, irodaszerek, :§ írószerek, képeslapok, bélyegek m nagy választékban kaphatók. Bélyegzőkészités Névjegykártya-készítés m Dekoitáblák. Iratok spirálozása # Nyitva: hétköznap 8-17 óráig # szombaton 9-12 óráig Vitabona Kft. takarmányboltot nyitott Pakson a Mentőállomás mellett. Széles árukínálat - kedvező árak. Árukészlet­alakítás igény szerint. Egész napos nyitva tartás hétvégén is. 1 *94622* Paksi Ezermester Bolt akciós ajánlata Használt kerekes kuka 5000 Ft. Új 110 literes kuka 4200 Ft. Fürdőszobai csaptelepek 2900 Ft-tól Talicska fekete és horgonyzott. Szeg, csavaráru, vasalások, zárak, lakatok. Vízvezeték szerelési anyagok. Szakipari szerszámok, szerszámgépek. Paks, Tolnai u. 7. Tel.: 75/310-800 Várjuk vásárlóinkat. Németh János, Kolep Péterné, Benedeczki Józsefné w«­Duna Autósiskola Paks Diákok figyelem! Intenzív motorkerékpár- és személygépkocsi- vezetői tanfolyamot indítunk 2004. június 14-én, reggel 8 órai kezdettel a városi művelődési központban. Jelentkezni lehet. 06/20-9430-355 vagy a 06/75-519-155 telefonon. *98695* Az, hogy a körülmények - kis torna­terem van - nem tökéletesek, kihí­vást jelentenek számára. - Sok eset­ben éppen ez viszi előre a dolgokat. Az ember kénytelen kitalálni, ho­gyan lehet jó ötletekkel enyhíteni a gondokon-vallja. - Akár gyermeke­imről, akár a tanítványaimról van szó, fontos, hogy tudják, elfogadom őket. Érdekel mit gondolnak, meg­kérdezem, meghallgatom őket, vá­rom a visszajelzésüket - mondja. Úgy véli, valóban nehezebb a mai gyerekekkel, mindenki kevesebbet törődik velük, jobban szabadjára vannak engedve, ami a pedagógus-

Next

/
Thumbnails
Contents