Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-26 / 148. szám

14. OLDAL 2004. Június 26., Szombat MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TV-s fórum a megyeházán Hosszú távú elképzelésekkel lehetünk sikeresek A megyei önkormányzat terü­letfejlesztési, integrációs és külkapcsolati osztálya, vala­mint a Magyar Televízió szer­vezésében zajlott le június 3- án Szekszárdon, a vármegye- házán az az európai uniós konferencia, amelynek a pá­lyázatírás volt a témája. A fó­rumra több minisztériumból is érkeztek szakemberek. Megyénk önkormányzatainak képviselői, vállalkozók, cégek ve­zetői tehették fel az uniós pályá­zatokkal kapcsolatos kérdéseiket a különböző minisztériumokból érkezett szakembereknek. A Mi­niszterelnöki Hivatal, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal, a Magyar Te­rület- és Regionális Fejlesztési Hi­vatal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, vala­mint a Foglalkoztatási és Munka­ügyi Minisztérium munkatársai­nak válaszát a szélesebb nyilvá­nosság is megismerhette, mivel a fórumot a Magyar Televízió köz­vetítette. A megyei közgyűlés elnöke, Frankné dr. Kovács Szilvia kö­szöntőbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy uniós tagságunk­kal elérhető közelségbe kerültek a támogatási források is. A part­nerség és szolidaritás elvei alap­ján az Unió egyik fontos célja a hátrányos helyzetű régiók felzár­kóztatása különböző projektek segítségével. - Ezért is támogat­tuk Európai Információs Pontunk kezdeményezését, és örömmel adtunk helyt az MTV európai uniós fórumsorozatának Tolna megyében. A téma a lehető legaktuáli­sabb: uniós pályázatok, pályázat- írás. A fórumon bemutatott kis- filmből is kiderült, hogy me­gyénk már eddig is élt az előcsat­lakozási alapok adta lehetőségek­kel: a megvalósult innovációs és technológiai központok, a kör­nyezetvédelmi beruházások, a különböző feldolgozóüzemek ennek legfőbb bizonyítékai - mondta a közgyűlés elnöke. A rendezvényen az érdeklő­dők arról kaptak részletes tájé­koztatást, milyen pályázatot ér­demes megcélozni, és hogyan kell a sikeres anyagokat elkészí­teni. Az előadók egyúttal arra is figyelmeztették a jelenlévőket, hogy a folyamatnak ezzel még nincs vége: nem elég megnyerni a pályázati forrásokat, jól is kell felhasználni őket. Mint mondták, a beruházás befejezése után még hat év áll a brüsszeli munkatár­sak rendelkezésére, hogy ellen­őrizzék a támogatások felhaszná­lását. Ha utólag szabálytalansá­got találnak, a pályázónak a bün­tetőkamatokkal együtt kell visz- szafizetni az elnyert összeget. Az alaposan átgondolt, megfe­lelően előkészített, hosszú távú fejlesztést ígérő, fenntartható, működtethető projektek lehet­nek,a legsikeresebbek. A pályá­zatokhoz a szükséges szakértők mellett érdemes bevonni külső tanácsadó cégeket is, de csak megfelelő körültekintéssel. Mint azt Veress József, a Miniszterel­nöki Hivatal vezető tanácsadója elmondta, olyan pályázatírókat kell választani, akik cégen belül komoly jogi, gazdálkodási és pénzügyi szakismeretet tudnak felmutatni. Nemcsak kidolgozzák a pro­jektötletet, megírják a pályázatot, de végig is kísérik a megvalósulá­sát. A jó tanácsadó cégek a be­nyújtás után is figyelemmel kö­vetik, hogy minden az eredeti el­képzeléseknek megfelelően tör­ténik-e. A legjobb, ha a külső pá­lyázatíró céggel kötött megálla­podás teljesítési garanciát vagy valamilyen felelősségbiztosítást is tartalmaz. Gondozottak, új otthonokban Ünnepélyes intézményátadás Belecskán A megújult otthon A Tolna Megyei Önkormányzat több, fogyatékosokat gondozó intézményének felújítása történik meg ebben az évben. Az el­sőként elkészült belecskai otthon ünnepélyes átadását június 8-án tartották. Frankné dr. Kovács Szilvia és Vörös Gyuláné az intézmény átadásán Az intézmény nemcsak külsejé­ben, nevében is megújult: az egy­kori belecskai birtokos, Mech- wart András nevét vette fel. Az otthonban 2003 végén fejeződött be az átépítés, melynek köszön­hetően közel négyszáz négyzet- méter alapterületű új szárnnyal bővült az épület, és rendbe hoz­ták a régi kastélyt is. Az intéz­mény modernizálását az otthon lakói, munkatársai és a fenntartó megyei önkormányzat képviselői közösen ünnepelték meg. A je­lenlévőket Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnö­ke köszöntötte, aki elmondta, a megyei önkormányzat fontosnak tartja, hogy a fogyatékosok ottho­na gondozottjainak - a szakszerű ellátás mellett - megfelelő élette­ret, környezetet is biztosítson. A belecskai intézmény csak az első a sorban, az önkormányzat foko­zatosan szeretné felújítani vala­mennyi otthonát. Erre a célra je­lenleg 743 millió forint címzett tá­mogatás és 43 millió saját forrás áll rendelkezésre, melyet a be­lecskai, a pálfai és a szekszárdi otthonok rekonstrukciójára fordí­tanak. A belecskai épületek rendbe hozása, kibővítése mintegy 250 millió forintba került. Az új rész­szel az intézményben most 1Í5 hely található, s itt lehet az előírt­nál eddig nagyobb létszámmal működő pálfai otthon néhány la­kója is. A megújult épületben végre megfelelő körülmények kö­zött gondoskodhatnak a lakókról, hangsúlyozta Vörös Gyuláné igazgató. ___________________■ Ös szefogás a keleti városrészért Megkezdődhet a laktanya területének hasznosítása Megoldódni látszik az egykori szekszárdi laktanya sorsa. A megye és a város összefogásával teljesen megújulhat a város keleti része. A projekt első ütemeként még az idén sor kerül­het a laktanya területének környezeti rehabilitációjára. Szekszárd Megyei Jogú Város Ön- kormányzata együttműködve a Tolna Megyei Önkormányzattal nagyszabású rehabilitációs pro­jekt megvalósítását tervezi. A volt Budai Nagy Antal laktanya hasz­nosítását, illetve a városrész mo­dernizálását célul kitűző prog­ramhoz szükséges forrás - közel 500 millió forint - 90 százalékát a Regionális Operatív Program vá­rosi területek rehabilitációjához kiírt pályázata biztosíthatja. A projekt segítségével megvaló­sítható a Tolna Megyei Önkor­mányzat tulajdonában lévő egyko­ri Budai Nagy Antal laktanya intéz­ményfejlesztésre kijelölt területei­nek felújítása, illetve a városrész- központ kapcsolatának javítása Szekszárd centrumával. A fejlesz­tés keretében a volt laktanya terü­letén előkészítési és mentesítési munkálatokat végeznek, sor kerül a városközpontot és a pályaudvart összekötő sétány burkolatának fel­újítására, illetve utcabútorok kihe­lyezésére. A második szakaszban sport- és oktatási funkciókat ellátó intézmények kialakítását tervezik. Az így megvalósuló központ he­lyet és infrastruktúrát biztosít majd különböző nagyobb rendezvények lebonyolításához is.- Reményeink szerint sikeres lesz a megye és a város közös pá­lyázata, hiszen a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ki­emelten kezeli a beruházást - hangsúlyozta Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnö­ke. A már benyújtott pályázatról július közepéig döntenek, és a re­mélt kedvező elbírálást követően még ebben az évben elkezdődhet a munka. ■ Hímzések és gyöngysorok Népművészeti kiállítás az ozorai várban Az ozorai vár ad otthont a XIV. Országos Népművészeti Kiállítás Tolna megyei tár­latának, amelyen szőkébb pátriánk nép- művészeti, illetve kézműves munkáit te­kinthetik meg az érdeklődők július 4-ig. Megyénkben negyven évvel ezelőtt a Wosinsky Mór Múzeum hirdette meg az első •népművészeti pályázatot, melynek anyagából aztán kiállítást is rendeztek. Az idei pályázat­ra mintegy 299 alkotás érkezett, ebből a me­gyei szakemberek több mint százat továbbí­tottak az országos zsűri elé. A megye művé­szeinek munkái az országos megméretteté­sen is megállták a helyüket. A zsűri értékelé­sében külön hangsúlyozta a hímzés, a vá­szonszövés, a gyöngyfűzés, a csuhéból ké­szült tárgyak kiemelkedő színvonalát. Tolna megyében immár négy évtizedes, fo­lyamatos hagyománya van ennek a népművé­szeti pályázatnak, és mindig számos alkotás érkezik rá. Ebben bizonyára nagy szerepet játszik szűkebb hazánk sokszínű kultúrája, gazdag népművészeti öröksége. A megye mozgalmas történelme során számos népcso­port élt és él együtt e vidéken. A sokféle kul­túra, szokás, népviselet, vallás egymás mel- munkra is lehetővé tették, hogy ezeket a szép lett virágzott és mai is színesíti Tolna folklór- népművészeti tárgyakat megcsodálhassuk - ját. A sárközi települések, a német nemzeti- mondta a megyei közgyűlés elnöke, ség, a bukovinai székelyek által őrzött népművészeti értékek mind hozzájárul­nak ahhoz a hozomány­hoz, mellyel a május 1-jei csatlakozás után immár egész Európát gazdagítjuk. Mint azt Frankné dr. Ko­vács Szilvia kiállítást meg­nyitó beszédében kiemel­te, szerencsére mindig akadtak olyan emberek, akik szívügyüknek tekin­tették ezeknek a szép ha­gyományoknak a folytatá­sát, illetve ápolását. - A megyei önkormányzat kul­turális intézményei is so­kat segítettek abban, hogy ezeket az értékeinket meg­őrizhessük. Köszönöm a művészeknek és a kiállítás szervezőinek, hogy szá- Míves korsó a kiállításról Esélyek Háza: kellő háttérrel Szakmai rendezvények a rászorultak érdekében Lévai Katalin, az akkori Esélyegyenlőségi Miniszter és Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnöke avatta fel. Az Esélyek Házáról van szó, melynek vezetője az elmúlt egy hónapról, illetve a közeljövő terveiről ad ismer­tetést. Éppen egy hónap telt el azóta, hogy Szekszárdon is megnyílt az Esélyek Háza. Az intézmény az Esélyegyenlőségi Minisztérium és Tolna Megye Ónkormányzatá­nak közös fenntartásában műkö­dik: az itt dolgozók főképp a munka világából kike­rült emberek gondjai­val, a családon belüli erőszakot elszenvedők­kel, a romák és a fogya­tékosok mindennapi, felkarolást igénylő ügyeivel foglalkoznak.- Az eltelt időszak te­le volt munkával, ami­nek sikeres végzését hitünk, lel­kesedésünk is szolgálta - mondta Mátisné Orsós Julianna, az Esé­lyek Háza vezetője. - Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne tudatosan, a szakmai szem­pontok szigorú szem előtt tartá­sával dolgoznánk.- Milyen programok fémjelzik az eltelt egy hónapot?- Nemrég tartottuk meg Kaposszekcsőn a szociális szol­gáltatási koncepcióhoz és az egészségfejlesztési tervhez kap­csolódó rendezvényünket. Erre főképp polgármestereket és szo­ciális területen dolgozó szakem­bereket invitáltunk. Most szer­dán roma művészek tárlatát nyi­tottuk meg Szekszárdon, a vár- megyeházán, csütörtökön ugyanitt pedig esélyegyenlőségi konferencián cserélhettek esz­mét a témakörrel foglalkozók. Jú­lius 12-én a Roma Évtized prog­ramsorozathoz csatlakozunk egy előadással, ezt követően pedig az időseket érintő kérdésekkel kívá­nunk foglalkozni. Tervezünk képzéseket, tréningeket az ér­dekérvényesítéshez, a pályázat- íráshoz, a kommunikációhoz kapcsolódva.- Valamennyi rendezvényen szó esett a romák nehéz helyzeté­ről. Az Esélyek Háza kiváltképp foglalkozik ezzel a kisebbséggel?- Alapvetően a hátrányos hely­zetű emberek érdekében kívá­nunk tenni, ebbe a kategóriába jórészt beletartozik a cigányság is. De ez nyilvánvalóan nem jelent kizárólagos­ságot, minden rászoru­lónak, mind a hat úgy­nevezett célcsoportnak igyekszünk lehetősége­ket biztosítani.- Induláskor még nem volt vezetékes tele­fonjuk. Most már meg­találják önöket?- Már rendelkezünk kellő tech­nikai háttérrel is, így biztosított elérhetőségünk, nemcsak telefo­non, de e-mailben is. A bennün­ket személyesen felkeresőket nyitottan, személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartva fo­gadjuk. Előfordul, hogy néha már ez is elég támaszt jelent va­lakinek: de a segítség persze csak akkor igazi, ha az konkrét. S ha nem kizárólag általunk, hanem minden más érintett intézmény együttes és cselekvő erőfeszítésé­vel valósul meg. -szá­Az oldal Tolna Megye Önkormányzatának támogatásával készült 4 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents