Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-19 / 142. szám

im 2004. Június 19., Szombat SPORT 13. OLDAL Sakk: Tolna megyei egyéni bajnokság Balázs Imre az aranyérmes Három csoportban összesen 44 játékos ült asztalhoz Tolna megye idei egyéni sakkbaj­nokságán. A felnőtteknél Ba­lázs Imre, az ifiknél Vas Mi­hály, a szenioroknál pedig Szuhai Balázs nyakába került a legfényesebb érem. Szerencsés döntésnek bizonyult, hogy a megyei sakkszövetség az idei ifjúsági, felnőtt és senior baj­nokságot június 12. és 15. között a paksi művelődési központban rendezte meg. Azon a helyszí­nen, ahol éppen világhírű játéko­sok adtak egymásnak randevút a II. Marx György-emlékverseny keretében, így a 8-10 éves kezdők és a rutinos sakkozók egyaránt testközelből csodálhatták meg olyan világhírű sakklegendák já­tékát, mint Viktor Korcsnoj, vagy Portisch Lajos egy színpadon a paksiak büszkeségeivel, Ács Pé­ter és Berkes Ferenc nagymeste­rekkel. Utóbbiak példája megmu­tatja a mai sakkpalántáknak, hogy tehetséggel és szorgalom­mal akár a legmagasabb csúcsok • is elérhetők. A megyei felnőtt nyílt egyéni bajnokság hét fordulós svájci rendszerű nyílt versenyében 16 induló között csupán tíz Tolna megyei játékos vállalta a megmé­rettetést. A torna izgalmas küz­delmet, végig nyílt csatát hozott, ahol csupán az utolsó forduló legutolsó játszmájában, a játék­idő végén dőlt el a bajnoki cím sorsa a szekszárdi Balázs Imre ja­vára. Az NB Il-es Gépelem SE éljátékosa és egyben nevelőedző­je érett, rutinos játékkal ezúttal az időzavarokat elkerülve szerez­te meg első megyebajnoki címét, s az aranyéremmel feltette a ko­ronát az idei kiemelkedő teljesít­ményére. Berta Tibor (ASE) ha­gyományosan jól játszik a me­gyei bajnokságokon, a rutinos sakkozó ezúttal csak pontértéke­léssel szorult a harmadik helyre. A fiatal decsi Papp Tamás nem tudta megismételni a pár nappal korábbi FIDE-versenyen mutatott játékát, ami ott tornagyőzelmet eredményezett. A harmadízben megrendezett senior bajnokság nyolc résztvevő­je körmérkőzés keretében harcolt az érmekért. A legnagyobb esélyes Szuhai Balázs magabiztos játék­kal, végig vezetve veretlenül utasí­totta maga mögé-az 50 év feletti já­tékosokból álló mezőnyt. Az elő­ször induló Prantner ugyancsak vereség nélkül jutott az ezüst­éremhez, és kellemes meglepetés a bonyhádi Konstanczer Ferenc szereplése, és dobogós helyezése. A veterán 84 éves Marosi Lajosnak (ASE) ezúttal egy győzelemre fu­totta erejéből. A legnépesebbnek a 20 fős ifi mezőny bizonyult, ahol a szek­szárdi Vas Misi diadalmaskodott, megelőzve a decsi Szabó Richár- dot és az ugyancsak szekszárdi Straubinger Dánielt. Eredmények. Felnőttek: 1. Balázs Imre 5, 2. Sütő G. (Sáros­patak) 5, 3. Berta T. 5, 4. Forster T. (Szekszárdi Gépelem SE) 4.5, 5. Balázs G. (ASE) 4.5, 6. Páli (BEAC) 4 ponttal. Szeniorok: 1. Szuhai Balázs 5.5, 2. Prantner J. (mindkettő Decsi KSE) 5, 3. Konstanczer F. (Bonyhád) 5, 4. dr. Szabó P. 4.5, 5. Veres Gy. (mindkettő Szekszár­di Gépelem SE) 4, 6. Kaufmann K. (Bonyhád) 3 ponttal. Ifjúságiak: 1. Vas Mihály (Szekszárdi Babits SE) 9, 2. Sza­bó R. (Decsi KSE) 8, 3. Straubinger D. (Szekszárdi Ba­bits SE) 7.5, 4. Bogár P. 7, 5. Dobrovitz I. (mindkettő Decsi KSE) 7,6. Tóth Gergely 7 ponttal. ________________________________(DR. SZABÓ) Spo rthírek Bonyhádról LABDARÚGÁS. Baranya megyei szenior bajnokság. Öregfiúk 73 FK Bonyhád-Pécsvárad 5-3 (1-1). Bonyhád, 50 néző. V: Sebestyén. Bonyhád: Szabó (Schanczenbacher)- Genczler, Hüber, Németh B„ Keresztúri (Szegedi T.)- Juhász, Kiss J„ dr. Sebestyén (Csobot G.), Czinkon (Beke I.)- Szőts (Szegedi J., Komáromi), Beke F. Csapatve­zető: Beke Imre. A tavaszi idény utolsó mérkőzésén nem sziporká­zott ugyan a pályaválasztó csapat, de győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben. G: Beke F. 4, Komáromi. Jók: Hüber, Beke F. (hl) TENISZ. A résztvevők fele már a 7. forduló mérkőzéseit is lejátszot­ta a városi csapatbajnokságban. Az 5. és 6. forduló csonkára sikere­dett az eső miatt, ezeket az összecsapásokat később pótolják. Az, hogy mennyire kiélezett a pontvadászat, bizonyítja, hogy a vezető trió ugyanannyi pontot gyűjtött eddig. Érdekesség, hogy az Ászok nevükkel ellentétesen szerepelnek, hiszen 1 ponttal ők zárják a nyolc együttesből álló mezőnyt, pedig nekik elmaradt meccsük sincs. Eredmények, 5. forduló: PFSC-Ászok 3-0, Góbék-D.G. Czyk 3-0. A Füstfaragók-Profik és a Döbeszt-Igazságos találkozó elma­radt. 6. forduló: Góbék-Profik 2-1, D.G. Czyk-Füstfaragók 2-1, Döbeszt-Ászok 3-0. Az Igazságos-PFSC mérkőzés elmaradt. 7. for­duló: Igazságos-Profik 3-0, D.G. Czyk-Ászok 3-0. A bajnokság él­mezőnye: 1. Döbeszt 13, 2. Góbék 13, 3. Igazságos 13, 4. PFSC 10 pont. (h.i.)_______________________________________________■ ___________Mérlegen az NB II-es Paksi SE 2003/2004-es bajnoki idénye___________ Ot thon bukták el az ezüstérmet Ha remek idegenbeli produkcióját hazai pályán csak megközelítette volna a Pak­si SE, most egy sokkal fényesebb érem lóghatna játékosai nyakában. Elkesere­désre persze így sincs ok, hiszen a zöld­fehérek újoncként végeztek harmadik helyen az NB II Hummel-csoportjában, amit ha egy jósnő ezt az idény előtt ga­rantált volna Klement Istvánnak, a PSE fiatal trénere bizonyára rábólintott volna az ajánlatra. A gyengébb hazai teljesít­ménye ellenére nyugodt évet hagyott ma­ga mögött a Pak­si SE csapata, amely az ősszel megszerzett do­bogós helyét egyetlen alka­lommal sem ad­ta át riválisainak, mi több akadt olyan hét is, amikor a második helyről tekintett a mezőnyre a Duna-parti egylet. A PSE végül úgy zárt a harmadik helyen, hogy a tavaszi idényben több meghatározó játékosát is nélkü­löznie kellett Klement edzőnek, mi több legfőbb riválisai közül mind a Mosonmagyaróvárral, mind a Komlóval „vendégség­ben” csapott össze.- Ha azt mondom, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet bizonyára nem tévedek nagyot.- Ez valóban így van - feleli Klement István, a PSE mestere.- Összességében sikernek érté­kelem a harmadik helyünket, hiszen újoncként léphettünk fel a dobogóra, ugyanakkor a ha­zai pályán nyújtott gyengébb produkciónk miatt maradt bennem hiány­érzet. Ezt még a remek idegenbeli mérle­günk sem tudja enyhíteni, mi otthon szeret­tünk volna jól játszani, a saját szurkolóin­kat szerettük volna kiszolgálni. A15 mérkő­zésen elért 11 győzelmünkre ettől függetle­nül büszkék lehetünk, ám ha lehetne, eze­ket az idegenbeli sikereket szívesen elcse­rélném a hazai vereségeinkre vagy döntet­lenjeinkre. Tavaszi produkciónkról annyit: nagyon érződött Szili Péter kiesése, és Var­ga László is a legrosszabbkor sérült meg. Úgy gondolom, folyamatosan sikerült előre­lépnünk, s tulajdonképpen.egy évvel előbb is értük el amit szerettünk volna, nevezete­sen az NB II-be jutást. Ez volt a 2003/2004-es idény NB II, Hummel-csoport: 3. Paksi SE 30 16 9 5 47-31 57 pont. Hazai pályán: 15 6 6 3 21 -18 24 pont. Idegenben: 15 11 2 2 26-13 35 pont. A legtöbb mérkőzést játszották, 30: Abonyi Levente. 28: Hosnyánszki Zsolt. 27: Búzás Attila, Benedeczki Ferenc. 26: Tóth Péter, Mészáros István. 25: Osztermájer Gábor, Varga László. 24: Bán Csaba, Tóth János. A házi góllövőlista, 10 gólos: Varga László. 6 gólos: Rom- pos József. 5 gólos: Galambos János. 4 gólos: Szili Péter, Búzás Attila. 3 gólos: Tóth János, Benedeczki Ferenc, Bán Csaba. 2 gólos: Osztermájer Gábor, Radics Attila, Hosnyánszki Zsolt. 1 gólos: Tóth Péter, Herger Attila. Gyaraki (Barcs) öngólt vétett.- Az eredmények közt szemezgetve akad­nak bőven szép sikerek, de valóban becsúsz­tak arcpirító vereségek is. Véleménye szerint melyik volt a csapat legjobb és melyik a leg­gyengébb mérkőzése az idényben ?- Nehéz válogatni, hisz több olyan mécs­esünk is volt, amelyiket kitehetnénk a vit­rinbe, de olyanok is akadtak, amelyiket mi­előbb felednénk. A legjobban talán Moson­magyaróváron játszottunk, ahol 1-0-ra nyertünk, míg a legrosszabb teljesítményt a Pénzügyőr otthonában nyújtottuk, s ki is kaptunk 2-1-re.- Egyénileg kit, vagy kiket lehet kiemelni, sa, Szabó Ottó segíti majd. Egy 18 fős kerettel dolgozhatom majd, s a feladatom az lesz, hogy bevethető játékosokat neveljek ki a fel­nőtt csapat számára.- Azzal, hogy a Győr csapatánál kapott munkát, teljesült egy régi vágya, nevezetesen hogy öccsével, Tiborral egy csapatnál dolgoz­hat majd, ráadásul az élvonalban teheti mindezt. Mikor került képbe az ETO-nál?- Decemberben kerestek meg a győriek, s nem titok, szerették volna, ha azonnal me­gyek. Én azonban nem szerettem volna fél­behagyni az elkezdett munkát, s ezt ők is megértették. Nehéz szívvel hagyom itt a A PAKSI SE BRONZÉRMÉT SZERZETT CSAPATA. Felső sor, balról: Sipos Gábor, Jenei Ferenc, Rein Attila, Wolf Attila, Bődé Dániel, Radics Attila, Bán Csaba, Galambos János, Bárdi Zoltán. Középső sor, balról: Karszt József technikai vezető, Klement István edző, Tóth Ákos, Rózsi József, Hosnyánszki Zsolt, Rompos József, Szili Péter, Tóth Péter, Benedeczki Ferenc, Varga László, Lazók Albert, Haraszti Zsolt szakosztálymenedzser. Alsó sor, balról: Tóth János, Mészáros István, Herger Attila, Bagó Béla pályagondnok, Vágner Mariann masszőr, Heizler János kapusedző, Abonyi Levente, Araczki Antal, Búzás Attila. A képről hiányzik: Osztermájer Gábor, Horváth Bálint, Debreceni Gábor, Balogh Judit ügyvezető elnök és Süli János fotói oottvald károly s akadt-e olyan játékos, akinek produkciója elmaradt a várttól?- Egész éves egyenletes teljesítményéért Hosnyánszki Zsoltot, Abonyi Leventét, Varga Lászlót, Benedeczki Ferencet, Tóth Pétert és Mészáros Istvánt maximális dicséret illeti, de tavaszi játékáért Osztermájer Gábornak is ki­jár az elismerés. A télen érkezett Rózsi József és Rompos József gyorsan beépült a csapat­ba, mint ahogy Sipos Gábor is, aki két meccs­től eltekintve hozta a tőle vártakat. Galambos Jánosnak jót tett a dombóvári kitérő, sokkal érettebb lett a játéka, s Búzásnak is voltak jó meccsei, ám neki bizo- I nyára jövőre lesz majd kiugró éve. Örömteli ....® j volt a fiatalok előretö­rése, Bán Csaba, Böde Dániel, Tóth János és Rein Attila is hozzá tu­dott tenni a bronz­éremhez.- H etek óta nyílt ti­tok, hogy távozik, s ősztől az NB l-es Győri ETO juniorcsapatá­nak lesz az edzője. Mikor áll munkába a Rába-partján?- Június 28-án kezdjük el a felkészü­lést a juniorokkal, munkámat az ETO egykori remek játéko­PSE-t, amelynek nagyon sokat köszönhetek. Csak jó szívvel gondolok vissza az itt eltöl­tött három évre, melynek során két bronzér­met is nyertem a csapattal. Még ma is eszembe jut, hogy honnan indultunk, és mára hová jutottunk. Amikor elkezdtem itt a munkát, alig 150-200 ember járt meccsre, ma pedig van olyan találkozó, amelyen kö­zel ezren drukkolnak a csapatnak. Az, hogy edzői pályafutásom legszebb időszaka lehe­tett ez a három év, nagyban volt köszönhető a csapat mellett dolgozó, a gárda sikereiért mindent elkövető menedzsmentnek. Harasz­ti Zsolt, Karszt József, Süli János, Lazók Al­bert, Balogh Judit és közvetlen munkatársa­im, Heizler János kapusedző és Osztermájer Gábor pályaedző lelkiismeretes munkája nél­kül nem érhettem, nem érhettük volna el eze­ket a sikereket. Rajtuk kívül köszönettel tarto­zom Poómé Heizler Györgyinek, a Deák Fe­renc Általános Iskola igazgatónőjének, áki minden segítséget megadott ahhoz, hogy a ci­vil feladataim mellett a futballban is a legjobb tudásom szerint láthassam el munkámat. Klement edzővel együtt a Győri ETO-tól a télen kölcsönbe érkezett Rompos József és Rózsi József is visszatért a Rába-partjára. A csapat keretében nagyobb változások nem lesznek, hisz a játékosok többségének még legalább egy évig érvényes szerződése van. Ami Klement István utódját illeti, a ki­szemeltekkel folynak a tárgyalások, a jövő hétre minden bizonnyal eldől, hogy ősztől ki ül majd a PSE kispadján, rónai gábor Labdarúgó utánpótlás-bajnokságok eredményeiből Remekeltek az UFC-s fiatalok Befejeződtek az országos és régiós utánpótlás-bajnokságok 2003/2004-es idénye küzdelmei. A Tolna megyei gárdák közül Az NB I-ben szereplő Szekszárdi UFC 13 évesekből álló csapata érte el a legjobb eredményt, amely csoportjában az 1. helyet szerezte meg. Az UFC gárdái az NB II-NB III-as bajnokságban is remekeltek, ahol mindkét csapatuk a 2. helyen zárt. Megyei távlovagló és távhajtó bajnokság Távlovasok Bátaapátiban Dombóvári siker a második vonalban Sakk Bonyhádon fejeződött be a 2003/2004. évi megyei II. osztá­lyú csapatbajnokság versenyso­rozata. Az utolsó fordulókban már különösebb meglepetés nem született, minden dobogós megőrizte a korábban elfoglalt helyét. A fiatalokból álló Dom­bóvár csapata végig vezetve ma­gabiztosan szerezte meg a baj­noki címet a korábbi győztes Györköny előtt. A végeredmény: 1. Dombó­vár 40, 2. Györköny 37, 3. Decs 35 ponttal. A bajnokságban a legjobb egyéni teljesítményt Molnár Norbert (Dombóvár) nyújtotta, aki 12 pontot szerzett, Veszpré­mi András (Hőgyész) és Wurm Tamás (Györköny) 11.5-11.5 ponttal zárt.______________ ■ KIEMELT BAJNOKSÁG NB I, U-15: Pápa-Szekszárdi UFC 4-6. Szekszárdi UFC-Pápa 2-0 (G: Beda A., Varga N.). U-13: Pápa-Szekszárdi UFC 2-5 (G: Deli D. 2, Fazekas Á. 2, Sas M.). Szekszárdi UFC-Pápa 10-0 (G: Szabó E. 3, Kertész J. 2, Sas M. 2, Fazekas Á. 2, Deli D.). Az U-13-as bajnokság Nyugati csoportja B-csoportjában a Szek­szárdi UFC az 1. helyen, míg az ASE a 8. helyen zárt. Az U-15- ösök mezőnyében a Szekszárd 4., az ASE Paks pedig 6. lett. NB I/B, U-19: Pápa-ASE Paks 0-6 (Makk B. 2, Dömény B., Ambrus L„ Házer P., Hortobágyi R.). III. Kerület-ASE 3-1 (G: Dö­mény B.). U-17: Pápa-ASE 1-2 (G: Kovács A. 2). III. Kerület-ASE 9-2 (G: La­zányi R., Kern T.). Az ASE U-19-es csapata a 7. he­lyet szerezte meg, míg az U-17-es együttes a 10. helyen zárt. NB ll-NB III Ifjúságiak (U-19): Baja-Bonyhád VLC 15-0 (I), Dombóvár- Szek­szárd 1-5. A végeredmény: 1. Baja 64 (106-28), 2. Szekszárd 58 (83-33), 3. Paksi SE 53 (103-38), ...6. Dombóvár 41 (68-66), ...9. Bony­hád VLC 31 (48-91) ponttal. A tolnai mesterlövészek: 1. Böde Dániel (Paksi SE) 35, 6. Fe­hér Attila (Dombóvár), Tóth Ákos (Paksi SE), Csontos Mihály (Szek­szárd) 17-17 góllal. Serdülők (U-16): Baja-Bony- hád VLC 4-0, Dombóvár-Szek- szárd 0-0. A végeredmény: 1. Baja 63 (103-18), ...4. Szekszárd 58 (130-20), 5. Paksi SE 55 (126-22), ...9. Bonyhád VLC 34 (83-60), 10. Dombóvár 25 (49-58) ponttal. A tolnai mesterlövészek: 2. Fritz Ádám (Paksi SE) 50, 3. Mik­lós Tamás (Szekszárd) 36, 5. Ha- raszti Zsolt (Paksi SE) 22 góllal. ■ Június 19-én, szombaton ke­rül sor Bátaapátiban a II. Ho­tel Naspolya-Westel Kupa me­gyei távlovagló és távhajtó bajnokság fordulójára, az Aplit Kft. és a T-Mobil Rt. Szekszárd rendezésében. A sportesemény főszervezője, Forray Gellért elmondta, a tavalyi jól sikerült lovasnaphoz képest nem változtatnak, újdonság lesz viszont a néhány fogat részvételé­vel zajló bemutató jellegű aka­dályhajtás. A megmérettetés há­rom kategóriában zajlik majd: 20 és 40 km-es távlovaglás, valamint 40 km-es fogathajtás. A pálya út­vonala megegyezik a tavalyival, a Bátaapáti és Tófalu közötti dom­bos, völgyes, erdővel és halastóval határolt festői környezetű terület. A tavalyi indulók úgy vélekedtek, hogy a közepesnél erősebb terep- viszonyok tökéletesen alkalmasak a versenyzésre. Kategóriánként az első négy helyezettnek díjszalag, az első három helyezettnek serleg, míg valamennyi részvevőnek ok­levél jár. A fővédnökök Potápi Ár­pád országgyűlési képviselő, dr. Solymosi József miniszteri főta­nácsadó, és Verbőci József, az Aplit Kft. tulajdonosa különdíjakat ad­nak át. Jelentkezni a 74/409-132- es, illetve a 30/204-3238-as tele­fonszámokon, valamint a hely­színen lehet 8 óráig. Nevezési díj 4000 Ft/ló, illetve 5000 Ft/fogat. Az összeg magába foglalja a ver­senyzők és segítőik ebéd- és ital- fogyasztását. Á versenyt mindenki ingyen tekintheti meg, a helyszínen üdítő és főtt étel is kapható lesz. HUNYADI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents