Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-11 / 135. szám
16. OLDAL EURO 2 0 0 4 C-CSOPORT 2004. Június 11., Péntek T 1 U Két dudás utoljára egy csárdában A ’92-es hazai Eb 3. helyének tükrében érdekes, hogy a csapat mindössze három kontinensviadal részese lehetett, igaz, dicsekedhetnek egy vb- és két olimpiai bronzzal is, sőt, az 1948- as tornán a csúcsig jutottak. Igaz, ez a múlt, ám Bicskei Bertalan volt magyar szövetségi kapitány most is sokat vár tőlük.- Talán a legkönnyebb csoportból érkezett a kapitánypáros által dirigált gárda. Am a most búcsúzó Tommy Söderberg és Lars Lagerbäck érdeme így is elvitathatatlan, hiszen egy igazi nagy sztárokat nélkülöző, minden csillogástól mentes gárdából egy olyan ütőképes csapatot gyúrtak, amely egyre jobb formájával újra az esélyes gárdák közé tartozik - legalábbis a csoportkörből való továbbjutás kérdésében. Az olaszok elsőségéhez nem férhet kétség, a bolgárok, bár kétségkívül egyre szebb erényeket csillogtatnak, valószínűleg simán búcsúzni fognak a folytatástól, míg második helyen a dán, svéd kettősből utóbbi lehet a „sötét ló”, amely szép csendben a negyeddöntőbe masírozhat.- A taljánok sikerét főként arra alapozom, hogy ma a játéktudás lépett elő a legfontosabb elemmé, és ebben a latinos ritmust diktáló csapatok talán előnyt élveznek. A selejtezők során még velünk egy csoportban szereplő svédek erényét a tudatos fiatalításban, az ifjú tehetségek folyamatos beépítésében látom, hiszen kiemelkedő tudású nagy öregjeiket, mint például a kapitányok által a nemzeti tizenegybe visszakönyör- gött Henrik Larssont remekül egészítheti ki ez a sikerre I éhes, lendüle- IÍL* I tes generáció. Igaz, a csapat nehezen lendült formába, ám a selejtezők végére lassan kifutotta magát, így ha a legutóbbi időszak meccseit vesszük alapul, mára igenis komolyan számolni kell a kitűnő csatárokat felvonultató és mára a védekezés terén is megszilárduló csapattal. ______■ A jövő reménységei lehetnek Bár a Petrov, Lazarov, Dimitrov, Berbatov nevek talán még nem csengenek ugyanolyan hangzatosán, mint az egy évtized előtti sikerkovács Sztoicskové vagy éppen Balakové, utóbbi egykori stuttgarti klubtársa, Lisztes Krisztián szerint talán a vártnál is hamarabban ívelhet fel újra a csapat csillaga.- Tudom, hogy a legtöbb fociszurkoló egyből az olaszokat tippelné meg biztos elsőnek, ám szerintem könnyen meglepetés születhet. Azt ugyan nem mondom, hogy a világsztárokkal tűzdelt Squadra Azzurra búcsúra kényszerülne, de nem tartom lehetetlennek, hogy a második helyről jussanak a negyeddöntőbe és az élre a svéd vagy a dán válogatott férkőzzön. Ugyan utóbbi két alakulat nagy nevek terén elbújhat az olaszok mögött, ám a csapategység és a fegyelem mellettük szólhat.- A bolgárokat sem szabad simán leírni, hiszen az Eb egyik, talán mondhatjuk, romjaiból újjáépülő, legfiatalabb együttese (soraiban az egész mezőny valóban legifjabb labdarúgójával, a különbeni Serie A harmadik legfiatalabb góllövőjeként is tisztelt Lec- ce-csatárral, a rajton még csak 18 éves és 4 hónapos Daniel Bozsi- novval) olyan elánnal vetette magát a selejtezők küzdelmeibe, amely a sikeres folytatásra is adhat némi alapot. Piámén Markov kapitánynak mindig is különleges érzéke volt az ifjú titánok kiválasztásához, hogy mást ne mondjunk, Grenoble-i edzősködése idején ő hívta föl a világ figyelmét a fiatal Yowi Djorkaeffre is. Emellett mindig nagy hangsúlyt fektetett az egyéni képességek fejlesztésére, így ha az egykori bolgár aranygenerációt még nem is pipálhatják le a mostani fiatalok, az emellett a taktikai fegyelemre alapozó mester munkájának helyességéről többek között a horvátok vagy a belgák is mesélhetnének... ■ Lisztes Krisztián Svédország Szövetségi kapitány: Tommy Söderberg Mezszám Név Születési idő Jelenlegi klubja Poszt Válogatottság/ gólok száma 1 Andreas Isaksson 1981 Djurgaar kapus 18/0 12 Magnus Hedman 1973 Ancona kapus 55/0 23 Magnus Kihlstedt 1972 FC Koppenhága kapus 13/0 2 Teddy Lucic 1973 Leverkusen védő 59/0 3 Olef Mellberg 1977 Aston Villa védő 42/1 4 Johan Mjällby 1971 Glasgow védő 46/4 5 Erik Edman 1978 Heerenveen védő 19/0 13 Retter Hansson 1976 Heerenveen védő 4/0 15 Andreas Jakobsson 1972 Bröndby védő 31/1 6 Tobias linderoth 1979 Everton középpályás 34/1 7 Mikael Nilsson 1978 Halmstad középpályás 14/3 8 Anders Svensson 1976 Southampton középpályás 45/10 9 Fredrik Ljungberg 1977 Arsenal középpályás 39/3 14 Alexander Östlund 1978 Hammarby középpályás 0/0 16 Kim Källström 1982 Rennes középpályás 17/2 17 Andreas Andersson 1974 Belenenses középpályás 22/2 19 Pontus Farnerud 1980 Racing középpályás 7/0 21 Christian Wilhelmsson 1979 Anderlecht középpályás 6/0 22 Erik Wahlstedt 1976 Helsingborg középpályás 2/0 10 Zlatan Ibrahimovic 1981 Ajax csatár 21/7 11 Henrik Larsson 1971 Glasgow csatár 77/27 18 Mattias Jonson 1974 Bröndby csatár 37/6 20 Marcus Allbäck 1973 Aston Villa csatár 37/16 Dánia ___ Szövetségi kapitány: Morten Olsen Mezszam Név Születési Idő Jelenlegi klubja Poszt Válogatottság/ gólok száoia 1 Thomas Sörensen 1976 Aston Villa kapus 35/0 16 Peter Skov-Jensen 1971 Midtjylland kapus 2/0 22 Stephan Andersen 1977 AB Koppenhága kapus 1/0 2 Kasper Bögelund 1980 Eindhoven védő 9/0 3 René Henriksen 1969 Panathinaikos védő 60/0 ■ 4 Martin Laursen 1977 AC Milan védő 34/1 5 Niclas Jensen 1974 Dortmund védő 29/0 6 Thomas Helveg 1971 Internazionale védő 83/2 13 Per Kröldrup 1979 Udinese védő 4/0 18 Brian Priske 1977 Genk védő 5/0 7 Thomas Gravesen 1976 Everton középpályás 43/5 8 Jesper Gronkjaer 1977 Chelsea középpályás 45/4 40 Martin Jörgensen 1975 Udinese középpályás 49/8 12 Thomas Kallenberg 1983 Bröndby középpályás 2/0 14 Claus Jensen 1977 Charlton középpályás 29/5 15 Daniel Jensen 1979 Murcia középpályás 6/0 17 Christian Poulsen 1980 Schalke középpályás 17/0 9 Jon Dahl Tomasson 1976 AC Milan csatár 63/32 11 Ebbe Sand 1972 Schalke csatár 61/21 19 Dennis Rommedahl 1978 Eindhoven csatár 40/9 20 Kenneth Perez 1974 Alkmaar csatár 5/1 21 Peter Madsen 1978 Bochum csatár 8/0 23 Peter Lövenkrands 1980 Glasgow csatár 10/0 ■ í K Ijl'bú Bulgaria 1. forduló: Június 14., hétfő Dánia-Olaszország Guimaraes, 18.00 Svédorszíg-Bulgárla Lisszabon, 20.45 2. forduló: Június 18., péntek Bulgária-Dánla Braga,18.00 Olaszerszág-Svédország Porto, 20.45 3. forduló: Június 22., kedd Olaszarszág-Bulgárla Guimaraes, 20.45 Dánla-Snédoruág Porto, 20.45 Akikre érdemes odafigyelni... Henrik Larsson A zord észak 34 i;:: éves büszkesége a Zöld-foki-szigetek- ről került a sarki tájakra, ahol kétszer az év játékosának választották - ahogy Skóciában is. Európa aranycipősének (2001) trófeái között egy vb-bronz is csillog. Bár a válogatottságot hol lemondja, hol visszasírja, hidegvérű helyzetkihasználási képessége a svéd remények legfőbb megtestesítőjévé emeli. Jon Dahl Tomasson A 28 esztendős, igazi centeralkatú fiatalember már a focisuliban kitűnt kapuérzékenységével, így hamar a Newcastle-ben találta magát. Már a Feyenoord- dal nyert holland bajnoki címet, amit jelenlegi klubjával, a Milánnál az Olasz, majd az európai Szuper-kupa, végül a BL trófeája követett. A válogatottban a 2000- es Eb-selejtezők góljaival alapozta meg nélkülözhetetlenségét. Újabb meglepetésre készülve Ezúttal akkora szerencséjük ugyan nem volt a dánoknak, mint 12 esztendeje, amikor a kizárt plávik helyén mégis játszhattak, sőt végül nyertek, azaz meg kellett dolgozniuk a belépőért, ám Egervári Sándor szerint ezúttal sem képzelhetetlen el tőlük, hogy az akkorihoz hasonló meglepetést okoznak. Az MTK volt szakvezetője osztozik azok véleményében, akik a csoport első helyét „látatlanban” odaadnák az olaszoknak, ám a második hely kérdésében már némileg eltér a véleménye a csoportot elemezgető társaitól. - Én semmiképpen sem írnám le a bolgárokat olyan könnyen, hiszen amikor például mi a Celticcel játszottunk, csapatkapitányukban, Martin Petrovban egy nagyszerű és nagyon tehetséges futballistát ismertem meg. Azóta kicsit jobban odafigyelek a bolgárokra (ahogy két vb-csoportellenfe- lünk, a svédek és a bolgárok okán természetesen a C-csoportra is...), és úgy gondolom, fiatalságuk és viszonylagos tapasztalatlanságuk ellenére is kellemes meglepetést szerezhetnek. Ennek ellenére a második helyért folyó versenyfutás talán ebben a csoportban lesz a legszorosabb, leg- kiélezettebb, hiszen a két északi gárda is egyaránt olyan futball- kultúrájú országból érkezik, amelyben benne rejlik a továbblépés lehetősége. És ne feledjük, a dánok ’92-ben is óriási meglepetést okoztak, játékosaik szinte a nyaralásból visszarángatva harcolták ki a végső sikert. Ugyan az már régen volt, de aztán ’84-ben is az elődöntőig meneteltek, azaz Morten Olsen legénysége folyamatosan bizonyítja, hogy mindig megújulásra kész. Igaz, csoportbeli ellenfeleikkel szembeni örökmérlegük mindhárom esetben mélyen negatív, ám egy kontinensbajnoki torna mindig új erőket képes mozgósítani. Dimitar Berbatov A Leverkusen 23 éves középcsatárát Sztoicskov és Bala- kov után ma a legnagyobb bolgár fut- ballsztárként jegyzik. Pályafutását csodagyerekként kezdte, ma pedig csoportellenfeleik védői „rettegve” konstatálhatják, hogy élete talán legjobb szezonját futja: a selejtezősorozat házi gólkirálya lett, de a Bundesligában is 15 találat és 10 gólpassz fűződik a nevéhez. Francesco Totti A Roma 28 éves szupersztárjának a pályafutása bö évtizede folyamatosan a csúcsok közelében jár, ám Eb-ezüstje, olasz bajnoki és Szuperkupa-győzelme mellé még hiányzik a vitrinből az igazi nagyvad-trófea. Bár a kaputól egy fél sorral hátrább, amolyan támadó-irányító középpályásként, sokat passzolva érzi magát a legjobban, eredményes gólvágóként sem panaszkodhat. Szövetségi kapitány: Piámén Markov Válogatottság/ Mezszám Név Születési idő Jelenlegi klubja Poszt gólok száma 1 Zdravko Zdravkov 1970 Lovec kapus 63/0 12 Stuyan Kolev 1976 CSKA Szófia kapus 3/0 23 Dimitar Ivankov 1975 Levski Szófia kapus 24/0 2 Vladimir Ivanov 1873 Plovdiv védő 6/0 3 Rosen Kirilov 1973 Lovec védő 43/0 4 Ivajlo Petkov 1976 Fenerbahce védő 52/3 5 Zlatomír Zagorcic 1971 Lovec védő 17/0 ' 6 Kiril Kotev 1982 Plovdiv védő 1/0 18 Predrag Pazin 1973 Sahtyor D. védő 30/0 22 lljan Stojanov 1977 Levski Szófia védő 22/0 7 Daniel Borimirov 1970 Levski Szófia középpályás 67/11 8 Miien Petkov 1974 AEK Athén középpályás 39/1 10 Velizar Dimitrov 1979 CSKA Szófia középpályás 12/2 13 Georgi Pejev 1979 D. Kijev középpályás 38/0 15 Marian Hristov 1973 Kaiserslautern középpályás 38/4 19 Stilian Petrov 1979 Glasgow középpályás 48/6 9 Dimitar Berbatov 1981 Leverkusen csatár 30/19 11 Zdravko Lazarov 1976 Gaziantepspor csatár 6/1 14 Georgi Chilikov 1978 Levski Szófia csatár 5/1 16 Vladimir Mancev 1977 Lille csatár 12/1 17 Martin Petrov 1979 Wolfsburg csatár 40/4 20 Valerij Bozinov 1986 Lecce csatár 0/0 21 Zoran Jankovic 1974 Lovec csatár 18/2 Olaszország. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni Válogatottság/ ízszám Név Születési Ido Jelenlegi Mubja Poszt gólok számi 1 Gianluigi Button 1978 Juventus kapus 27/0 12 Francesco Toldo 1971 Internazionale kapus 28/0 22 Angelo Peruzzi 1970 Lazio kapus 27/0 2 Christian Panucci 1973 AS Roma védő 25/2 3 Mass'1”» fltlrtn 1976 Lazio védő 12/0 5 Fabio Cannavaro 1973 Internazionale védő 81/1 6 Matteo Ferrari 1979 Parma védő 11/0 13 Alessandro Nesta 1976 AC Milan védő 59/0 15 Giuseppe Favalli 1972 Lazio védő 4/0 23 Marco Materazzi 1973 Internazionale védő 12/0 4 Cristiano Zanetti 1977 Internazionale középpályás 15/1 8 Gennaro Gattuso 1978 AC Milan középpályás 25/1 14 Stefano Fiore 1975 Lazio középpályás 32/2 16 Mauro Camoranesi 1976 Juventus középpályás 8/0 19 Gianluca Zambrotta 1977 Juventus középpályás 36/1 20 Simone Perrotta 1977 Chievo középpályás 16/0 21 Andrea Pirlo 1979 AC Milan középpályás 9/1 7 Alessandro Del Piero 1974 Juventus csatár 63/24 9 Christian Vieri 1973 Internazionale csatár 40/22 10 Francesco Totti 1976 AS Roma csatár 41/6 11 Bernardo Corradi 1976 Lazio csatár 11/2 17 Marco Di Vaio 1976 Juventus csatár 11/2 18 Antonio Cassano 1982 AS Roma csatár 3/1 Az esélyesek nyugtalanságával Életveszélyes csatárok, kőkemény védelem, igazi sztárarzenál - ennél több a Lecce, majd a Campomaiorense színeiben a tálján foci kulisszatitkaiba mélyebben bepillantó Vincze István szerint is aligha kellhet Giovanni Trapattoninak, hogy egy hónap múlva egy arannyal a nyakában ünnepelhessen fiaival. A háromszoros világbajnok, olimpiai győztes olaszoknak a kontinensviadalok sorában legutóbb a ’68-as hazai pálya hozta meg a végső sikert, így talán soha nem voltak ennyire kiéhezve a sikerre. Ráadásul Trap kapitány állítja, hogy tanultak a két év előtti vb-kudarcból és most másképp állnak a tornához. A névsorukat - istenem, a mi kapitányunk ilyenkor mire gondolhat... - egy különleges szemszögből megközelítve érdemes azon elgondolkodni, hogy mire lehet képes az a gárda, amelyben egy Inzaghi, Di Natale, Delvecchio vagy egy Maidini és Roby Baggio nem kapott helyet... A csapatlistát épp ezért fölösleges is előcitálni, elég, ha csak egy nevet említek, Francesco Tottiét, aki kissé talán meglepő módon saját maga szerint is a torna legnagyobb sztárja lesz... Lehet ugyan, hogy az olaszok szokásuknak megfelelően és biztonsági focijuknak köszönhetően kissé nehezebben lendülnek majd játékba, ám a végére szerintem ismét ösz- szeérik majd ez a sztársereg, amely a franciákkal, portugálokkal együtt a végső sikerre is a legnagyobb eséllyel pályázhat.- A csoport első helye szerintem nem is lehet kérdéses, valószínűleg az utolsó sem, amelyet a bolgárok foglalhatnak majd el. A másodikként befutó kilétére nehezebben tudok tippelni, a kemény, a többiekétől kissé eltérő stílusban futballozó északi gárda, azaz a dánok és a svédek közül nyilván a fonalat jobban elkapó és pillanatnyilag jobb formát mutatóalakulatlesz a nyerő. ■ i I I