Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-10 / 108. szám

12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Május 10., hétfő j|BB ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6hg Három halott A kórházban meghalt az a 19 éves oroszlányi fiatalember, aki a győri Rába-ringen szenvedett balesetet. Mint ismeretes, a pá­lyán az előző hétvégén két autó óránkénti 150 kilométeres sebességgel ütközött frontá­lisan a lezárt szakaszon. Az oroszlányi és az öttevényi sofőr a helyszínen életét vesz­tette, a most elhunyt fiatal­ember az oroszlányi versenyző kísérője volt. europress Félt hazamenni Megkerült a péntek este el­szökött 12 éves szentkirályi fiú. A keresőakció nem vezetett eredményre. Szombat reggel a család lakásától két háznyira lévő melléképület fészerében találtak rá a gyerekre, aki azzal indokolta szökését, hogy rossz jegyei miatt nem mert haza­menni. EUROPRESS Fának rohant Egy négytagú család megsérült egy szombati balesetben Bordány és Szeged között. Trabantjukkal haladtak Szeged felé, amikor egy kettős kanyar­nál a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és az autó egy fá­nak ütközött. Az anya súlyosan megsérült, az autót vezető apa és a hátul utazó két gyermek könnyebb sérüléseket szen­vedett. EUROPRESS Nekimentek Hárman sérültek meg egy rend­őrmotoros balesetében Székes- fehérváron. A város egyik út­kereszteződésében a meg­különböztető fényjelzést hasz­náló rendőrmotor oldalának lépett három gyalogos. Egy kis­lány és az édesanyja, valamint a rendőr súlyos sérüléseket szenvedett, mti Embercsempész Moldáv és ukrán határsértőket tartóztattak fel a határőrök Hegyeshalomnál. A 16 nő és a 7 férfi egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a rak­lapok közé bújva akart Olasz­országba jutni. A migránsok kisebb csoportokban, legálisan érkeztek Magyarországra. A ka­mionba az MÍ-es autópálya egyik benzinkútjánál szálltak be. A határsértők nem árulták el, hogy mennyibe került volna nekik, ha sikerül átjutniuk , Olaszországba. A magyar sofőrt őrizetbe vették, embercsempé­szés megalapozott gyanúja mi­att indítottak eljárást ellene, mti Öngyilkos szándék Öngyilkossági szándékkal nyitotta ki a gázt április 9-én a budapesti Alkotás utcai lakás- robbanás okozója. A férfi be­ismerő vallomást tett, a rendőr­ség halált okozó szándékos közveszélyokozással gyanúsít­ja. A robbantó lakótársa életét vesztette a tragédiában, mti Lefülelt betörők Tetten értek két férfit a zala- szentgróti rendőrök pincefel­törés közben. A járőrök lakos­sági bejelentésre mentek ki Zalabérre, ahol két férfi éppen egy pince feltörésével foglala­toskodott. A rendőrök előállítot­ták őket. Kiderült, hogy a két hajléktalant a tatabányai rend­őrkapitányság rablás gyanúja miatt körözi, ezért őrizetbe vet­ték őket. EUROPRESS Rács mögött Öt körözött személyt is elfogtak hét végén a nagykanizsai rend­őrök. Két férfit zsarolás miatt kerestek, egy zalaújlaki asz- szonyt és egy molnári férfit pedig lopás miatt köröztek. Egy letenyei férfit azért állítottak elő, mert igazoltatása során kiderült, hogy nem vonult be jogerős börtönbüntetésének le­töltésére. europress ■ Indulatokat vált ki a drogkérdés A rendőrök sem voltak biztonságban, amikor megpróbáltak a két ellentábor közé állni FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY A drogfogyasztók szigorú büntethetősége ellen demonstrált a Kendermag Egyesület a budapesti Kossuth téren vasárnap délután. Megjelentek a rendezvény ellenzői is. Az egyesület petíciót juttatott el Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnöké­hez, szorgalmazva parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. Budapest A rendezvény kezdetére néhány százan gyűltek össze a Parlament előtt. A rendőrség a demonstráció helyszínét kettős kordonnal vette körül, és a két ellenőrző pontnál minden belépőt igyekeztek ellen­őrizni. Ennek ellenére többen be­jutottak a kordonon belülre azok közül is, akik meg akarták zavar­ni a Kendermag Egyesület de­monstrációját. A Lelkiismeret '88 Csoport még szombaton arra hív­ta fel szimpatizánsait, hogy sípok­kal, tojásokkal felszerelve vegyül­jenek el a tömegben, és fejezzék ki nemtetszésüket. A téren a de­monstráció több tucat ellenzője „Népirtók, távozzatok”, „Szívja­tok ti, de sokat”, valamint „Halál­osztók, el innen” feliratú táblákat emeltek a magasba. A kábítószer-fogyasztás bünte­tőjogi szabályozása heves vitákat és indulatokat vált ki a két tábor között. A köztársasági elnök kegyel­mével szabadult a fegyházból a múlt héten Kurunczi Kinga, akit az 1999-től 2003-ig érvényben lé­vő drogtörvény alapján ítéltek el. A 23 éves lány 2001-ben kapott három év két hónap fegyházbün­tetést, mert többször szívott mari­huánás cigarettát középiskolájá­nak mellékhelyiségében, és egy­szer ötszáz forintért el is adott egy szálat iskolatársnőjének. Az akkori törvények alapján Kinga szervezett bűnözés keretében dílerként tevékenykedett, amikor eladta azt a bizonyos szál mari­huánás cigarettát. Az 1999-ben meghozott - európai viszonylat­ban is nagyon szigorú - jogsza­bályt tavaly március elsején mó­dosították. A módosítás lényege, hogy a kábítószer-fogyasztáson kapott személlyel szemben a nyomozás felfüggeszthető, ha a gyanúsított vállalja a folyamatos kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, a kábítószer-használatot kezelő más ellátást, vagy meg- előző:felvilágosító szolgáltatás igénybevételét. A jogalkotói szándék meg­egyezik azon szakmai tapasztala­tokkal, melyek szerint a fogyasz­tók többsége nem kriminális sze­mélyiség, hanem zömében a kö­rülményeik rendezetlensége ve­zetett a szer használatához - szö­gezi le a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által ismerte­tett, a magyarországi kábítószer­helyzetről szóló jelentés. A doku­mentum szerint az elmúlt több mint tíz évben folyamatosan emelkedett a kábítószerrel való visszaélés kategóriájába tartozó bűncselekmények száma. 2002- ben 4775 volt az ilyen jellegű is­mert bűnesetek száma, ezen be­lül 821 esetben fiatalkorú volt az elkövető. A folyamatosan emel­kedő tendencia aggasztó, ugyan­akkor Gábor Edina, a kábítószer­ügyi koordinációért felelős he­lyettes államtitkár lapunkkal kö­zölte: tavaly csökkent ez a szám, amely körülbelül 3800 esetet je­lent. Ugyanakkor nőtt a terápiára utaltak száma, amely 15 ezer kö­rül mozog. _______BARANYA - FARKAS GU SZTOS PÉTER (SZDSZ) or­szággyűlési képviselő: - Én is csatlakoztam a petícióhoz, amely egy par­lamenti vizsgá­lóbizottság fel­állítását sürge­ti, elsősorban azért a már korábban megfogalma­zott célért, hogy szűnjön meg a fo­gyasztók büntethetősége. To­vábbra is az a véleményem, hogy a fogyasztók börtönnel való fenye­getése nem szorítja vissza a kábí­tószer-fogyasztást, ezért javasol­tuk és javasoljuk majd a büntető törvénykönyv új, egységes szöve­gének elkészülte után, hogy ez a magatartás kerüljön ki a Btk.-ból. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) or­szággyűlési képviselő: - Ha a másik három parlamenti párt támogat­ja, mi is hoz- zájárulunk egy drogkér­déssel foglal­kozó parla­menti vizsgá­lóbizottság felállításához, de van már egy ez­zel foglalkozó albizottság. A ma.hu című honlapon egy évvel ezelőtt Gusztos Péter SZDSZ-es képviselővel létrehoztunk egy fórumot, ahova minden fiatal véle­ményét várjuk. Pártom nem tá­mogat egyetlen olyan Btk.- módosítást sem, amely a drog­fogyasztás büntetési tételének enyhítésével kapcsolatos. Mi nem teszünk különbséget könnyű és keménydrogok között, szá­munkra csak kábítószer létezik. Tolnában történt Könnyű sérülés Kisteherautó ment bele hátulról egy személyautóba Tolnán szombaton. Az autó sofőrje köny- nyebb sérülést szenvedett. Adok-kapok Ezer forint miatt robbant ki egy verekedés szombaton Bátaszéken. A rendbontásnak a rendőri beavatkozás vetett véget. Egy ember könnyebben megsé­rült. Tanyabetörések Az értékesebb holmikat: rotáci­ós kapát, fűnyírót, pálinkát lop­tak el abból az öt sióagárd- leányvári és egy szekszárdi ta­nyából, ahova betörtek a hétvé­gén-____________ ____________■ Gy ilkolt, majd gyújtogatott Celldömölk Szombatra virradó éjjel az elkövető maga telefonált a rendőrségi ügye­letre, és elmondta, hogy megölte élettársát. A tettes szóvátásba ke­veredett párjával, és a vita hevében többször is megszúrta az asszonyt. A nő élettelen testét az udvarra ci­pelte, majd megpróbálta újraélesz­teni az asszonyt. Azonnal értesítet­te a mentőket és a rendőrséget, de már az orvosi segítség sem ment­hette meg az áldozatot. Miután telefonált a mentőért, visszament a házba, ruhadarabo­kat gyűjtött össze, hígítóval le­öntötte és meggyújtotta azokat. A tűzben egy kisebb gázpalack is felrobbant, ezért a családi ház tel­jesen kiégett. A rendőrség őrizet­be vette a férfit. europress Sorozatbetörőket fogtak Szeged A rendőrség elfogta azt a betö­rőbandát, amely fél év alatt legalább 26 építés alatt lévő házba tört be, és építőanyagot, valamint különböző gépeket vitt el 8 millió forint értékben. Az ellopott tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták a rendőrök. A rendőrség még vizsgálja, hogy az öt gyanúsí­tottnak van-e köze a mostani­hoz hasonló, évekkel ezelőtti betöréssorozathoz. Az eddig ismeretlen tettesek 2003 novembere óta „munkálkodtak”: Szeged térségében elsősorban épí­tés alatt álló házakba hatoltak be, ahonnan általában fali kazánokat, különféle épületgépészeti berende­zéséket, építőanyagokat és szerszá­mokat loptak el. A rendőrök az al­kalmazott módszer hasonlóságá­ból arra következtettek, hogy azo­nos elkövetői körről van szó. Eddig összesen 26 bűncselekményről tud a rendőrség, a kár több mint 8 mil­lió forint. A nyomozás során a sze­gedi rendőrkapitányság munkatár­sai 4 szegedi és 1 tiszaszigeti férfit fogtak el, akik ellen eljárást indítot­tak. Közülük K. Lajos és P. Päer mint orgazda vett részt a bűncse­lekmények elkövetésében. A ná­luk, valamint a betörésekkel gyanú­sított férfiaknál végzett házkutatás­ok alkalmával az eltűnt, de megke­rült tárgyak közül hozzávetőleg 3 millió forint értékű holmit foglalt le a rendőrség. Az ellopott tárgyak na­gyobb része után még kutatnak a nyomozók. A rendőrség azt is vizs­gálja, hogy a most elfogott betörő­bandának van-e köze az évekkel korábbi, hasonló módon elkövetett lopássorozathoz. _______europress Ut cai banditák Budapest Egyre több gyanútlan járó­kelőt támadnak meg fényes nappal, különösen a nagyvá­rosi forgatagban. Cigarettát, pénzt kérnek a kiszemelt ál­dozattól, majd késsel meg­fenyegetve elveszik a táská­ját, mobiltelefonját is. A Keleti pályaudvarnál kábítószert akart eladni egy fiatalembernek két ismeretlen férfi. A diák hiába utasította vissza a felkínált drogot, nem hagyták békén. Miután elin­dult a buszmegálló felé, a két férfi követte, majd kést nyomtak áldo­zatuk oldalához. A megfenyege­tett fiatalember okosabbnak látta engedelmeskedni támadóinak, és hagyta, hogy zsebéből kivegyék a pénzét és a mobilját. Ezután a tá­madók felugrottak a megállóba éppen megérkező piros 7-es autó­buszra. A kifosztott diák rendőrsé­gi feljelentést tett, és pontos sze­mélyleírást adott támadóiról. Ha­sonló eset történt Óbudán, a Bécsi úton is, ahol három ismeretlen tá­madt rá egy középkorú férfira. Az éppen munkából hazafelé tartó já­rókelőt hátizsákjánál fogva a föld­re rántották, majd erőszakkal el­vették tőle mobiltelefonját és a pénztárcáját. A helyszínre érkező rendőrjárőrök a személyleírás alapján rövid időn belül elfogták a környéken a három támadót. A későbbi tanúkihallgatások során a sértett elmondta, hogy először csak cigarettát kértek tőle, majd pénzt. Miután nem adott nekik semmit, és tovább akart menni, rátámadtak hátulról. EUROPRESS NÉGYES KARAMBOL. Vasárnap a 41. számú főút beregsurányi szakaszán az eddigi adatok szerint egy 55 éves rohodi férfi által vezetett Citroen haszongépjármű frontálisan ütközött egy az ukrán határ felől érkező, ukrán rendszámú VW Passattal, majd további két jármű csapódott az autóknak. A Citroen vezetője a helyszínen életét vesztette, az ukrán sofőrt súlyos sérülésekkel a mátészalkai kórházba szállították. FOTÓ: TAIPUS ATTILA Elfogták a vírus terjesztőjét Bréma Elfogta a rendőrség azt a ti­zennyolc éves német fiatal­embert, aki számítógépek millióit fertőzte meg az úgy­nevezett Sasser vírussal. A brémai diák beismerte tettét. A fiatalembert a rendőrség ké­sőbbi közlése szerint még pénte­ken vették őrizetbe, s szüleinek waffenseni lakásán bőségesen ta­láltak bizonyítékokat. A Der Spiegel című hamburgi hetilap értesülése szerint a fiatalembert a Netsky.ac vírus elterjesztésével is gyanúsítják. A nyomozásban az FBI és a C1A is részt vett. A diákot kihallgatása után elengedték. A Sasser az idei év harmadik globális támadása a számító­gépek ellen. Nem e-mailben ter­jed, nem semmisít meg adatbázi­sokat, mivel azonban állandóan leállítja vagy lassítja a gép műkö­dését, emberek millióinak mun­káját lehetetleníti el, s komoly gazdasági károkat okoz. Egyedül Németországban bankok, légi­közlekedési vállalatok százainak munkája bénult meg. Christoph Fischer karlsruhei ví­russzakértő szerint a Sasser azért terjedhetett el, mert a munka­helyükről igen sokan hazaviszik laptopjukat, s aztán a vállalati számítógépes tűzfalat megkerül­ve behurcolják a vírust a munka­helyre. Szombat este a Microsoft bejelentette, hogy jutalmat fizet azoknak, akik segítettek a vírus német előállítójának nyomára bukkanni. Brad Smith, az ameri­kai szoftvercég alelnöke kijelen­tette: a 250 ezer dolláros pénz­jutalmat csak azután kapja meg az érintett 3-4 személy, ha jogerős bírósági ítélet született a 18 éves német fiatalember ellen. mti i á

Next

/
Thumbnails
Contents