Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-07 / 106. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Május 7., péntek TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Tömegverekedés A Kispest-Határ úti villamos- megállóban várakozó Honvédszurkolókra támadt egy 30-40 fős ferencvárosi szurkolócsoport szerdán este a késői órákban Budapesten. Dulakodás, verekedés alakult ki közöttük. A rendőrség a verekedő csoportokat feloszlatta. Négy személy ellen indult eljárás, europress A szomszéd fűje Súlyos testi sértés miatt folytat eljárást a Nyírbátori Rendőr- kapitányság. Kedd délelőtt Nyírlugos határában egy helybeli férfi szóváltást követően vasvillával megszúrt egy másikat. A nyomozás jelenlegi állása szerint a vita azon alakult ki, hogy a sértett kinek a földjén kaszálta a füvet, europress Késsel kedveskedett Súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt állítottak elő a járőrök egy szombathelyi nőt. Azzal gyanúsítják, hogy lakásán ittas állapotban veszekedést követően bordatájékon szúrta élettársát, majd kizárta a lakásból, europress Elsodorta az autó Tegnap délután Répcelak belterületén egy kislány kerékpárját tolva gyalogosan akart átkelni a gyalogátkelőhelyen, amikor egy érkező MAN pótkocsis tehergépkocsi elsodorta. A kislány súlyosan megsérült, europress Sorsjegy és cigaretta A kecskeméti rendőrök keresik azt az ismeretlen tettest, aki szerda hajnalban Tiszakécske- Kerekdombon behatolt egy üzletbe, és onnan cigarettát, öngyújtót, szerencsesorsjegyet tulajdonított el 400 000 forint értékben, europress Elvitték a kábelt A kecskeméti rendőrkapitányság nyomoz az után az ismeretlen tettes után, aki május 5-én hajnalban Lajosmizse-Mizsén egy tanya előtt lévő elektromos légvezetékből 480 métert tulajdonított el. Az anyagi kár 150 000 forint, europress Betörő bilincsben A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban a környéken több betörést is elkövetett, s ezzel 1 millió forintos kárt okozott. EUROPRESS Felrobbant a lőszer Lőszerraktárak robbantak fel Ukrajna délkeleti részén, több falut kitelepítettek. A Melitopol városánál bekövetkezett robbanássorozat miatt tpbb napig tombolhat a tűz. Áldozatokról nem érkezett hír. europress Nem úszta meg Zalaegerszegen a balesetet követően szinte azonnal elfogták a helyi rendőrök azt a 60 éves autóvezetőt, aki tegnap reggel elütött egy 72 éves gyalogost. A baleset után azonban nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, europress Pöttyök Hamis repülőtéri bélyegzővel az útlevelében akart belépni hazánkba egy bolgár állampolgár szerdán a röszkei határátkelőnél. A bélyegzőn az uniós csillagok helyett pöttyök voltak. EUROPRESS Ki ad neki jogsit? Figyelmetlen előzéssel kény- szerített kitérésre egy tanuló- vezető teherautós egy személyautót szerdán délután Székes- fehérváron. A vétlen autó emiatt karambolozott egy szemből jövő járművel, s a sofőré súlyosan megsérült, europress KIÖMLÖTT AZ OLAJ. Transzformátok estek az Árpád hídra tegnap délelőtt; amely miatt jelentős torlódás alakult ki az átkelő környékén. A négy, egyenként 2,5 tonnás szerkezetből csaknem 200-300 liternyi hűtőfolyadék ömlött a híd Pest felé tartó oldalán az úttestre, egy kisebb mennyiség az olajszármazékból a Dunába folyt. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy 4-5 liternyi olajnál több jusson a folyóba. FOTÓ: EUROPRESS Holtan kerültek elő az eltűntek Az idős asszony és fia alkalmi ismerősük szűnni nem akaró terrorjának hatására előbb túladtak saját házukon, majd a nyugdíjukról is lemondtak. Végül az életüket is elvették. JÁSZÁROKSZÁLLÁS - SZOLNOK Több emberen elkövetett -emberölés megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőc-főkapi- tányság nyomozói a napokban a 24 éves V. Tamás atkári és a 28 éves B. Viola gyöngyösi lakost. A rendőrség feltételezése szerint ők voltak, akik anyagi haszonszerzés érdekében végeztek egy 75 éves asszonnyal és annak 50 éves fiával, majd a holttesteket a Mátrában elásták. Az eredetileg eltűnés miatt kezdeményezett rendőrségi ügy részleteiről a fő- kapitányság bűnügyi igazgatója, Molnár András ezredes tartott sajtótájékoztatót Szolnokon. Az idős asszony és fia eltűnését még az év elején jelentették be a hozzátartozók a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. Annyit már tudtak akkor is, hogy a keresett emberek gyöngyösi házukat eladták, és elköltöztek a szomszédos megyébe, Jászárokszál- lásra, ahol egy szűkös albérletben húzták meg magukat a kéretlenül melléjük szegődő V. Tamás társaságában. Az eltűnés miatt előbb a jászberényi, majd a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kezdtek el dolgozni. Egy sor olyan körülményt tártak fel, amely egyre inkább alátámasztotta a gyanút, hogy a férfi és édesanyja bűncselekmény áldozatává vált. Felettébb különös volt például az, hogy a súlyos cukor- betegségben szenvedő asszony hónapokon át nem vette meg a létszükségletet jelentő inzulint, sőt az albérletükben tartott rendőrségi szemle során vérszennyeződéseket is találtak. Mivel az eltűntekkel leginkább V. Tamás és annak ismerőse, B. Viola volt ösz- szefüggésbe hozható, ezért őket hallgatták ki a nyomozók. Többszöri próbálkozást követően végül a nő tett beismerő vallomást. Elmondta: a két embert megölték, a holttesteket a Mátrában, Atkár, illetve Gyöngyöspata külterületén ásták el a hegyoldalban. A rendőrök a gyanúsítottól kapott útmutatás és a hullakereső kutya segítségével meg is találták az elásott testeket. A nyomozás adatai szerint V. Tamás kényszerítette arra az idős asszonyt, hogy házát eladja, a vételárat pedig ő és társa élték fel. Anya és fia nyugdíját is saját céljaikra fordították. Az ügy vizsgálata még kezdeti stádiumban van, már csak azért is, mert még van két olyan ember, aki V. Tamás környezetéből tűnt el eddig ismeretlen körülmények között. HORVÁTH GYŐZŐ Baseballsapkát húzott a rabló Kirabolták a takarékszövetkezet fiókját a Vas megyei Rábapatyon - tájékoztatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Rábapaty- Egy baseballsapkát viselő férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a takarékfiók alkalmazottait, és pénz átadására kényszerítette őket - mondta el Szalai Ferenc százados. Hozzátette: az ismeretlen tettes a rablást délelőtt 11 óra 30 perc körül követte el. - Az elrabolt pénzről a takarékszövetkezet vezetőinek kérésére a rendőrség egyelőre nem kíván bővebb információt adni. ■ Az idei szövetkezetifiók-rablások Február 19. - Hárommillió forintot rabolt egy álarcos a Komárom-Esztergom megyei Bajóton. Március 19. - Kecskemét-Hetényegyházán (Bács-Kiskun megye) egy férfi, arcát virágcsokorral takarva, a helyi fiókból 100 ezer forintot vitt magával. Április 21. - A Rónasági Takarékszövetkezet páhi fiókjában (Bács-Kiskun megye) fegyvernek látszó tárggyal több százezer forinttal távoztak. Április 26. - Két fegyveres férfi kirabolta a Kever- mes és Vidéke Takarékszövetkezet végegyházi fiókját (Békés megye). Helyreigazítás „A 2004. március 5-én megjelent lapszámban közzétett „Megbízóját csapta be az ügyvéd” című cikk címének tényközlésként történő megfogalmazásával hamis színben, úgy tüntettük fel azt a tényt, hogy az ügyvédet az ügyészség a cselekmény elkövetésével vádolja, mintha az elkövetést jogerős bírósági ítélet már megállapította volna; valótlanul állítottuk továbbá, hogy a megbízó szülők döntöttek úgy, hogy feljelentést tesznek az ügyvéd ellen. Ezzel szemben az újságcikkben hivatkozott vádiratból nem állapítható meg, hogy a megbízó szülők tettek feljelentést az ügyvéd ellen.” Hét kapitányság keresi Tizenegy elfogatóparancs van ellene A szó szoros értelmében hét Borsos Miklós elkövetési módhatárban keresik azt a férfit, szere, hogy hol a saját, hol pedig aki kórházi lopásokra specia- a lopott iratokkal balesetet színlizálta magát. Tizenegy elfogatóparancs van érvényben Borsos Miklós tatabányai lakos ellen. A férfit hét rendőrkapitányság, két bíróság és két börtön is keresi. A Bonyhádi Rendőrkapitányság is kórházi lopás miatt keresi. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 23-án a bonyhádi kórház egyik kórterméből ellopta a betegek készpénzét és személyes iratait. Az iratokkal többször is visszaélt, azokat kórházakban, ideiglenes szálláshelyeken használta fel, ahol ismételten bűncselekményeket követett el. lel, hányingerre és szédülésre panaszkodva veteti fel magát a kórházba, ahol pénzt és újabb iratokat lop.' A 47 éves férfi személyleírása:: 180 cm magas, erős testalkatú, rövid, őszes hajú, kissé kopaszodó. A rendőrség kéri, hogy aki a kép alapján felismeri Borsos Miklóst, vagy vele, illetve a bűncselekményeivel kapcsolatban információkkal tud szolgálni, hívja a Bonyhádi Rendőrkapitányságot a 74/550-950-es telefonszámon, vagy a 107-es, 112-es segélykérő telefonszámok egyikét. _________________Tolnában történt_________________ Mé htol vaj ok Elloptak tíz család méhet tegnap Bátaszék külterületéről, a Bonyhádi út közvetlen szomszédságából. A tettesek valószínűleg teherautón vitték el szerzeményüket. A tulajdonos kéri, hogy ha valaki bármit látott, hallott az üggyel kapcsolatban, értesítse a rendőrséget. Égett az avar, dőlt a fa Tegnap hajnalban Szekszárdon a Volán-bontó környékén mintegy 300 négyzetméteren szemét és avar égett. Délután fél kettő tájban a Tolna és Dombori közötti úton a vihar az úttestre döntött egy fát, amely elzárta mindkét forgalmi sávot. Mire azonban a tűzoltók a helyszínre ér- tek, egy erőgéppel sikerült megszüntetni az útakadályt.____________■ Fejbe lőtte vejéta kocsmában __ Bog ádmindszent Pisztollyal vetett véget egy családi veszekedésnek szerdán este nyolc óra körül egy hatvanegy éves bogádmindszenti férfi. Az attakra a helyi italboltban került sor, ahol az idős ember negyvenkét éves vejével múlatta az időt. Azonban kettejük között veszekedés tört ki, és a szóváltás csaknem tragédiával végződött. Az após előkapott egy flóbert- pisztolyt, és fejbe lőtte lánya férjét. A golyó a sértett szájüregében állapodott meg, nyolc napon belül gyógyuló sebet okozva, mátébalázs Or % IT w„Mj WcíW PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara felvételt hirdet 2004. szeptemberében induló szakirányú továbbképzési szakjaira A felvételhez szükséges előképzettség főiskolai vagy egyetemi oklevél. A képzés által megszerezhető végzettség: a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 99. §-ában foglaltaknak megfelelően adott szakon szerzett szakértőt oklevél. FELNŐTTOKTATÁSI SZAKÉRTŐ (4 FÉLÉV) Képzés célja: Olyan felkészült andragógusok képzése, akik a felnőttképzés ismereteit komoly gyakorlati munkával kiegészítve és minőségorientált gondolkodással rendelkezve képesek vállalati szinten a felnőttképzés megtervezésére és megszervezésére, minőségpolitikájának kialakítására ill. iskolarendszerű felnőttoktatás intézményeinek vezetésére. Tandíj: 79.000 Ft/félév PUBLIC RELATIONS (4 FÉLÉV) Képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a magyarországi vállalatok, cégek és nonprofit szervezetek elvárásainak megfelelő magas szintű elméleti és gyakorlati PR ill. marketing ismeretekkel, képesek piacbefolyásoló PR feladatok elvégzésére és koordinálására, kampányok és rendezvények megszervezésére. Tandíj: 99.000 Ft/félév TURIZMUS (4 FÉLÉV) Képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik a turizmus fejlesztéséhez megalapozott elméiéi ismeretekkel rendelkeznek. Ismerik a turisztikai termék és a piac speciális jellemzőit, valamint a vállalatok és a térségi non-profit szervezetek számára ebből adódó menedzsment és marketing feladatokat, tisztában vannak a turizmus gazdasági, társadalmi és természeti környezetre irányuló hatásaival, és ismereteiket a gyakorlatban is képesek alkalmazni. Szakirányok: egészségturizmus, örökség menedzser és borturizmus szaktanácsadó Tandíj: 98.000 Ft/félév, a szakirány tandíja az alaptandíjon felül 40.000 Fl/félév (2 félév) EURÓPAI UNIÓ (3 FÉLÉV, SZAKIRÁNY ELVÉGZÉSE ESETÉN 4 FÉLÉV) Képzés célja: Olyan szakspecialisták képzése, akik a nemzetközi gazdasági élet területén dolgoznak, vagy a végzés után a magyar közigazgatásban, illetve vállalati szférában, vagy a brüsszeli Európai Unió központ igazgatóságainál kívánnak dolgozni. Szakirányok: térségfejlesztési, foglalkoztatás- és szociálpolitika Tandíj.: 98.000 Ft/félév, a szakirány tandíja az alaptandíjon felül 40.000 Ft/félév ( I félév) BALKÁN TANULMÁNYOK (4 FéLéV) Képzés célja: Olyan multidiszdplináris tudással rendelkező szakemberek képzése, akik széles körű történeti, politológiai, nemzetközi gazdasági és jogi, biztonságpolitikai, területfejlesztési, interkulturális elméleti ismeretekkel rendelkeznek, széleskörűnyelvtudással ,Ia.odíj:120.000 Ft/félév Jelentkezési határidő: 2004, május 28. Jelentkezési lapok igénylése és bővebb információ: ..Fglnőttdktitási szakéiig". „Public ..Relations*....-Ifjúságűgyi szakértő". ..M Svelőrléslqitatási szakértő" és ..Rendezvényszervező és menedzser” Bottka Annamária, tel.: 72/251-444/2080 m., illetve a jelentkezési lap letölthető a htlp: .gaia.jple.hu felvetr'llzrik.’fe'veuil.htnil című honlapról és elküldhető a bottká<5)human.pie.hu e-mail r ímre A jelentkezés regisztrációs díja 25.000 Ft. mely Csekken űzethető be. Csekket a beküldött jelentkezési lap alapján postai úton küldünk. A regjszMÓÓ (líjiLA/UlalsöSzemeszler befizetésébebeszÁmJüutc „Turizmus ,. ...Európai Unió. es „Balkán tanulmányok.;: szakirányú képzések eseteben a regisztrációs dSä.OQfl Ft. ami Déri! számít bele a költségtérítés összegébe, frdt'kló'dni lehet: 72/501 -5C>7. i _____ ___ ___________________ ka mattal nyerjen utat az Olimpiára! rekord kamat egyszerű, kockázatmentes rövid futamidő Bonyhád, Szabadság tér 1. Dombóvár, Szabadság út 21. Dunaföldvár, Béke tér 13. ftks, Dózsa Gy. út 62. Szekszárd, Széchenyi u. 18-20. Tamási, Szabadság u 60-6 2 lekötött betétek