Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-22 / 119. szám
2004. Május 22., szombat HÁZ A I T Ü K Ö R 3. OLDAL Megérett az idő az új alkotmányra Aláírásgyűjtésbe kezdett a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület (HÓM) egy új alkotmány megalkotásáért. Gyenesei István, a szervezet elnöke szerint az 1949-ben született alkotmány elavult, agyonmódosított tákolmány, az akkori szocialista rendszer eszmerendszere nem alkalmazható a mai viszonyokra. Budapest- Mivel e kérdésben népszavazást nem lehet kiírni, ezért a népi kezdeményezéssel élünk - mondta az Europressnek Gyenesei István. Három hónap alatt 50 ezer aláírást akarnak gyűjteni, és ha azt az Országos Választási Bizottság hitelesnek találja, akkor az Ország- gyűlés köteles napirendre tűzni. Gyenesei szerint a kezdeményezésnek jó visszhangja volt, a parlamenti pártok közül az MSZP és az MDF részt is vett az általuk szervezett vitán. Mindkét párt támogatta a kezdeményezést, és azzal is egyetértett, hogy főként nem a politikai pártoknak, hanem a szakembereknek kell lerakni az új alkotmány alapjait. Hozzátette: az alkotmány módosítása nem feltétlenül a politikai elit érdeke, hiszen minél bizonytalanabb jogi alapokon áll egy rendszer, lazábbak a szabályok, annál nagyobb az aktuális hatalom mozgástere. Az egyesület több ok miatt is elavultnak tartja az alkotmányt: szerintük a mai szöveg sem Európában, sem Magyarországon nem vált ki tiszteletet, pedig sok uniós országban a himnusszal és a címerrel együtt emlegetik. Az államszocializmus idején született szöveg egy centralista hatalom dokumentuma volt, amelynek számos pontja és a szelleme már nem alkalmazható a demokráciában. A bírósági ítéletek zöme nem tud hivatkozni az alkotmányra, hiszen abban nincsenek az ügyre vonatkozó kitételek. A HÓM szerint a dokumentum nem biztosítja az alkotmányos alapjogok garanciáit, nem szankcionálja ezek hiányát. Ha például egy faluban egy héten csak egyszer rendel az orvos, a helybeli nem tud hova fordulni. Gyenesei úgy látja: a Házszabályt mindig a kormányzó pártok alakítják, hiszen az alkotmány nem ad ehhez keretet. Káosz az önkormányzati rendszer és államrendszer viszonya is, mert a szabályozás még a tanács- rendszerre készült. A régiók bevezetése is nehézségekbe ütközik, hiszen az alkotmány megye- rendszer alapjait fekteti le. Halmai Gábor alkotmány- jogász: - Bár jó lenne egy új alkotmány, nem látok arra esélyt, hogy kompromisszum szülessen a pártok között ebben a kérdésben. Ez ugyanis kétharmados támogatottságot igényel a parlament részéről, ezt pedig még akkor sem sikerült biztosítani, amikor a kormányoldalnak volt ekkora többsége. A tapasztalatok szerint nemcsak a mostani, hanem a rendszerváltás utáni összes ellenzékre jellemző volt, hogy nem értenek egyet a kormányoldallal. Igaz, rosszul hangzik, hogy 1949- es az alkotmányunk, de ez a tartalmára nem igaz. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke: - Eavetértek a kezdemé- I nyezéssel, más- f fél éve hangozta- [ tóm egy új alkot- j many megalkotá- } sának szüksé- j gességét, és ma- I gam is tettem lé- I péseket ennek í érdekében. Hosszú távon nem tartom szerencsésnek, hogy az Alkotmánybíróság látja el az alkotmány értelmezését. Független szakértőkkel elkészült már az alkotmánykérdésekről egy anyag, erről most az Igazságügyi Minisztériumban folyik egy műhelymunka. A pártok alapvetően egyetértenek az alkotmányozás ötletével, de arra hivatkoznak, hogy most nem olyan a politikai helyzet, Török Gábor politológus: - A kérdés a részletekben rejlik. A baj az, hogy a politikai intézmények nem semleges technikák. Ez azt jelenti, hogy bármilyen változásnak, intézményes átalakításnak lennének haszonélvezői és vesztesei a politikai pártok és szereplők között. Más-más pártnak más-más megoldás vagy átalakítás lenne érdekében, ezért szinte lehetetlen a megegyezés. Az is kérdés, hogy szükség van-e új alkotmányra, hiszen azért a mostani is működik. Kijelenthetjük, hogy belátható időn belül minimális az esély arra, hogy új alkotmány szülessen. Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület Tagjai a közéleti személyek, ön- kormányzati vezetők és képviselők, civil szervezetek vezetői és tagjai, szakemberek. A szervezet 1999 novemberében alakult Bala- tonföldváron. 2002-ben választási szövetséget kötött a Kupa Mihály vezette Centrum Párttal, és a párt jelöltjeinek jó részét a HÓM adta. Az aláírásgyűjtést várhatóan nyár elején kezdik meg, mivel az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdéseket még be kell nyújtaniuk az OVB-nek hitelesítésre. Gyenesei szerint nyár végére sikerül össze- gyűjteniük az 50 ezer aláírást, és a parlament még ebben az évben vitanapot tarthat a kérdésről. A civil szervezet kezdeményezésének célja az, hogy a pártok végre színt valljanak szándékukról. Gyenesei azt szeretné, ha a 2006-os választásokra valameny- n-yi párt programja tartalmazná az új alkotmány megszületésének igényét. FARKAS MELINDA Az alkotmánybírók szerint új alkotmány kell Számomra evidencia, hogy új alkotmányra van szükség - jelentette ki Kilényi Géza jogászprofesszor. A volt alkotmánybíró hangsúlyozta: a hatályos alkotmány már a preambulumában is deklarálja saját ideiglenességét. Meddig akarunk mi az 1949. évi 20-as törvény zászlaja alatt menetelni? - tette fel a kérdést. A professzor szerint radikálisan csökkenteni kellene a kétharmados törvények számát, mert így szinte kor- mányozhatatlan az ország. A kormány képtelen a programját végrehajtani, mert a mindenkori ellenzék ott tart be, ahol tud. Rámutatott arra is, hogy szerinte az alkotmánybírák egycsatornás megválasztási rendszere megbukott. Az alkotmánybírák választása maximális mértékben ki van szolgáltatva a politikának, s ha a politikusok éppen mérsékelten imádják egymást, akkor nincs alkotmánybíró-választás - mondta. Kukorelli István alkotmánybíró szerint tizenöt éves az a kérdés, hogy kell-e az országnak új alkotmány, noha az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmány- módosítással gyakorlatilag új alkotmány lépett hatályba. Pontosabb kérdésfeltétel az, hogy az alkotmánynak milyen irányú változtatására, kiegészítésére és konszolidációjára lenne szükség - fűzte hozzá. Kukorelli egyetértett abban, hogy a magyar kétharmados törvények gazdag listája példátlan Európában. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy minden alkotmánybíróságnak van egyfajta alkotmányfejlesztő szerepe, ami egyáltalán nem jelent bajt. Döntő a képzettség A lakosok öt százaléka hiányt szenved Budapest Csaknem 600 ezer család számára okoz gondot a mindennapi megélhetés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) műhelytanulmányában közzé tett adatok szerint a lakosság öt százaléka Magyar- országon tartósan szegény. A hosszú távú szegénység csökkentését az oktatás és a szakképzés fejlesztésével lehet megvalósítani - hangsúlyozta Spéder Zsolt, a műhelytanulmány egyik szerzője, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetője. A szegénység népesedés szerinti eloszlásában az iskolai végzettség döntő tényező, a tartós szegénység főként a képzetlenséghez kötődik. A nyolc osztályt be nem fejezők egynegyede, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mindössze másfél százaléka tartozik a jövedelmi szegények kategóriájába. A felmérésekből kiderül: Magyarországon a szegények jelentős része csak átmenetileg él szegénységben, de a lakosság csaknem egynegyede öt év leforgása alatt legalább egyszer megtapasztalja a nélkülözést. A lakosság 5 százaléka tartósan hiányt szenved a mindennapi élet legalapvetőbb anyagi-háztartási feltételeiben. NAGY VAJDA ZSUZSA Viharjelzés a Tisza-tavon Drága az állomás és az előrejelzés Eger A belügyminisztériumi rendelet mindössze két hazai állóvíz esetében - Balaton, Velencei-tó - írja elő a kötelező viharjelző szolgálatot. Az ország második legnagyobb vízfelülete, a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó már nem csupán horgászparadicsom, kikötői zsúfoltak motorcsónakokkal, s a déli és az északi oldalon (Abádszalóki- és Sarudi-öböl) is megjelentek a vitorlások. Sok szörföző és jetski-rajongó is remek terepet talál itt. A negyedszázados mesterséges tó élénk forgalma elodázhatatlanná teszi a csónakban ülők, motorosok, vitorlázók figyelmeztetését. Legutóbb Poroszlónál sodort el a vihar egy csónakot, két személyt a vízi rendőrök mentettek ki. A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács ezért napirendjére tűzte a probléma megoldását. Felkérésükre a Rádiós Segélykérő és Infokommunikációs Országos Egyesület elnöke, Dobai Sándor vezetésével bejárást tartottak. Mint megállapították: viharjelző állomásként Abád- szalók, Poroszló, Sarud és Tiszavalk jöhet szóba. Egy új állomás - a Balatonnál - 10 millió forintba kerül. Működtetéséhez diszpécser- központra van szükség, az Országos Meteorológiai Szolgálattól pedig meg kell rendelni az előrejelzést. A régiós tanács pályázni kíván a rendszer kiépítésének támogatására. BUDAVÁRI SÁNDOR Nincs megállapodás Budapest E-szavazás Budapest A kollégiumi díjak megemelésének elhalasztását javasolta az oktatási tárca a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája képviselőinek. 2005. január egybeesik a kollégiumi, és a lakhatási normatíva 3 ezer forintos emelésével. A HÖOK elismerte a tárca erőfeszítéseit, ám a választmányi ülés elutasította a javaslatot. A jövő héten újabb tárgyalások várhatók, amelyekbe a HÖOK bevonná a Pénzügyminisztériumot iS. EUROPRESS Az SZDSZ módosító javaslatot nyújt be a választási eljárásról szóló törvényhez, hogy az országgyűlési választások és a népszavazások mellett a következő európai parlamenti választáson is lehessen a külképviseleteken elektronikusan szavazni. A Fidesz is bejelentette: a többi parlamenti párthoz hasonlóan ők sem küldenek delegáltakat az európai parlamenti választás külképviseleti szavazatszámláló bizottságaiba. EUROPRESS Baloldali a kormány Budapest Baloldalinak és elkötelezett szociáldemokratának minősítette kormányát Medgyessy Péter miniszterelnök az MSZP munkástagozatának ülésén. Kijelentette: a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elsősorban a szegények felzárkózásával képzeli el. Medgyessy Péter bírálta Orbán Viktort, a Fidesz „jó svádájú és vitathatatlanul jó beszédű” elnökét, amiért csak a sajátjai között szólal meg, a parlamentben nem. mti Szántódot avattak Révfülöpön Révfülöp Szántód névre keresztelték és forgalomba állították Révfülöpön a Balatoni Hajózási Rt. legújabb hajóját. Horváth Gyula vezérigazgató azt mondta: amióta a kikötővel rendelkező önkormányzatok többségi tulajdonába került a cég, felgyorsult a fejlődés. A 22 balatoni hajókikötő között 26 személyhajó és 4 komp közlekedik. Átlagéletkoruk negyven évnél is magasabb, ezért a Balatoni Hajózási Rt. mégkezdte a flotilla kicserélését. A harmadik új hajót Ukrajnában vásárolták, s a Dnyeper, a Fekete-tenger és a Duna vizén kormányozták Dunaújvárosig. Onnan közúton szállították a Balatonra. A hajó Tol- nanémediben belecsúszott egy vegyesboltba. A tegnapi hajóavatásra hét vendég érkezett Tol- nanémediből is. Karabinszky Gyula szántódi polgármester azt mondta: - Szántód a köztudatban Somogy megye északi kapuja, az ország Kalandos úton került vízre egyik legfontosabb révátkelője. Az önkormányzat információnk szerint 2 millió forintot fizetett, hogy a nevét viselje a hajó. A Balatoni Hajózási Rt. a Szántód motoros felújítására együttesen több mint 90 millió forintot költött. Az új hajó a menetrend szerinti forgalomban Balatonföldvár és Tihany között közlekedik. FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/MÁRTON LÁSZLÓ A hajóavatás alkalmával együttműködési szerződést kötött a Balaton Fejlesztési Tanács, a Balatoni Szövetség és a regionális idegenforgalmi bizottság. Kolber István, Bóka István és Rosta Sándor a Balatonról szóló egységes és hiteles tájékoztatásban való együttműködést szentesítette aláírásával. CZENE ATTILA Hírek Németh elégedett Németh Imre agrárminiszter szerint a Medgyessy-kormány az elmúlt két évben az agrári- umban megvalósította azokat a stratégiai célokat, amelyeket maga elé tűzött, europress Csökkentett méret Elodázhatatlan, hogy az államháztartás méretét korlátozzuk, és halaszthatatlan a szolgáltatások színvonalának javítása - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter Budapesten, mti Hálós ágyak Nem lehet büntetésként, megszégyenítésként hálós ágyakat használni a szociális otthonokban és a pszichiátrián - mondta Tóth Judit, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője. EUROPRESS A lényeg A kormány nem gördít akadályt a Munkáspárt kórház-privatizációs népszavazási kezdeménye-, zése elé - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Nem a privatizáció a lényeg, hanem az egészségügy jobbá tétele - hangoztatta a kormányfő, mti Átgondolatlanul Nem támogatja a Magyar Gyógyszerész Kamara a hatóanyagú gyógyszerfelírást - mondta Hávelné Szatmári Katalin, a szervezet elnöke, mert a hatóanyag-felírás szakmailag átgondolatlan, mti Díjazott Kontroll Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat az 57. cannes-i filmfesztiválon. EUROPRESS ■