Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-12 / 110. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Május 12., szerda Laposabb inflációs pálya Az áremelkedés 45 százalékát az áfa és jövedéki adó emelése okozta Budapest Az újabb kedvező inflációs adat után egységes a piac ál­láspontja abban, hogy az éves drágulás mértékének csúcsa 7-7,5 százalék között lehet, év végére pedig 6 százalék körü­li szintre szelídül a pénzrom­lás mértéke. Az adóemelések hatását kiküszöbölő mutató szerint áprilisban a tavaly őszinek megfelelő volt az ár­színvonal-emelkedés üteme. A várakozásoknál némileg ki­sebb, 6,9 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás ápri­lisban. A márciusi 6,7 százalék után a piac 7,1 százalékos ár­indexre számított. A vártnál ki­sebb infláció az élelmiszerár­emelkedés kifulladásának követ­kezménye, de jótékonyan hatott a gyógyszerek körében bekövetke­ző 12 százalékos áresés is. Meg­jelent viszont az árstatisztikában a dohánytermékek adóváltozásá­nak első hatása. Az elmúlt három hónapban a fogyasztói árindex összességében rendre kellemes meglepetést kel­tett, aminek következtében ma már egyértelműen laposabb inflá­ciós pályára számítanak a szak­értők, mint korábban. A tavasz végére, nyár elejére ma már nem 8, csupán 7-7,5 százalékos szintű éves drágulást valószínűsít a piac. Az év végi előrejelzések módosí­tásakor óvatosabbak az elemzők, január óta mintegy 0,3 százalék- ponttal mérséklődött a decemberi prognózisok konszenzusa, így je­lenleg 6 százalékra várják a muta­tót. Az egyik legnagyobb kocká­zatot a világpiaci árakkal pár­huzamosan emelkedő üzem- anyagárak jelentik. Államháztartási hiány (2003. a GDP százalékában) Az év első harmadában lezajló inflációs folyamatok természeté­ről most finomabb képet látha­tunk, mert a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az áfa- és jöve- dékiadó-emelés hatását. Eszerint a január-áprilisi időszakban meg­valósult áremeléseket 45 száza­lékban magyarázzák ezek a kor­mányzati intézkedések, és enélkül tavasszal 4,7 százalékos lenne az infláció. Ez egyébként megfelel a tavaly őszi árnöveke­dési mértéknek, vagyis - eltekint­ve a téli megugrástól - az említett lépések nélkül nem nőtt volna az infláció. Az adóhatás azért is ér­dekes kérdés, mert így az év vége felé már nagy biztonsággal meg lehet becsülni, hogy milyen inflá­ciós pályára térhet vissza a gazda­ság, amikor a bázisból kiesnek a 2003. év eleji intézkedések. ■ Forrás: Európai Bizottság, OECD OECD: fiskális fegyelem kell Az idén és jövőre csaknem minden fejlett országban a korábban elő- rejelzettnél gyorsabb növekedésre lehet számítani, ez alól az euró- zóna jelenti az egyetlen kivételt - olvasható a Gazdasági Együtt­működési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap megjelent féléves jelentésében. Hazánkkal együtt Lengyel-, Csehország és Szlovákia számára a legfőbb veszélyforrást továbbra is a fiskális kiadások jelen­tik, a magas államháztartási deficitek lassíthatják a gazdasági növe­kedést. Magyarországnak javítania kell a költségvetési folyamatokon, és erősebb elkötelezettséget kell mutatnia a fenntartható kiadás- csökkentés terén - különösen a 2006-os választási évben -, hogy elkerülje a tervezett államháztartási deficit tavalyihoz hasonló „felül- lövését” és az eurózóna-tagság újbóli elhalasztását - tanácsolja az OECD. A nemzetközi szervezet megjegyzi, a közös pénz átvételének dátumát 2009-re vagy 2010-re halasztja a kabinet, amiben részint szerepet játszik a tavalyi 5,9 százalékos, a hivatalos prognózist messze meghaladó deficit. (A kormány holnap hozza nyilvánosságra a pontos dátumot.) A párizsi székhelyű intézmény szerint a magyar fiskális célszámok nagyratörőek, és ha a kiadásmérséklést nem tá­masztják alá költségvetési reformokkal, újra teljesithetetlennek bizo­nyulnak majd. Agrárliberalizáció: „hiszem, ha látom” Brüsszel Hisszük, ha látjuk - ez a legjel­lemzőbb reakció arra az európai uniós javaslatra, amely az agrár­export-támogatások kölcsönös leépítése révén kívánná újra­éleszteni a tavaly szeptember­ben megfeneklett WTO-tár- gyalásokat. A Pascal Lamy ke­reskedelmi biztos által közzétett elképzelés szerint Brüsszel megszüntetné az évente mint­egy 3 milliárd eurót kitevő exportszubvenciókat, amennyi­ben kereskedelmi partnerei is megszüntetik hasonló hatású tá­mogatási formáikat. A soros EU-elnök ír-, valamint Svédország azonnal támogatásá­ról biztosította a tervet, ugyanak­kor a legfontosabb agrártermelő, Franciaország azzal vádolta meg Brüsszelt, hogy túllépi a WTO- tárgyalásokra kapott mandátu­mát. Hervé Gaimard agrármi­niszter szerint veszélyes a javas­lat, hiszen anélkül ajánl rugal­masságot, hogy a többi partner­től ilyen jelzés érkezett volna. Az Egyesült Államok üdvö­zölte az EU ajánlatát. Robert Zoellick kereskedelmi főmeg­bízott az AFP szerint ígéretet tett arra, hogy megszüntetik a szub­vencióként működő exporthite­leket, és biztosítják, hogy az élelmiszersegélyek ne zavarják a nemzetközi agrárkereskedel­met. Ausztrália és Új-Zéland is kedvezően fogadta a javaslatot. Az egyeztetésre mindeneset­re már holnap és holnapután, a WTO 30 tagországának párizsi miniszteri tanácskozásán mód nyílik. A javaslat, megfigyelők szerint, az utolsó esély arra, hogy a kitűzött júliusi határidő­re tető alá hozzák a dohai tár­gyalási forduló céljául kitűzött, a fejlődő országokat támogatni hivatott kereskedelmi liberalizá­ciós megállapodást. ■ Modern köztársaságot építünk MINDANNYIAN A SIKERRE VÁLLALKOZUNK A2 Európa Terv egyik célja a magyar mezőgazdaság uniós vei érhető el. Ehhez nyújt támogatást a közel 105 milliárd versenyképességének megteremtése, mely hatékony, kor- forintnyi hazai és uniós forrás, melyből több ezer mező­szerű termeléssel, a fiatal gazdálkodók segítésével, az gazdasági beruházás valósítható meg. A részletekről infrastruktúra fejlesztésével és a szakismeretek bővítésé- a www.europaterv.hu honlapon tájékozódhat. www.europaterv.hu TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK Bili MM A A Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár ■ *P 10538 248,4424 yr 254,48 yr 215,28 1,182 0.24% 0.8030 prot-1,73 Ft-1,07 FI-0.28 cem FTSE-100 (London) 4458,88 pont (-1,27) Xetra DAX (Frankfurt) 3849,84 pont (1,72) CAC-40 (Párizs) 3686,41 pont (1,49) Arany (1 uncia) 375,38 USB (-0,90) Brent (1 hordó) 36,98 USB (0,88) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. július 34100 45 500 38 050 37 700 2004. november 27 900 32 020 28 300 28200 2004. december 28 000 32 000 28 610 28 400 2005. március 29 500 32 930 29700 29 500 TAKARMAYNBUZA 2004. augusztus 24 000 32 200 25400 25400 2004. szeptember 29600 32430 26100 26100 2004. december 29100 30 000 27 300 27 300 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 27 000 29 600 25 000 25000 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48 000 62 800 60 000 60 000 BÚZA 2004. augusztus 26500 34100 27 000 26 600 Forrás: Budapesti Árutőzsde VERSENYBEN AZ AUDI A befektetők szempontjából kedvező­nek tartja a jelenlegi magyarországi gaz­dasági környezetet az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezetésének egy hónapja kinevezett új elnöke. Thomas Faust­mann úgy vélekedik: mindez jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a győri válla­lat nyerhessen a tervezett szerszámgyár létesítéséért az Audi-konszernen belül folyó versenyben. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM VÁLLALATOK ÉS PIACOK FELFÜGGESZTETT PÁLYÁZAT Forráshiány miatt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium át­menetileg felfüggesztette a la­kossági energiamegtakarítás tá­mogatására meghirdetett pályá­zatot. A 700 milliós keretére már ezt megelőzően 3660 beadvány érkezett 1,2 milliárdos össz- igénnyel. Várhatóan ezek közül forráshiány miatt nem utasíta­nak el pályázatot. FEJLESZTÉSEK A TISZA-TÓNÁL Ebben az évben 100 millió fo­rinttal támogatja a Magyar Terü­let- és Regionális Fejlesztési Hi­vatal (MTRFH) a Tisza-tó kör­nyékének turisztikai célú fej­lesztését. A támogatások legna­gyobb részének - 81 millió forint - felhasználását a Tisza-tó térsé­gi fejlesztési tanács koordinálja. A területfejlesztési hivatal célja a központi fejlesztési források decentralizálása, hogy a dönté­sek minél nagyobb arányban helyben szülessenek. OLASZORSZÁG HALADÉKOT KAPOTT Olaszország kéthavi haladékot kapott az EU-tól egy hitelt érdemlő fiskális egyensúlyjaví­tó program bemutatására, en­nek hiányában az Európai Bi­zottság júliusban kiküldi a fi­gyelmeztető levelet! A kapott haladék ahhoz elég, hogy a kö­zelgő európai parlamenti és olasz helyhatósági választáso­kon a Berlusconi-kormány szá­mára ne jelentsen külön teher­tételt a brüsszeli megrovás, vagy egy ennek elhárításához szükséges megszorító csomag bejelentése - jelenti a Bloomberg. SUZUKI: PRÓBAGYÁRTÁS NOVEMBERBEN A korábbi tervekkel ellentét­ben nemcsak Magyarországon és Japánban, hanem Indiában és Kínában is gyártják jövőre az új Suzukit. A prototípus nyárra készül el, s a próba- gyártás novemberben ke'zdőd- het Esztergomban. IRAK ISMÉT CSAK FÉLGŐZZEL EXPORTÁL Az OPEC június 3-i ülése előtt megszülethet az informális megállapodás a tagországi olajtermelés kvótáinak emelé­séről a májusi energiafórumon - közölték lapunkkal az olaj­kartell bécsi titkárságán. A szaúdi miniszter termelés­növelési javaslatára az olajár kedden tovább esett. NYUGATRA TARTÓ REKLÁMCÉGEK Neves reklám- és kreatív ügy­nökségek terjeszkedése vár­ható az uniós csatlakozást kö­vetően Kelet-Európábán. Köz­ben a telített hazai piac több képviselője készül rátermett­ségét nyugaton is bizonyítani. Francia és osztrák BTL-ügy- nökségek expanziójára lehet számítani a hazai reklám­piacon. Magyarország és a ré­gió országainak európai uniós csatlakozását követően több érdeklődő is akad - értesült a Világgazdaság. Szándékukat jelzi, hogy már felvették a kap­csolatot a Magyar Reklám- szövetséggel. Hargitai Lilla, az MRSZ főtitkára lapunknak el­mondta: az érdeklődő BTL- ügynökségek, akik egyelőre nevük elhallgatást kérték, megkezdték a piac feltérképe­zését. www.vg.hu * * Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP •4 t

Next

/
Thumbnails
Contents