Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-12 / 110. szám

2004. Május 12., Szerda 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Belvizek a Kapos mentén Gazdák, önkormányzatok gondja Dombóvár -Kaposszekcsö Az elmúlt évek nagy esőzései nyomán többször is kilépett medréből a Kapos. Az árvizek és a sok csapadék miatt a fo­lyó vízgyűjtő medencéjében nagy területek váltak idősza­kosan vizenyőssé. A belvíz gondot jelent Kaposfőtől Pin­cehelyig a folyó mellett fekvő települések önkormányzatai­nak és gazdálkodóinak egy­aránt. Tegnap a kaposszekcsői Liget la­kótelepen található Kapos Inno­vációs Transzfer Központban vízügyi szakemberek, a földhiva­tal illetékesei, valamint a sásdi, a dombóvári és a tamási kistérsé­get ez ügyben képviselő küldöt­tek gyűltek össze, hogy az ár- és belvízelvezetés hatékonyságát növelő együttes munkáról ta­nácskozzanak. A közel 325 ezer hektárnyi vízgyűjtőn egyaránt található szántóföld, szőlő, gyümölcsös, és egyéb mezőgazdasági haszno­sítású terület. Ezek közül a legér­tékesebb földek éppen a dombó­vári, dalmandi és naki térségben fekszenek. Emellett a dombóvári térség­ben régészeti lelőhelyek is talál­hatóak. Ezért a város azt az állás­pontot képviseli, amely szerint ezen területeken az eredetihez hasonló állapotokat kellene visz- szaállítani. Mindenesetre a tanácskozás során a résztvevők csupán elvi ál­láspontot alakítottak ki arról, hogy az ügyet valamely érintett kistérségnek kell gazdaként fel­vállalnia. ______________________________________(HAGY) Megkérdeztük olvasóinkat Hova utazna? Pálmafák, tenger, meg a bilibe lógó kéz esete. Sokan csak ál­modnak az egzotikus országokról, más szinte hivatalból jár oda, és van, akinek Dombon a nyaralás csúcsa. Arra voltunk kíváncsiak, Önök hova utaznának el a legszívesebben. Oberritter Mónika, Báta: - Korfura. Képeket és videofilmét már lát­tam róla, mivel az egyik ismerősöm már járt ott. Tetszett a. táj, a ten­ger, nekem nagyon bejönne egy ilyen út. De Spanyolországgal vagy Törökországgal is kiegyeznék. Szűcs Józsefné, Bátaszék: - Először Magyarországot kellene job­ban megismerni. Sok helyen nem is jártam még, például Hajdúszo­boszlón sem. De szívesen elmennék Kecskemétre vagy Sopronba is. Herbst András, Báta: - Svájcba. Ugyanis nem voltam még igazán hegyközeiben. Mászni persze nem szívesen másznám meg egyiket sem, de szívesen nézném. B. Tóth Józsefné, Báta: - A lényeg az, hogy süssön a nap, és jó me­leg legyen. Az sem fontos, hogy külföldön legyek, bár a tengerpartot szeretem. A lényeg a kert, a meleg, a sok gyümölcs. _____________■ El őző kérdésünk Ön szerint he­lyes-e, hogy jövőre eltörlik a felvételi vizsgákat? Szavazó­ink túlnyomó része ezt nem helyesli, 87 százalékuk szava­zott nemmel. MAI KÉRDÉSÜNK: On szerint jó lenne-e, ha minden külföldi haderő kivonulna Irakból? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 A politikus, a történész és az értékvédő A Települési és Értékvédelmi Kollégium tanácskozása Báta Mit tehet a politikus, az építész és a Telepü­lési és Értékvédelmi Kollégium tagja egy adott településért? A politikus például meg­hallgathatja, és elfogadhatja azokat a javas­latokat, amelyeket a civil szervezetek és a szakemberek tesznek. Ez szerencsére egyre inkább így van, köszönhetően a kollégium tagjainak, akik „szelíd ag­resszivitásukkal” az elmúlt években addig duruzsoltak a képviselők fülébe, amíg azok meg nem hallgatták őket. így volt ez Pécsvá- radon is, ahol Gálos Orso­lyáéinak sikerült megmen­teniük egy lebontásra ítélt, százötven éves, klasszicista patikaépületet. A helytörté­nész elmondta, hogy nem­csak műemlékekért küzde­nek ilyen elszántan, hanem a természeti értékekért is, például a mostanában oly sokat emlegetett Zengöért, ahova végül is (eddig) nem telepítettek lokátort. Gálos dr. Szabó Tünde Megőrzésre érdemes - régi présház a tanácskozás helyszínén, Bátán Orsolya szerint a somogyi, tolnai és baranyai értékvé­dők között na­gyon is élő a kap­csolat, hiszen sok pécsváradi refor­mátus választott magának bátai re­formátus házas­társat, így ezt a nexust akár roko­ninak is nevezhetnénk. A tegnapi bátai kol­légiumi megbeszélésen természetesen jelen voltak a somogyiak képviselői is. Lőrinczné dr. Szabó Tünde hosszú évekig volt megyei főépítész, és a legtöbbet úgy tudott segíteni már évekkel ezelőtt is, hogy ideje nagy ré­szét nem az irodában, hanem a körülbelül kétszázötven somogyi településen kutatva töltötte. Mindez nem volt hiábavaló, hiszen a megye két „Európa Nostra”, valamint egy „Harry Ford” díjat is besöpört. Viliminé dr. Kápolnás Mária, a Bátáért egyesület elnöke és a kollégium tagja azon­ban arra hívta fel a figyelmet, hogy most már nem elég a magyar politikusokat meg­nyerni, de az Európai Unió szabályait is ki FOTÓ: BAKÓ kell ismerni. Gondot okoz, hogy igen kemé­nyek a pályázati feltételek. Nem elég az ön­erő, hanem a pályázati ösz- szeg százötven százalékát érő biztosítékot kell adni az uniónak, ami például egy tanösvény esetében igen ne­hézkes. Az persze helyénva­ló, hogy a megnyert pénzt arra kell fordítani, amire az önkormányzat vagy a civil szervezet kérte, de ezek a nehézségek még szorosabb együttműködést követelnek. Pláne akkor, amikor a Sárköz a világörökség része kíván lenni. b. k. Építészek, történészek, politikusok vettek részt tegnap azon a szakmai fórumon Bátán, melynek témája a települési és táji értékvédelem volt. Mint megtudtuk, az önkormányza­tok egyre inkább képesek együttgondolkodni azokkal az el­kötelezett emberekkel, akik a dél-dunántúli régió, és ezen belül az egyes települések kincseit szeretnék megmenteni a pusztulástól. Egy versenyképes hivatal Önértékelés, ISO-minősítés, elégedettségmérés A dombóvári polgármesteri hivatalban úgy szervezik a munkát, hogy az ügyfél elégedett legyen, a közal­kalmazottak nyugodtan tudjanak dolgozni. A sok és jó munkát el is ismerik. Dombóvár Frellemé dr. Kovács Anna jegyző­vel beszélgettünk a hivatal műkö­déséről. Már tavaly óta van foga­dóóra csütörtökön délutánonként Újdombóváron, még az idén meg akarják teremteni az ügyfélfoga­dás lehetőségét a kertvárosban is. Újdombóvárra okmányirodát ter­veznek. A városházán nem kell az ügyfélnek kóborolnia, vagy az ok­mányirodába megy, vagy pedig az ügyfélszolgálatot keresi fel, ahol a kérelmet leadhatja. Az ügyfélhívó rendszer olyan, mint a bankokban. Kivétel, ahol szemé­lyes kapcsolatra is szük­ség van. Kidolgozzák az úgynevezett rövidített ügyintézési határidőket, hogy ami gyorsan intéz­hető, arra ne kelljen egy hónapot várni, hanem kötelező legyen 2-5 nap alatt befejezni az ügyet. Szeret­nék fokozni az ellenőrzéseket az építési hatóságnál és az adóigaz­gatásban. Javítani ter­vezik a kontrolling te­vékenységet a költség- vetési gazdálkodás te­rén. Hamarosan kiala­kítják a belső levelezési rendszert a hivatalban és az intézmények kö­zött. Mint ismeretes, az okmányirodák illeté­kessége országos, azt szeretnék, ha minél többen őket választa­nák, hiszen az bevételt jelent. Sok ügyfelet fo- Kényelmes gadnak, s azonnal lépnek, ha va­lamilyen szervezési probléma merül fel. Ta­valy az okmányiroda szinte a teljes bevételét megkapta a tárgyi felté­telek javítására. Már folynak a tárgyalások arról, miként lehet majd mérni az ügyfelek elége­dettségét. Az önértékelést már el­végezték, az ISO-minősítés legké­körülmények között sőbb novemberre elkészül. Köz- galmazott Frellerné dr. Kovács igazgatási könyvtár kialakítását is Anna. + tervezik. A nagy munkater­Ügy félfogadás az okmányirodában Hétfőn és kedden 8-16 óráig. heléshez társul az elismeré­sek rendszere is. A jegyző ja­vaslatára bevezetik a hónap ügyintézője címet és a város kiváló köztisztviselője kitün­tetést. - Arra törekszünk, hogy a többi polgármesteri hivatal között kiemelkedően jó legyen a megítélésünk - fo­Szerdán 8-18 óráig. Csütörtökön és pénteken 8-12 óráig. Ebédszünet 12-12.30-ig. LápafÓ - Az eredeti elképzelés, vagyis a május 29-re tervezett gyermek- és falunap nem valósul meg, de az önkormányzat dönté­se értelmében ezt a programot az a kirándulás váltja fel, amelyen a falu össznépességének fele, va­gyis százan vesznek részt. A két megrendelt különjárati busszal Keszthelyre és Hévízre látogatnak el a település lakói. A kirándulás­ra összesen 200-250 ezer forintot fordít az önkormányzat. mi) Nagymányok - A könyvtár- Tele- házban többféle szolgáltatást ta­lálhatnak meg a település lakói. Itt működik az iskolai és községi könyvtár és a számítógépekkel fel­szerelt információs központ. Má­jus elejétől a falugazdász is itt vár­ja az érdeklődőket kedd kivételé­vel minden munkanapon 8-tól 10 óráig. (pn Nak - Fenyőházi Nóra, második osztályos naki kisdiák igen szép eredményt, negyedik helyezést ért el a Bendegúz Akadémia Kis nyelvész elnevezésű országos magyar nyelvi vetélkedőjének megyei megmérettetésén. mi) Paks - A Bezerédj Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja, Rohn Tamás bejutott a Kresz vetélkedő országos döntőjébe, amelyet Sal­gótarjánban rendeznek május 18- án. (rg) Simontornya - A testvérvárosi kap­csolat keretében a Vak Bottyán Ál­talános Szakképző Intézet Gimná­zium hét középiskolás diákja egy hétig a németországi Marpingen- ben tanulhatott. A nyelvgyakorlás mellett megismerhették az ottani emberek életét, szokásait és a fia­talok között újabb barátságok is szövődtek. A cserelátogatások ősszel folytatódnak. m Szakcs - Május elsejétől Dobék Di­ána tölti be az eredeti tervekhez képest - az engedélyeztetési eljá­rás elhúzódása miatt - várhatóan egy hónappal később, július 1-jé- vel működését megkezdő húsz fé­rőhelyes, bentlakásos szociális otthon vezetői posztját. Az enge­délyeztetési eljárás során a szak­hatóság már megállapította, hogy az otthon működéséhez szüksé­ges tárgyi feltételek maximális mértékben adottak. mii Szedres - Huszonnyolc leendő el­ső osztályost írattak be a szedresi Bezerédj általános iskolába. Mint azt az iskola igazgatója, Tölgyesi Józsefné lapunknak elmondta, a helyi iskolába beíratott gyerekek száma évről évre ingadozik, volt, hogy harminc felett volt, de tavaly például csak huszonkét kisdiák kezdte meg tanulmányait. Hogy az idei huszonnyolc beíratottat hány tanulócsoportba osztják, ar­ról júniusban dönt az intézményt fenntartó önkormányzat képvise­lő-testületé. (sk) Szekszárd - Nem az eredetileg ter­vezett helyen épül fel a Bottyánhegyen az új élelmiszer- üzlet. Mindkét helyszín ellen ér­keztek tiltakozó aláírások. Az üz­let többszintes házak „súlypontjá­ban”, azoktól minimum 30-35 méterre épülhet a telekkialakítást követően. A területen fiatal fák vannak, játszóeszközök nincse­nek és az építkezés nem érinti a meglévő sportpályát sem. Az üz­let létesítésére a pályázatot elő­ször a két üzemelő bolt tulajdono­sának juttatják el. A meghívásos pályázat sikertelensége, vagy eredménytelensége esetén nyílt pályázat lesz. m Tamási - A napokban megkezdő­dik a balatonszabadi-sóstói gyer­mektábor évente szokásos felújí­tása, amelyre ezúttal közel egy­millió forintot fordítanak. A mun­ka május végére készül el, s a hu­szonöt Tamási környéki önkor­mányzat tulajdonában lévő létesít­mény június 13-tól fogad augusz­tus végéig gyerekeket. A nyári tá­borban évről évre körülbelül ezer diák nyaral, idén egyelőre keve­sebb a jelentkező. m Tengelic - A tengelici önkormány­zat ebben az évben (is) jelentős pénzügyi működési hiánnyal küzd. Mivel minden fillérre szük­sége van a községnek, az önkor­mányzat idén nem tudja támogat­ni a hagyományos gyermeknapi rendezvényt, illetve a falunapot. Gyermeknapi program ettől füg­getlenül lesz, amelynek megren­dezéséhez a szülői munkaközös­ség és a diákönkormányzat hozzá­járul. A műsor elsősorban tengeli­ci értékekre, illetve a megyéből felkért amatőr együttesek fellépé­sére épül majd. rsw Tolna - A tolnai művelődési köz­pont az Európai Unióval kapcso­latos, külügyminisztériumi pályá­zat által támogatott rendezvény- sorozatának zárásaként Európa- vetélkedőt rendezett diákok ré­szére. Az Európai Információs Pont által is támogatott rendezvé­nyen történelmi, zenei, építészeti, és az EU-val kapcsolatos ismere­teket igénylő feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A megmérettetést a tolnai Wosinsky iskola Hollandia fantázianevű csapata nyerte, második lett a Sztárai gimnázium III. csapata (Finnország), harmadik a Sztárai II. csapata (Olaszország). isk> Zoliiba - Készül a rendezési terv Zombán. Egyelőre a képviselők tárgyalnak a koncepcióról, ezután észrevételezhetik a zombaiak. Az elképzelések szerint nem lesz na­gyobb a község belterülete, de ki­alakítanak egy üzemek telepítésé­re alkalmas részt. m További települési információk: www.tolnainepaisag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents