Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-08 / 83. szám
SP O R T 13. OLDAL 2004. Április 8., Csütörtök Floorball OB II döntő, Tengelic Kosárlabda: Nestlé KitKat férfi Magyar Kupa Döhtö Húsvét Kupa Bronzérmesek a paksiak A Magyar Floorball Szövetség rendezésében Tengelicen került lebonyolításra a másod- osztályú floorball bajnokság országos döntője. A 16 csapatos mezőnyből a legjobb hat együttes került a tengelici fináléba, köztük a Paksi Floorball Klub. A csapatok két hármas csoportban, 3x15 perces játékidővel küzdöttek egymással a helyezésekért. A paksiak a csoportmeccsek nem túl fényes játéka után végül is elődöntőt játszhattak, ahol alulmaradtak a későbbi győztes budapesü Neumann SZKI csapatával szemben. A Kalász Miklós által irányított gárda a szombathelyiekkel küzdött meg a harmadik helyért. A fordulatokban gazdag találkozó első harmadában a vasiak 3-0-ra elhúztak, ám Szőts Attilának köszönhetően a második 15 percben egyenlítettek a paksiak. Az utolsó, mindent eldöntő harmadban egy gól született, s miután ez szintén Szőts nevéhez fűződött, így 4-3-ra a Paksi FK csapata diadalmaskodott. A paksiak már a hatba kerülést is nagy sikernek könyvelték el, hát még a bronzérem megszerzését, mely akár a felsőbb osztályba lépést is jelentheti számukra. Érdekesség, hogy a PFK csapatának tagja Makai János NB I-es labdarúgó játékvezető is. Eredmények. Csoportmérkőzések, A-csoport: White Sharks (Bp.)-Paksi FK 4-2 (a paksi gólszerzők: Kalász, Szőts); White Sharks-Komárom 2-0; Paks-Ko- márom 3-3 (Makai, Feicht, Szőts). B-csoport: Neumann SZKI (Bp.)-Jászberény 5-4, Szombat- hely-Jászberény 8-2, Neumann- Szombathely 4-2. Elődöntők: White Sharks- Szombathely 2-1, Neumann- Paks 3-0. A 3. helyért: Paks-Szombat- hely 4-3 (Szőts 3, Feicht). A döntőben: Neumann-White Sharks 3-1. A bronzérmes paksi csapat: Sztanó László, Poór József, Makai János, Feicht László, Kalász Miklós, Szőts Attila, Tóth József, Hesz Csaba, Demeter Lóránd, Keller János, Dombai Gergely. A Paksi Floorball Klub bronzérmes együttese Kosárlabda: OKB középdöntő, Szekszárp Helytálltak a KSC fiataljai A kadett bajnokság egyik középdöntő csoportjának Szekszárd adott otthont, ahol a házigazdákon kívül a BSE, a Csata DSE (Budapest) és a Kecskemét küzdött az első két helyet jelentő döntőbe jutásért. A négy középdöntős csoport közül a szekszárdi volt a legerősebb - a két fővárosi csapat kiemelkedett a mezőnyből -, de a KSC Harsányi Mária és Szabó Noémi irányította, zömében serdülő korú játékosokkal küzdő együttese így is helytállt. A szekszárdiak eredményei: Kecskemét-Atomerőmű-KSC Szekszárd 88-61 (47-23). Ld: Papp (16), Tamis (14), Bálint (12/3). A kadett válogatott Laczi Editet nem tudták tartani a szekszárdiak. Kitűnt: Papp, Tamis, Bálint. Csata DSE-KSC Szekszárd 74-52 (32-31). Ld: Tamis (17/6), Papp (12/3), Bálint (11). Három negyeden át jól tartotta magát a KSC, de a fizikálisán jobb fővárosiak fokozatosan elhúztak, és végül biztosan nyertek. Kitűnt: Tamis, Papp, Bálint. BSE-KSC Szekszárd 99-59 (49-35). Ld: Papp (19/15), Dóba (10/6), Bálint (9). Magassági és súlyfölényét kihasználva nyert, s az első helyen jutott tovább a városmajori gárda. Kitűnt: Papp, Dobai. Végeredmény: 1. BSÉ 6, 2. Csata DSE 5, 3. Kecskemét 4, 4. Atomerőmű-KSC Szekszárd 3 ponttal. A szekszárdi együttesből Tamis Dorottya a középdöntő legjobb védőjátékosának, míg Papp Emese a KSC legjobbjának járó különdíjat vehette át. _________■ Az esélyesség terhe nélkül A hét végén Székesfehérvárott rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét. Pénteken az elődöntőkre kerül sor, míg vasárnap a helyosztókat rendezik. A fináléban megyénk is érintett, lévén a Gunaras KC Dombóvár fennállása során először bejutott a négy közé. A Bálind József trenírozta egylet ellenfele a Kaposvári KK lesz, míg a másik ágon a házigazda Albacomp előrehozott döntőnek is beillő ütközetben a Debreceni Vadkakasok csapatával mérkőzik. A dombóváriak az esélyesség terhe nélkül játszhatnak a somogyiakkal, s ebből akár egy újabb meglepetés is „kisülhet”. Márpedig a Gunaras KC egyszer már robbantott: a nyolc közé kerülésért ugyanis nem mást búcsúztatott el, mint a kupa címvédőjét, a Jetome LeGrange megyei rivális Atomerőmű SE gárdáját (80-71). A következő körben aztán egy könnyebb feladat megoldása jutott osztályrészül Bódiéknak, s a Soproni Ászok elleni, kétfelvonásos ütközetből - ha nem is simán -, de ők jöttek ki jobban. Az otthoni, 105-99-es siker után idegenben is meg kellett szenvedniük a szívós hazaiakkal, ám a kétpontos vereség (85-87) azt jelentette, hogy a Gunaras története során először bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A riválisokat elnézve itt már a negyedik hely sem lenne kudarc, ám ha már idáig eljutottak bizonyosan nem elégszenek meg a statisztaszereppel. Egyébként is, egy nagy bravúrt már sikerült végrehajtaniuk... A döntő programja, péntek: Albacomp-Debreceni Vadkakasok 17.30. Gunaras KC Dombóvár-Kaposvári KK 19.30. Szombat: a 3. helyért 15.45. Döntő 18. ■ fazont szabhat a Gunarasnak NB li-ES kézilabda-bajnokságok: Baski 14 GÓLJA is kevés volt Az UKSE fellépett a dobogóra Egy félidő alatt döntött a szekszárdi női és a simontornyai férfi csapat az NB Il-es kézilabda-bajnokság Délnyugati csoportjának hétvégi fordulójában. A Cece-Simontornya gárdája viszont hiába vezetett még a szünetben, a találkozó végére elfáradt, így elmaradt a bravúr Ercsiben. Nők, Délnyugati csoport. Zala- egerszeg-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 21-31 (10-17). Zalaegerszeg, 100 néző. V: Balaskó, Jüngling. Szekszárd: Nagy T.- Uzorás, Tischler 4, Eszterbauer 3, Szabó V. 6, Weitner 6 (4), Völgyi 3. Csere: Németh 6, Bálint 3, Szabó E., Kubatovics, Varjú, Szilágyi. Edző: Tabajdi Ferenc. A góllövőlistát vezető Szilágyi deréksérülés miatt csak védekezésben volt a pályán, ennek ellenére nem fukarkodtak a gólokkal a szekszárdiak. A vendégek gyorsan elléptek lelkes, ám nem túl acélos riválisuktól (15. perc: 4-9), s a folytatásban is minden csapatrészében jobb volt az UKSE. A látogatók sokszor találtak a kapuba lerohanások után, de szélről, beállóból és átlövésből is rendre eredményesek voltak. A második félidőben már tucatnyi góllal tartott előbbre a Szekszárd, így Tabajdi edző minden játékosának lehetőséget adhatott. A szekszárdiak a rivális pécsiek mohácsi botlásának köszönhetően - jobb gólkülönbséggel - a harmadik helyre léptek előre. A dobogós pozíciót a hétvégén megerősíthetik, hiszen vasárnap éppen a TÁSI gárdáját fogadják. Jók: Németh, Szabó V., Eszterbauer. Ifi: 22-38. (A Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd országos serdülő bajnokságban (OSB) szereplő gárdája hétfőn Székesfehérváron a Cor- nexi utánpótlás csapatát verte 31-23-ra, s ezzel a záró forduló eredményétől függetlenül bejutott a hat csapatos országos döntőbe, aminek rendezésére pályáznak a szekszárdiak.) Nők, Déli csoport. Ercsi-Cece- Simontomya KC 28-25 (12-14). Ercsi, 100 néző. V: Horváth, Marton. Ce-Si: Szabó A.- Tibor 1, Kapinya 6, Nagy, Cseh 1, Baski 14, Szeip 3. Csere: Dolo- vai, Szabó K. Edző: Zámbó Tibor. Az Ercsi alaposan bekezdett, a Pest megyeiek a 12. percben már 7-2-re vezettek úgy, hogy az előző szezonban még a Ce-Si csapatát erősítő Hingyi Zita negyedik találatánál tartott. A folytatásban feljavult a vendégek védekezése, Baskiék fokozatosan dolgozták le hátráhyukat, s a 27. percben előbb beérték a vendéglátókat (12-12), majd egy huszáros hajrával két gólos előnnyel térhettek pihenőre. A szünet után kisebb holtpont következett be a Zámbó-tanít- ványoknál, zsinórban négy gólt kaptak, így visszavette a vezetést a Duna-parti gárda (37. p.: 16-14). Öt perc múlva ismét egyenlő volt ugyan az állás (17-17), de a vendégek elfáradtak, így az 50. percben már öt góllal tartott előbbre az Ercsi (24-19). A hajrában újfent felzárkózott a Ce-Si, de két gólnál közelebb már nem tudott kerülni ellenfeléhez. A jól játszó és küzdő Ce-Si helytállt az 5. helyezett otthonában. Jók: Szabó A., Baski, Kapinya. Férfiak, Délnyugati csoport. Simontornyai TC-Bácska SE 36-25 (21-11). Simontornya, 100 néző. V: Andorka, Hucker. Simontornya: Pech- Baranyi 3, Takács 7, Varga A. 10, Pásztor 2, Varga L. 3, Nacsa 1. Csere: Reichert (kapus), Balogh 4, Bóvári 3, Teimel Zs. 2, Wilhelm 1, Teimel J., Teimel R. Játékosedző: Teimel Lajos. Villámrajtot vett az STC: a 8. percben 9-1-re, negyedóra elteltével pedig már 14-4-re vezettek a hazaiak. A folytatásban kissé visszavettek a simontornyaiak, sorokat cseréltek - ebben az időszakban főleg az ifisták voltak a pályán -, ám a szünetig nem változott a tíz gólos különbség. A második játékrészben macska-egér harc folyt a pályán: a hazaiak kétszer is öt gólra engedték felzárkózni a nem túl acélos vendégeket, majd rövid idő alatt ismét visszaállította a két számjegyű különbséget. Alacsony színvonalú mérkőzésen magabiztos hazai siker született, melyen Teimel edző minden játékosának lehetőséget adhatott. Jók: Varga A., Takács, Balogh. ___________________________(VABOA) Fallabda Április 3-án és 4-én bonyolították le a bonyhádi sportcentrumban az I. Fallabda Húsvét Kupát. Szombaton a nők 11 fős mezőnyéből a szekszárdi színekben versenyző, de angol állampolgárságú Sheila Nyéki diadalmaskodott és vehette át a kupát. A férfiaknál a szervezők nem kis csalódására mindössze tízen vetélkedtek. Ebben a kategóriában a magyar származású és szintén angol állampolgárnak számító Paul Nyéki felesége teljesítményéhez igazította a mércét, hiszen ő sem adta alább az első helynél. Eredmények, nők: 1. Sheila Nyéki, (Szekszárd), 2. Wagen- bach Ildikó (Hidas), 3. Csima Szilvia (Bonyhád). Férfiak: 1. Paul Nyéki, (Szekszárd), 2. Klein Tamás (Bonyhád), 3. Da- rabos Péter (Bonyhád). ihuwyai Partiban a Gunaras Kosárlabda Férfi junior NB I: Gunaras KC Dombóvár-Falco KC Szombathely 69-82 (13-13, 13-27, 21-24, 22-18). Dombóvár, 100 néző. V: Mihályfalvi, Szilágyi K. Gunaras KC: Acs (9/3), Magya- rics (10/6), Rajczi M. (-), Szente (4), Szilágyi T. (37/18). Csere: Gasparics (3/3), Tamás (6/6). Edző: Krasznai Milán. Az őszi idényben megsemmisítő vereséggel hazatérő dombóvári fiatalok ezúttal remekül helytálltak. Kitűnt: Szilágyi T., Szente. Soproni Ászok-Atomerőmű SE 96-58 (13-11, 25-15, 31-12, 30-20). Sopron, 100 néző. V: Pállá, Rokob. ASE: Verli (9/3), Jilting (20), Tumpek (5/3), Biká- di (10), Mészáros (-). Csere: Jant- ner (9/3), Bíró (4), Mukli (1), Kur (-). Edző: Schmidt Béla. A paksiak csak az első negyedben voltak partnerei a soproniaknak. Kitűnt: Jilting, Bikádi. _______■ Du pla mányoki Asztalitenisz Férfi NB III: Dombóvári Vasutas II-Pécsi Tüke II 11:7. A pécsiek három volt NB I-es versenyzőt is asztalhoz állítottak. Győztesek: Varga 4, Papp 3, Katona, Kocsis, valamint a Varga- Kocsis és a Katona-Papp pár. Komló I-Nagymányok I 4:14. A rivális otthonában is biztosan győztek a mányokiak. Győztesek: Kelemen 4, Teleki Zs. 3, Németh 3, dr. Varga 2, a Kelemen- Teleki Zs. illetve a dr. Varga-Né- meth pár. Nagymányok-PEAC III 14:4. A pécsi fiataloknak nem volt esélyük. Győztesek: Kelemen 4, Teleki Zs. 3, dr. Varga 3, Teleki A. 2., a Teleki A.-Kelemen, illet- ve Teleki Zs.-dr. Varga pár. ■ III. Zomba Westel-kupa távlovagló és távhajtó megyei verseny A második hely most aranyat ért Szombaton a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó szakága, a Tolna Megyei Lovassport Szövetség, valamint a Zombai Lovassport Egyesület rendezésében került sor a III. Zomba Westel-kupa Tolna megyei Távlovagló és Távhajtó Bajnokság első fordulójára, a zombai vásártéren. A versenytáv lovasoknak 40 és 20 km, fogatoknak 40 km volt. A megyei bajnokságban a Magyar Lovas Szövetségnél bejelentett lovak és lovasok indulhattak, akik regisztrációs matricával rendelkeznek és Tolna megyei lakosok. Amatőr kategóriában bárki indulhatott, aki kedvet érzett a tavaszi kilovagláshoz, kocsikázáshoz és a kiírás feltételeinek megfelelt. A verseny 10 km-es körben zömében kötött talajon zajlott. A távlovaglásban 28-an indultak (17-en 40 km-es, 11 -en 20 km-es távon), míg fogathajtásban 17-en rajtoltak el. Távlovaglásban többen feladni kényszerültek a megmérettetést, a paripák egészségi állapota miatt, ellenben a fogatosok nem küszködtek ilyen problémákkal. A tavaszias időben mintegy 250-en drukkolták végig a versenyt. Eredmények, távlovaglás, 40 km: 1. Mészáros István (Szekszárd), 2. Bányai Béla (Generál SE, Bonyhád), 3. Pilisi Fanni (Generál SE, Bonyhád). A rutinos Bányai Béla, illetve az ifjú titán, a tavalyi megyebajnok Pilisi Fanni egyaránt remek formában kezdte az idényt. 20 km: 1. Bakos Ernő (Oroszlány), 2. Lukács Zoltán (Felsőbogárd-puszta), 3. Kolonics Balázs (Mecseknádasd). Fogathajtás, 40 km, összesítésben: 1. Kovács József (Mecseknádasd), 2. Szösz Attila (Bonyhád), 3. Schillinger Emil (Komló). Mivel Kovács József nem Tolna megyei lakos, így Szösz Attilát regisztrálta első helyre a versenybizottság. Május 1-jén és 2-án a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó szakága egyedülálló, látványos versenyt kíván rendezni az EU-csatlakozás alkalmából Bábolnán. Az országos viadalon részt vesz majd a sportág színe- java, sőt az előzetes információk alapján 40-50 lovas külföldről is jelezte érkezését. _________ihunyai ME GLEPETÉSEK. Mindkét keddi Bajnokok Ligája mérkőzés óriási meglepetéssel ért véget. Az, hogy a Chelsea 2-1-re nyert az Arsenal otthonában, és összesítésben 3-2-vel továbblépett, még nem is számít annak, ám a Real Madrid Monaco elleni bukása annál inkább. Pedig a franciák (képünkön az ex-Realos Morí- entes küzd Michel Salgadoval) rászolgáltak a továbbjutásra. A madridi 2-4 után otthon 3-1-re nyertek. ■