Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-06 / 81. szám
2004. Április 6., kedd GAZDASÁGI TÜ KÖR 7. OLDAL A meggy és a monília Tolna megyében az elmúlt két-három évben jelentősen megnövekedett a meggy és a cseresznye moníliás betegsége. A védekezést ellene már most tavasszal, ezekben a napokban kell megkezdeni. Tolna megye házi kertjeiben, nagyobb ültetvényein egyik legkedveltebb gyümölcsfajta a meggy. Az utóbbi években azonban a moníliás fertőzések miatt sok bosszúságot okozott a termelőknek. De mi is ez a betegség? A betegség tünetei közismertek: a virágok, a hajtások végei elbamulnak, elhervadnak, majd elszáradnak, de nem hullanak le. A betegség az egész vegetációs időszakban pusztít. A hajtásokból a fás részekbe terjed, így a gallyak, ágak is áldozatul esnek. Párás, nedves időben jól láthatók a gomba szürkés, külső képletei. Tavasszal mindig a virág fertőződik meg először, a bibén és a porzón keresztül. A gomba innen terjed a hajtásokra és az ágakra. A fertőzést segíti a csapadékos időjárás, a magas páratartalom, illetve nagy hőmérsékleti különbség (nappali meleg, éjszakára erős lehűlés). Hőmérsékletigénye kevésbé fontos, a fertőzéshez 8-10 fok már elegendő. A betegség leküzdésére agrotechnikai és vegyszeres eljárások egyaránt rendelkezésre állnak, de jó eredmény csak az együttes alkalmazásuktól várható. Nyitott, szellős korona (például háromágas vagy Y alakú) kialakításával és rendszeres ritkító metszéssel elérhető, hogy a szél és a napfény gyorsan szárítsa a nedvességet. A gyümölcs telepítésekor érdemes figyelembe venni a fajtaérzékenységet. A beteg hajtásokat, ágrészeket azonnal vissza kell vágni. Az így keletkezett nyesedéket meg kell semmisíteni. A vegyszeres védekezési lehetőségek közül fontos szerepe van a lemosó permetezésnek. Valamennyi csonthéjas gyümölcsnél javasolható az őszibaracknál már jól bevált háromlépcsős változat: 1. őszi rezes permetezés (lombhulláskor), 2. poÜszulfidkén- tartalmú lemosás (a nyugalmi időszakvégén), 3. tavaszi rezes perme- tezés (bimbózáskor). ______■ Mé g egyszer az ENAR-ról Olvasóink kérdezték, válaszoltunk Egy hónappal az uniós csatlakozás előtt egyre több kérdést tesznek fel a gazdálkodók. Olvasóink kérdéseire megkerestük a választ. Mi az ENAR?- Az ENAR az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerek rövidítése, amely meghatározott állatfajok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, ló) teljes körű és egységes elvek szerint felépített nyilvántartását jelenti az uniós és hazai jogszabályok alapján. Minden állattartónak újból be kell majd jelentkeznie az egységes ügyfélregiszterbe?- Nem. A gazdák bejelentési kötelezettségének egyszerűsítése miatt az OMMI ENAR és a Tenyészet Információs Rendszerében már nyilvántartott gazdáknak nem kell bejelentkezési bizonylatokat kitölteniük. A nyilvántartott adatokról hitelesítő bizonylatokat kapnak, amelyek alapján lehetőségük lesz az adatokat ellenőrizni, kiegészíteni és az aláírásukkal hitelesíteni. A hitelesített bizonylatok visszaküldését követően automatikusan bejelentett ügyfélnek minősül a gazda, elkészül számára a regisztrációs igazolás. Az igazoláson feltüntetett regisztrációs szám lesz valamennyi bizonylaton az azonosító száma. ■ Vetésre készülődnek a földművelők Az idén is gondot okozhat A márciusban lehullott csapadék mennyisége kedvezően hatott a termőföldekre. Egyedül a talaj hőmérséklete alacsonyabb, mint amit a tavaszi vetés igényel. így a gazdálkodók többsége megyénkben a húsvéti ünnepek után kezdi majd el a napraforgó és a kukorica vetését. Tolna megye A paksi Dunamenti Rt. területein javában folynak a talajmunkák, mellyel a vetést készítik elő. Az idén 610 hektáron tervezik a kukorica termesztését - mondta Örsi István ágazatvezető. A múlt évben is hasonló nagyságú területen vetették el ezt a növényt, de az aszály és a kukoricabogár sok gondot okozott. Hogy a kár mértékét csökkentsék, részben a vetésváltást választották, de ezt teljes mértékben nem tudták megvalósítani, mert a saját állataik takarmányozása miatt szükségük van ekkora mennyiségű kukoricára, a védekezés másik módja pedig a talaj fertőtlenítése lenne. Ez utóbbi viszont 13-14 ezer forint plusz költséget jelent hektáronként a részvénytársaságnak. Nakon szerencsésebbek, itt még nem jelentkezett a kukori- cabogár-fertőzés, legalábbis nem olyan mértékben mint a megye más tájain. Ennek az az oka, mondta Soltész Gyula, a helyi részvénytársaság vezér- igazgatója, hogy évek óta nagy gondot fordítottak a megelőző védekezésre. A vetésváltást komolyabban vették, a monokultúrás termesztést 75 százalékról 50-re csökkentették, így a kártevő még nem jelent nagy veszélyt. Az idén 962 hektáron tervezik a kukorica vetését, és közel 300 hektáron a napraforgóét - mondta a vezérigazgató. Ezekben Az amerikai kukoricabogár: , Eszak-Amerikából származik, innen a neve. Európában 1992 nyarán jelent meg először, hazánkban pedig 1994-ben, Csongrád megyében. A bogár legfőbb tápláléka a kukorica. A kártevő a gyökereket elrágja, maid eldől a növény. De nemcsak a gyökeret, a virágot, a leveleket, a bibeszálakat is elrágja a bogár. Tojásaiba talaj felső rétegében rakja le júliustól augusztusig, így szaporodik. Szexferomon csapdákkal jelenléte kimutatható. Arvakelésű kukoricát nem szabad meghagyni a váltó növényben, mert a lárvák egy részének lehetőséget teremt a teljes kifejlődésre. az amerikai kukoricabogár a napokban a talajok lezárását végzik, hogy ne száradjon ki a föld, majd a magágy-előkészítés után kezdődhet a vetés. Az 1300 hektárra tervezett munkát húsvét után kezdik, és 10 nap alatt szeretnék befejezni, ami azt jelenti, hogy szigorú munkarend szerint még éjszaka is dolgoznak a gépek és az emberek. A talaj minősége jó, ezen a környéken márciusban 64,8 milliméter eső hullott. Soltész Gyula elmondta: a megfelelő hőmérsékletű és jól előkészített talajban jól kel ki a mag, míg alacsony hőmérsékleten vontatott kelésre lehet számítani, ezért nem érdemes idő előtt erőltetni a vetést. Igazodni kell a természet adta körülményekhez - mondta a szakember. A téli és tavaszi hónapokban gyakran volt téma a szakmai előadásokon az amerikai kukoricabogár terjedése és kártétele. Ez azért is aktuális téma, mert Tolna megyében a múlt évben mintegy 2 milliárd forint kártételt okozott a kukoricabogár. Hazánkban ennek a kártevőnek az imágóját először 1994-ben találták meg a déli határ közelében, de ma már gyakorlatilag az ország minden jelentősebb kukoricatermelő vidékére befészkelte magát. A Szekszárd környéki gazdálkodók szerint a kukoricabogár lárváját - a talajban rejtett életmódot él - még korszerű technológia mellett is rendkívül nehéz kiirtani. A védelem a kukorica kifogástalan technológiájával kezdődik, kulcskérdés a talaj-előkészítés, az optimális vetésidőpont, a vetésmélység. Ezzel olyan helyzetbe lehet hozni a kukoricát, hogy gyorsan keljen és erőteljes gyökérzetet fejlesszen. A kukoricabogár elleni védelem kötelező jellegét jogszabály is előírja: ahol a bogár lárvájának kártételét észlelték, oda kukorica a következő esztendőben nem vethető. A kukoricabogár elleni vegyszeres védekezésre ma már számos technológiai megoldás ajánlott. A vetőmag csávázásával egymenetben alkalmazott talajfertőtlenítő szer használata, illetve a kultivá- torozással együtt kijuttatott rovarölő szerek, címerhányás táján az imágók ellen alkalmazható vegyszerek használata. A védekezés mégis néhány dilemmát hordoz - mondta dr. Csibor István, a Szekszárdi Növényvédő Kft. ügyvezető igazgatója: először is költséges, illetve a rovarölő szerek egyes típusai és az adott gyomirtó szerek együttes alkalmazása a kukorica károsodásához vezethet, és környezetvédelmi szempontból sem mindig tanácsos. A legbiztosabb megoldás tehát továbbra is a vetésváltás. __________________g Agr árhírek Őstermelő-igazolványok Aki már eddig is rendelkezett őstermelői igazolvánnyal, az ne felejtse el azt az idei évre is érvényesíteni, még mielőtt árbevétellel rendelkezne. Támogatásokról A Magyar Közlöny 25. számában jelent meg a 2004/VIII. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 1999. évi XCV. törvény módosításáról. Ugyanebben a számban olvasható a 27/2004. (III. 4) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott, egyes támogatások tekintetében a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által delegált feladatokról. Napirenden a MePAR Minden termelő már nagyon várja, hogy igénybe vehesse az idei évre tervezett földalapú uniós támogatást. Ennek azonban az a feltétele, hogy el kell készülniük a MePAR egyedi blokktérképeknek. Meg kell alkotni az európai uniós és a nemzetközi kiegészítő támogatásokról szóló jogszabályt is, amihez formálisan is le kell zárni az Európai Bizottsággal ezzel kapcsolatban folytatott egyeztetést. Ezt követően készíthetők el a formanyomtatványok, amelyeken az igények benyújthatók. Állatvásár Április 4-én, a hónap első vasárnapján volt Szekszárdon országos kirakodó- és állatvásár. Nagyon kevés érdeklődő és még kevesebb állat jellemezte ezt a vásárt. Néhány süldő (4045 kilós) 10 ezer Ft/da- rab áron talált gazdára. Kevés baromfit kínáltak még a gazdák, egy kakasért 1300 forintot kértek. ■ a •iUA'Ó (. J'Ck* kukoricában is! A kukorica gyomirtására, a kétszikű gyomok ellen, a kukorica fejlettségétől függően a készítmények két nagy csoportja áll rendelkezésre. A hormon hatóanyagú szerek (DMA- 6, Esteron stb.) a kukorica 20 cm-es állapotáig használhatóak, de költségtakarékos megoldások és kiváló hatékonyságú- ak a mezei acat ellen is. Más készítmények a fejlettebb kukoricában is kijuttathatok, de költségük 4000- 6000 Ft/ha. A Mustang, a már jól bevált gabona gyomirtó szer engedélyt kapott a kukorica kelés utáni (posztemergens) gyomirtására is. A Mustang hatás- spektrumába beletartoznak a kukoricában előforduló veszélyes, magról kelő kétszikű gyomok: a disznópa- réjfajok, a libapa- réjfajok, a parlagfű, az árvakelésű napraforgó, a selyemmályva, a vadrepce, a csattanó maszlag, a szerbtövis, stb. A Mustang a szórványosan kelő mezei acatot és a szulákféléket is hatékonyan irtja. A Mustangot a magról kelő gyomok 4-6 leveles állapotában kell kijuttatni. A Mustangban lévő két hatóanyag úgy erősíti egymás hatását a gyomnövények ellen, hogy a kukoricára igen kíméletes. A Mustang dózisa kukoricában 0,6-0,8 1/ha, nagyobb gyomok esetén a magasabb dózist kell alkajmazni. A Mustang nagyon jól kombinálható hormonkészítményekkel (DMA 6, Esteron), amelyek a mezei acat és a szu- lákfélék elleni hatását erősítik. A fenyér- cirokkal fertőzött területeken együtt használható a speciális fenyércirokirtó készítményekkel (Titus 25 DF, Motived, Monsoon). A Mustangal gyomirtott kukorica után bármilyen növény vethető, vetésváltási korlátozások nincsenek. A Mustang gyomirtó szer a kukorica posztemergens gyomirtásában az eddigi lehetőségeknél költségtakarékosabb megoldást nyújt. Hektárköltsége 27800-32000 Ft. *94555* Jter jgyffi Őrzi és védi a kukoricát! Az eddigi kukorica gyomirtó szerektől eltérően a Komondor merőben új hatásmóddal irtja a magról kelő kétszikű gyomokat, a kukoricára pedig nincs semmiféle káros hatása. Különösen kiváló a hatékonysága a parlagfű és a selyemmályva ellen, miközben a disznóparéjfélék, a libaparéjfélék, a csattanó maszlag, a fekete csucsor, a napraforgó árvakelés és a varjúmák, valamint több más jelentős gyomfaj is elpusztul a kezelt területen. A Komondor vetés után, a kukorica kelése előtt használható, de a kukorica 3 leveles állapotáig elvégzett kezeléssel is jók a tapasztalatok. A Komondor a kezeléskor már esetlegesen kikelt, fejletlen kétszikű gyomokat is elpusztítja, és a talajon keresztül megakadályozza a később kikelő gyomok csírázását. A Komondor dózisa 60 g/ha, 5 hektár gyomirtására elegendő, 300 g-os műanyag flakonban kapható. A Komondor széles kétszikűirtó spektrumát a Trophy nagyon jól kiegészíti: Komondor 60 g/ha + Trophy 2-2,5 1/ha Ez a kombináció a legjelentősebb magról kelő gyomnövények ellen költségkímélő és hatékony megoldást nyújt a kukoricatermesztők számára. Nagypostavölgyben 340 nm-es extra igényeket is kielégítő családi ház eladó. I. ár: 56 MR. Érd.: 70/580-2500 w Új Lakás Centrum, ahol több lakásépítő kínálatából 1 helyen választhat. Tel.: 06-20/3210-115 •897891* ELSŐ FÉSZEK LAKÁSPROGRAM KAPOSVÁR. EGYENESI ÚT- eladási ár: bruttó 200 e Ft/m- 207 db lakás 25,72-83,23 ni- 3 ütemben értékesítés, átadás- panorámás zöldövezeti lakások- értékesítés Időpont egyeztetéssel Telefon: 30/9493-470, 30/2372-882, 30/2470-107,30/2470-110 Üzlethelyiség kiadó vagy eladó a Citrom utcában. Érd.: 72/511-500 '859644* Horvátországban, a Vir-szigeten tengerparti telken épülő apartmanok eladók. 30/9476-331,30/282-5012 -mmPellérden és Nagykozórban most épülő lakások eladók. 30/2825-012, 30/9476-331 *897868* Apolló mozinál 2 db lakás zárható garázzsal még leköthető Tel.: 06-20/3210-115 *897887* 200 fíf-BS fűthető csarnok raktározási vagy gyártási célra bérbe adé a Mohácsi úton! Érdeklődni lehet: v 72/315-821 LENI 2 20/569-1166 .■'YOart.Awsöt'vtrml TAVASZI AKCIÓ iMuserro ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT Ha most vásárol új lakást a Muretto-nál, jelentős árkedvezményben részesül! Válasszon kínálatunkból: a Mecsek-oldal, - belváros, és régi kertváros területén- Kedvező kamatozású építési-, lakásvásárlási hitelek, személyi kölcsönök ügyintézése magánszemélyek és építtető cégek részére is. Pécs, Ferencesek utcája 41. (A Kórház térnél) I. emelet, munkanapokon 8 30-16 óráig Tel./fax: 72/333-451,72/222-247 vagy 70/3645-275, 30/316-8316 Mezőgazdasági gépek és termékek számára üzletek kiadók Pécsen a ÍNQA TIAHKÖZVETÍTÖ KFT Family Center-ben! Tel.: 72/315-821 Mobil: 20/569-1177 Fax: 72/215-804 Pécs, Mohácsi út 16. r-----------■---------------------—----------------------— — — — —---------i Uj Lakás Centrum Ingatlaniroda Ahol több lakásépítő kínálatából egy helyen választhat. Szeretné, ha az Ön lakását is ajánlanánk? Tel.: 20/3210-115 •*«**• \ Garai u.-ban 1 db 33 nm-es üzlethelyiség és 1 db 95 nm-es lakás még leköthető Tel.: 06-20/3210-115 « ÁRVERÉS ELŐTT SÜRGŐSEN . Áron alul eladó 240 + 360 nm-es utcafrontos, részben felújított üzemépület a Vincze u. elején Ár: 15 + 22 M Ft + áfa 30/9460-555 ESCJÄ LON Pécs, Jókai u. 13. szám alatti társasházban (Rámái advar alatt) 39, 60, 66, 77,107 am-es, új építésű lakások és 140 nm-es vendéglátó egység eladók. Pécs, Perczel a. 18. szám alatt teremgarázs beállóhely eladó. Telefon: 72/510408,72/510402,72/313-825 www.escalan.hu -mmELADÓ! Háromszintes, igényesen kialakított társasházi lakás Szekszárdon, a Csapó Dániel utcában. Lakás alapterülete: 270 négyzetméter. A lakáshoz tartozik (földszint): nagyméretű garázs, kazánház, pince, mosókonyha. Ár: 110.000 Ft/m2 Az ingatlan telefonon történő egyeztetést követően bármikor megtekinthető. Érdeklődni a következető telefonszámokon lehet: 73/570-931,570-054, 30/2044-001, 30/530-9632 *94499* A