Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-03 / 79. szám
2004. Április 3., szombat MEGYEI TÜKÖR 7. OLDAL Üveg helyett igazi falak A Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza rekonstrukciója a volt városi televízió és a társalgó átépítésével kezdődött meg az év elején. Az átépítés központi címzett támogatás és a városi önkormányzat által biztosított saját forrás segítségével valósul meg. SZEKSZÁRD A több mint 30 esztendős intézmény igencsak megérett már a felújításra, az ehhez szükséges pénz előteremtéséhez címzett támogatást kíván igénybe venni a város. A közel 550 millió forintos beruházáshoz a város 60 millió forint saját erőt biztosít. A rekonstrukció három esztendőt fog át, a címzett támogatás is három esztendőre elosztva érkezik majd. A ház homlokzati képe teljesen átalakul, az úgynevezett kopolit üveg helyére rendes falak, új nyílászárók épülnek be. Korszerű, szabályozható radiátorok váltják fel a régieket, és megújul a villamos hálózat is. A munka most zajló első szakaszában kívül is és belül is felújítják a volt televíziót és a társalgót, sőt egy szinttel még bővítik is, mégpedig lefelé. Az új alsó szinten vizesblokk, öltözők és tárolók kapnak helyet. Az átalakítás alatt álló részen megmarad a színpad és a nagyterem, és itt építik ki 3 művelődési ház főbejáratát. A külső képben a legnagyobb változást egy fedett üvegtetős folyosó jelenti majd, amely a mozitól az új főbejáratig vezet. Mint azt Deák Ferenc, a kivitelezést végző Sugár Kft. építésvezetője elmondta, bár az időjárás nem kedvezett a folyamatos munkának, várhatóan májusra készülnek el ezzel a szakasszal. Ha az átépített részt már használatba lehet venni, ide költöznek át a művelődési ház dolgozói, és megkezdődik a főépület rekonstrukciója. VEM Pillanatként elszállt évtizedek „Mindig segíteni akartam és senkinek nem ártani” Seres István 60. születésnapján vette át az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter díszoklevelét. A bonyhádi szociális otthon igazgatója közel három évtizede dolgozik értelmileg sérült emberekért. Mint mondta az elismerést kollegáinak köszönheti. Bonyhád Bensőséges ünnepség színhelye volt a Tolna Megyei Önkormányzat bonyhádi Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthona. Seres István igazgatónak Dezső József, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének alelnöke és Pogátsa Alajos, a Tolna Megyei közgyűlés alelnöke adta át az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter díszoklevelét. Az elismerést pontosan 60. születésnapján vette át Seres István.- Éreztem, hogy kollegáim szervezkednek a hátam mögött, tudtam, hogy valamire készülnek, de ekkora meglepetésre nem számítottam - mondta az ünnepelt. Rövid köszönetében a közel három évtizedes, szociális területen végzett munkájáról is szót ejtett. Mindig arra törekedtem, hogy segítsek, sose ártsak. Igyekeztem olyan munkatársakkal körülvenni magam, akik nálam többet tudnak. Úgy érzem sikerült, kiváló kollegáim vannak. Az oklevél nekik szól. Arra a kérdésre, hogy miért választotta e nagy érzékenységet, empátiát, kitartást, sok fáradtságot kívánó munkát így felelt:- Négyen vagyunk testvérek. A segítségadás - különösen, ha bajban volt valaki - természetes volt a családban. A 60-as évek elején a nővéremnek egy súlyos műtét után vérre volt szüksége. Egyforma a vércsoportunk. Én voltam a véradó. Talán itt indultak el a gondolatok. A hátam mögött lévő évtizedek pedig úgy elszálltak, mint egy pillanat. Tanulással, kemény munkával, sokszor küzdelemmel, kudarcokkal és sikerekkel jártak a grábóci szociális otthonban és ebben az intézményben egyaránt. Seres István elismeréssel szólt munkatársairól. A családjáról sem feledkezett meg. Mint mondta nekik köszönheti, hogy munkájának élhetett. Míg nyugdíjba vonul még egy hatalmas feladat előtt áll. Folyamatban van az Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon rekonstrukciója. A több mint egymilliárdos beruházás tervek szerint 2005. május 31- re fejeződik be. ______ -PÁLSe res István (a kép jobb oldalán), mellette Pogátsa Alajos Rólunk szól A kis haza Varga S. József új kötettel jelentkezik SZEKSZÁRD A kis haza címmel jelent meg Varga S. József szekszárdi író-újságíró legújabb kötete a Babits Kiadó gondozásában. A kötet 97 írást - tárcát, publicisztikát, riportot - tartalmaz, amelyek kivétel nélkül a Nők Lapja hasábjain jelentek meg 1977 és 1988 között. olyan helyszíneket, problémákat, életeket és embereket ismerhetünk meg, amelyeket máshol ma már nem örökítenek meg, hanem azért is, mert egy nagyon izgalmas időszakban, a rendszerváltást megelőző évtizedben készült. A publicista szerepe a szavak erejével láttatni a valóságot, s a szavak erejével bemutatni és megmutatni azt a többletet is, ami nem mondatott ki az írásban. Varga S. József messzemenően megfelel ennek a követelménynek, s a kötetet olvasva nemegyVarga S. József sajátos, csak rá jellemző egyedi stílusával a magyar- országi vidék avatott írója. Ha valakinek csak a manapság megjelenő könyvek témái és helyszínei alapján kellene véleményt alkotni Magyarországról, azt hinné, csupa frusztrált, nagyvárosban élő ember lakja ezt a hazát, holott éppen az ellenkezője igaz: a mi országunk a vidék országa, még akkor is, ha ezt manapság nem „divatos” hangoztatni. A kötet nemcsak azért figyelemre és elismerésre méltó, mert szer már látjuk a csíráit, jeleit azoknak a folyamatoknak, hangulatoknak, amelyek az utolsó írás megjelenése után alig két évvel véget vetettek az előző rendszernek. S végül még egy ritkaságszámba menő dolog: nem minden szerző tudja vállalni minden további nélkül még ma is a szocializmus alatt írott műveit. Nos, Varga S. József azok közé tartozik, akik tudják. A kis hazát ajánlom mindenkinek: időseknek és fiatalabbaknak egyaránt. Az idősek és a középkorúak saját életüket, sorsukat láthatják viszont, a fiatalok pedig korrekt, hiteles ismereteket szerezhetnek egy olyan korról, amely számukra már történelem. A jazzkoncerttől a filmszemléig Ha valaki itt nem talál kedvére való programot, annak úgy kell! A Szekszárdi Tavaszi Fesztivál nemcsak profi műértőknek szól, hanem azoknak is, akik „csak” szeretnék jól érezni magukat. A jókedvet - ugyanígy - profi és civil rendezők és „művészetcsinálók” garantálják. És nemcsak szekszárdiaknak, hanem, gondolván a turisztikai előszezonra, mindenkinek, aki városunkba, valamilyen homályos okból elvetődik. Péntek esti szving SZEKSZÁRD A szervezők a hagyományteremtés szándékával hívták életre a Szekszárdi Tavaszi Fesztivált. Ehhez persze szükség van a közönség lelkesedésére is, nemcsak a szervezőkére. Ez utóbbiak, megtettek mindent, hogy a program s?ínes.és érdeke?, legyen. A fesztivál 'résztvevői között találkozhatunk sok régi ismerőssel, mint amilyen az Art Contact Mozgásszínház vagy Dinnyés József, de sok a kevésbé ismert név is. A rendezők azzal a nem titkolt szándékkal állították össze a műsort, hogy a szekszárdiakat egy kicsit felrázzák a rájuk szállt álomkórból, ugyanakkor a turisztikai előszezonban programot nyújtsanak azoknak is, akik éppen Szekszárdra látogatnak. A fesztivál egyébként a „Bor és művészet” alcímet viseli, s ebben itt Szekszárdon nincs is semmi meglepő. Ám akad néhány olyan művészeti ág, mint amilyen például a performansz, mely ugyan több évtizedes hagyományra tekint vissza, nálunk mégis kevesen ismerik. A Trafik Galéria ezt hivatott megismertetni a Tolna megyei közönséggel. Minket elkerülnek a filmszemlék, a legújabb mozik elég későn jutnak el hozzánk. De ennek most vége, legalábbis a fesztivál idejére. A Magyar Filmszemle néhány alkotása ugyanis, soron kívül, a filmklub keretein belül végre Szekszárdon is látható. És nem illik arra hivatkozni, hogy mindez a város másik végén van, ott hideg van és büdös, ugyanis a programok több helyszínen és időpontban zajlanak, gyakran kikerülni sem lesz könnyű őket. És nem is érdemes, hiszen Jürgen Schadeberg fotóit nem minden nap láthatjuk, és nem mindennaposak Szekszárdon a világzenei vagy jazz-koncertek sem. ________________________________________B. K. Tolna megyei anekdotatár Egy világhírű paksi Néhány számítógépet alighanem megbolondítana annak kikalkulálása, mekkora esélye van egy 1879. április 4-én született paksi zsidó fiúnak arra, hogy 1943-ban Sanghajban több százezres tömeg órákig tartó gyászmenetben búcsúztassa Csao Kung buddhista apátként. Trebits úr, aki Rejtő Jenő Piszkos Fred-regényeiben is föl-föltűnik, azt mondhatni, messze túlhaladta az íróUfantázia mesés határait. Gabonakereskedő atyja és számos testvére társaságában Budapestre költözött 1887-ben, ahol később annyira belehabarodott egy színésznőbe, hogy még a színiakadémiára is beiratkozott. Családja Nyugat-Európába küldte, ő pedig Hamburgban kereszténnyé lett 1898 karácsonyán. Mivel presbiteriánus teológus hallgatóként nem győzte kivárni a megszabott időt, s előbb szeretett volna megházasodni, összekülönbözött feletteseivel, ezért Montrealba ment. Kanadában egy év alatt elvégezte az egyetemet, és az ír presbiteriánus egyház avatta lelkészévé. így is helyezkedett volna el, ha megadták volna neki az ígért 50 helyett az általa kért 60 dollárt havonta. Mivel nem engedtek, áttért az anglikán hitre, diakónusi rangot szerzett, aztán a világbirodalom szívébe utazott, Angliában lelkészkedett. Londonba 1904-ben került, s egy csokoládégyáros megbízásából két év múlva Belgiumban végzett szociológiai kutatásokat, no meg némi kémkedést. Pár év múlva visszatért, 1910-ben angol állampolgár lett, és elindult az angol alsóházi képviselő-választáson. Két későbbi miniszter- elnök: Lloyd George és Churchill is segítette kampányában. Mégis nagy csodának számított, hogy a liberális párt tagjaként meg is választották. Az első világháború előtt hatalmas adóssága miatt le kell mondania, az USA-ba távozott, de már ekkor kettős-, hármas- vagy négyesügynök is volt. Itt börtönlakó, majd talán FBI-ügynök is lett, 1919-ben azonban már kitoloncolják - Nagy-Britanniából. Német puccsokban éppúgy részt vett, mint magyar, cseh pénzhamisításban, s persze fontos kémiratok forgalmazásában. Pár év múlva már Vu Pej-fu tábornok, Közép-Kína katonai diktátorának tanácsadója, de aztán a japánok embereként őt bízzák meg az utolsó kínai császár, Pu-ji sorsának intézésével. Pár év Ceylonban, majd - immár egykori mandarinként és buddhista szerzetesként - Sanghajban, ahol emlékiratait meg is jelenteti, de már ekkor apáti rangja van. Könyvét Hor- thy Miklósnak dedikálta... ______________________dr.töttős gábor Bővebb információért munkaidőben hívja a 74/511 -539-es telefonszámoti MIÉRT NE LENNE SAJÁT MŰSORÚJSÁGJA? Kedvezményes AKCIÓ a Tolnai Népújság előfizetőinek! ................................................ Ne m kell mást tennie, csak a szelvényt beküldeni címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Pf. 71. Igen, előfizetője vagyok a Tolnai Népújságnak és a kedvezményes (60 Ft/hó áron) megrendelem a TV kéthetes című műsorújságot. Megrendelő neve:.............................................................. Cí me:..................................................................................... DEDASZ-KOZLEME A; SÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viltamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan vííteosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében .folyamatosa n cj0|g0znak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki keli kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: ■ Zombán a József A. utcában a központig, valamint a Budai N. Antal utcában, a TSz központi majorban 2004. április 5-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig. Harc községben az Alkotmány, a Béke, a Siófoki, a Petőfi, a Széchenyi, a Kossuth utcában, valamint a Fő utcában a kulfúrházíg 2004. április 5-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, Szentgál pusztán, a szentgáli volt TSz szőlészeténél és a panziónál, valamint Sötétvölgy egész területén 2004. április 5- én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, Bonyhádon a Perczel kertben a 7-11. és a 8-12. szám alatt, valamint a garázssoroknál 2004. április 5-én és 6-án 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, Fácánkertben az Árpád, a Petőfi, a Kossuth, a Rákóczi és a Táncsics utcában 2004. április 5-én és 6-án 7 óra 30 perctől 15 Óra 30 percig, Szárász egész területén 2004. április 5-én, 6-án, 7-én, 8-án és 9-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig Szárászon a volt TSz majorban 2004 április 6-án 10-12 óráig áramszünet lesz ionsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgátatás- Üás miatt megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Telefonos h ^ ^ hirdetésfeluétel * 5 Hétköznap: B-IG-ig