Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-22 / 94. szám

2004. Április 22., Csütörtök SPORT 13. OLDAL Labdarúgó NB II, Hummel csoport A bíróval nem számoltak Az első tavaszi fordulóból el­halasztott bajnokiján a Paks ugyan nem tudta megismétel­ni az ESMTK ellen mutatott játékát, de a három bajnoki pontra így is rászolgált volna. Más kérdés, hogy a találkozó játékvezetője nem így gondol­ta, és egy ajándékbüntetővel egy ponthoz juttatta a látoga­tót. Paksi SE-Balatonlelle 1-1 (0-0) Paks, 400 néző. V: Nagy I. (Ber­ki Zs., Iványi). PSE: Sipos G.- Tóth J. (Bán, 77.), Abonyi, Be- nedeczki, Rózsi- Osztermájer, Mészáros I., Tóth P„ Búzás- Varga L„ Szili (Galambos, 51.). Edző: Klement István. Bala- tonlelle: Kovács J.- Kiss, Kenéz, Buzsáki, Tulák- Takács, Földes I. (Graszl, 82.), Kovács A., Sylla (Páli, 79.)- Silimon (Kárpáti, 89.), Himics. Edző: Bőzsöny Já­nos. Az első negyedórában a ven­dégek irányították a játékot, a ha­zaiak csak a védekezéssel voltak „elfoglalva”. A 20. percben Silimon jól ugratta ki Kovácsot, de a középpályás 16 méterről tiszta helyzetben csúnyán kapu mellé lőtt. A hazaiak első nagy helyzete a 34. percben alakult ki: Búzás 30 méteres átadással ug­ratta ki Vargát, de a csatár 14 mé­teres lövése centikkel elkerülte a leilei kapu bal felső sarkát. A 38. percben egy előrevágott labdára Búzás rajtolt rá, lefutotta őrzőjét, de 16 méteres lövését Kovács ka­pus nagy bravúrral védte. A szü­net után sem változott a játék ké­pe. Bár a hazaiak több támadást is vezettek, gólhelyzet a vendé­gek előtt adódott. A 67. percben Takács ugrott ki a védők közül, de 14 méterről a felső lécre lőtte a labdát. A 69. percben Galambos lövése lepattant a védőkről, Osztermájer 15 méteres ismétlé­se azonban elsuhant a jobb ka­pufa mellett. A 79. percben Osztermájer átadását Varga leke­zelte, majd két testesei után 3 méterről megszerezte a hazaiak vezető gólját (1-0). A 83. perc­ben a játékvezető - nem tudni miért - büntetőt ítélt a vendégek javára. A 11-esből Buzsáki a léc alá lőtte a labdát (1-1). A PSE nem tudta megismé­telni szombati jó játékát, ami­ben közrejátszott a kritikán aluli játékvezetés. Nagy István széttördelte a játékot, s elsősor­ban a hazai támadásokat állí­totta meg sok esetben indoko­latlanul. Jók: Benedeczki, Var­ga L., Mészáros I., illetve Ko­vács J., Kenéz, Himics. Klement István: - Mint ahogy mondtam is, nehéz meccsre szá­mítottam, arra azonban nem gondoltam, hogy nem tizenegy emberrel kell megküzdenünk. ZERZA JÓZSEF Varga László (balról) végig remekül játszott a lelleiek ellen, s ha a játékvezető nem ítél ajándékbüntetőt a vendégeknek, gólja győzelmet ért volna fotó: gottvald __________Férfi kosárlabda NB I, negyeddöntő, 3. mérkőzés________ Ny ert és elődöntős az ASE Egy félidőnyi jó játék elég volt a paksiaknak ahhoz, hogy a lényegesen feljavult atomosok párharc harmadik mérkőzésén is legyőzzék a címvédő Kör- hét ponttal nyerték ezt a perió- mendet, s ezzel korán biztosítsák helyüket az elődöntőben, dust. Smith és Mujanovics dobó- ahol minden bizonnyal majd az alapszakasz-győztes párbajával folytatódott a meccs, Albacomp vár Mészárosékra. A fehérváriak ellen ennél bizto- amibe aztán Ridl és Kutasi is be- san több kell majd... szállt. Utóbbi triplája ismét nyílt­Smith (fehérben) ezúttal 19 pontig jutott fotó: gottvald károly Atomerőmű SE-Marc-Körmend 76-65 (17-17,20-22,17-10,22-16). Paks, 800 néző. V: Szabó Gy., Bodnár. ASE: Mészáros (9/3), DAVIS (26/3), SMITH (19/3), Ridl (15/3), Czigler (4). Csere: Kiss Zs. (-), Érsek (-), Cseszlai (3/3). Edző: Zsoldos András. Kör­mend: Ike (7/3), KUTASI (12/6), Trümmer (15/12), MUJANOVICS (22/12), Lóránt (7). Csere: Ferencz (1), Vavra P. (1), Keresztes (-). Edző: Zsebe Ferenc. Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-9, 8. p.: 15-17,14. p.: 20-26,19. p.: 34-37,22. p.: 41-41, 26. p.: 52-43, 33. p.: 61-58, 37. p.: 65-59. Kipontozódott: Lóránt a 37. percben. A szokásosnál kevesebben látogattak ki a hétközi mérkőzésre Pakson, talán csapatuk 2-0-ás vezetésénél a szurkolók lefutottnak vél­ték a negyeddöntő harmadik mérkőzését. Nos, a vendégek kezdésén nemigen látszott, hogy osztották volna e nézetet, két és fél perc után ugyanis 9-4-re vezetett a Zsebe-csapat. A kör­mendiek előnye egészen a negyed végéig kitar­tott, s bár Ridl büntetőkből egálra hozta az első szakaszt, sok köszönet nem volt a paksiak játé­kában. Sok volt a rontott dobás, a pontatlan át­adás, Davisék sorra hibáztak, így Mészáros hat pontjával a legeredményesebb paksinak szá­mított a nyitó negyedben. Javulást a folytatás­ban is alig tapasztalhattunk. A Mujanovics ve­zérelte vasiak a 13. percre 17-24-re léptek meg, s úgy tűnt, az atomosok arra várnak, hogy va­lahogy majd csak szaporodnak a pontjaik - túl­ságosan is alapjáraton pörögtek. A Körmend sem igen csillogott, játékosai is hibáztak, csak riválisuknál ritkábban, s ez elég volt a vasi ve­zetéshez. A 14. percben végre Czigler is beta­lált, igaz büntetőből, s abból is csak egyszer. Smith viszont távolról volt eredményes, s miután meg­érezte a gól ízét, elsüllyesztett még négy pontot, ám mindez csak a felzárkózáshoz volt elég. Az esélytelenebb vendégek nem adták át a vezetést, öt pont körül tartották előnyüket. Davis büntetők­ből a szünetre két egységre redukálta ugyan a hát­rányt, de mind az eredmény, mind a játék messze elmaradt a paksiak várakozásától. Ehhez csak egyetlen adalék: az első félidőben 29 százalékos hatékonysággal dobtak a vendéglátók, a távoliakat pedig mindössze 8(!) százalékkal. A pihenő után Davis igyekezett kézbe venni a dolgokat: egyéni betörései egált jelentettek, Ridl révén pedig a 23. percben először vezetett az ASE. A hirtelen jött játékkedv lenullázta a Körmendet, a vasiak négy percen át nem találtak a gyűrűbe, mi­alatt 47-41-re lépett meg az Atom. Egyből szebb lett a világ Pakson, hát még amikor Cseszlai a siral­mas tripla-mutatón is kozmetikázott némüeg. Bár a negyed vége felé ismét jött egy kis hazai megtor­panás, a harmadik szakaszban fordult a kocka, a tá tette a találkozó sorsát (59-58), itt azonban meg­álljt parancsolt az ASE. A hazaiak ismét felgyorsí­tották a játékot, dobásbiztonságuk is javult, no meg Czigler sorra szedte a lepattanókat, így két perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés sorsa (69-59). A legvége már örömjátékot hozott a haza­iak részéről, ki emlékezett már ekkor az első félidő kínlódásaira. Zsoldos András: - Hát ilyen a play-off. Az első félidőben az idény talán leggyengébb dobószáza­lékát produkáltuk, ám a másodikra sikerült javul­nunk, s úgy gondolom, összességében megérde­melten búcsúztattuk három mérkőzésen a címvé­dőt: Zsebe Ferenc: - Azt hiszem, szépen haltunk meg. Egyik meccsen sem játszottunk alárendelt szerepet a jóval esélyesebb paksiak ellen. MEDGYESY FERENC A párharcot 3-0-ra az Atomerőmű SE nyerte. További eredmény: Debrecen-Kecskemét 84-76. Tj.: a Debrecen, 3-0-lal. Csak röviden TÁJFUTÁS. A Magyar Tájfutó Szövetség és a Postás SE közös rendezésében bonyo­lították le Pilisvörösvár térségé­ben a kétnapos országos rang­soroló Postás-Matáv Kupát. A rangos versenyről a Paksi SE versenyzői két éremmel a tarso­lyukban tértek haza. Böröcz Il­dikó tartja jó formáját, az N-21- es kategóriában ezüst-, míg klubtársa, Kiss Péter az F-21- ben bronzérmet szerzett. Az F- 21-ben Dömötör Balázs a 26., az F-45-ben Kürti István a 6. he­lyen végzett. RITMIKUS GIMNASZTIKA. A közelmúltban Paks adott ott­hont a ritmikus gimnasztika ovi-suli bajnokság területi dön­tőjének, melyen közel 100 ver­senyző lépett szőnyegre. A Pak­si SE versenyzői két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzér­met szereztek. Egyéni teljesít­ménye alapján a gyermek kor­csoport győztese Bor Julianna, valamint a junior korcsoport el­ső helyezettje, László Nikolett, és ezüstérmese, Weisz Ágnes bejutott az országos döntőbe. ■ Osztályozós a Nagyberki gárdája Teke Az alsóházi rájátszás 4. fordulóját a szombathelyi Gravitáció TK nyerte 3077 fás teljesítménnyel a Szentgotthárd (3010), a Péti MTE (3009) és a Nagyberki-Attala Tengeriszem (3006) előtt. Sághy révén még az attalai alakulat szerzett 4 fás előnyt az első kör után, majd a második körben a szombathelyi gárda meglépett a többiektől, akik végig kiélezett csatát vívtak a minél jobb helye­zésért, ám sajnos az idegek har­cából a Tengeriszem csapata jött ki a legrosszabbul. Az attalai eredmények: Sághy 539, Kisházy 490, Lukács/Tóth 492, Herr 479, Péter 489, Németh 517. Az alsóház végeredménye: 5. Péti MTE, 6. Szentgotthárdi VSE, 7. Gravitáció TK, 8. Nagyberki Attala Tengeriszem. A bajnokságból egyenes kiesés nincs, a két NB I-es csoport utol­só helyezettje, és a három NB li­es csoport 2-3. helyezettjei egy torna keretein belül döntenek a még kiadó hat élvonalbeli hely sorsáról. ■ Sakk; bizonyítványosztás az NB l/B-s És NB II-es csapatbajnokságban PUATLON RANGLISTAVERSENY, KARCAG Bentmaradás, osztályozó, kiesés Nagy izgalmakat hozott a sakkcsapatbajnokság záró forduló­ja mindkét osztályban. Az NB I/B-s Decs kiváló hajrája biztos bentmaradást, az ASE II ellenkező előjelű teljesítménye vi­szont kiesést „ér” a táblázaton. Az NB II-ben a végére jelentő­sen visszaesett a Gépelem SE, míg a Tamási ismét osztályozós helyen zárta a sorozatot. NB I/B Decs 1990 SE-HÜSI SC 5.5:6.5. A már biztos bentmaradás tudatában jó hangulatban, de tartalékos ösz- szetételben (Szedlak, Kopasz és Szuhai is hiányzott) ült asztalhoz a decsi csapat a középmezőnyhöz tartozó fővárosi gárda ellen. A talál­kozó kiegyenlített erők küzdelmét hozta, ahol végig a dönteüen tűnt a legvalószínűbb eredménynek. A hajrában aztán a hat órán át hősie­sen a győzelemért harcoló Rudolf Anna balszerencsés körülmények között veszített, így a budapestiek végül győztesen távoztak Decsről. A decsi pontszerzők: Taskovits, Papp T. és Veszprémi győzelem, Jeszenszky, Sebestyén, Pap Gy., Horváth és Hölczl döntetlen. A decsiek az évad második felé­ben játszottak igazi tudásukhoz mérten, a fiatalok fejlődése értékes pontokban is megmutatkozott, így jogos a szakvezetés igénye a jövő évi előrelépést illetően. A gárda legeredményesebb pontszerzői ki­vétel nélkül ifisták voltak: Horváth Gábor (9.5 pont/11 mérkőzés), Pap Gyula (8/11), Papp Tamás (7.5/11). Keszthely-Atomerőmű SE II. 6.5:5.5. A már csak a csodában re­ménykedő paksiak még utoljára odatették magukat Keszthelyen. Igaz ez a megállapítás akkor is, ha a mérkőzés végül szoros küzde­lemben atomos vereséggel zárult. A küzdeni akarással nem is volt baj, a lelkesedés azonban nem volt elég. A megszokottnál kevesebb döntetlen is jelzi, hogy ezúttal mindenki átérezte a csapat nehéz helyzetét. A paksi pontszerzők: Mácsik, Szabó K„ Gosztola és Papp J. győzelem, Kis J„ Simon és Szijjártó döntetlen. Az atomos „fakó” a vereséggel elbúcsúzott a második vonaltól, s ez azért is meglepő, mert tavaly az ötödik helyen zárt. A paksiaktól az idén legjobb pontszerző, Simon Zsuzsanna (6.5) és Nagy Lajos tel­jesített jobban, mint egy éve. Átla­gon felüli még Szabó Krisztián pro­dukciója, aki 9 mérkőzésből 6 egy­ségig jutott, miközben az első táb­lákon szerepelve az őszt még 5/5- tel zárta. Az NB I/B Charousek-cso- portjának végeredménye: 1. Szenna Pack Kaposvár 82, 2. Postás-Matáv SE 80, 3. Tapolca 76.5, 4. Keszthely 72, 5. Győri Elektromos 69, 6. Hüsi SC 69, 7. Csuti SK Zalaegerszeg II 69, 8. Decs 1990 SE 67.5,9. BEACII 60.5, 10. ASE II 59.5, 11. Géniusz Tata 44.5,12. Vízügy Bp. 42.5 ponttal. NB II Kaposvár SE-Szekszárdi Gép­elem SE 4:8. Az utóbbi fordulók eredménytelensége után a biztos győzelem reményében utazott a somogyi megyeszékhelyre a Gépelem. A vendégcsapat első fe­lének játéka ezúttal is akadozott (hat partiból 3 pont), a hátsó hat asztalnál viszont kitettek magukért a szekszárdiak, hiszen öt pontot gyűjtve biztosították a nagy arányú győzelmet. A szekszárdi pont­szerzők: Gál, Figler, Boros, Barba- rics, Horváth A., Vas M. győzelem, ifj. Paszler, Andi, Hovorka és Forster döntetlen. A tavalyi 5. pozícióhoz képest összességében csalódás az idén nyolcadikként záró szekszárdiak teljesítménye még akkor is, ha csu­pán két pont hiányzott a 4. hely­hez. A Gépelem legeredménye­sebb játékosa a 7/11-es teljesít­ményt nyújtó Balázs Imre volt. PannonPower Pécs-TamBau KSE Tamási 7:5. Esélytelenül ültek asztalhoz a vendégek a bajnokesé­lyes baranyaiak otthonában. A mérkőzés alatt viszont egyáltalán nem látszott a két csapat között a táblázaton meglévő különbség: a Koppány-mentiek felszabadultan és bátran játszva sorra gyűjtöget­ték pontjaikat, s végül meglepetés­re sikerült szorossá tenni a találko­zót. A tamási pontszerzők: dr. Csávássy, Molnár T. és Szemes győzelem, Tóth, Halpert, Horváth és Filótás döntetlen. A megszerzett 59.5 pont rekord­nak számít a tamási gárda történe­tében, így az egész éves teljesít­ménnyel maximálisan elégedett le­het a csapat. Különösen dicséretes a két ifi korú játékos, Kiss Lajos és Molnár Tamás teljesítménye, akik messze a legjobb pontszerzőként egyaránt 8.5 egységgel járultak hozzá a jó eredményhez. ilódii Az Asztalos Lajos-csoport vég­eredménye: 1. PannonPower Pécs 90, 2. Székesfehérvári MSE 79, 3. Kalocsa 74,4. Dunaújváros 68.5,5. Komló 68, 6. Nagyatád 67,5, 7. Ba­ja 67, 8. Szekszárd 66.5 9. Szenna- Pack Kaposvár II 62, 10. Tamási 59.5, 11. Kaposvár SE 49, 12. Kár- min SE 40 ponttal. ___________■ Ko ncz Ákos ezüstje Karcagon gyülekeztek a duatlonisták a hétvégén, hogy a versenyszezonban másodszor is összemérjék erejüket egymással. A szekszárdi Fani-Dynamic TC sportolói közül kerten álltak a rajtvonalhoz, s mindketten ki­tűnő helyen érkeztek a célba az 5 km futásból, 20 km kerék­pározásból és újabb 2.5 km fu­tásból álló sprintversenyen. Koncz Ákos az ifjúsági fiúk fu­tamában a második helyre küzdötte fel magát (52:59), s mindössze öt másodperccel maradt el a győztestől. A juni­orok között Klein Miklósnak még ennél is kevesebb hiány­zott: 4 mp-cel szorult a negye­dik helyre (56:36). A felnőtt férfiak mezőnyében az amatőr Almási János egy órán belüli idővel (59:32) a 22. helyen ért célba. A bonyhádi Anonym SE sportolói közül a sprint futam­ban Fröhlich Georgina a fel­nőtt nők mezőnyében a 9. he­lyen zárt (1:22:39). A férfi ve- Koncz Ákos másodikként ért célba terán korcsoportban Fröhlich Henrik egyedüli indulóként A két hét múlva Kaszón meg- l:15:41-es idővel teljesítette a tá- rendezésre kerülő duatlon orszá- vot, míg a legfiatalabb szeniorok gos bajnokságra ismét (v)érmes között Asztalos István hatodik reményekkel indulhatnak a Tol- helyen végzett (1:07:52). na megyei versenyzők. _______■ 4

Next

/
Thumbnails
Contents