Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-20 / 92. szám

MEGY El TÜKÖR 5. OLDAL 2004. Április 20., kedd Előbb érkezett az euró Ünnepélyesen átadták az adományt SlMONTORNYA Eredetileg az európai uniós csatlakozás előestéjén került volna sor a német testvérvá­ros, Martingen adományának átadására. Werner Laub pol­gármestert azonban e napon Brüsszelbe szólítja a köteles­sége, ezért már korábban át­adta a szép adományt. A magánlátogatáson Magyaror­szágon tartózkodó polgármester Simontornyán az öregek napközi otthonában tartott megható ün­nepség keretében nyújtotta át a 7500 euróról szóló dokumentu­mot. Werner Laub elmondta, hogy az adomány a jövőben még növekedni fog, ugyanis a nyitó­számlára még jócskán érkeznek adományok, mely várhatóan el­éri a tízezer eurót. Érdekesség, hogy a négy testvértelepülésből álló város lakosainak száma is ugyanennyi. Csőszné Katz Edit polgármesterasszony a város ve­zetése nevében átvette és megkö­szönte a nemes adományt, s el­mondta, hogy igazán jó célra kí­vánják azt felhasználni. Nincs ugyan még végleges döntés, de az a tervük, hogy az összeg nem épül be a költségvetésbe. Azt sze­retnék, ha a testvérváros ponto­san tudná, mi lett a pénzzel, ezért több képviselő is javasolta már egy vegyes használatú gép­kocsi vásárlását. E többcélú beru­házás jól szolgálná az öregek napközi otthonának lakóit, segí­tené - az ebben a korban már saj­nos gyakrabban előforduló - az orvosi vizsgálatra, kezelésekre utazást, és a családsegítő szolgá­lat munkájában is nagy előrelé­pést tenne lehetővé. A német és a magyar nyelvű felirat a gépko­csin pedig mindenkivel tudatná, hogy a két város igazi testvéri kö- zösséget alkot.___________(varga) Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan parkolunk? Nemcsak Tolna megyében, máshol is gondot okoz a kevés parkolóhely. Ráadásul a legtöbb helyen fizetni is kell érte. Megoldást csak az jelenthetne, ha kevesebben használnák a kocsijukat, s gyalog vagy tömegközlekedve jutna el mindenki a városközpontba. Arra voltunk kíváncsiak, Önök mennyire vannak megelégedve helyi parkolási szokásainkkal. Verseghy Ferenc, Tolna-Mözs: - Se a parkolókkal, se a többi au­tóssal nem vagyok megelégedve. Gyakran nem tudok beállni a moz­gássérült parkolóba, és amúgy is kevés a hely. Tollár Tibor, Szekszárdi - Semmi pozitívat nem tudok mondani ez ügyben. Egyre több helyen kell fizetni, és amúgy is kicsi a hely. Tóth László, Szekszárdi - Helyeslem, hogy szigorítják a parkolók ellenőrzését Szekszárdon. De az is igaz, hogy gyakran hivatkozunk nyugati példákra, kivéve arra, hogy ott a parkolás első tíz percéért nem kell fizetni. Csahóczi Andrea, Szekszárdi - A többi autóssal semmi gondom nincs, bár a hely lehetne több. Gondolom azért nincs bajom a többi- ekkel, mert nyugodt típus vagyok. ____________________________■ VI LLÁiyiyo ks Előző kérdésünk; Elégedett-e az egy éve történt paksi üzem­zavar felszámolásának folya­matával? Szavazóink 82 szá­zaléka nem elégedett a hiba- elhárítással. MAI KÉRDÉSÜNK: Ön hazahívná-e Irakból a magyar katonákat? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Orbán Viktor: petíció a mindennapokért „Nekünk a szabadság és a biztonság egyszerre kell” . Orbán Viktor hangsúlyozta: nem kam­pányrendezvényt tart, viszont mindenkit biztat a Nemzeti Petíció aláírására. A volt miniszterelnök szerint ezzel a dokumen­tummal lehet arra késztetni a kormányt, hogy javítson az ország sorsán. Szekszárd Rákay Philip kedvenc városa, Szekszárd adott otthont tegnap a nemzeti petíciós kör­út újabb állomásának. Az ismert műsorve­zető a Korzó áruház előtti téren, egy emel­vényről köszöntötte az érdeklődők sokasá­gát, köztük a fiatal demokraták országgyűlé­si képviselőit. A megemlített honatyák közül Szekszárd képviselője, dr. Braun Márton állt a mikrofon mögé.- A Fidesz vezette választási szövetség ju­tatta be a legtöbb képviselőt a parlamentbe, mégsem polgári kormány alakult. A csatát megnyertük, de a háborút elveszítettük - kezdte úgymond a rossz hírrel dr. Braun Márton, majd a jóval folytatta: - A felén már túlvagyunk. Ezt követően listáját adta azoknak a súlyos gon­doknak, melyek jel­zik: a kormány elve­szítette a bizalmat. Gergely Éva éne­kesnő Szép vagy, gyö­nyörű vagy, Magyar- ország című dala után Baksainé Kenessei Éva, a Tolnai Nagy- családosok Egyesüle­tének elnöke fogal­mazta meg, hogy mi­ért tartotta fontosnak aláírni a nemzeti petíciót. - Az aláírók azon értékeket támogatják, amelyek a boldog, ki­számítható jövőben is nélkülözhetetlenek. Munka, otthon, biztonság. A petíció ezen mottójáról már a nagy tapssal köszöntött Or­Orbán Viktor bán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnö­ke, volt miniszterelnök fejtette ki részletesen gondolatait,- Munkamegbeszélésre jöt­tünk össze, melynek témája a Nemzeti Petíció. Ennek az az ér­telme, hogy összegyűjtsük egy­millió ember aláírását, benyújt­suk a petícióban foglalt céloknak megfelelően, több ponton is mó­dosító javaslatainkat a magyar költségvetéshez, így adva súlyt szavunknak. Most nem a nagy eszmékért, hanem a minden­napokért kell kiállnunk, mert az elmúlt esztendőkben megren­dült a mindennapok biztonsága. Továbbra sem szabad feladni a céljainkat: nekünk a szabadság és a bizton­ság egyszerre kell. A szabadság az, amikor mi rámosolygunk valakire: a biztonság pe­dig az, amikor visszamosolyognak ránk. Örömóda és cselekvési kényszer Dr. Csepeli György a napi politikáról és a párbeszédről Régebben - ahogy fogalmazott - gondolatokat termelt, ma pe­dig része egy vállalkozásnak, mely a digitális világ hazai ki- terjesztését szolgálja. Dr. Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára, az ismert szociológus professzor a napokban előadást tartott Szekszárdon, majd nyilatkozott lapunknak. Szekszárd Magyarország az EU-s csatla­kozást sokkal több szoron­gással, bizonytalansággal éli meg, mint az indokolt lenne. Még erősen hat a mentalitás­történeti hagyomány, mely szerint minden, ami bennünket érint, mindig csak velünk, nem pedig általunk történik.- Biztos vagyok abban, ha több lenne az információ arról, hogy más, korábban csatlakozó orszá­gok milyen sikereket értek el, ak­kor kevesebb lenne a félelem - hangsúlyozta dr. Csepeli György. - Nagy a kormány felelőssége ab­ban, hogy május elseje, az Öröm- óda eléneklése után ne a másna­posság érzése ural­kodjon el rajtunk, hanem a cselekvé­si kényszer. Mennyiben szűrődik be a napi politika jelenlegi munkájába?- Ami az én területemet illeti, ott nincs jelentősége a napi politi­kának. Az az elit játszmája. Amennyire én látom, az emberek minden további nélkül hajlandó­ak a párbeszédre, ha konkrét ügyeket kell megoldani. Az infor­mációs társadalmat tekintve nincs jelentősége annak, hogy ki a szo­cialista, avagy a fiatal demokrata. Az enter gomb lenyomását min­denkinek meg kell tanulni.- Akkor nem is igazán vallja azt a nézetet, mely szerint ketté­szakadt a magyar társadalom?- Ha kettészakadt, akkor nem jobban, mint korábban. Termé­szetesnek tartom azt, hogy bizo­nyos kérdésekben az emberek különböző álláspontokat képvi­selnek. Ez így volt régebben is. Ám mikor egy nemzeti ügy került terítékre, akkor az álláspont-kü­lönbségek majdhogynem meg­szűntek. Ma az EU-s csatlakozás ilyen ügy.- S mi lesz utána? Gyengülni fog a széthúzás?- Lesz ellentét, de immár azok között, akik sikeresén, illetve si­kertelenül pályáznak. Tehát a kü­lönbség nem feltétlenül politikai­világnézeti szakadékok mentén mutatkozik meg.- Boldog időszaknak nézünk elébe?- Nem, a boldogtalanság ugyanúgy jelen lesz, csak más di­menziókban. -SZÁ­Kerámia Biennále A Pécsi Galériában megnyílt az idei, XVIII. Országos Ke­rámia Biennále. A csaknem 40 kiállító munkáit bemuta­tó tárlat Ünnepélyes megnyi­tóján került sor az idei díjak átadására is. Szekszárd-Pécs A tavalyi kettős Zsolnay-évforduló hazai kerámiaművészetre gyako­rolt jótékony hatását hangsúlyoz­ta ünnepi köszöntőjében Huszár Zoltán Baranya megyei múzeum­igazgató az idei XVIII. Országos Kerámia Biennále megnyitóján a Pécsi Galériában. A megnyitó a hagyományoknak megfelelően egyben Minya Máriának, a leg­utóbbi biennále nagydíjasa kiállí­tásának kezdete is volt. A díjak át­adásakor elsőként a Zsolnay Por­celángyár első díját vehette át Vár­bíró Kinga. A megosztott második díjat Nagy Márta, Králl Borbála ás Pázmándi Antal kapták. A Nem­zeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma különdíjával Fekete Lászlót jutalmazta a zsűri. ___________■ Oz ora - Döllesné Nagy Anikó, aki 17 évig becsülettel végezte a vezető óvónői feladatokat, ősz­től fejlesztő pedagógusként szolgálja a község oktatását. Az iskola vezetése megköszönte az eddigi munkáját és az új fel­adatokhoz is sok kitartást, áldo­zatot, jó munkát kívánt. m Paks - A város önkormányzata által alapított Pongrácz Sándor- díjra részletes indoklással ja­vaslatot tehet a jegyzőnél min­den paksi lakos és paksi szék­helyű szervezet április 30-ig. Az évente egy személy számára megítélt kitüntetésben azok ré­szesülhetnek, akik munkájuk­kal jelentősen hozzájárultak a város egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez. irg> Pincehely - Az önkormányzat megkötötte a szerződést a simon- tomyai gyermekjóléti és család- segítő szolgálattal, ezzel csatla­koztak a szervezethez. így már megfelelnek a jogszabályban elő­írtaknak, a nagyközségben fellel­hető feladatokat egy pincehelyi szakember látja el. m RegÖly - Kilencvennégy gondo­zott él a kilencvenkét férőhe­lyes majsapusztai Fogyatéko­sok Rehabilitációs Intézetében. Közülük hatnak Regölyben, a faluba integrált lakóotthonban van az otthona, ahol két segítő­vel élik mindennapi életüket, dolgozni változatlanul Majsa- pusztára járnak. Simontomya - A városban nagy csalódást okozott, hogy a kecseg­tető európa uniós csatlakozási ünnepség pályázatán egyetlen fillért sem nyertek, pedig igen alaposan kimunkált, sokszínű pályázatot nyújtottak be. Mind­ezek ellenére igen nagy a társa­dalmi összefogás: pedagógusok, tömeg- és civil szervezetek, ma­gánszemélyek sokasága dolgo­zik azon, hogy méltóképpen megünnepeljék európai uniós tagságunkat. A színvonalasnak ígérkező kulturális programok után éjfélkor megkondul a refor­mátus és a katolikus templom harangja, tűzijáték, ünnepi be­széd köszönti tagságunkat. m> Szakádét - Az aparhanti biológiai szennyvízkezelés gyakorlatával ismerkedtek a múlt héten a köz­ség vezetői. Laszk Gábor polgár- mester elmondta: Szakadáton a völgységi településtől eltérően vezetékrendszert kívánnak építe­ni, erre csak a tisztítómű megépí­tése után kerülhet sor. m Szakály - Kiöntött a Kapos melletti két árok Szakályban, veszélyeztet­ve a mellette lévő fatelepet. A hely­beliek homokzsákokkal védekez­tek a víz ellen, de a jó időnek kö­szönhetően szerencsére már apadt a víz. m Szekszárd - Hatról négymillió fo­rintra csökkent a szociális és egészségügyi bizottság saját alap­ja. Ennek egy részét osztották fel legutóbbi ülésükön. A mozgás- korlátozottak egyesülete része­sült 250 ezer forint támogatásban kedvezményes uszodabérietek­re, a családsegítő egy dolgozóját adósságkezelési tanácsadóvá képzik, s ennek a költségét fize­tik. A Kék Madár Alapítvány is támogatásban részesült a városi költségvetésből, ehhez adott 300 ezer forintot a saját alapjából a bi­zottság. A RÉV szolgálat 3 millió 608 ezer, a Mentálhigiénés Mű­hely pedig 1 millió 870 ezer fo­rinttal részesül a költségvetésből, utóbbiakkal van, a Kék Madár Alapítvánnyal pedig kötnek ellá­tási szerződést. Kisebb összegek­kel támogatták a főiskola másod­éves szociális munkásainak két programját, és a városi bölcsőde fennállásának 25. évfordulójára rendezendő konferenciát, 250 ezer forintot adott a bizottság a nyugdíjasszövetségnek, és 200 ezer forinttal támogatják a Máltai Szeretetszolgálatot. au Tamási - A veszélyes anyagok, a veszélyhelyzetekben szükséges eszközök ismeretéről adtak szá­mot többek közt tegnap a város­környéki katasztrófavédelmi ver­senyen részt vevő hat diákcsapat tagjai. Április 22-én, a megyei ve­télkedőn a két első helyezett, a regölyi Esterházy József Általános Iskola, és a Béri Balogh Ádám Gimnázium 9.a osztályának csa­pata képviselheti a kistérséget, m Tolna - A tolnai városi könyvtár­nak tavaly 643 beiratkozott tagja volt (267-en 14 éven aluliak). Az elmúlt évben összesen 68.025 dokumentumot kölcsönöztek ki, összesen 79.725 alkalommal tör­tént könyvtárhasználat. A biblio­téka tavaly 511 könyvet és 129 darab videokazettát és CD-t, 7 darab CD-Romot kapott ajándék­ba, illetve vásárolt, amelyek össz­értéke 1,3 millió forint volt. m Tolnanémedi - A Költészet Napja alkalmából megrendezett szava­lóversenyen 28 alsótagozatos ta­nuló vett részt. Külön versenyez­tek az I-II. és III. és IV. osztályo­sok. A kisebbek korcsoportjában első helyezett lett Ács Regina, 2. Kővári Zsolt, 3. Hollósi Réka. A 34. osztályosoknál az első he­lyet Patkós Máté, a másodikat Jádi Kinga, míg a harmadikat megosztva Kiss István és Hegyi Péter érdemelte ki. m Újireg - A tizedik Jászok Világta­lálkozójára készülnek az újiregi jászok. A találkozónak idén Jászladány ad otthont. m További települési információk: www.tolnainepujsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents