Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-19 / 91. szám
SZEKSZÁRD 5. OLDAL 2004. Április 19., hétfő Városlakók kérdezték- Sokszor hallani az intelligens város programról, de senki sem tudja, hogy ez mit jelent. Kocsis Imre Antal, polgár- mester:- A program átfogó elektronikai kapcsolatrendszer a város polgárai, vállalkozói és a közigazgatás között. Eszköze a számítógép és az internet. A célja, hogy ez az eszközrendszer minél inkább elterjedjen és ezáltal a polgárok munkája, ügyintézése minél egyszerűbb, átláthatóbb legyen. A program első eleme az a negyvenmillió forint pályázati pénz, amellyel elkezdődhetett az elektronikus közigazgatás megvalósítása.- Hány embert kell elküldeni a város működésének ésszerűsítése miatt? Németh Zoltán, alpolgármester:- Az a folyamat, ami most zajlik a városban, valamilyen formában mindenkit érint, hiszen a költségvetés az ő adóforintjaikból áll össze. Nem lehet mindegy, hogy azt a pénzt a város mennyire takarékosan, ésszerűen használja fel, s mennyi jut belőle fejlesztésre. Közvetlenül azt az 1500 embert érinti, aki valamelyik városi intézményben dolgozik. Lesznek közöttük, úgy százötvenen, akik a munkájukat ugyanott, de nem köztisztviselőként hanem vállalkozóként végzik tovább, másoknak a tevékenységét pedig kiváltja a megnövelt hatékonyság. Most úgy tűnik, hogy körülbelül ötven munkahely szűnik meg.- Mikor indul az Orpheus- program?- Egy hónapon belül aláírjuk a szerződést, a kiviteli tervek elkészítésének átfutási ideje két, két és fél hónap, vagyis a második félévben megkezdődhet az építkezés. Reményeink szerint 2005 őszére befejeződik a Garay tér teljes felújítása, ami első lépése a belváros rekonstrukciójának. Tizennégy helyett csak tizenkét osztály A csökkenő gyermeklétszám és a feltöltött csoportlétjzá- mok okán kettővel kevesebb első osztály indul a megyeszékhelyen a megszokottnál. Árnyalja a képet, hogy a gyerekeket általában hétéves korban íratják iskolába, és csökkent a bejárók száma is. Az óvodai, iskolai beíratá- sok tapasztalatairól kérdeztük Sebestyénné Miklós Julianna irodavezetőt, aki elmondta, érzékelhető volt a fogyó gyermeklétszám. Még a megszokott 40-50 bejáró sem jelentkezett. Ennek oka lehetett az is, előnyben részesültek a felvételnél a körzetben, illetve a városban lakók, de nagyobb számú elutasításról sem érkeztek hírek. Több, mint egy osztálynyival, harminccal kevesebben iratkoztak be az általános iskolába. A decemberben készült névjegyzék pontossága az állampolgári fegyelem függvénye. Az is tény, hogy manapság nem a hat, hanem zömmel a hétéveseket küldik a szülők iskolába. Bár ez a helyzet őszig mindkét irányban változhat. Előfordulhat, hogy a gazdaságos osztálylétszámok kialakítása miatt nem 14, hanem csak 12 első osztály indul a városban. A Dienes iskolában is a megszokott négy helyett csak három nagy létszámú első osztály indul. Az 5-ös iskolának a legnagyobb a körzete, de valószínűleg ott sem indul négy osztály. A Babits iskolába iratkozott be a legtöbb körzeten kívüli diák. Kiderült az is, hogy a nem önkormányzati iskolákban sem nőtt a beíratottak száma, tehát nem arról van szó, hogy a szülői igények változtak volna meg. Az óvodai beíratások is nyugodt légkörben zajlottak, a szülők elfogadták az óvodák érveit. Maradt a négy csoport a kórházi óvodában és nem sikerült négy csoportosra feltölteni a Kecskés Ferenc utcai óvodát. A vártnál kevesebb a gyerek a 3-as számú óvodában is. ■ A régióközpont, Szekszárd Megyei májusfa a Prométheusz parkban Az idén nem a hagyományos civil majálissal hanem április 30- án májusfa állításával ünnepük az uniós csatlakozást a Prométheusz parkban a civil szervezetek. A májusfa a csatlakozás mellett a civil szervezetek ösz- szefogását is jelképezné, így minden Tolna megyei civil szervezet ünnepélyes keretek között egy-egy szalagot köthet a fa ágaira. A szalagokat a Civil Szolgáltató Központ elkészítteti de ehhez ara van szükség, hogy az érintettek jelezzék részvételi szándékukat április 20-ig a Civil Szolgáltató Központ 511-722- es telefonszámán. ■ Csattogó csatornafedelek Az út kezelője intézkedett a hiba kijavíttatásáról A rosszul végzett munka mindig megbosszulja magát, bár a következmények szenvedő alanyai nem mindig a munkavégzők. A szekszárdi Tartsay utca lakóinak életét a „pufo- gó” aknafedelek keserítik meg. Szekszárdon a Tartsay utca nyomvonalát is magában foglaló tehermentesítő úton az úttest síkjában elhelyezkedő aknafedlapok nem megfelelő módon készültek el, az igen nagy gépkocsiforgalom miatt kimozdultak és a fedlapokon történő áthajtáskor elviselhetetlen zajt, csattanást és a normálistól eltérő hangokat adnak az ott élők bosszúságára, lehetetlenné téve a zavartalan pihenést. A szerkesztőségünkhöz forduló panaszosok azt kifogásolták, hogy az adófizetők pénzéből épült út nem a szabványoknak megfelelően és a rendeletben előírt minőségben készült el. A rosz- szul illeszkedő fedlapok okozta zaj a forgalom miatt szinte állandó, mind hétköznap, mind pihenőnapokon. A panaszt a Tolna Megyei Közútkezelő Kht.-hoz továbbítottuk. A kht. illetékese az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a lakossági bejelentés után kivonultak a helyszínre és meggyőződtek róla, hogy a panasz jogos. A cég az út kezelője, de az útépítési munkálatokat nem ők végezték. Mivel a kivitelezőnek garanciális kötelezettsége van az általa végzett munkára, a közeljövőben megtörténik a kifogásolt szakaszon a javítás, ami remélhetőleg hamarosan megszünteti a lakók számára igencsak kellemetlen állapotot __________________VEM Mi ből lesz a cserebogár? Két szekszárdi zongorista sikere Hogy miből lesz a cserebogár, azaz kiből lesz zongorista, azt egy tizenegynéhány éves gyerek esetében még nehéz megmondani. A lehetőség mindenesetre Erős Ditta Rebekában és Lozsányi Somában megvan. Ditta a nyíregyházi országos zongoraversenyen harmadik helyezést ért el, Soma kiilöndíjat kapott. Szekszárd Erős Ditta Rebeka korcsoportjában a harmadik helyet érte el Dobai Tamásné és Erős Ditta Rebeka Nyíregyházán, a zeneiskolások országos zongoraversenyén. Ugyanitt Lozsányi Soma a hetedik-nyolcadikosok korosztályában különdíjat kapott. Soma a potenciális felvételizők korosztályába tartozik, a versenyen voltak olyan zongoristák is, akik már tudták, hogy felvételt nyertek valamelyik művészeti középiskolába. A szekszárdi fiú szintén zenei pályára készül, azt azonban még nem tudja, előadóművészként vagy tanárként (esetleg mindkettő) kamatoztatja-e tehetségét. Ditta tízéves, és bár egy éve még „szinte” biztos volt a pályaválasztás kimenetelében, nem feltétlenül csak zongoristának készül. Kiválóan sportol, kézilabdázik, biciklizik, atletizál és aero- bikozik. A mozgás finomságára mindkét területen szükség van, ráadásul fejleszti a koncentráló képességet. Míg Soma naponta két órát gyakorol, Ditta másfelet, főként, ha melegszik a helyzet. Mindkét ifjú zongorista jó versenyző és közönségérzékeny. Emellett tanáraiktól olyan egymásra épülő feladatokat kapnak, melyek mind a hangminőség, mind a kifejezés és a technika terén segítik fejlődésüket, anélkül, Lozsányi Tamás és Soma fotó: b. j. hogy ők ezt észrevennék. Fizikálisán viszont még sokat fognak fejlődni, így előre nem lehet megjósolni, hogy biztos zenei pálya áll-e előttük. Tanáraik, Dobai Tamásné és Lozsányi Tamás azonban gondoskodnak arról, hogy tanítványaik megfelelőképpen motiválva legyenek, és a folyamatos gyakorlás ne váljon unalmassá. Mindketten szerepelnek például a zongoratanárok jövő héten csütörtökön kezdődő XII. Országos Zongora Versenyé- nek nyitóhangversenyén. b. k. A város és a Civil Kerekasztal Egy éve alakult meg a megye- székhelyen a Civil Kerekasztal. Az azóta végzett munkát értékelték az elmúlt héten és szót váltottak a következő időszak legfontosabb feladatairól. Mint már beszámoltunk róla, aláírták a megállapodást a városi közgyűléssel, s gyakorlattá vált, hogy a művelődési bizottság meghívja képviselőjüket a civil szférát érintő témák tárgyalására. Tanácskozási joggal részt is vettek a művészeti együttesek támogatásának elosztásában. ■ Vízmű-privatizáció Hat pályázó jelentkezett a szekszárdi vízmű részleges privatizációjára. A gazdasági bizottság rendkívüli ülésén tárgyalt volna a szindikátusi szerződés tervezetéről, amely a kisebbségi tulajdonossal közös működés feltételeiről szól. A témát nem tudták érdemben tárgyalni, mert csak egy nappal előbb kapták meg a tervezetet. Mint beszámoltunk róla, a Fidesz-frakció javaslatára állásfoglalást kértek arról, hogy mindenben megfe- lel-e a jogszabályoknak a Wirt pályázat. Az állásfoglalás még nem érkezett meg. Mindezek miatt a bizottság következő rendes ülésén visszatér a témára, ami a tervek szerint a következő közgyűlés elé kerül, tájékoztatta lapunkat Ilosfai Gábor, a bizott- ság elnöke. ________________■ Ma dOCSa - Az általános iskola diákjai sikeresen szerepeltek a paksi Balogh Antal Általános Iskola és 8 Osztályos Gimnázium szavalóversenyén. ‘A 7-8. osztályosok kategóriájában Makai Anett első, Újhelyi Brigitta második lett, az 5-6. osztályos korcsoportban Bokor Lívia a harmadik helyen végzett, trgi Murga - Pályázatot nyújt be a murgai önkormányzat a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácshoz az orvosi rendelő belső felújítására. A murgai önkormányzat költségvetése ugyanis olyan alacsony, hogy önerőből nem tudják ezt elvégezni. Mint korábban megírtuk, a rendelő tetőszerkezetét szintén pályázati pénzek segítségével szeretnék felújítani. mt Nagydorcg - A Polgárőr Egyesület negyedéves taggyűlésén megválasztotta az év járőr párosát. A tagság szinte egyhangúan szavazott Benkő Győzőre és Kajári Gáborra. A két polgárőrt oklevéllel jutalmazzák meg. Benkő Győzőre és Kajári Gáborra azért esett a választás, mert nagyon eredményes, jó munkát végeztek az elmúlt évben. (vt) Németkér - A képviselő-testület pénzügyi és kulturális bizottságai együttes ülésen tárgyaltak a község civil szervezeteinek, egyesületeinek önkormányzati támogatásáról. m Őcsény - A kulturális-, oktatási- és sportbizottság szerdán véglegesítette a május elsejei programot. A feladatokat kiosztották, és a programfelelősök beszámoltak mindarról, hogyan állnak a szervezéssel. A település összesen százhúszezer forintot nyert pályázaton az ünnepségekre. (bk) Paks - a Költészet napja alkalmából rejtvénypályázatot hirdetett a művelődési központ könyvtára. Hét helyes megfejtés érkezett, közülük sorsolással választották ki a két nyertest, Tinnyei Gabriellát és Kákái Editet, akik a könyvjutalmukat a könyvtár nyitvatartási idejében vehetik át. trgi Paks - Huszonnégy diák részvételével szerveztek nagyon tartalmas tanulmányi kirándulást a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban. A fiatalok és kísérőik Londonban, Párizsban és Brüsszelben jártak. Az utat Csipkéné Kocsis Éva szervezte. Megnézték minden város legfőbb nevezetességeit, műemlékeit, és jártak az Európai Unió központjában is. A Külügyminisztérium segítségével a diákok az Európai Parlamentet is meglátogatták, itt Herczegfalvi Judit kalauzolta és tájékoztatta őket a parlament összetételéről és munkájáról. mi Simontornya Ebben az évben tovább bővülhet a szőlőhegy villamosítása, tudtuk meg. Közműtervezési térképet is készítenek, transzformátor áttelepítéssel 'is számolni kell. Minimum 28 fő szükséges, akik vállalják a kb. 50 ezer forint befizetését, és ebben az esetben két vonalon lehet majd csatlakozni a hálózathoz. fvl) Szakály - Elnapolta a szakályi képviselő-testület a jegyzői pályázatok elbírálását. A képviselő-testület a témát április 26-án tárgyalja újra. Szálka - Végre befejeződött Szálkán a gázvezetékek lefektetése. A beruházás már régóta elhúzódott, de a rendszer működik, az átadásra csütörtökön vagy pénteken kerül sor. m Szekszárd - Hamarosan folytatódik a Gróf Pál utcában az energiapark, csodapark építése. A létesítmény első üteme tavaly ősszel elkészült, a héten megrendelik az újabb érdekes berendezéseket, például a beszélő szeméttárolókat, amelyek mintegy 100 variációban adnak ösztönzést a tisztaság megőrzésére, és környezetünk rendben tartására. A tervek szerint június-júliusra a padok mellett a kerítés is elkészül. A park második üteme is mintegy 20 millió forintba kerül, s teljes egészében szponzori támogatásból valósul meg. m Tamási - Illetmény- és díjemelésről döntött legutóbb a város közgyűlése. Nyolc százalékkal, évi 600 ezer forintról 650 ezerre nő az önkormányzat könyv- vizsgálójának díjazása, tíz százalékkal pedig a városi tulajdonú építőipari és kommunáüs cég ügyvezető igazgatójának illetménye. <m Tolna - Egyes vélemények szerint félreérthető volt az a hír, ami a tolnai közalkalmazottak az önkormányzattól igényelhető lakáskölcsönéről szólt. A városban dolgozó közalkalmazottak ugyanis - a helyi köztisztviselőkhöz hasonlóan - lakásépítéshez, vásárláshoz, bővítéshez, felújításhoz eddig is kaphattak visszatérítendő, kamatmentes kölcsönt. A helyi képviselő-testületnek legutóbb azért kellett erről mégis külön rendeletet alkotnia, mert változott a kérdés szabályozása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közalkalmazottak számára korábban nem lett volna meg ez a lehetőség. tsk) További települési információk: www.tolnainepujsag.hu k k Az egyetlen regionális szervezet, amely Szekszárdon tartja üléseit, a Civil Alapprogram Dél-dunán- .túli Kollégiuma, amelynek elnöke, Illés Tamás ide hívja össze a testület üléseit. A kollégium az idén 293 millió forintot oszt szét civil szervezetek működésére, s legközelebbi ülésüket csütörtö- kön tartják. ________________■