Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-08 / 57. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Március 8., Hétfő Új vezetés, régi célok Paks -Dunakömlód Megújult az öt esztendővel ezelőtt alakult Dunaköm- lődért Egyesület vezetősége. Az új elnökség tagjai közül többen a részönkormányzat munkájában is részt vesznek. A két szervezet céljai is összecsengenek. Az egyesület tisztújító közgyűlésén lemondott tisztségéről a korábbi elnök, Kóti Lajos, új vezetővé Forster Józsefet választották, aki az egyesület alapító tagja. Az új vezetőség további tagjai: Kissné Hegyi Ilona titkár, Agócs Imréné, Rostáné Katona Katalin, Kovács Sándor, Liszt- mayer István és Szabó Pál. Az ülésen több mint húsz új tag lépett be a szervezetbe, így a taglétszám a korábbi másfélszeresére emelkedett. Forster József elmondta lapunknak, hogy a célokat, terveket összehangolták a paksi önkormányzat bizottságaként működő Duna- kömlődi Részönkormányzat elképzeléseivel. Szeretnének a dunakömlődiek hatékony érdekképviseleti szervévé válni, részt kívánnak venni a programok, rendezvények szervezésében, a hagyományok ápolásában. Egyik legfontosabb célja az egyesületnek, hogy a fiatalok számára lakhatóbbá, vonzóbbá tegyék a települést, ennek érdekében egyebek között új építési telkek Idalakítását szorgalmazzák. VT Verssel, zenével körítve Nagydorog Jobb lett volna talán korábban szüretelni, de így sem kell szégyenkezni a borok minőségével - állapította meg a zsűri elnöke, Steitz János a borbírálaton. Közel száz mintát hoztak a községházán rendezett borversenyre a nagydorogi gazdák. A bírálatot a Tolnai Borút vezetője, Steitz János elnökletével végezte a zsűri. A kilencvenhat bor közül tizenkettő érdemelte ki a legmagasabb elismerést, huszonkettő kapott ezüst-, húsz bronzérmet. Az aranyos gazdák Lang Imréné (három borral), Demény Károly (négy mintával), Ádám Antal, Gerzsei József, Szabó Aladár, Dévényi János, Rick József lettek. A bírálatot követően az iskola éttermében folytatódott a program, a zsűrielnök értékelésével, az általános iskolások irodalmi műsorával, vacsorával, majd a helyi Búzavirág néptáncegyüttes állandó zenekara, a bajai Bácska Banda húzta a talpalá- valót a borosgazdáknak és vendégeiknek ___________RÁKOSI ME TSZÉSI BEMUTATÓ. A „Dicenty Dezső” Kertbarát Kör szervezésében metszési bemutató volt szombaton délelőtt Szekszárdon. Az egyik kertbarát, Bálint István szőlőjében és gyümölcsfái között több mint száz érdeklődő hallgatta két szakember tanácsait és láthatta a gyakorlati bemutatót. Dr. Sipos Béla és Kelemen Lajos kertészmérnökök sok jó tanáccsal látták el az érdeklődő szekszárdiakat. Képünkön: Dr. Sipos Béla (balról) és az érdeklődők egy barackfa mellett._________________________ fotó, bakó jenő Egy év munkáját mutatta a verseny „Szép környezethez szépen művelt szőlők társuljanak’’ Versenyen mérették meg boraik minőségét az egy esztendeje megalakult borbarát kör tagjai. A szakértők véleménye szerint jól kezelt, minden tekintetben jó, minőségi mintákkal álltak elő a szőlősgazdák. tot is. Célul tűzték ki, hogy a szőlőt művelő, elsősorban saját fogyasztásra bort készítő váraljaiak összejöveteleiken hozzájussanak a legfrissebb borászati ismeretekhez, s azokhoz a hasznos tudnivalókhoz, amelyek lehetővé teszik ezek alkalmazását saját kis szőlőikben, pincéikben. Ezzel, jegyezte meg Takács Zoltán, szeretnék elérni, hogy a szép környezethez szépen művelt szőlők Váralja A váraljai borbarát kör egy esztendeje alakult, s azóta a kistelepülés legnépesebb és legaktívabb közösségévé vált. Vezetője a Völgység egyik elismert szőlészeti, borászati szakembere, Takács Zoltán elmondta, hogy tizenkilencen hívták életre a csoportot, s hogy tagjaik száma mára harmincegyre emelkedett. Nyolc fővel megalakították a női tagozapárosuljanak. A napokban megtartott borversenyükön már megmutatkozott működésük eredménye. A szakemberek véleménye szerint jó ízű, jól kezelt borokkal jelentek meg a gazdák. A negyvenegy mintából a fehérborok ka- | tegóriájában nagydíjas lett Nagy Tibor chardonnay-ja, aranyérmet kapott Herold János, Budai János, Szabó Zoltán és Óbert József. A vörösborok közül a nagydíjat Borsos Árpád merlot-ja érdemelte ki, aranyéremmel Óbert József, Takács Zoltán, Juhász László és Nagy Tibor borait jutalmazta a zsűri. A váraljai polgármester asszony, Filczinger Ágnes külön- díját Budai János érdemelte ki. _________________________-PÁLKi tűnőek a vörösborok A legeredményesebb termelő Szőke Géza A Kertbarát Kör borbírálatának eredményeit a művelődési házban szombat este tartott farsangi bál előtt hirdette ki a verseny főszervezője, Nemes László polgármester. Gyulaj Az öt helyi és négy környékbeli szakemberből álló zsűri a faluhoz közeli egyik présházat választotta a minősítés helyszínéül, ahol negyvennégy minta kóstolása várt a bizottságra. Pónusz Lajos elnök a több órát igénybe vevő bírálat után elmondta, hogy a tavalyi szőlőtermésből készített fehérborok jók, a vörösek viszont kitűnőek. Ennek megfelelően tizenkét arany-, huszonegy ezüstös kilenc bronzérmet osztott ki a zsűri a kiskert-tulajdonosoknak. A legeredményesebb termelőnek járó címet Szőke Géza érdemelte ki, akinek a legfényesebb medáliából ötöt ítéltek oda a minősítők. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is nagydíjas lett a merlotja, azaz valamennyi bíráló a maximális ponttal jutalmazta a bort. A művelődési házban tartott szombat esti eredményhirdetésen a verseny főszervezője, Nemes László polgármester Szőke Gézán kívül még Ódor Józsefnek, Szentgyörgyi Tibornak, Pál Sándornak, Szőke Lászlónak, Szabó Gyulának és Balaskó Jánosnak nyújtott át aranyéremről szóló oklevelet és értékes ajándékot. A Kertbarát Kör és az önkormányzat által közösen rendezett borbírálat díjainak átadása és a vidám gyula- jiak által adott táncos-énekes műsor után Balaskó Miklós muzsikájára másnap hajnalig mulattak a szőlősgazdák, hozzátartozóik és barátaik. -grIfjak fiatalos döntései Szabadidős és alkotásra ösztönző programok Bonyhád Nyitó buli, információs tér, lelkisegély-szolgálat, sportolási lehetőségek sokasága, képzőművészeti pályázat kiírása szerepelt a közelmúltban megalakult Bonyhádi Ifjúsági Önkormányzat ülésén. Az ifjú honatyák és honanyák a tanuló ifjúság mellett a dolgozó fiatalok bekapcsolódására is számítanak. A nemrégiben megalakult Bonyhádi Ifjúsági Önkormányzat (BONIFÖN) első ülésén több, a testület tagjainak reményei szerint, sok fiatalt megmozgató program megvalósításáról döntött. Hamarosan - várhatóan közvetlenül a tavaszi szünet előtt - nyitó bulival ünnepük megalakulásukat, melyre minden általános és középiskolást, dolgozó fiatalt várnak, természetesen korosztályuknak megfelelő időpontban. Leggyorsabban megoldandó feladatnak egy tér létrehozását tartották, ahol információk tömkelegé, játékok sokasága várja majd az ifjúságot. Sok szó esett egy telefonos lelkisegély szolgálat életre hívásáról. Az ifjú képviselők konkrét felhívásokat is megfogalmaztak ülésükön. Meghirdették a „Nyílt sportterek” programját. A több mozgás, az egészséges életmód jegyében felvették a kapcsolatot a sportközpontok vezetőivel. Eredményes tárgyalásaiknak köszönhetően március 13-tól minden páratlan hét szombatján a 10 és 25 év közöttiek ingyenesen vehetik igénybe az SV Fittnes kondicionálóterem szolgáltatásait. Március 20-tól páros heteken, szombatonként a Sportcentrumban várják ugyanezeket a korosztályokat a fallabda termekben. Egy képzőművészeti pályázat kiírásáról is döntött a BONIFÖN, amelynek témája a szabadidő hasznos eltöltése. A szabadon választott technikával készült pályamunkákat a nevezők iskolájukban vagy a polgármesteri hivatal ifjúsági referensénél, Mészáros Andrásnál március 31-ig adhatják le.-PÁHarmincöt éve a múzeumban Ismét dr. Gaál Attila lett az igazgató SZEKSZÁRD Tíz év igazgatói tevékenység után - a megyei közgyűlés egyhangú döntésével - újabb öt évre dr. Gaál Attila lett a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum első számú vezetője. Egykoron hosszas biztatás után döntött úgy, hogy megpályázza ezt a tisztséget. Munkatársként harmincöt évvel ezelőtt lépte át a múzeum küszöbét. S bár nem kevesen vallják, hogy az embernek öt, netalán tízévente célszerű munkahelyet változtatni, dr. Gaál Attila őszintén örül, hogy ifjú kora óta ugyanazon a helyen dolgozik. Sőt, évtizede már igazgatóként vezeti a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumot, jóllehet annak idején nem igazán a tisztség mindenáron való megszerzése ambicionálta.- Tizenkét évig voltam igazgatóhelyettes olyan vezetők keze alatt, mint Szilágyi Miklós és Vadas Ferenc. Mindkettőtől rengeteget tanultam, a számomra kényelmesebb másodhegedűsi szerep miatt pedig soha nem törekedtem az igazgatóságra. Végül is hosszas noszogatás eredményeként pályáztam, miután magam is úgy láttam, hogy zavarok támadhatnak a múzeum addigi jó működésében. Bevallom, a második megmérettetés már saját elhatározásból született: öt év elteltével több félbehagyott feladatot, megannyi formálódó tervet szerettem volna folytatni. A mostani, ugyancsak eredményes harmadik pályázatom már az egyfajta lezárás felé mutat, bár azért megannyi elképzelést szeretnék, kollégáimmal együtt, valóra váltani. Ebben a harmadik, újabb öt évre szóló ciklusban nemcsak betöltőm, de túl is lépem a nyugdíjkorhatárt: azért a 62. életévem után is szeretnék dolgozni, de akkor már csak a szakmának élve, a hivatali stafétabotot pedig a fiatalabb korosztálynak átadva.- Mint igazgatót, fog- lalkoztatja-e az, hogy milyen kép él önről kollégái, beosztottai körében, avagy ezzel nem vesztegeti idejét, lévén első a kitűzött feladatok végrehajtása?- Diákként is az volt a véleményem, hogy rossz tanár az, aki nem ismeri a gúnynevét. Nagyjából azért sejtem, hogy kollégáim miként vélekednek egyes dolgokról, avagy rólam. Persze, én is sokáig ténykedtem beosztottként, így néha ezzel előzöm meg munkatársaimat: tudom, mire gondoltok, hiszen a helyetekben én is ugyanerre gondolnék... Amúgy még soha nem haragudtam meg azért, ha kollégáim, akiket nagyra becsülök, elmondták véleményüket. Miért haragudnék, ha ráadásul még jó dolgokat is mondanak? Meg aztán az ország egyik legkisebb múzeumában dolgozunk, olyan kevesen vagyunk, hogy leginkább egy nagy családnak lehet tekinteni bennünket.-SZÁTolnában A-Zng Béta - A sárközi polgármesterek bátai tanácskozásán véglegesítették a március huszonhatodi- kán és huszonhetedikén megrendezendő Hímestojás Fesztivál programját. A bátai programra az ország minden részéről várják a népművészeket. m> Bálaszék - Az elmúlt évekhez hasonlóan a művelődési ház az ön- kormányzaton keresztül technikai-műszaki berendezéseinek bővítésére kíván pályázni. A pénzen ún. balettpadlót, poszta- menst, nyomtatót és hangosító berendezést vennének. m> Bonyhád - Havonta egy alkalommal német nyelvű adást láthatnak a bonyhádiak a városi televízióban. Á műsorok készítésére - a bonyhádi Német Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével - együttműködést kötött a helyi média és a két tannyelvű oktatásra specializálódott Vörösmarty Mihály Általános Iskola. ipái BÖlCSke - Az önkormányzat ezer darab új, kerekes hulladéktároló edényt vásárolt. A sorszámozott kukákat kedvezményesen, 1250 forintért biztosítja minden háztartás számára, a díj tartalmazza az éves szemétszállítási díjat is. A szemét szállítását heti egy alkalommal végzi a szolgáltató Kaposvári Városgazdálkodási Rt. (rg) Decs - A képviselő-testület egyetért a Regionális Fejlesztési Operatív Program keretében az „Óvodák és Alapfokú nevelési-oktatási Intézmények Infrastrukturális Fejlesztése” című pályázaton való részvétellel. Egyúttal felhatalmazták a polgármestert, hogy a pályázatíró céggel vegye fel a kapcsolatot. (bk) Dombóvár - A hétvégén a városháza dísztermében rendezett ünnepségen Winkhardt Pétertől, a TÜV Rheinland Hungária VRF kereskedelmi főelőadójától és Nagy Lász- lónétól, a TÜV Rheinland Intercert vezető auditorától vette át az integrált környezetközpontú minőség-irányítási rendszer tanúsításáról szóló oklevelet a kistérség településeinek önkormányzatai által tíz éve alapított Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatója, Szűcs István. tgo Dunaföldvár - A bérlő felmondása után megüresedett a Kossuth Lajos utcában egy önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség. A képviselő-testület a Dunaföld- vári Ipari és Területfejlesztési Kht. számára négyzetméterenként évi tízezer forint bérleti díjért biztosítja a helyiséget, amely az önkormányzati alapítású cég eddig is meglévő irodájával SZOmszédOS. (rg) Dunaszentgyörgy - a paksi Mikrocenter Kft. kivitelezésben elkészült a Dömötör János utca 174 méter hosszú, három méter széles beton útburkolata, a padka feltöltése és tömörítése van vissza. A 6,2 millió forintos beruházásra 4,3 milliót a megyei területfejlesztési alaptól kapott az önkormányzat, a többit önerőből biztosította. Mivel a pályázaton nyert összeget három részletben, 2005-ig kapják meg, a kivitelező is halasztást adott a számla részletekben történő ki- egyenlítésére. (rg) Fadd - Lemondott a Faddi Roma Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesi tisztéről Bogdán József. A képviselő, aki családi okokkal indokolta elhatározását, a kisebbségi önkormányzat tagja marad. Az elnökhelyettesi pozíció betöltéséről később döntenek. isk> Fácánkert-Sióagárd - a Fácánkert és Sióagárd által alkotott körjegyzőség dolgozóinak - a közép- és felsőfokú végzettségűeknek egyaránt - tíz százalékos illetménykiegészítést szavaztak meg a két település képviselői. A két község köztisztviselői korábban nem részesültek ilyen juttatásban. rsu Gerjen - Az önkormányzat március 31-i határidőt szabott az érintetteknek a gyermekvédelmi támogatások megítéléséhez szükséges adatlapok benyújtására. Mivel a határidőnél jóval hamarabb már megérkezett valamennyi kérelem a polgármesteri hivatalhoz, a képviselő-testület szociális bizottsága a jövő héten döntést hozhat a támogatásokról. Tavaly 132 gyermek számára juttattak támogatást, az előzetes adatok szerint az idén ez a szám mintegy tíz százalékkal csökken. irg> Högyész - Asszonybált tartottak a hétvégén Hőgyészen, a művelődési házban. A mulatságon hagyományosan csak nők vehetnek részt, ők is maskarába öltözve. A bátyus jellegű bálon az asszonyok esznek, isznak, énekelnek, táncolnak kivilágos virradatig. Azt a férfit, aki ilyenkor bemerészkedne az asszonyok közé, levetkőztetik. Informátorunk szerint ilyen eset már előfordult. Oké) * t « l i