Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-05 / 55. szám

I 2004. Március 5., péntek SPORT 13. OLDAL Férfi kosárlabda NB I, A-csoport Paksra látogat a címvédő A Terrence Davis-Wayne Smith (11) duó Körmenden 52 pontot termelt A bajnok Marc-Körmend együttesét látja vendégül ma este az Atomerőmű SE gárdá­ja. Novemberben Zsoldos András tanítványai 88-82-re nyertek a vasiak otthonában, s természetesen pályaválasz­tóként ismét győzelemre tör­nek. Atomerőmű SE-Marc-Körmend: péntek, 18 óra. Zsoldos András:- Amikor hullámvölgybe kerül­tünk, és zsinórban veszítettünk, akkor sem volt rossz formában a csapat, csak a sikerhez szükséges plusszok hiányoztak. A találko­zókat elemezve megkerestük eze­ket az apróságokat, s a Szolnok elleni múlt heti összecsapáson már minden a helyére került. Mindenki tudta, mi a dolga, hol a helye a csapatszerkezetben, s a mentális erő is sugárzott a játéko­sokról. A remek csapatmunkát igazolja a statisztikai lapon sze­replő 27 assziszt a szolnoki négy­gyei szemben. A Tisza-parti mér­kőzésen a cserék is rendkívül hasznosan játszottak. Érsek, Csaplár-Nagy és Cseszlai mellett különösen Kiss Zsolt kapta el a fonalat. A sérüléséből felépülve egyre jobb formába lendülő be- dobónknak „sült” a keze, s miu­tán ezt a többiek is felismerték, többször is remekül hozták „helyzetbe”. A Körmend erősebb gárda ugyan, mint a Szolnok, ám úgy ér­zem, hogy ismét jó úton jár a csapat. Amennyiben nem „fe­lejtjük el” a meccs előtt, mik azok az ap­róságok, amik a siker­hez kellenek, akkor begyűjthetjük a szá­munkra (is) rendkívül fontos győzelmet. Ridl sérülés miatt kihagyta a hét eleji tréningeket, s bár most már újra edz, játéka kérdéses. Gyenge támadójáték Junior NB I. Gunaras KC Dombó­vár-Debreceni SE 76-113 (18-33, 12-24, 26-34, 20-22). Dombóvár, 100 néző. V: Fekete, Szilágyi K. Dombóvár: Ács (27/6), Magyarics (7/3), Tóth (10/6), Gasparics (9/3), Szente (10). Cse­re: Rajczi M. (5/3), Tamás (-), Do­bos (11/6). Edző: Krasznai Milán. A Szilágyit nélkülöző hazaiak gyenge támadójátékuknak köszönhetik vere­ségüket. Kitűnt: Ács, Szente, Do­bos. Bánki Kupa másodszor Asztalitenisz A múlt héten a bátai sportcsar­nokban rendezték meg a második Bánki Kupa meghívásos versenyt 40 fő részvételével. A versenyzők Pécsről, Mohácsról, Dunaszek- csőről, Szekszárdról és Tolna me­gye több településéről érkeztek. A viadal legidősebb játékosa, a 75 éves Ragoncsa Feri bácsi volt, aki különdíjat vehetett át. Eredmények, egyéni: 1. Ko­csis János (Báta), 2. Németh Zol­tán, 3. Méhes László (mindkettő TMSZSE). Páros: 1. dr. Varga Péter, Szőts Patrik, 2. Németh Zoltán, Gyi- mesi Norbert, 3. Heronyányi Ist- ván, Sági János. ______ ■ Lab darúgás: Szombaton nem lesz bajnoki Pakson Tavaszi rajt az NB Ill-ban A hét végén megkezdődnek az NB III Dráva- csoportja 2003/2004-es bajnoki idénye tavaszi küzdelmei. A három Tolna megyei egylet kö­zül a Dombóvár a 3., a Bonyhád az 5., míg a Szekszárd a 10. helyről várja a folytatást. Dombóvári FC-Rutin A DFC igencsak hasznosan töltötte a téli szün­időt, hisz a gárda a hagyományoknak megfelelő­en ezúttal elindult a Dunántúli Napló Kupában, ahol végül eddigi legjobb szereplését produkálva a negyedik helyen zárt. Kilenc edzőmérkőzésük­ből hatot megnyertek Horváth Árpád fiai - külö­nösen az NB Il-es Barcs legyőzésére lehetnek büszkék Pesték -, az NB III-as „osztálytárs” Szentlőrinctől és az NB I-es Pécsi MFC-től elszen­vedett vereségek pedig belefértek. Ami a tavaszi célkitűzést illeti: a gárda szeretné megtartani do­bogós helyét, ám ez nem jelenti azt, hogy lemon­dott volna az előtte álló, s egy ponttal vezető Mar­cali befogásáról, vagy megelőzéséről. Érkezett: Fábián Imre (PE-AC). Távozott: Galambos János (visszatért Paksra). Felkészülési mérkő­zések: Dombóvár-Döb- rököz8-l (G:Jéger3, Fá­bián 2, Kása, Kőhalmi, Szabotin), Dombóvár- -Keszthely 1-1 (G: Varga T.), Dombóvár-Tamási 2-1 (G: Jéger, Fábián). Dunántúli Napló Kupa: Dombóvári FC-Rutin- Szigetvár 5-1 (G: Nagy 2, Szabotin, Steiger, Flopp), Dombóvár-Szentlőrinc 0-2, Dombóvár-Tamási 3-1 (G: Lassú, Jéger, Ká­sa), Dombóvár-PVSK 1-1 (G: Pest R.), Barcs-Dombóvár 2-4 (G: Jéger 2, Varga T., Ká­sa), Dombóvár-Pécsi MFC 0-2. A legeredményesebb: Jéger Imre 7 góllal. Bonyhád Völgység LC A bonyhádiak az őszi ötödik helyükkel alaposan túltejesítették az előzetes célkitűzést, ami az idény előtt 8-12. helyek valamelyikének megszer­zése volt. A remekül sikerült félév megadta a téli felkészülés alaphangulatát, az eltervezett mun­kát a körülményekhez képest elvégezték a völgy­ségiek, így Kiss János edző társulata bizakodva várhatja a tavaszt. Az a társulat, amelynek össze­tétele egyetlen helyen változott a télen, a védő Berengyán Bélára tavasszal nem számíthat Kiss edző. A VLC szakmai stábja nem kerget rózsa­szín álmokat, továbbra is a 6-10. helyek valame­lyikének megszerzése a cél, ám egy ilyen sikeres ősz után bizonyára mindenki el lenne keseredve Bonyhádon, ha végül valóban csak a tizedik po­zícióban zárna az együttes. Távozott: Berengyán Béla (?). Felkészülési mérkőzés: Bonyhád VLC- Kakasd 1-4 (G: Till), Bonyhád-Bátaszék 5-1 (G: Bíró N. 2, Horváth P, Letenyei, Grill /öngól/), Bonyhád-Paksi SE 1-6 (G: Köllő), Kajdacs- Bonyhád 1-3 (G: Letenyei, Horváth P, György), Bonyhád-Tolna 7-2 (G: Horváth P. 3, Letenyei 2, Gergely Cs., Papp G.). A legeredményesebb: Horváth Péter 5 góllal. Szekszárdi UFC A fiatal szekszárdi gárda az őszi tizedik helynél feltétlenül szeretne előbbre végezni, s ha az egy góllal elveszített meccseket tavasszal a maga ja­vára tudja fordítani a Máté Csaba dirigálta egylet, minden esélye meg is lesz a javításra, a feljebb lé­pésre. A fiatal tréner helyezésben nem gondolko­dik, mint mondja, ha csapata több pontot gyűjt az őszinél, már elégedett lesz annak produkciójá­val. A keretet illetően két komolyabb változás tör­tént a télen: a fiatal támadó, Bíró Adrián vissza­igazolt Szedresbe, míg a kapusposztra Horváth Bálint érkezett vissza a PSE-től. Érkezett: Horváth Bálint (Paksi SE). Távozott: Bíró Adrián (Szed­res), Szentjobbi István (Orosz­lány). Felkészülési mérkőzések: Tolna-Szekszárdi UFC 6-6 (G: VJeisz 3, Zsák, Péter, Benies 1.), UFC-Kakasd 4-1 (G: Bozsér 2, Raff, Máté Cs.), Kajdacs-UFC 1-4 (G: Péter, Tóth A., Molnár Zs„ Puff), UFC-Dunaszent-györ- gy 4-2 (G: Csontos, Benies I., Do­monkos, Rnff), UFC-D.szent- györgy 1-1 (G: Csontos), UFC- Bácsbokod 6-0 (G: Csontos 2, Máté Cs., Raff, Benies I., Nagy S.), UFC-Bóly 1-4 (G: Molnár Zs.), UFC-Hidas 1-0 (G: Bozsér), UFC-Kaposvölgye 1-2 (G:Zsók). A legeredményesebbek: Csontos Mihály és Ruff Dániel 4-4 góllal. _________________■ Ne m lesz meccs Pakson Hiába várták izgatottan a tavaszi nyitányt az NB II HummeF csoportjában szereplő Paksi SE futballcsapatának szurkolói, eldőlt, hogy szombaton nem lesz meccs a Duna-parti város­ban. A PSE pályájának állapota finoman fogalmazva is kriti­kus, s a vezetés a vendég Balatonlelle képviselőivel egyetér­tésben úgy határozott: felesleges tönkrevágni a talajt, így le­fújta az ütközetet. A drukkereknek így legalább két hetet kell várniuk arra, hogy hazai pályán buzdíthassák kedvenceiket. Persze a fanatistább szurkolók így sem maradnak foci nélkül a hét végén: a bajno­ki helyett ugyanis szombaton 11 órától a Baraccsal vívnak fel­készülési meccset Buzásék. A PSE-hez hasonlóan meccs nélkül maradnak a Szekszárdi UFC legkitartóbb szurkolói is, vagyis azok, akik hideggel, hó­val, széllel, faggyal dacolva útra keltek volna Balatonboglár fe­lé. A somogyi gárda pályája a paksihoz hasonlóan ugyanis szintúgy alkalmatlan a játékra, így az UFC-szimpatizánsoknak is marad a várakozás, legalábbis jövő szombatig, amikor is megyei rangadón a Bonyhádot fogadja a Szekszárd. A világos mezes dombóváriak tavasszal szeretnék megőrizni dobogós helyezésüket, míg a bonyhádiak a 6-10. hely valamelyikére várják a csapatot fotó: gottvalo károly Sportműsor péntek Kosárlabda: Férfi NB 1, A-cso- port: Atomerőmű SE-Marc-Kör- mend 18. Férfi NB II: Bonyhádi KSE-Mór 19. SZOMBAT Asztalitenisz: NB I/B, nők: Szekszárd AC II-BSE II 11. Férfiak: Tiszaújvárosi SC-Dom- bóvári Vasutas 11. NB II, nők: Fastron AC Tolna II-Mohácsi TE II 11, Győri Elektromos-Szek- szárd AC III11. Kézilabda: IV. Duna Kupa férfi nosztalgia torna a faddi sportcsarnokban (Dunaújváros, Dunaföldvár, Szedres, Fadd) 9. Női NB I/B, Nyugati csoport: Tolna KC-Tököl 18, Óbudai Goldberger-Fino Tamási KC 15.30. NB II, nők: Jászberény- Cece-Simontornya KC 11.20. Kosárlabda: Női NB I, A-cso­port, alsóházi rájátszás: Foton- Sopron-Atomerőmű-KSC Szekszárd 18. Férfiak: Kaposvári KK-Gunaras KC Dombóvár 18. Röplabda: Bonyhád Mix Nőnapi Röplabda Torna a bony­hádi városi sportcsarnokban, 8. Utánpótlásfoci: NB I (U-15, U-13): ASE Paks-Videoton 10, 12. NB II-NB III (U-16, U-19): Szekszárd-Komló 10, 12, Dom- bóvár-Bonyhád 11,13. VASÁRNAP Kézilabda: Férfi NB II: Simontornyai TC-Keszthely 17. Nők: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Kozármisleny 11. Kosárlabda: Férfi NB II: Mar- ley-FKSE Szekszárd-Oroszlány 16. Tamási KSE-Tatabánya 17. Röplabda: Bonyhád Mix Nőnapi Röplabda Torna a bony­hádi városi sportcsarnokban, 9. LABDARÚGÁS NB III, Dráva-csoport: Bonyhád Völgység LC-Zamárdi, Bóly- Dombóvári FC-Rutin 14.30. Megyei I. osztály: Kakasd- Bátaszék (Vincze I.), Dunaföld- vár-Ozora (Rácz Z.), Dunaköm- lőd-Dunaszentgyörgy (Álló T.), Tevel-Nagymányok (Kiss I.), Bo- gyiszló-Tolna (Molnár I.), Ocsény-Kajdacs (György J.), Si- montomya-Tamási (Bányai Gy.), Bölcske-Kéty (Vörös J.) 14.30. Megyei II. osztály: Hőgyész- Cikó (Albert J.), Szedres-Döb- rököz (Krekó Gy.), Gerjen- Bátaapáti (Odor J.), Aparhant- Nagydorog (Haraszin J.), Ten- gelic-Majos (Lubastyik), Sió- agárd-Kisdorog (Tóth K.), Szál- ka-Pusztahencse (Szekszárdon, Lehel J.), Madocsa-Decs (Her­mész J.) 14.30. Megyei III. osztály, Paksi cso­port: Báta-Dunaföldvár (Palkó), Fadd-Mórágy (Szabó G.), Német- kér-Pálfa (Rácz G.), Gyönk-Kö- lesd, Zomba-Györköny 14.30. Megyei IV. osztály: Bony- hádbörzsöny-Závod (Nagy L), Mőcsény-Harc (Tölgyesi)*, Alsó- nána-Mucsfa (Kovács), Tolna- némedi-Szakcs (Kiss I.) 14.30. Utánpótlásfoci: NB II-NB III (U-16, U-19): Paksi SE-Kozár- misleny 10,12. _____________■ Atl étika; Fedett pályás világbajnokság, Budapest Forma-1-es Aúsztrál Nagydíj, Melbourne Minden készen áll a kezdésre Minardi: versenyben maradni A Minardi nyerő(?)hármasa: Gianmaria Bruni (balról), Paul Stoddart csapatfőnök és Baumgartner Zsolt A 10. fedett pályás atlétikai vi­lágbajnokság jól sikerült elő­készületeit figyelembe véve a nemzetközi szövetség (IAAF) elnöke biztos abban, hogy re­mek versenyekre kerül sor péntektől vasárnapig a Buda­pest Sportarénában. Lamine Diack a csütörtöki nemzet­közi sajtótájékoztatón hangsúlyoz­ta, hogy bár először rendeznek tető alatti vb-t az olimpia évében, még­is nagy mezőny, 150 ország 700 in­dulója áll rajthoz. Szerinte Buda­pest hasonlóan sikeres vb-nek ad majd otthont, mint 1989-ben, erre biztosíték, hogy a magyarok ha­gyományosan jó szervezők. Gyulai István, az IAAF főtitkára mindeh­hez annyit fűzött hozzá, hogy az európai uniós csatlakozás előtt ki­emelten fontos egy sikeres sport- esemény az ország számára. A verseny egyik legnagyobb sztárja Maria Mutola lehet, aki hato­dik fedett pályás világbajnoki arany­érmének megszerzésére készül. Az olimpiai bajnok mozambiki futónő reméli, hogy nem újul ki sérülése, ez esetben a tető alatti vb-k történe­tének legeredményesebb női atlé­tájává léphet elő. Mutola kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tava­lyi Golden League-sorozaton nyert egymillió dolláros fődíja egy részét hazájában a fiatalok támogatására fordítja. Mutola csalódott, hogy nagy riválisa, az osztrák Graf visszavonult, mert az athéni olim­pián újra szívesen megmérkőzött volna vele. A hazai esélyek egyik megtes­tesítője Varga Judit. A szombat­helyi futónő idén kétszer orszá­gos csúcsot ért el 1500 m-en.- Ez a teljesítmény önbizalmat adott, s bizonyította, hogy jó úton já­rok. Nagyon szeretek hazai pályán versenyezni, így volt ez az 1995-ös junior Eb-n és az 1998-as budapesti kontinensbajnokságon is. Rábold Gusztáv, a Magyar At­létikai Szövetség elnöke elismer­te, hogy éremben nem remény­kedhet a magyar csapat, s hozzá­tette: a szakvezetés elégedett lesz, ha a versenyzők a tőlük tel­hető maximumot nyújtják. A döntős szereplés Varga Judit mel­lett a két sprintertől, a fedett vb-5. Dobos Gábortól és a szabadtéri Eb-4. Németh Rolandtól, vala­mint az idén országos csúcsot döntő súlylökő Biber Zsolttól vár­ható. ■ Csütörtökön a Forma-1-es vi­lágbajnokság ausztráliai nyi­tánya előtti utolsó formaság várt valamennyi csapat ver­senyzőjére, köztük a Minardi- Coswortnál szereplő Baum­gartner Zsoltra, ez pedig a hi­vatalos fotók elkészítése volt. A magyar versenyző csütörtökön este Paul Stoddart csapatfőnök és az olasz Gianmaria Bruni társasá­gában Victoria állam kormányzó­jának fogadására volt hivatalos.- Pénteken reggel, majd dél­előtt is várhatóan egy órán keresz­tül körözhetek az Albert Parkban a szabadedzéseken - mondta Baumgartner. A csapattal és a mérnökömmel megbeszéltük, hogy ezúttal az ismerkedés lesz a feladat, és az időeredmények he­lyett a versenybeállí­tások megtalálásá­val, valamint a pálya megismerésével fog­lalkozom majd. A Minardi számára és nekem is mindennél fontosabb, hogy az első idei nagydíjon végig versenyben le­gyen az autó, ne kényszerüljünk fel­adni a futamot. Az Ausztrál Nagy­díj történelminek nevezhető ma­gyar szempontból, hiszen először fordul majd elő, hogy hazai ma­gánvállalkozások tűnnek fel szponzorként több versenyautón is.- Nagyon örülök, hogy ezzel a sajátos megoldással néhány ki­sebb magyar cég is reklámlehető­séghez jut a Forma-l-ben. Kétség­telen, hogy ez a megoldás nem iga­zán megszokott, de az is szokat­lan, hogy egy olyan kis ország, mint Magyarország versenyzőt de­legálhasson az elitkategóriába - je- gyezte meg a 23 éves versenyzői ■

Next

/
Thumbnails
Contents