Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-04 / 54. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Március 4., csütörtök Titkos felvétel Nógrádi Ádám büntetőperében titkosszolgálati eszközökkel ké­szített videofelvételeket tekintett meg szerdán a Pest Megyei Bíró­ság. A szalagok tanúsága szerint a vádlott sírva beszélt édesapja megöléséről egy magas rangú rendőrtisztnek. Nógrádi védője azzal érvelt, hogy a felvételek nem felelnek meg a titkosszolgá­lati eszközök alkalmazására ki­adott engedélynek. Nógrádi Ádá- mot édesapja megölésével és tu­catnyi más, kisebb súlyú bűn- cselekménnyel vádolja a Bács- Kiskun Megyei Főügyészség, um ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Konyhakéssel Mellkason szúrta volt feleségét veszekedést követően lakásuk­ban H. Tibor 49 éves nyír- adonyi férfi. Az asszony élet- veszélyes sérülést szenvedett. A házaspár 14 éve vált el, de közös háztartásban élt. Mind­ketten rendszeresen italozó életmódot folytattak, europress Uzsorások Jogosulatlan pénzügyi szolgál­tatás miatt indult eljárás egy 23 éves férfi ellen Tiszavasváron. A férfi 2000 óta havi 50 százalé­kos kamatra adott kölcsönöket a környékbelieknek. A települé­sen még hat hasonló ügyben folyik nyomozás, europress Pincerabló Tetten értek egy betörőt a tapol­cai rendőrök a zalahalápi szőlő­hegyen egy pincében. A 45 éves férfi úgy jutott be az épü­letbe, hogy betörte az ablakot. EUROPRESS Körözték Szemérem elleni erőszak bűn­tett elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt körözték azt a 48 éves óhidi férfit, akit a rendőrség igazoltatás után fo­gott el Zalaszentgróton. europress Kártya és készpénz Egy 50 éves budapesti lakost bántalmaztak ismeretlen tette­sek, majd táskáját a benne lévő személyes iratokkal, bank­kártyákkal, mobiltelefonnal, pénztárcával, 100 euróval és 180 ezer forinttal elvitték. A rendőrség három 30 év körüli férfit keres, europress Gyermekbaleset Egy nyolcéves kislány szaladt ki az úttestre, és egy szabályo­san közlekedő autó fékezés közben elütötte Kisvárdán. A gyermek könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség kéri az autóvezetőket, hogy lakott területen belül, elsősorban ok­tatási intézmények környékén fokozott elővigyázatossággal vezessenek, europress Kölcsönszerszám 140 ezer forintos fúrógépet kért kölcsön egy férfi Nyíregyházán egy építési telken, de azóta sem vitte vissza. Az ismeretlen lift­javítóként mutatkozott be; elő­ször tokmánykulcsot kért a sa­ját fúrójához, így nyerte el a sértett bizalmát, europress Lángvágóval Másfél millió forintot tulajdoní­tott el ismeretlen tettes egy bu­dapesti, Damjanich utcai gazda­sági társaság irodájából. A bűn- cselekmény elkövetője a pán­célszekrényt a helyiségben talált kulcsokkal, a zárat láng­vágóval nyitotta ki. europress Házimozizó DVD-lejátszót és lemezeket tulajdonított el 240 ezer forint értékben ismeretlen tettes Székesfehérváron a Tóvárosi lakótelepről. Úgy jutott be a la­kásba, hogy befeszítette az aj­tót; a rongálási kár 20 ezer forint, europress ■ Véres dráma fényes nappal A mentők hordágyra fektetik a súlyosan sérült tettest FOTÓ: TOLNAI NÉPÚJSÁG/GOTTVALD KÁROLY Feltehetően szerelmi dráma zajlott le tegnap délután fényes nappal Szekszárd belvárosában. Számtalan szemtanú előtt egy szekszárdi, 54 éves férfit egy fiatalabb lelőtt, majd újabb két lövéssel öngyilkosságot kísérelt meg. Este hatkor még a műtőben küzdöttek az életéért. Szekszárd Délután négy óra után néhány perccel a kisvárosban még soha nem látott események zajlottak le a szakszervezeti székház presz- szójának bejáratában. Egy férfi mintegy húsz méter távolságból látta az esetet. Még mindig feldúlt állapotban azt mondta lapunk munkatársának, hogy szabályos kivégzés történt a szeme előtt. Hallotta, amint az áldozat segítsé­gért, az életéért könyörög. Azt kiabálta: ne bánts, ne bántsatok. Szemtanúnk az első pillanatban azt hitte, filmet forgatnak, majd azt, hogy a megtámadott a várha­tó pofonoktól fél. Aztán látta, amint a támadó közvetlen közel­ről legalább három-négy lövést adott le áldozatára. Három töl­tényhüvelyt a helyszínen tudósí­tónk is megszámolt, amint a ki­érkező rendőrök sorban megtalál­ták azokat. A kis kaliberű fegyver is ott hevert néhány méterre az öngyilkosságot megkísérlő tettes mellett. A lövéseket leadó férfi a gyilkosság után ugyanis néhány méterrel arrébb leült a fal mellé, levette fekete felsőruháját, majd a fehér ingen keresztül kétszer mellbe lőtte magát. A mentők pil­lanatokon belül a helyszínre ér­keztek, s elvitték a nyilvánvalóan súlyosan, s bizonnyal életveszé­lyesen megsérült férfit. A helyszínen lévő fekete dzse­kin ott maradt egy női névre meg­címzett boríték és két búcsúlevél. A másik is egy nőnek szól. Fél hatkor már tudni lehetett, hogy az elhunyt 1950-ben született, az APEH-náí dolgozott, s a megyé­ben mint kosárlabdabírót isme­rik. A körülmények arra utalnak, hogy támadója a tettét előre meg­fontoltan követte el. Az indok fel­tehetően szerelmi dráma. Az 1964-ben született szekszárdi fér­fi életéért este hat órakor még a műtőben küzdöttek az orvosok. IHÁROSI IBOLYA Rosszul lett a robbantó Elnapolták a tárgyalást a Nyugati téri robbantó ügyében szér- dán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon; a per zárt ajtók mö­gött folyt, miközben a vádlott rosszul lett. A 20 éves T. Tamást robbanóanyaggal való visszaéléssel és közveszélyokozással vádolja az ügyészség, amelyért halmazati büntetésként akár 11 év szabadságvesztés is kiszabható. Budapest- Védencem olyan állapotban van, hogy a tárgyalást ma már nem le­het folytatni. Nem vacsorázott, nem reggelizett. Egy tanúvallo­más alatt lett rosszul, kórházba szállították - mondta a tárgyalás megszakítása után a 20 éves fiatal­ember ügyvédje. A következő tár­gyalást leghamarabb március vé­gére, április elejére tűzhetik ki. A per egyébként a vádlott és védője kérésére zárt ajtók mögött zajlik. Az ügyvéd a vádirat ismertetése után arra hivatkozva kérte ezt: védence nemcsak ahhoz nem járul hozzá, hogy fénykép, illetve videofelvételek készüljenek róla, hanem ahhoz sem, hogy a sajtó képviselői akár hallgatóságként is jelen legyenek a tárgyaláson. T. Tamás táskájában 2003. au­gusztus 25-én felrobbant egy házi­lag összeállított anyag a budapesti 6-os villamoson, a Nyugati téren. A detonáció során nyolc utas, köz­tük a vádlott is megsérült, egy sze­relvény megrongálódott. A férfi azóta előzetes letartóztatásban van. A vádhatóság képviselője az iratismertetés során azt mondta: T. Tamás a bűncselekmény előtt egy nappal ammónium-nitrát és lámpaolaj keverékéből készített robbanóanyagot, ezt kétliteres fla­konokba öntötte, majd erre triace- ton-triperoxid nevű vegyi anyagot töltött. A flakonokat, valamint egy flóbertpisztolyt, illetve gázsprayt tett a hátizsákjába. Hozzátette: T. Tamás tudatában volt annak, hogy a flakonokban lévő robbanó­anyagok hőre, ütésre, lökésre vagy hirtelen mozdulatra műkö­désbe léphetnek, és súlyos követ­kezményekkel járó robbanást idézhetnek elő. A fiatalember augusztus 25-én 15 óra 10 perckor a budapesti 6-os villamoson uta­zott, és a leszálláshoz készülődve felkapta a hátizsákját, aminek hatására a flakonokban lévő vegyi anyag felrobbant. MTI Tolnában történt Felmászott a toronyra Egy mobiltelefon-társaság átjátszó tornyára mászott fel egy férfi Bogyiszlón, feltehetően öngyilkossági szándékkal, kedden késő este. A tűzoltóknak sikerült épségben lehozni. Kórházba szállították. Avartűz Tegnap egy kisebb avartüzet kellett eloltaniuk a szekszárdi lánglo­vagoknak. A vörös kakas Szekszárdon, a felüljáró és az Agroker közöt­ti területen röppent fel. Autótolvaj Egy Ladát tulajdonítottak el ismeretlenek Szekszárdon. Később a rendőrök a kocsit megtalálták, de a tolvajt még keresik. Egy másik tolvaj kevesebbel beérte, ő a Kölcsey lakótelepen csupán a dísztár­csákat vitte el egy gépkocsi kerekeiről. Tanyabetörés Pakson, egy hétvégi házba hatoltak be illetéktelenek. A tolvajok használati tárgyakat vittek el. A rongálási és a lopási kár közel 20 ezer forint. Hasonló esetről értesítették a rend őreit Gerjenből is. Ott egy faházba mentek be a tolvajok. Elterelt figyelem Egy idős asszony lakásába jutottak be ismeretlenek Pakson. Elterelve a házigazda figyelmét, egy ruhásszekrényből több százezer forint készpénzt loptak el. ____________________________________■ Jóváhagyott átszervezés Budapest A belügyminiszter jóváhagyta az Országos Rendőr-főkapi­tányság szervezeti korszerűsí­téséről készült előterjesztést.. A rendőrség ma ígért választ arra a kérdésre, hogy a korábban bejelen­tett elképzelésekkel ellentétben másképpen alakítják-e ki a rendőr­ségi átszervezéssel létrejövő szer­vezeteket, illetve változtatnak-e az új szolgálatok létszámarányán. Lamperth Mónika ugyanis két hét­tel ezelőtt úgy fogalmazott: elfo­gadta az Országos Rendőr-főkapi­tányság korszerűsítési javaslatát, de a hatóságnak a korábban kije­lölt határidőig, tehát március 1-jéig még van lehetősége arra, hogy ki­sebb módosításokat terjesszen elő. A Belügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében az áll: a szervezeti korszerűsítéssel átlátha­tóbb, a korábbinál kevésbé tagolt modell jön létre. A központi szer­vezet létszámát 10 százalékkal csökkentik, de lehetőséget biztosí­tanak az érintetteknek ama, hogy munkájukat folytathassák. A vál­toztatásokkal a központi apparátus vezető szintjeinek számát a felére csökkentik. Az átszervezéssel új al­egységeket is létrehoznak, ilyen például a Rendészeti Biztonsági Szolgálat, valamint a Nemzeti Nyo­mozóiroda. NAGY ESZTER DÓRA Tucat év a prostigyilkosnak PÉCS A Baranya Megyei Bíróság tegnap szándékos emberölés elkövetésében találta bűnös­nek azt a 28 éves férfit, aki 2002-ben meggyilkolt egy prostituáltat. A 12 évre ítélt vádlott szerint baleset tör­tént, azonban verzióját a szakértői vélemények nem támasztották alá. Az ítélet nem jogerős. A bíróság szerint az akkor 27 éves pécsi K. J. 2002. december 28-án házuk kémjében egy fán próbál­gatta disznóöléshez használatos, patronnal és szeggel működő fegyverét. Később autója ülésére dobta az eszközt, majd egy prosti­tuálthoz indult. A lánnyal a város egyik elhagyatott pontján a kocsi­ban közösült, aztán a fegyvernél közvetlen közelről fejbe lőtte. A prostituált azonnal meghalt, holt­testét, illetve ruháit egy erdő szé­lén kidobta a kocsiból, a nő mobil­ját azonban magánál tartotta. Ké­sőbb ez vezette a rendőröket nyomra, a férfi ugyanis adóssága fejében továbbadta a készüléket egy ismerősének, aki használta is, így azonosítani tudták, s a nyomo­zók eljutottak K. J.-hez. A férfi elismerne bűnösségét, a szándékosságot azonban tagadta. Azzal érvelt, hogy az aktus köz­ben véletlenül sült el a fegyver. Állításait a szakértők nem támasz­tották alá, így szándékos ember­ölés elkövetésében mondta ki bűnösségét a bíróság, és nem jog­erősen 12 évre ítélte. A korábbiak­hoz hasonlóan a tegnapi tárgyalás során sem derült ki, mi volt a bűn- cselekmény indítéka. A vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. MÁTÉ BALÁZS Halálos balesetet okozott Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati képviselő ellen Kecskeméten. A 35 esztendős Tisza-parti városatyát halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség. Kecskemét - Szeged Három év a vicces rablónak A baleset Kisszállás határában történt az 55-ös úton tavaly októ­ber 25-én délután. A képviselő a község felé haladt; nem ment gyorsan, sőt, még fékezte is a jár­művét ahhoz a ponthoz közeled­ve, ahol aztán bekövetkezett a baleset. Hogy miért lassított? A Kecskeméti Városi Ügyészség a vádiratban azt állítja, hogy balra akart kanyarodni, egy földútra. A szegedi közélet szereplője ez­zel szemben azt vallotta a vizsgá­lat során, hogy esze ágában sem volt letérni dz útról. Viszont látta, hogy a vasúti kereszteződésben piros a jelzőlámpa, a vonat is ér­kezik, ezért levette a lábát a gáz­pedálról. A későbbiek megítélése szem­pontjából egyébiránt perdöntő, hogy voltaképpen miért is lassí­tott a vádlott. Autója mögött ugyanis egy Opel érkezett, amely­nek sem a vezetője, sem a mellet­te ülő utas nem látta, hogy inde­xelt az előttük lassuló Citroen. Ezért a sofőr - szabályosan - előzni kezdte az előtte haladót. A vádirat szerint eközben kanya­rodott balra - szabálytalanul - a szegedi férfi, így bekövetkezett az ütközés. A karambol következtében az Opel az út bal oldali szalagkorlát­jának rohant, amely nemcsak a kocsit, hanem a sofőrt is szinte felnyársalta egy pillanat alatt. A jármű vezetője menthetetlen volt, az Opel másik két utasa kisebb karcolásokkal megúszta a balese­tet. A szegedi önkormányzati képviselő sem sérült meg komo­lyabban. A szakértő szerint az üt­közéskor az előzésben lévő Opel sebessége óránként 115-130 kilo­méter volt, a Citroen pedig 20-as, 30-as tempóban haladhatott a fé­kezés miatt. A városatya az eljárás során úgy vallott a történtekről, hogy nem kanyarodott balra, csupán lassított. így aztán ő lepődött meg a legjobban azon, hogy há­tulról váratlanul belehajtott az Opel. Nos, a kecskeméti bírósá­gon dől majd el, hogy kinek van igaza. Egy biztos: ütközési nyomot még sohasem találtak az úttest bal oldalán, az aszfalton a rendőrök, amikor a jobb olda­lon, szabályosan haladt a baleset bekövetkeztekor az egyik részt­vevő. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Keszthely A 25 éves keszthelyi fiatalem­ber állította: csak meg akarta tréfálni ismerősét, amikor maszkban, gázpisztollyal be­ment a keszthelyi kaszinóba.- Gábor, ne hülyéskedj - mondta egy keszthelyi kaszinó dolgozója annak a maszkos férfinak, aki ke­zében gázpisztollyal állított be a helyiségbe és pénzt követelt. A fiatalember - aki szerződéses katona - ekkor levette a maszkot és azt mondta, csak viccelt. A ka­tonai ügyészség ennek ellenére rablás kísérletével vádolta meg a katonát, mondván: fellépése éj­szaka, maszkban, a kezében tar­tott fegyvernek látszó tárggyal alkalmas volt arra, hogy félelmet keltsen, s az akció egyáltalán nem hatott tréfaként. A bíróság rablás kísérletében találta bűnösnek a fiút. Fel­mentették viszont egy másik ügy­ben a rablás vádja alól. A vád­hatóság szerint a katona egy má­sik alkalommal - az előzőhöz hasonló módon - egy gyenesdiási kaszinóba ment be, ahonnan sikerült is 225 ezer forintot zsák­mányolnia. A bíróság úgy találta: nincs elég bizonyíték arra, hogy ezt a bűncselekményt a vádlott követte el. Az ügy kapcsán azonban ház­kutatást tartottak a fiatalember keszthelyi lakásán, ahol 6 gép­puska-, 35 gépkarabély- és 9 pisz­tolylőszert találtak. Ezért lőszer­rel való visszaélés miatt is felelnie kellett, s ebben is bűnösnek talál­ta a bíróság. A Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa első fo­kon három év fogházbüntetésre ítélte a katonát, és három évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, jakab edit

Next

/
Thumbnails
Contents