Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Március 4., Csütörtök j H|: Kotrás helyett partrendezés Bogyiszló Az állami takarékosság kihat a bogyiszlói holtágra is: idén nem lesz mederkotrás, mivel elmarad a dunai töltéserősítés, amelynél felhasználták volna a holtágból kikotort anyagot. Tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy szivattyúzással csökkentik a bogyiszlói holtág vízszintjét annak érdekében, hogy később a meder partmenti sávjaiból „szárazon” tudják eltávolítani az iszapot, a fennmaradó területet pedig a klasszikus víz alatti eljárással iszaptalanítják. A terv az volt, hogy a község a kitermelt anyagot ingyen felajánlja a Duna-töltés Bogyiszló térségében történő erősítésére, cserébe a kotrás költsége nem terhelte volna (túlzottan) az önkormányzatot. Mint azt Tóth István polgármestertől megtudtuk, a meghirdetett állami takarékosság miatt a töltésmegerősítésre idén mégsem kerül sor. Mivel azonban a vízszintet csökkentették, az a döntés született, hogy ha már jelentős pénzt költöttek a szivattyúzásra (amelynek költségét a vízügyi igazgatóság állta), legalább bizonyos fenntartási jellegű partrendezés történjen. A bogyiszlói önkormányzat erre a célra 5 millió forintot tett félre. A partmenti munkák mellett elvégzik a geotechnikai vizsgálatokat is, annak érdekében, hogy kiderüljön: a bogyiszlói meder anyaga alkalmas-e egyáltalán töltésépítésre. A partrendezés elkészülte után a Bogyiszlói-főcsatornán keresztül a Duna első, megfelelően magas vízállása során pótolni szeretnék a vizet a holtágban, ezt követően sor kerülhet a horgászvíz halasítására is. -sA Szekszárdi Zenés Színpad, élén a kiváló hangadottságú Rappai Virággal SZEKSZÁRD A keszthelyi Helikonra készülő szekszárdi diákok mutatták be produkcióikat tegnap délután a megyeszékhelyen, a Babits Mihály Művelődési Központ színháztermében. A középiskolások a verstől kezdve a komolyzenén át a népdalig száFOTÓi GOTTVALO KÁROLY mos műfajban mutatkoztak be, illetve arattak megérdemelt sikert. Az Ady Endre, az I. Béla, a Bezerédj, a Garay és a dr. Kelemen Endre iskolák fiataljainak műsorát a házigazdák képviseletében a Szekszárdi Zenés Színpad remek hangulatot teremtő énekesei vezették fel. __________________________________-8ZÁKeszthelyre készülő diákok Ízelítő a Helikonra tervezett műsorokból Garay iskolások tavaszi koncertje Útépítés: több kétség, mint pénz A finanszírozási forma boríthatja az M6-os ütemtervét? A közlekedési infrastruktúra állapotát tekintve a hazai régiók közül térségünk a legrosszabbak között van. A dél-dunántúli útfejlesztésekre azonban az EU-csatlakozás sem jelent csodaszert. Egy tegnapi szakmai előadáson elhangzott, a finanszírozási forma miatt még az is kétségbe vonható, hogy az M6-os Dunaújvárosig elkészül-e a 2006-ig megszabott határidőre. Az unió elvileg támogathatja a térségünket is érintő közlekedési folyosót, ám itt a magyar költségvetési erő felmutatása elengedhetetlen. Pécs Az útfejlesztésekkel kapcsolatban táplált eddigi reményeket némiképp Iehűtötte tegnap dr. Tímár András egyetemi tanár, a PTE Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán tartott előadásában. Az akadémia doktora, aki egyben a Miniszterelnöki Hivatal EU-integrá- ciós munkacsoportjának egyik szakmai vezetője is, szerdán részletesen elemezte az EU közlekedésfejlesztési gyakorlatát, külön is kiemelve a Dél-Dunántúl lehetőségeit és esélyeit. 2003-ban vizsgálta felül az unió a Van Miért-jelentésben az addig tervezett transzeurópai úthálózatfejlesztési programot. Ezután kibővítették, és három listára vették a fontosabb, a Közösség által is támogatott beruházásokat. E jelentésből az is kiderült, hogy az úgynevezett PPP-programok, azaz a magántőke bevonása nem hozta meg a várt eredményt, finoman szólva sem tolongtak a befektetők. Az M6-os Érd-Dunaújváros közötti szakaszára éppen ilyen PPP- pályázatot írtak ki a közelmúltban. Dr. Tímár András kifejtette, „igenigen optimistának” tartja azt az ütemtervet, amely szerint tavasz- szal megjelenik a befektető, megszerzi a mintegy 300 millió eurónyi hitelt, augusztusban elkezdődik az építkezés, és 2006- ban, a választások előtt használható is lesz az út. A neves szakember szerint a kétségek éppen a pénzügyi rész miatt állnak fenn, hiszen a tervek, engedélyek tulajdonképpen megvannak. A tapasztalatok szerint viszont a magántőkét kevéssé vonzza a hosszú idő alatt megtérülő beruházás. A finanszírozásról szólva dr. Tímár András azt hangsúlyozta, hogy az unió által elfogadott programok közül például a határon átnyúló útfejlesztések akár 20 százalékos támogatást is kaphatnak. Mindez azonban gyakorlatilag semmit sem ér, ha a saját erő nem áll rendelkezésre a hazai költségvetésben. A közlekedési fejlesztésre szánt összegek azonban hazánkban tíz éve nem érik el a kívánatosnak ítélt szintet. Az egyetemi tanár előadásában kitért a Dél-Dunántúl jelenlegi és a programok utáni közlekedési állapotára is. Térségünk az utak sűrűségét, állapotát, kiépítettségét, fajtáját tekintve több mutató szerint is a legrosszabb helyen áll a régiók között, de a beruházások elkészülte után is csak a középmezőnybe juthat. NYAKA SZ. Nagy lehetőség a civileknek Megnőtt az összefogás jelentősége Paks Soha ekkora szükség nem volt a civil szervezetek összefogására, mert eddig nem látott lehetőségek nyílnak számukra a Nemzeti Civil Alapprogram keretében - mondja Pokorni József, a paksi Civil Kerekasztal létrehozója. Az elmúlt hét végén Pécsett megalakult a nemzeti Civil Alapprogram dél-dunántúli regionális testületé, amelynek kilenc tagja közé négy Tolna megyei szervezet képviselőjét választották. Közöttük volt a paksi Pokorni József is, sajnos csak egyetlen napra. A MAG Környezetvédelmi Alapítvány elnöke egészségi állapotára tekintettel lemondott mandátumáról, helyére egy somogyi szervezet képviselője került. Már a program előkészítésekor is egészségi problémákkal küszködtem - mondta el lapunknak Pokorni József -, amelyek vasárnap reggelre újból jelentkeztek. Végiggondolva a helyzetet, úgy döntöttem, akkor járok el tisztességesen, ha időben visszalépek. A testület számára most kezdődik az a nagyon fontos felkészülés a programra, amelyen jobb, ha azok vesznek részt, akik végig is tudják járni az utat. A magam részéről ezt nem látom biztosítottnak, ezért hoztam ezt a nehéz döntést. Kapcsolataimat azonban hasznosítani kívánom a város, a kistérség és a megye civil szervezetei érdekében. Á most megválasztott testület, ezen belül a Tolna megyei tagok korrektsége biztosítékot jelent erre. Pokorni József évek óta szervezője a paksi Civil Kerékasztalnak. Most nagy lehetőség adódik a civil szervezetek számára, hiszen első lépésként a kormányzat megduplázza a személyi jövedelemadó-felajánlásokból származó bevételeiket, amennyiben a szervezet legalább megyei hatókörű. Ezzel megteremthetik a hatékony működés feltételrendszerét, és sikerrel pályázhatnak majd a következő körben a konkrét programok kiírására. Érdemes tehát figyelni a pályázatokat, a nemzeti alapprogram információt, és jelentkezni az első felkészítő tréningre, amelyet március 19-én rendeznek a paksi művelődési központban. RÁKOSI GUSZTÁV Banánérlelő idő a télikertben Varga István az egyik banánfával FOTÓ, GOTTVALD KÁROLY Tolna Miközben a következő napokban is a kemény mínuszok fenyegetettségében vagyunk kénytelenek élni, Varga István tolnai házának télikertjében már lezajlott a narancs, citrom, mandarin, grapefruit betakarítása, és közeledik a banánszüret ideje. Méghozzá az olyan banáné, amilyenhez fogható finomságút a honi boltokban kapható, mesterségesen érlelt banánok között nem lehet találni. A fűszerpaprika-szakmában (és a nótaéneklésben) nevet szerzett házigazda hetvenöt négyzet- méternyi „üvegszobájában” a gyümölcsökön ldvül óriási köny- nyező pálma (majd másfél négyzetméteres levelekkel), babérfa, murvafürt, vagy a téli tárolásra behozott dísznövények is pompáznak. Bár a télikert megfelelő hőmérsékletének fenntartása nem túl qIcsó dolog, azért az is nagy igazság, hogy nem lehet rossz ilyen gyönyörű természeti környezetben, banán-, vagy virágillatban, ingujjban kávézni, miközben a márciusi télben tombol a hideg, vagy szakad a hó.-STolnában A-Z-ig Bátaszék - A Vicze János Sport Közalapítvány kezdeményezésére a képviselő-testület elfogadta azt az indítványt, hogy a tornacsarnokot Kalász Jánosról, a sportpályát Vicze Jánosról nevezzék el. Emellett Novák István tiszteletére emléktáblát helyeznek el a futballpályán. w> BíkáCS - A Sapard alaphoz kíván pályázatot benyújtani az ön- kormányzat a közigazgatásilag a községhez tartozó, három kilométerre fekvő Kistápéra vezető út felújítására és a földgázvezeték kiépítésére. A település- részen 70 ember él. irgi Bonyhád - Első helyezést ért el a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia megyei fordulójában a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata. Ezzel kivívták a jogot a területi döntőn való részvételre, s ha itt is sikerrel veszik az akadályt, a székesfehérvári országos döntőbe juthatnak. (vm) BÖlCSke - A közeljövőben megkezdi a kábeltelevíziós rendszer kiépítését a községben a Tarr Kft. - jelentették be a közmeghallgatáson. Az optikai szálas hálózat engedélyezési eljárása folyamatban van, előreláthatóan az első félévben ki is építik a rendszert. A rákötésért háztartásonként 6250 forintot kell fizetni, az előfizetők három díjcsomag közül választhatnak két hónap ingyenes használat Után. (rg) Decs - Az Idősek Emelt Szintű Otthona műszaki átadása végre megtörtént. A lakók április elsején be is költözhetnek. A település lakói is megnézhetik az intézményt, megismerhetik annak működését, hiszen az ön- kormányzat és az l.T.Á.G. Kht. március tizenkettedikén délután egytől, és március tizenharmadikán reggel kilenc órától egészen este hétig nyílt nap keretében válaszol az érdeklődők kérdéseire. m Dombóvár - A kis régió valamennyi települési és körjegyzőjének részvételével klub alakult. A tizenegy fős társaság nemcsak szakmai konzultációs céllal jött létre, hanem igyekszik javaslatokat és ajánlásokat megfogalmazni az ön- kormányzatok, illetve a térség területfejlesztési társulása számára a döntések előkészítéséhez. (gr) DunafÖldvár - A művelődési házban tartotta összejövetelét a kertbarátok klubja, amelyen a közel hatvanfős hallgatóság a kémiai anyagok nélküli, természetes, gyógynövény alapú kozmetikai készítményekkel ismerkedett. (rg) DunakÖmlÖd - Tagságmegújító és vezetőségválasztó közgyűlést tart ma 18 órakor a faluházban a Dunakömlődért Egyesület, (rg) DunakÖmlÖd - Az elmúlt esztendőben 530 könyvvel gyarapodott a faluház könyvtára, amelynek állománya így közel hatezer kötet. A beiratkozott olvasók száma 68 fő. m Dunaszentgyörgy - Dunaújvárosi ifjú tudorok tartottak előadást a Nagycsaládosok Dunaszent- györgyi Egyesülete népfőiskoláján, Hutvanger Péter a nemzetközi űrállomás, Horváth Miklós a Fénykövető robot címmel, majd válaszoltak a hallgatók kérdéseire. (rg) Fadd A faddi roma önkormányzat pályázataival kapcsolatban a kisebbségi önkormányzat által vállalt pályázati önrész legfeljebb négyszeresét biztosítja a települési önkormányzat. Egy-egy pályázat önrészét maximum százezer forintban limitálta a képviselő-testület. A községi támogatások konkrét összegéről a témában illetékes szakbizottság és a pénzügyi bizottság dönt. is« Gerjen - Az önkormányzat megkezdte a fenntartásában lévő temetőben az elhagyott, elhanyagolt sírok rendbetételét. A közcélú munkára három főt foglalkoztatnak. <rg> GyÖrkÖny - Asztalosüzemet indított egy hónapja a községben a Tolna Megyei Kékkereszt Egyesület, amelyben huszonkét gyógyult szenvedélybeteget foglalkoztatnak. Az üzemben ajtókat, ablakokat, kerítéselemeket készítenek, egyedi megrendelésekre iS. (rg) Högyész - Négyszázötvenkétmil- lió-kilencvenhétezer forintból gazdálkodhat a hőgyészi önkormányzat az idén. A nagyközség költségvetését a testület legutóbbi ülésén tárgyalta, az előterjesztést egy fordulóban fogadták el a képviselők. <m Kajdacs - Elfogadta a költségvetést a község képviselő-testülete. A forráshiány több mint 24 millió forint, a 166 millió forintos bevétellel szemben a működési kiadások összege 190 millió. Fejlesztésekre csak pályázatok útján lesz lehetőség. A cigány kisebbségi önkormányzat költség- vetése is elkészült, ennek összege 714 ezer forint. (rg) SZEKSZÁRD Tavaszi koncert címmel a szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola művészeti csoportjai tartanak bemutatót a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza színháztermében. A március 5-én, pénteken, 17 órakor kezdődő előadáson fellép az iskola gyermektánccso- portja, kis- és nagykórusa, az alsó tagozatosok színjátszó csoportja, valamint hangszeres szólisták és táncosok. vem