Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
HI 2004. Március 30., Kedd 7. OLDAL — G A Z D A S Á G I TÜKÖR Kezdődik a kukoricavetés Tolna megye A múlt heti csapadékot követően a megyei gazdálkodók abban bíznak, hogy már e hét végén megkezdhetik a kukorica, majd a napraforgó vetését is. A tavaszi vetés ideje általában április 10-e körül kap nagyobb lendületet, de az idén korai munkákra készülődnek a termelők. A termőföldek talaja jó állapotú, kiválóan alkalmas a vetésre. A gazdálkodók egy része úgy tervezi, hogy már április első napjaiban megkezdi a kukorica, majd a napraforgó vetését. Az őszi búzák szépen teleltek és már túlvannak a bokrosodáson. Ha az idő engedi, máris el lehet kezdeni a gyomirtást. Dr. Vörös Géza, a megyei növény-egészségügyi szolgálat helyettes vezetője szerint azonban nemcsak a növények, de a kártevők is zavartalanul teleltek, tehették, mert csupán két, átlagosnál hidegebb nap volt a télen, amikor mínusz 15 fokra hűlt le a hajnali hőmérséklet. Az elmúlt napokban lehullott csapadék, majd a hétfő hajnali mínusz 1, 2 fokos hideg nem ártott a bimbós állapotú kajszinak, a korai almának, sőt még a mandulának sem. Az idén az egyik legnagyobb gondot a kukoricabogár elleni védekezés jelentheti majd. Már most készülni kell a védekezésre, melynek egyik módja, hogy csak csávázott vetőmagot vernek a gazdák. A megye szántóföldjei 1998 óta fertőzöttek a kukoricabogártól, a lárvakár 50 ezer hektáron mutatkozott eddig. Ügyeim kell arra is, hogy a múlt évi kukorica helyére ne kerüljön ismét ugyanaz a növény, mauthner Térkép a borítékban A már regisztrált gazdálkodók a napokban kapják meg postán, a MePAR országos központjából azt a blokktérképet, melyen be kell majd jelölniük a saját földterületüket. A bejelölt térképet visz- sza kell küldeni a központnak. Információink szerint, a blokktérképekkel egy időben a területalapú támogatások nyomtatványát is megkapják a regisztrált gazdálkodók. A megyei FM- hivatalban folyamatosan érvényesítik a már kiváltott őstermelői igazolványokat. Kérdésünkre elmondták, hogy várhatóan április első felében jelenik meg az a rendelet, mely pontosan meghatározza, hogy az agráregyezségben előlegként szereplő 8000 forint/hek- tár nemzeti támogatáshoz milyen módon lehet majd hozzájutni. ■ Tavaszi árpa-, kukorica-, és napraforgó-vetőmag vásárlási akció! (vezető Dekalb Limagrain és Martonvásári hibridek) Növényvédő Agrobázis (Szekszárd, Bogyiszlói u. 8/A, ismertebb nevén: Lőtér) Tel.: 74/413-156, 74/511-714 Nyitva tartás: naponta 8-12 óráig (szombaton is). A borászat a csatlakozás előtt Átmeneti besorolás: Cl. b szőlőtermő övezet Tolna megye „mezőgazdasági közérzetét” jelentősen meghatározhatja, hogy az uniós csatlakozást követően milyen helyzetbe kerül majd többek között a szőlészet és a borászat. A keretek, a feltételek már ismertek, készülni már most lehet a következő évekre. Tolna megye Megyénkben jelenleg 15.800, szőlővel beültetett földrészlet van, mely 5500 hektárt tesz, ki és az éves bortermelés 165 ezer hektoliter körül alakul. Nem volt mindig üyen nagyságú az ültetvények területe, melyet sajnos még ma is az ötvenes évek végétől a hatvanas évek végéig telepített szőlő határoz meg. Ekkor kerültek megyénkbe is az addig kevésbé ismert fajták, a chardonnay, a tramini, vagy a hárslevelű, illetve a merlot, a zweigelt és az oportó. A szőlőültetvények elöregedése, továbbá a borgazdaságok átszervezése negatívan érintette a szőlőtermesztés alakulását. A kilencvenes évek elején jelentősen csökkent az ültetvények nagysága. Ekkora kiderült, a szőlőtermesztés nem eléggé jövedelmező. A termésátlagok ezekben az években nagy ingadozást mutattak. Az elmúlt 13 év alatt az átvett szőlő cukortartalma (beérési mustfoka) szerény mértékben, de növekedett. Sajnos azonban nemcsak a cukorfok, de a mezőgazdasági munkaeszközök, energiahordozók és anyagok ára is megnőtt. Fokozódtak a közterhek, a támogatások összege pedig csökkent. A szőlő felvásárlási árának emelkedése nem kompenzálta teljes mértékben a költségek és a terhek növekedését. Hogy mi várható már az idei „uniós” szüretnél? Nagy valószínűséggel lényeges változásra még nem kell számítani. Kérdés azonban, hogy a viszonylag közeli országok - Németország és Ausztria - mennyire fedezik fel a színre, ízre, zamatra a sajátjuknál kellemesebb magyar „alapanyagot”, és élnek-e ezzel a lehetőséggel, akár mustként, akár szőlőként elszállítva. Egy viszont biztos, hazánkat a CI. b. szőlőtermő övezetbe sorolta az unió, ami azt jelenti, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk is, mint a francia és a német borászokra. (A spanyolok, olaszok, görögök másik övezetbe tartoznak.) A CI b. övezetben csak abból a mustból lehet bort készíteni, amelynek minimális természetes alkoholtartalma asztali borok esetén 8 térfogatszázalék. így hazánk a csatlakozást követő 10 éves időszakban felmentést kapott az asztali borok minimális természetes alkoholtartalmára vonatkozó határérték betartása alól, helyette a jelenlegi hazai szabályozásban szereplő értéket (7,6 térfogatszázalék, azaz 13 mustfok) használhatja. Az átmeneti időszak lehetőséget ad a termelőknek a fokozatos fajtaváltásra, illetve az ültetvény- szerkezet korszerűsítésére. Az EU engedélyezte hazánk számára a répacukor mustjavításra történő használatát. MAUTHNER Agrárhírek ÜZLETI TERV: ÍGY KÉSZÜL. Április 1-én és 2-án, Szekszárdon, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézet tantermeiben kétnapos szakmai tanfolyamon képezik az érdeklődőket. Téma: az EU Közös Agrárpolitikája, a SAPARD program és farm üzleti tervkészítés. A tanfolyamot a Veszprémi Egyetem tanácsadó, továbbképző és távoktatási intézete megbízása alapján szervezték. Előadók: Kővári László, a megyei agrárkamara elnöke, Terpó István, az agrárkamara munkatársa és Petz Róbert szakmérnök. MEGJELENT. A Magyar Közlöny 22. számában jelent meg a kormány 29/2004 (II. 28.) rendeleté a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek exportjával összefüggő intézkedések végrehajtásának általános szabályairól. A 23. szám tartalmazza a 23. és a 24/2004 (III. 2.) FVM rendeleteket. Előbbi a meghatározott vízi járművek fedélzetén kezelt halászati termékekre vonatkozó alapvető élelmiszer-higiéniai, utóbbi pedig az egyes hormon- vagy tireosztatikus hatású anyagoknak az állattenyésztésben történő fel- használásának tilalmáról szól. A hivatalos lap 24. számában jelent meg a 25/2004 (III. 3) FVM rendelet a 2004. évi nemzeti hatáskörben nyújtott agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének feltételeiről. Ugyanebben a számban látott napvüágot a 29/2004. (III. 3) FVM-PM együttes rendelet a mezei őrszolgálat megalakításához nyújtandó 2004. évi állami hozzájárulás igénybevételének rendjéről és feltételeiről. AGRÁRMETEOROLÓGIA. Szerdán hajnalban még nulla fok körüli lesz a hőmérséklet, de napról napra melegszik az idő. A termő talaj 50 centis rétege 90 százalékig telített. Mennyit termelünk és mennyi fogy? A nyolcvanas évek végén hazánkban közel 600 millió liter bort állítottak elő, de ez a mennyiség a kilencvenes évek végére a felére csökkent. A csökkenés oka az export (főleg az orosz) visszaesése volt. Belföldön 250 millió liter bor fogy el, és a maradék kerül a külföldi piacokra. Tolna megye borászai 16,5 millió liter borral járulnak hozzá az éves bortermeléshez. Csak érdekességként érdemes megemlíteni: a világ szőlőterülete 7,4 millió hektár, bortermelése 260 - 280 millió hektoliter között váltakozik, az időjárástól függően. A világ legfontosabb bortermelői: Franciaország, Olaszország, Chile, Spanyolország. A megtermelt mennyiségnek a 40 százaléka minőségi bor, 10 százaléka tájbor, 50 százaléka asztali bor. Támogatás ültetvénytelepítéshez ESC LÓN Pécs, Jókai u. 13. szóm alatti társasházban (Római udvar alatt) 39, ÓO, 66, 77,107 um-es, új épitésü lakások és 140 nm-es vendéglátó egység eladók. Pécs, Perczel u. 18. szóm alatt teremgarázs beállóhely eladó. Telefon: 72/5KM08,72/510402,72/313-825 www.escalon.hu -imot Pécsen extra panorámás, teraszos, sorházas nagy lakások garázsokkal 3 db 5-ös tömbben, zárt parkban, 2004. őszi átadással 225 E Ft/rnn ártól leköthetők. Tel: 30/217-0607 200 m2-es fűthető csarnok raktározási vagy gyártási célra bérbe adó a Mohácsi úton! Érdeklődni lehet: 72/315-821 . ifmIj 20/569-1166 /íű/rLMK&NsrŐó iírr Új építésű lakások a Sióit és mandula u. sarkán nyári költözéssel eladók. 62, 66, 82 nm, 255 E Ft/nm. Tel.: 30/902-4000, 70/278-5657 •884392* Üzlethelyiség kiadó vagy eladó a Citrom utcában. Érd.: 72/511-500 Balatonlelle központjában, belső udvari fürdő- és pezsgőmedencével, 1-2-3 szobás összkomfortos társasházi öröklakások nagyon kedvező feltételekkel már 9 500 E Ft-tol eladók! Ezt ne hagyja ki! Államilag támogatott, kedvező kamatozású hitel, szoc. pol., Ála visszatérítés igénybe vehető! Tel.: 06-30-3377-421 0* • B CLNTSR Family Pécs, Siklósi út 37. 70-2000 nm-es Üzletek még bérbe adók! iinIj iN&AríAmózverfró kft Pécs, Mohácsi út 16. T: 72/315-821, 72/336-735 Mobil: 20/569-1177 TAVASZI AKCIÓ ä MU NETTO ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT. Ha most vásárol új lakást a Muretto-nál, jelentős árkedvezményben részesül. Válasszon kínálatunkból: a Mecsek-oldal, - belváros, és régi kertváros területén- Kedvező kamatozású építési-, lakásvásárlási hitelek, személyi kölcsönök ügyintézése magánszemélyek és építtető cégek rész éré is. Tel.: 70/3645-273 Pécs, Ferencesek utcája 41. (A Körház térnél) I. emelet, munkanapokon 8.30-16 óráig. Tel./fax: 72/3334 51,72/222-247 vagy 70/3645-275,30/316-8316 főutcáján a gyógy fürdővel szemben épülő, színvonalas társasházban leköthetők. Érdeklődni lehet: (h-p: 09.00-14.00 h) Invest Kft./Architechno KKL Pécs, Liszt F. u. 20. Tel.: 72/ 333-684 20/9428-695 www.hinvest.hU i Balatonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, rendkívül igényes appartmanházban amerikai nappalis stúdió áprilisig kedvezménnyel, 8 200 E Ft-ért eladó. Tel.: 06-30-397-7281 Harkány legfrekventáltabb részén, 300 m-re a gyógyfürdőtől, 39 lakásos társasházban 4 darab lakás eladá 33,85 és 50 nm között. Érdeklődni: 06-70/2727-359 Balatonlellén, a 7-es főút mellett ' úszómedencével, pezsgőfürdővel felszerelt udvarházban üzlethelyiségek április végéig kedvezményes áron kiadók, vagy eladók. Szépségápolási, wellness és fitness célra 40%-os kedvezmény. Tel.: 06-30-3377-421 Balatonlellén a mólósétányon, a vitorlakikötőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt appartmanházban 32 m!-es amerikai nappalis nyaraló áprilisig kedvezménnyel eladó. Tel.: 06-30-397-7281 CSATLAKOZÁS UTÁN IS AZ ALLIANZ HUNGÁRIÁVAL SZÖVETSÉGBEN! Az Európai Unió kapujában a nemzetközi kapcsolatrendszernek, a már csatlakozott országok tapasztalatainak ismerete segítséget jelent az új lehetőségek kiaknázásában, s az új kockázatok felismerésében, az ellenük való eredményes védekezésben. Álltán*- mondja Dr. Jankó Tamás a magyarországi biztosítási piacot vezető Allianz Hungária Biztosító Rt. Dél-dunántúli Igazgatóságának területi igazgatója, aki lapunknak adott interjút az Európai Unióhoz való csatlakozás várható hatásairól.- Mi várható a magyar biztosítási piacon a csatlakozást követően?- Az unióhoz való csatlakozásuk idején a mai Magyarországhoz hasonló gazdasági teljesítményű országokban a belépést követően az élet- színvonalnak a korábbinál gyorsabb ütemű növekedésével párhuzamosan nőtt a biztosítás jelentősége. Nem véletlenül. A szaporodó értékek pótlása, a hosszabb és gazdagabb életpályák finanszírozása mindenütt előhívta az alapos és átfogó öngondoskodás igényét. .A megtakarítási szerkezet fokozatos átrendeződésével előtérbe kerültek a befektetési konstrukciók már ma is: nyugdíjpénztári megtakarítások és az életbiztosítások. A magyar állam a nyugdíjcélú megtakarításokat támogatja: 30% adókedvezmény vehető igénybe a befizetett, önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjak után. Az Allianz Hungária Nyugdíj- pénztár önkéntes és magánpénztára már 10 éve nyújtja szolgáltatásait magas színvonalon a tagjai részére. Jelenlegi új életbiztosítási termékeink és leendő euró alapú termékünk is azt tükrözi, hogy már európai életpályákban és mind összetettebb igényekben gondolkodunk. Ma már a korábban csak a harmadik félnek okozott kárt megtérítő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás is jó belépő az olyan kiegészítők számára, mint például a hozzá köthető szolgáltatás is, amely magát a vezetőt és családját védi élet- és balesetbiztosítással. Ezt a fajta öngondoskodást az állam támogatja: 2003-tól kezdődően az adott adóévben befizetett díjak esetén 20% kedvezmény vehető igénybe, max. 100.000 Ft erejéig. Az azt követő években a 20%-on felül a díjnövekményre további 30% kedvezmény jár.- Ami az adókedvezményt illeti az átlagos lakáshitel-állománynál az életbiztosítással kombinált hitel a legkedvezőbb variáció. Az Allianz Hungária is stratégiai területnek tekinti-e a jelzálogpiacot, illetve a piaci kihívásoknak megfelelő konstrukciók kialakítását?- Természetesen. Jelenleg az FHB-val van közös termékünk. A napokban kerül aláírásra a Magyar Külkereskedelmi Bankkal az együttműködés, melynek keretein belül euró alapú hitelhez élet- és lakásbiztosítást tudunk nyújtani az ügyfeleknek. A fajlagos költségek csökkenése, a már említett adókedvezmény maximális kihasználása és legfőképp a biztonság a legfontosabb tényezők, melyek a konstrukció mellett szólnak. Az új termékünk minden üzletkötőnél és ügyfélszolgálatunkon elérhető lesz.- A tavalyi év végén a „kötelező” piacon változások voltak láthatók. Mi erről a véleménye?- Az Allianz Hungária 50 százalékot meghaladó piacrészesedésével változatlanul nagy fölénynyel vezeti a gépjármű-biztosítási piacot. Az egyes kisebb biztosítók részéről tapasztalt hazárd ügyfélszerző akciók hatásával is számolva a társaság termékfejlesztéssel és igényekre szabott szegmenspolitikával biztosítani fogja, hogy a magyar gépjármű-biztosítási piac szolgáltatási színvonala ne csökkenjen, hanem éppen ellenkezőleg, tovább növekedjen az EU-csatlakozást követően is. Az Allianz Hungária Biztosító Rt.-nek továbbra is stratégiai célkitűzése marad a maximális szolgáltatási színvonal nyújtása ügyfeleinek és károsultjainak. Számunkra ez azért egyértelmű, mert az uniós magyar ügyfél egy biztosítótársaságtól ezt kell, hogy elvárja. Az idei agrártámogatások között is szerepet kapott az „egyes ültetvények telepítésének támogatása”. Ennek célja az ültetvények kor- és fajtaösszetételének piaci igényekhez igazítása. A támogatás mértéke az árutermelő gyümölcsös és egyéb fajok ültetvényei esetén az elismert beruházási költség legfeljebb 35 százaléka, dísznövények telepítése esetén az elismert beruházási költségek legfeljebb 30 százaléka, üzemi törzsültetvények esetén az elismert beruházási költségek legfeljebb 40 százaléka. Ennek megfelelő vissza nem térítendő fejlesz- tési célú támogatás nyújtható. ■