Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-28 / 50. szám

4. OLDAL 2004. Február 28., Szombat MEGYE I TŰKOR Tehetségeket gondozni nagy kihívás Szülők, pedagógusok, gyermekeket nevelők hatalmas felelőssége Óriási pedagógiai kihívás a tehetségek gondozása. Köztük vannak a kreatív személyiségek, a megújítok, a világot előre vivők is. Jó lenne megtalálni őket - mondta dr. Czeizel Endre professzor a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Bonyhád A Dél Dunántúli Egyházi Is­kolák Tehetséggondozó Kon­ferenciájának ad otthont hét végén a Petőfi Sándor Evan­gélikus Gimnázium, amelyre az ország szinte minden ré­széről érkeztek. A szakmai fórum központi témája a tehetséggondozás, amely a bonyhádi gimnázium egyik erőssé­ge: a megye egyetlen intézményeként vesz­nek részt az Arany János Tehetséggondozó programban. A vendégeket Potápi Árpád polgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta: jó döntés volt 1992-ben, hogy a gimnázium újra az evangé­likus egyház fenntartásába került. Mint mondta: akárcsak történetének kezdetén, az iskola a tolarencia,- a tudás, a magyar kultú­ra fellegvárává vált. Krähling Dániel espe­res, az igazgatótanács elnöke a IV. parancsolatot idézve hívta fel a figyelmet a szülők, pedagógusok nevelésben betöltött felelősségére. Ónodi Szabolcs, a gimnázium igazgatója is üdvözölte a vendé­geket. Jó lenne tudni, mit gondol a 21. század a tehetséggondozásról. Szeretnénk tudni, hol folyik kiemelt tehetséggondozás az egyházi iskolákban - fogalmazta meg a konferencia megrendezésének célját. A köszöntőket nyi­tó áhítat követte, melyet D. Szebik Imre püs­pök celebrált. Nagy sikert aratott dr. Czeizel Endre Te­hetség és genetika címmel tartott előadása. A professzor bemutatta a különböző tehetség típusokat, s megfogalmazta, hogy a kreatív személyiségek, a megújítók viszik előre a vi­lágot, akik jobbára nonkonformisták, rájuk találni és az ő tehetségüket gondozni óriási pedagógiai kihívás. Tehetséggondozó program Az Arany János Tehetséggondozó programot kistelepüléseken élő, s az ebből fakadó hátrányokat elszenvedő tehetséges tanulóknak dolgozták ki. Jelenleg az ország 23 gimnáziumában és a velük együttműködő kollégiumok­ban közel 3000 diák lehet részese. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban - Tolna megye egyet­len intézményeként, az egyház fenn­tartású iskolák közül is egyedüliként - négy évfolyamon 125 tanulónak van lehetősége ebben az oktatási formá­ban csiszolni tudását, tehetségét. A vasárnap délig tartó konferencián még számos jeles személyiség tart előadást. Töb­bek között dr. Frenkl Róbert, dr. Gyarmathy Éva, Szabados Tamás. Mindemellett egyházi iskolák vezetői, szakemberei cserélik ki gon­dolataikat szekcióüléseken és kötetlen be­szélgetésekéin _____________-P ÁL­Gyöngyvarázs a fővárosban Tolna megye - Budapest Hetedik alkalommal gyűlnek össze most a hét végén a gyöngy szerelmesei a Budapesti Bizsu Börze és Gyöngyfesztiválon. Tol­na megyéből egy kiállító vesz részt, a závodi Bánvölgyi Beatrix, aki a fesztivál tavalyi „Évszakok gyöngyei” pályázatának egyik dí- jazottja volt. (VM) Állhat a bál! Fadd Megegyezésre jutottak a faddi óvoda jótékonysági báljával kap­csolatban, így a több mint 400 vendég ma, szombaton felszaba­dultan mulathat a helyi sportcsar­nokban. Mint ismeretes, a sportcsarnok közvetlen szomszédságában álló ház lakója korábban nem kívánt hozzájárúlni a rendezvény meg­tartásához, a bállal járó zaj és egyéb kellemetlenségek miatt. A képviselő-testület ezért néhány héttel ezelőtt magára vállalta a fe­lelősséget a rendezvényért. Ami ennél több: a napokban sikerül egyetértésre jutni a feleknek. A csarnok mellett lakó polgár bele­egyezését adta a bál megtartásá­ba, cserébe a testület is jelentős gesztust tett. Ha határozat nem is született ez ügyben, az e heti köz­meghallgatás jegyzőkönyvébe bekerült, hogy a sportcsarnok környéki parkolási anomáliákat igyekeznek megszüntetni, a léte­sítmény nyitva tartását legfeljebb este tízig engedélyezik, zenés programot pedig nem rendeznek a létesítményben. Mindez azt is jelentheti, hogy a mai bál az első és az utolsó is lehet a faddi sport­csarnok történetében. - es ­Berry nem ismert akadályt Polgári Védelmi Világnap önkéntes segítőkkel Az önkénteseknek szentelték a rendezők a Polgári Védelem Világnapját Szekszárdon. Az érdeklődők - zömmel tizenéves fiatalok - négylábú segítőknek is tapsolhattak. zet egyik programjának vezetője a világ legforróbb pontjain teljesített missziót, köztük Afganisztánban, Tolna megye-Szekszárd Berry kiválóan ért németül, maga­biztosan egyensúlyoz a keskeny pallón, csalhatatlanul rábukkan a romok takarta emberre, és még sok más okos mutatványra is ké­pes. A hétéves német juhász teg­nap a szekszárdi Garay János Gim­názium udvarán bizonyította sok­oldalú tudását, László Istvánná ve­zénylete mellett. A Készenléti Mentőkutyás Egység Szolnoki Egyesületének elnöke a Polgári Vé­delmi Világnap alkalmából tarta­tott bemutatót a derék ebbel, a kö­zönség tapsa közepette. Az érdek­lődők az iskola dísztermében más programon is részt vehettek: a fő­városból érkezett Szilágyi Mónika a tavaly decemberi iráni földren­gésről, az ott végzett mentési mun­káról tartott beszámolót a diákok­nak, szemtanú hitelességével.- Bam városá­ban vehettem részt a sérültek ellátásában, gya­korlatilag reggel­től estig dolgoz­tunk. Mégsem éreztük fárasztó­nak ezt a mun­kát: a sok ször­nyűség látványa nem elriasztott, hanem erőt adott ahhoz, hogy máskor is segít­séget nyújtsunk a rászorulóknak - nyüatkozta la­punknak a Ma­gyar Baptista Szeretetszolgálat Kambodzsában és Koszovóban. ­A „legnehezebb” feladat FOTÓI QOTTVALD KÁROLY munkatársa. Gál Dávid, a szerve­László Istvánná és a pályát átlátó Berry Az ember legyen tekintettel a má­sik emberre, vegye észre, ha valaki szükséget szen­ved, és próbáljon meg segí­teni - fogalmazta meg hit­vallását. Mácsai Antal ezredes, a programot szervező Tolna Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság vezetője örömmel nyugtázta, hogy a rendezvénynek a Garay János Gimnázium adott otthont.- Együttműködésünk ki­váló, ennek köszönhetően a fiatalokkal is hatékonyan meg tudjuk ismertetni a ka­tasztrófavédelem fontossá­gát, ilyen és ehhez hasonló bemutatók révén. -szá­dom búvár Fiatalok a közéletben Több gyermek- és ifjúsági önkormányzat kellene két és a város képviselő-testülete is partnernek bizonyult céljaik megvalósításához - emelte ki Gyurcsány Ferenc. Most felkér­tem a fiatalok vezetőit arra, hogy tárcánkkal közösen még a ta­vasszal rendezzenek egy regio­nális konferenciát, ahol az érdek­lődőknek bemutathatják példaér­tékű tevékenységük. A volt Dőry- lekvárgyár helyére tervezett ifjú­sági, sport- és szabadidő központ a maga nemében egyedülálló az országban. Tetszik az, hogy a te­lepülés irányítói nem várnak ha­talmas összegű állami segítséget a létesítmény átalakításához, ha­nem néhány millió forintos beru­házásokkal folyamatosan fejlesz­tik és egyre több ember számára teszik használhatóvá a korábban hosszú évekig üresen álló ingat­lant. A miniszter megígér­te, hogy a gazdasági tár­ca vezetőjével közösen néhány héten belül tár­gyalásokat kezdenek a MÁV Rt. menedzsment­jével a vasúttársaság tu­lajdonában lévő Gyenis Antal utcai sportlétesít­mények önkormányzati kézbe való átadásáról. A térség országgyűlési képvi­selőjének, Tóth Gyulának és a város polgármesterének, Sza­bó Lorándnak a meghívására tegnap a városba látogatott Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, aki előbb a képviselő-testület ve­zetőivel és a megyei közgyű­lés elnökével, Frankné dr. Ko­vács Szilviával tárgyalt, majd a gyermek- és ifjúsági önkor­mányzat tagjaival beszélge­tett, végül pedig a Kapos In­novációs Transzfer Központot kereste fel. A miniszter elmondta, hogy az ország egyes régióiban sok gyer­mek- és ifjúsági önkormányzat működik, másutt vi­szont egyelőre hiá­nyoznak ezek. A tárca szorgalmazza a létreho­zásukat, mert a fiatalok helyi érdekképviseletét ellátó szervezetek tag­jai elsajátíthatják a de­mokratikus közélet minden apró részletét: személyes sorsuk és településük jövőjének alakításában aktívan vehetnek részt, sport- és kulturá­lis programokat szervezhetnek, iskolai klubokat hozhatnak lét­re, ahol reme­kül szórakoz­hatnak.- A dombóvá­ri gyermek- és ifjúsági önkor­mányzat rövid idő alatt felis­merte a kínálko­zó lehetősége­Gyurcsány Ferenc gyermek- és ifjúsági önkormányzat tagjai- val beszélgetett ■ Teljes nevén: dr. Tóth Csaba Attila SZEKSZÁRD Azért, hogy senkivel ne lehes­sen összetéveszteni, a szek­szárdi MIÉP-es képviselő ez­után a teljes nevét használja. A megyeszékhely csütörtöki köz­gyűlésén kiderült, hogy dr. Tóth Csaba, aki a MIÉP színeiben ju­tott be a testületbe, a jövőben Tóth Csaba Attila néven kíván szerepelni. Kérdésünkre, hogy miért változtatott felnőtt korában nevet azt válaszolta, hogy ez a teljes neve, ekként anyakönyvez­ték. Mint elmondta, az utóbbi időben az MSZP Zala megyei al- elnöke, Tóth Csaba mindenféle kétes ügyek miatt került be a hí­rekbe, talán a pártjából is kizár­ták. A névhasználat megváltozta­tásának oka, hogy senkivel se le­hessen összetéveszteni. ■ Kaposváron húzza a Száztagú A 100 tagú cigányzenekar lép fel március 26-án a kaposvári sport­csarnokban. A nagyszabású kon­cert a tavaszi fesztivál talán leg­rangosabb rendezvénye lesz, an­nál is inkább, hiszen a világhírű zenekar most először játszik a somogyiaknak. A kétszer 57 per­ces műsorban hallhatóak lesznek egyebek mellett Brahms magyar táncai, Bizet Carmenja, Monti Csárdása, Strauss keringői, illet­ve Denevér nyitánya. Tolnában fl-Z-ig Báta - Az általános iskolában nyílt napot tartottak. Emellett folytatódik az Európai Unió or­szágait bemutató sorozat az in­tézmény könyvtárában, a Bene­lux államokat Spanyolország és Portugália követi a sorban. m> Bogyiszló - Szekszárdi cég, a Köz­úti Építő és Szolgáltató Kft. nyer­te a bogyiszlói töredezett utak és járdák felújítására kiírt közbe­szerzési pályázatot. A 10 milliós nagyságú munkát április 1. és május 31. között végzik el. (sk) Bonyhád - Szerződést írtak alá a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány és a Völgység- Hegyhát Takarékszövetkezet képviselői. A megállapodás sze­rint nő a kis- és középvállalkozá­sok által elérhető hitelek nagysá­ga, amelyek mindkét intéz­ménynél igényelhetők. <&) Decs - A Magányos démon című Lermontov-válogatást a fordító, Galgóczy Árpád mutatta be. A kötet a szerző legszebb lírai da­rabjait tartalmazza. . m> Dombóvár - A Kertbarát Kör hét­közi borbírálatára 272 mintát hoztak a helyi és a környékbeli szőlősgazdák, akik a művelődési házban szombat este hét órakor kezdődő bálon ismerhetik meg a minősítés eredményét. (go DÖbrÖkÖZ - A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a tele­pülés rendezési tervét. Az ön- kormányzat új utcák kialakításá­ra alkalmas területeket is kijelölt, de a község lakóinak építési ked­ve a korábbiakhoz képest jelen­tősen csökkent, így egyelőre nem keresik a telkeket. tgo Dunaföldvár - A római katolikus egyházközség kérte, hogy az ön- kormányzat vegye át az egyházi tulajdonban lévő négy temetőt. A képviselő-testület nem fogadta el az ajánlatot, továbbra is bizto­sítja azonban az eddigi, évi egy­millió forintos támogatást és a te­metők fenntartásában munkával is részt vállal. trgi Fadd - Idén egy fővel csökken a faddi polgármesteri hivatal lét­száma. Képviselő-testület dönté­se alapján a hivatal augusztus­ban nyugdíjba vonuló munka­társa helyére nem vesznek fel senkit, ez a státus megszűnik. A döntés összefüggésben van a nagyközség jelentős működési forráshiányával. (sió Felsönána - Elkészült a település 2004. évi költségvetése. A testü­leti ülésen a képviselők elfogad­ták a lakásfenntartási támogatás­ról szóló rendeletet is. m> Gerjen - A polgármesteri hivatal épületének bővítését, korszerű­sítését, valamint a sportcsarnok felújítását tervezi az idén az ön- kormányzat. A munkák költsé­geire pályázatot nyújtanak be te­rületfejlesztési alapokhoz. A szükséges önerőt két szolgálati lakás értékesítéséből szándékoz­nak biztosítani. (rg> HÖgyész - Évértékelő beszámolót tartott a Hőgyészi Nyugdíjas Egyesület. Az összejövetelen részt vett Aradi János, a Tolna Megyei Nyugdíjas Egyesület Ér­dekszövetsége ellenőrző bizott­ságának tagja, dr. Kutas Sándor jogász és Gyetvai László polgár- mester. A szép számban megje­lent tagságot Gábor Zsigmondné elnök köszöntötte, majd értékel­te az egyesület elmúlt évi tevé­kenységét, megköszönve a veze­tőség munkáját, és ismertette az idei elképzeléseket. A tájékozta­tót kötetlen beszélgetés követte, melyen a tagok megállapodtak, hogy a március 8-i nőnapot az egyesület férfi tagjai rendezik meg. (fké> KÖlesd - A Bor és Világ magazin legutóbbi számában a kölesdi központú tolnai borvidék mutat­kozik be. A Találkozzunk Tolná­ban! című mellékletben bony­hádi, bátaapáti, tolnai, bölcskei, nagyszokolyi, hőgyészi, dúzsi, dunaföldvári, pincehelyi, gyön- ki, györkönyi, simontornyai, dunakömlődi, paksi, lengyeli, ta­mási és természetesen kölesdi borászokat, pincészeteket, egye­sületet, további látni- és leendő kóstolnivalókat tárnak az érdek­lődők elé. A borvidék gasztronó­miájához, tájaihoz, programjai­hoz kedvet csináló színes oldala­kat a magazinban Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei köz­gyűlés elnöke is az olvasók fi­gyelmébe ajánlja. rsw IVIurga - 2500 kötetes könyvtárral büszkélkedhet Murga. Az alig százfős falu könyvtárosa 36 éve Hegedűs Jánosné, aki nemcsak a bibliotékát kezeli, de szívesen nyújt segítséget a tanulásban és művelődésben a fiataloknak és az időseknek egyaránt. m> Ozora - Elkészült a roma kisebb­ségi önkormányzat ezévi ren­dezvényterve. Fő feladatuknak tekintik a közösségi ház működ­tetését, céljuk, hogy ott mindig mozgalmas, pezsgő élet legyen. Továbbra is megrendezik a már hagyományos labdarúgó roma kupát, valamint megtartják a ro­ma napot és az év folyamán még több kulturális programot is szerveznek. mi 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents