Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-19 / 42. szám

-y­EletMód Tolnai Népújság Elfogták az ámokfutót Budapesten egy szállodá­ban elfogták az ámokfutó belgát. 12. oldal Magyar vándor Eltűnt a nemzet, de a hét vezér ezért nem hibás. 13. oldal Jó pont a csokinak Alkalmas a vérkeringés nor­malizálására, a vérnyomás csökkentésére. 16. oldal DIGI TÁLIS VILÁG Háromszáz év meteorológia A bizonytalan időjárás-jelentéseken felnőtt hétköznapi ember számára szinte felfoghatatlan feladatba vá­gott bele az IBM. A PC-t kifejlesztő amerikai cég ugyanis a közelmúlt­ban bejelentette: olyan szuperszá­mítógépet épít ki, amellyel a Föld fe­lületének és atmoszférájának válto­zását lehet előrejelezni akár 300 év­re. Az Earth System Modeling Facility (ESMF) név várományosá­val a University of California at Irvine (UCI) kutatói bolygónk ég­hajlatának változásait tudják majd szimulálni. Mindez nagy segítséget nyújt többek közt a globális felme­legedés hatásainak, a légszennye­zettség alakulásának, illetve a sarki jégtakarók mozgásának vizsgálatá­ban. Az ESMF bevetésével azt is megtudhatjuk, ükunokáink fog­nak-e valaha hógolyózni, a tudósok ugyanis előre jelezhetik majd, hogy a következő évszázadokban a Föld várhatóan milyen változásokon esik majd keresztül. Az új szuperszámí­tógép másodpercenként 528 milli­árd lebegőpontos művelet elvégzé­sére lesz képes, köszönhetően 88 darab 64 bites architektúrájú processzornak és 32 terrabájt ka- pacitású háttértárolójának. ______■ Fu tnak a képek a falon Kapcsolódjon rá a digitális világra a Matáv Nyílt Internet segítségével! Évtizedekkel ezelőtt az otthonok kötele­ző része volt a tekintélyes méretű fehér falfelület vagy lepedő, ahol pergetni lehe­tett a diákat, diafilmeket, szerencséseb­beknél a Super 8-assal készített családi felvételeket. Úgy tűnik, a közeljövőben újra be lehet vetni az elfeledett alkalmi mozivásznakat: a modern kivetítők ára ugyanis évről évre látványosan csökken. A technológia és a gyártás kifinomulásán túl ebben feltehetően nagy szerepe van az aktuá­lis házimoziláznak - az ehhez szükséges, el­sősorban DVD-lejátszóval és számos hangfal­lal szerelt rendszer az elmúlt idők egyik leg­népszerűbb szórakoztatástechnikai terméke volt, köszönhetően az alapmodellek draszti­kusan lecsökkent árának. Jogos ezek után a kérdés: ha a hangra és az adathordozó minő­ségére sokat adunk, miért ne élveznénk a lát­ványt is maximális fordulaton? Ha belegondo­lunk abba, hogy az átlagos televíziók mérete mennyivel alatta marad a kivetítők által vetí­tett, akár 5-7 méter átlójú képeknek, és hogy a nagyságban középutat jelentő plazmatévék ára milliós nagyságrendben mozog, nem ne­héz esélyt adnunk a projektoroknak. Igaz ugyan, hogy a 400 ezer forint körül induló drágaságok még mindig nehezen férnek bele egy átlagos család költségvetésébe, de a tava­lyi árakat és a piaci trendet figyelve néhány éven belül feltehetően a kivetítők is a karácso­Ü!i ÜlÜSí* '*••5525 ■ Hírek NÉHÁNY ALAPMODELL A KIVETÍTŐK KÖZÜL típus techno­lógia felbontás (pixel) fényerő (lumen) ár (Ft) 3M DPS10 LCD 800 x 600 1200 374 000 Benq DS650 DLP 800 x 600 1600 410 000 Canon LV-S2 LCD 800 x 600 1000 360 000 Hitachi PJ-TX10 LCD 854 x 480 700 409 000 Panasonic PT-LC56 LCD 800 x 600 1600 462 000 Toshiba TLP-ET1 LQD : 854 x 480 800 510 000 Forrás: K Otthonközeiben a kivetítők nyi kedvencek közé kerül­nek. Érde­mes hát felkészül- ||s- ff- § ni. A kü- lönféle modellek ugyanis számos | egyedi tu- * lajdonság- gal, extrával rendelkeznek - ezek azonban kö­zel sem olyan fontosak, mint az, hogy milyen el­járással és milyen ered' ménnyel születik meg a falra ké­pet rajzoló fénynyaláb. A házimozi lelke A projektorok gyártói - és így a vásárlók is - többféle vetítési technológia között válogat­hatnak. A legrégebbi, CRT névre hallgató meg­oldás mögött a jó öreg katódsugárcső bújik meg, igaz, mára egyre kevesebb modellben. Az igen jó képminőséget eredményező eljárás ugyanis nagyon helyigényes, az élvezhető ké­peket produkáló masinák nem igazán tartoz­nak a mobil kategóriába. Az LCD, azaz folya­dékkristályos kivetítők mérete (hasonlóan az LCD lapmonitorokéhoz) jóval felhasználóbará- tabb. Igaz, hogy nem tesz jót a képminőség­nek, hogy a fényerő nö­velésével határozottan romlik a kontraszt - az LCD-projektorok napja­ink befutói. A közeljövő azon­ban várha­tóan a mik- rométernyi tük­rökkel dolgozó DLP- technológiáé: itt a fényerő és a kép kont­rasztossága egy csónakban evez, bár a felbon­tás nem képpontmentes. A pálya legújabb sze­replője a még gyerekcipőben járó LCOS, ami az LCD- és DLP-fényforrások előnyeit igyek­szik - ígéretesen - egyesíteni. Felbontás és fényerő Mielőtt beleesnénk a nagy számok bűvöle­tébe, érdemes leszögezni: otthoni filmnézés­re bőven elegendő az alsó kategóriás kivetítők által biztosított 800 x 600 pixel körüli felbon­tás. Arról nem is beszélve, hogy a kimondott házimozi-projektorok nem is igyekszenek ezt az értéket túlszárnyalni - annál inkább nyújt­ják a moziélményhez fontos 16:9-es képfor­mátumot. Lényegesebb szempont a fényerő, igaz, itt sem kell bedőlni a túlzó reklámok­nak: 1000 ANSI lumen körüli értéknél már nem kell megvárni a teljes napfogyatkozást ahhoz, hogy napközben is csábíthassunk cso­damasinánkkal. Közel a terrabájthoz A TrendFocus piackutató cég közelmúltban közzétett felmé­rése szerint 2007-re jelentősen megnő az átlagos merevleme­zek kapacitása. . Három év múlva egy hétköznapi, asztali számí­tógép winches­teré várhatóan meghaladja a fél terrabájtos (500 gigabájtos) méretet, a hordozahtó notebookokat pe­dig 300 gigabájtos meghajtók­kal szerelik majd fel. A cég elő­rejelzése szerint a merevle­mez-eladások száma idén eléri a 300 milliót. Itt a Doomjuice.b A Kaspersky Labs információ­biztonsági szoftvercég arra fi­gyelmeztet, hogy a Doomjuice vírus b variánsa is megjelent. Ez a féreg elődjéhez hasonlóan a rendkívül széles körben elte- jredt MyDoom vírus által meg­nyitott kiskaput kihasználva jut a felhasználók gépeibe, ahonnan havonta szervertúl- terheléses támadást indít a Microsoft honlapja ellen. A Doomjuice.b a Windows map­pába másolódik regedit.exe né­ven, és a gép indításakor auto­matikusan futtatja magát. Hajszálnyi földgömb A japán NTT telekommuniká­ciós cég megalkotta a világ leg­kisebb földgömbjét, amelynek átmérője 0,06 milliméter, nem nagyobb egy emberi hajszálé­nál. A miniatűr glóbusz megal­kotása a tökéletesített litográfi­ái lézertechnológia eredménye - mondta a napokban a cég képviselője. ■ Hang az interneten A szélessávú internetelérés révén ugyan már jó ideje lehető­ség van arra, hogy a világhálón szóban kommunikáljunk, ed­dig ezt mégis csak a különféle chat-programok kínálták mel­lékes, és igen korlátolt körülmények között működő mellék­szolgáltatásként. Most azonban úgy tűnik, belendült a VoIP (Voice Over Internet Protocol) szekere. Egyrészt el­indult az első interne­tes telefonhálózat, másrészt az ingen népszerű on-line játé­kok gyártói is felfe­dezték a szóbeliség vonzerejét. A Skype néven futó on-line tele­fonhálóza­tot a Kazaa alapí­tói fejlesztették ki, termé­szetesen fel­használva a fájlcserélő program te­kintélyes fel­használótá­borát. így a Skype is a P2P techno- I lógiára épül: nem vesz P igénybe köz­ponti szervereket, hanem a telefon­klienshez csat­lakozó egyes számítógépek kapacitását használja. A módszer előnye, hogy a Skype így több le­hetséges út közül tudja kiválasz­tani azt, amelyik a legnagyobb sávszélességet biztosítja. A kliens ráadásul csak szöveget és hangot továbbít, így a vírusok terjedését sem segíti elő. A Skype jelenleg ingyen kínálja az internetes be­szélgetés lehetőségét, bár a ké­sőbbiekben fizetős szolgáltatáso­kat is be kíván vezetni. Az on-line játékok gyártói, így a Microsoft (Xbox Live) és a Sony (Playstation 2) is belátták a VoIP előnyét, és be is építették leg­újabb programjaikba, játékkon­zoljaikba. Itt az idő tehát, hogy ki-ki kiválassza a neki legjobban tetsző mikrofont és fejhallgatót, és kihasználja azt, hogy egyre jobban szól a hang az interneten. Kanadában is indul a hadjárat A közelmúltban ugyan a Kazaa tulajdonosa indított pert az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) ellen, a fájl­cserélő programok továbbra sincsenek jogilag a helyzet ma­gaslatán. Legutóbb a kanadai lemezkiadókat tömörítő Canadian Recording Industry Association (CRIA) döntött úgy, hogy bírósághoz fordul. A CRIA azt kéri Kanada szövetségi bíróságától, hogy bírja rá az inter- rietszolgáltatókat, adják ki a fájlcse- rélők személyazonosságát. A szö­vetség abban bízik, hogy kezdemé­nyezésével el tudja érni a déli szom­szédjánál tapasztalható eredmé­nyeket. Igaz ugyan, hogy az Egye­sül Államokban sem ért véget még minden peres eljárás, de - feltehető­en a puszta megfélemlítés hatására is - felére esett vissza az illegális le­töltések száma. A CRIA nem játszik zsákbamacskát: arra szólította fel az intemetszolgáltatókat, hogy azono­sítsák és nevezzék meg 29 felhasz­nálójukat, akik - mint a szövetség szempontjából legfőbb károkozók- a legtöbb fájlcserét bonyolítják le, akár letöltéssel, akár pedig saját gé­pük megnyitásával. A bírósági be­Házkutatás a Kazaa-nál Az ausztrál zeneipar kalózmásolatokkal foglal­kozó szervezete, a Music Industry Piracy Investigations (MIPI) a közelmúltban bírósági engedéllyel előre be nem jelentett házkutatást tartott a világ legnagyobb fájlcserélő hálózatá­nak számító Kazaa-t működtető Sharman Networks tizenkét ausztráliai irodájában és a vállalat két igazgatójának a lakásán. A Ml Pl szerint a cég megsértette a szerzői joggal kap­csolatos törvényeket, ezért az ausztrál szövet­ségi bíróságon keresetet nyújtanak be ellenük. advány mellé öt kötetet is mellékelt a kanadai lemezkiadók szövetsége, melyekben az illegálisan terjesztett zeneszámokat sorolják fel. „Foglal­koztunk felvilágosítással, oktatás­sal, most a jogvita, méghozzá első­sorban a feltöltőkkel szembeni jog­vita, következik” - kommentálta a lépést Brian Robertson, a CRIA el­nöke, megjegyezve, hogy egy egy­millió dolláros - eredménytelen közvéleményformá­ló sajtó- és reklám- kampány, benne a fájlcserélőknek kül­dött e-mailek előz­ték meg a döntést. A szervezet becslése szerint az illegális le­töltések 1999 óta 425 millió dollár veszteséget okoztak a kanadai lemez­iparnak ________■ Já tékmásolás mindenkinek A DVD-másoló programjával koráb­ban nagy port kavart 321 Studios most újabb adag olajat öntött a tűz­re. A cég közelmúltban piacra do­bott Game X Copy elnevezésű szoftvere ugyanis lehetővé teszi, hogy a többnyire igen komoly véde­lemmel ellátott játékprogramokat a felhasználók akár számítógépükre, akár CD- vagy DVD-lemezre másol­ják. A programgyártó természete­sen nem a számítógépes játékpiacot akarja lerombolni: nyüatkozata sze­rint azon szülők igényeit akarják ki­elégíteni, akik sokat költenek gyer­mekeik számítógépes játékaira, és nem akarják, hogy befektetésük a játéklemez esetleges sérülése ese­tén kárba vesszen. A 321 Studios ugyanígy védi DVD X Copy nevű másoló szoftverét is, amely miatt már több, a filmiparban érdekelt cég indított ellene jogi eljárást. A Game X Copy miatt eddig egyetlen játékrpogramgyártó sem tett jogi lépést, és erre nem is számí­tanak a 321-nél, mivel véleményük szerint létezik jogi precedens a ha­sonló szoftverek védelmében. Az amerikai játékprogramokat gyártó cégeket tömörítő Entertainment Software Association (ESA) nevű szervezet ugyan nem nyüatkozott a szóban forgó termékkel kapcsolat­ban, de arra emlékeztetett, hogy in­formációi szerint a játékprogram­kalózkodás csak Amerikában mint­egy 3 milliárd dolláros bevételki­esést okoz évente a gyártóknak. A CD- és DVD-lemezek épségéért aggódó szülők előtt mindenesetre szabad a pálya: a Game X Copy 60 dolláros áron kapható, és bármely Windows operációs rendszerű sze­mélyi számítógépen futtatható. sr HONG KONG ÁRVHÁZ &JL KlttA/AT CIPÓK TÁSKÁK JÁTÉKOK S JL fs«mm SPS»: * (szombati Cím: Tolna, Alkotmány u. 70/b. (C00P ABC emeletén), a volt Hámori Üzletházban. Nyitva: H-P 8.30-17.30, Szó: 8.00-13.00 4

Next

/
Thumbnails
Contents