Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-13 / 37. szám

2004. FEBRUÁR 13., PÉNTEK MEGYE TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét BUDAVÁRI KATA Nem vagyunk mi állatok! ,„A város fekvése szép” - állapítom meg a lépcső tetején egyensú­lyozva. No persze ezek a „szockó”, szögletes épületek eléggé gázo­sak. Ráadásul így tél vége felé minden tiszta trutyi, meg só, a jég­ről meg aztán szó se essék. De én igen. Egy sunyi, méretes, faggyá kövült köpetem mely az amúgy általam a paranoia csúcsát megtes­tesítő lépcső tetején figyel. Két dolgot utálok ugyanis igazán: a lép­csőket és a jeget. A kettő együtt meg aztán halálos. Nem gondoltam soha, hogy ezt súlyosbítani is lehet, pedig de. A köpet, ami még nyárvíz idején se mondható a legnagyobb jó szándékkal sem gusztának, imigyen konzerválódva egyszerre volt rémes és röhejes mementója a darwini elméletnek, mi szerint köztünk és állaték közt igen nagyfokú rokonság vagyon. „Pedig az állatok nem is igen köpnek”, s ezzel túl is lendülök a felesleges eszmefuttatáson, meg a köpésen is. Hogy aztán a következő adag mértani közepén lan­doljak. „Hogy az az ilyen-olyan!", tán megfulladt volna az illető, ha elővesz egy zsebkendőt. De ugyanígy emlegethetném az utcán hömpölygő szemetet, a kon­szolidált öreg hölgyet, aki a cukorka papírját a legnagyobb termé­szetességgel hajítja a földre. Vagy a bagósokat, engem is beleértve, akik nem bírják megtanulni, hogy az utcán nem illik cigarettázni, a csikket meg szép ívben elpöckölni pláne nem. Legfőképp pedig nem illik másokat a rosszuüétbe kergetni, nemhogy a kísértésbe. Megkérdeztük olvasóinkat Ön hisz a babonákban? Vége hossza nincs a régi hiedelmeknek, melyek közül sok még ma is él. Vannak, akik nem hisznek bennük, másokat azonban komoly aggodalommal töltenek el. Péntek 13-a lé­vén, megkérdeztük Önöket, hogy miként vélekednek a babo­nákról. Boros Gusztáv, Szekszárd: - Egyáltalán nem hiszek benne, soha nem voltam babonás. Tudomásul veszem, hogy az emberek hisznek benne, de én nem reagálok rá. Sabjánné Galambos Györgyi, Szekszárd: - Nem, én nem hiszek bennük. Nem szoktam foglalkozni babonás dolgokkal, és így a pén­tek 13-ától sem tartok. Fábián Ferenc, Izmény: - Egyáltalán nem vagyok babonás. Sem a fekete macska, sem a péntek 13-a nem tud zavarba hozni, a horosz­kópot sem bújom. Nekem, ha 13-a péntekre esik ugyanolyan napnak számít, mint az esztendő más napjai. Lutz János, Bonyhád: - Nem vagyok babonás. Nyugdíjasként mindig van tennivalóm. Ha valamelyik hónap 13. napja péntekre esik, akkor is mindig megtalálom, és úgy végzem a dolgomat a ház körül, mint máskor. ■ MJM-Á M JfflJfS Előző kérdésünk Előző kérdé­sünk: Fontos-e, hogy Valentin- napon megköszöntsük szeret­teinket? Talán meglepő, de sza­vazóink túlnyomó része, pon­tosan 85%-a nemmel voksolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Mit gondol, jó döntést hozott-e a kormány az M5-ös ügyében? Szavazhat az interneten; «nvw.tolnalnep11Jsa9.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Agrárhitel: meddig van még keret? Hétfőn azt nyilatkozta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ille­tékese a hírügynökségeknek, hogy az Európa-terv agrárhitel­programjához rendelt százmilliárd forint, illetve annak ga­ranciakerete még teljes egészében a termelők rendelkezésre áll. Ennek ellenére a hét közepén már olyan híreket lehetett hallani, hogy elfogyott a keret. Az agrártárca nem adott ki ez­zel kapcsolatban semmilyen konkrét információt. A feltételek előnyösek, az érdeklődés nagy Milyen támogatásról van szó? Tolna megye A megyei földművelésügyi hivatalba e hét elejéig 170 pályázat érkezett az uniós csat­lakozást segítő százmilliárdos hitelre. Ez összességében 6 milliárd forintos összeget jelent - mondta Bea József hivatalvezető. A hét elejéig 130 pályázatot záradékoltak, ami azt jelenti, hogy ezek szakmai véleménye­zése - mely a megyei hivatal feladata - meg­történt. Ezt követően a pénzintézetek dönte­nek majd arról, hogy elfogadják-e a pályá­zatban megjelölt összeget. Arra a kérdé­sünkre, hogy elfogyott-e a százmilliárdos keret, Bea József elmondta: a hivatal sem­milyen utasítást nem kapott arra vonatkozó­an, hogy ne fogadjanak be a továbbiakban pályázatokat. A záradékkal ellátott pályáza­ti hitelkérelmükkel keresik fel a gazdák az il­letékes bankokat, ahol legalább 15 féle elvá­rásnak kell megfelelni, csatolni kell az iga­zolásokat, az üzleti tervet, nyilatkozni, mit szeretne megvalósítani a támogatott hitelből a kérelmező, hozzájárul-e a jelzáloghoz, stb. Ha minden jól megy, a folyósítást akár már március elején megkezdhetik a pénzintézetek. Ké­sőbbiekben a felada­tok ellenőrzését majd az adóhivatal munkatársai látják el. Sok múlik tehát a bankokon, illetve azon, hogy a pénzintéze­tek milyen megállapodást kötöttek a Magyar Fejlesztési Bankkal, melynek közleményé­ben az is szerepel, hogy eddig egyetlen elbí­rálandó hitelkérelem sem érkezett meg hoz­zájuk a kereskedelmi bankoktól, bármilyen nagyszámú záradékolási kérelmet adtak is be a gazdálkodók a területi FM-hivata- lokhoz. A közlemény leszögezi: a hitelkére­lem záradékolásával csupán potenciális hi­telkérelmezővé válik az agrárvállalkozó. A megyei földművelésügyi hivatal záradéko­lása mindössze előfeltétele annak, hogy a hitelkérelmező beadhassa dokumentumait a számlavezető kereskedelmi bankjához. A kormány január közepén hagyta jóvá a magyar gazdálko­dók uniós csatlakozását segítő 100 milliárd forintos köl- csöncsomagját. A finanszírozási keret február elsején nyílt meg. Ebből az agrártermelők 2 millió és 350 millió forint között vehetnek fel hitelt, míg az integrátoroknak folyósítható kölcsön össze­ge maximum 750 millió forint lehet. A hitel felvételekor a gazdálkodók 5-10 éves futamidővel számolhatnak, egy-két év türelmi idő mellett, aszerint, hogy forgóeszköz- vagy beruházásfinanszírozásra veszik-e igény­be a kölcsönt. A kamat mértéke 6 százalék körül mozog. A bonyhádi székhelyű Völgység Hegyhát Takarékszövetkezet elnök-igazgatója Brauer János kérdésünkre elmondta: nagyon nagy az érdeklődés a gazdák részéről a hitelcso­mag iránt. Már több záradékolt pályázattal rendelkező termelővel fel is vették a kapcso­latot, és elindították a kérelmét. Ők is hallot­tak arról, hogy kifogyott a keret, de erről hi­vatalos értesítést nem kaptak, így ezzel az információval nem foglalkoznak. Brauer Já­nos elmondta, hogy az a termelő, aki piac- és hitelképes, annak lesz hitele náluk. Az MFB-vel a takarékszövetkezet a takarékban­kon keresztül szerződik, forrás- és keret­problémáik egyelőre nincsenek. MAUTHNER A családtag is adhat vesét Élő személy is lehet donor, nem csak halott Országosan és .Tolna megyében is évek óta folyamatosan emelkedik a vesedialízises betegek száma, a statisztikai ada­tok évi 10 százalékos emelkedést mutatnak, ugyanakkor a ve­seátültetések száma szinte változatlan. Pedig a művesekeze- lés hosszabb távon jóval többe kerül a társadalombiztosítás­nak. MUVESEKEZELTEK TOLNÁBAN Tolna megye Tolna megyében 1988. óta része­sülhetnek a rászoruló betegek művesekezelésben, ekkor nyílt meg Szekszárdon a Balassa János Megyei Kórház I. sz. belgyó­gyászati osztályán az ilyen betegek kezelésé­re szolgáló részleg. Tíz évvel később német be­ruházók az európai normáknak megfelelő korszerű dialízis köz­pontot építettek az egészségügyi intézményben, ahol tavaly 140 Tolna megyei vesebete­get kezeltek.- Ha van kapacitás, van beteg - kommentálta a tényeket dr. Wag­ner Gyula főorvos, a szekszárdi EuroCare 7. számú, Dialízis Köz­pontjának igazgatója hozzáfűzve, hogy húsz éve a negyven év felet­ti vesebetegeket már nem kezel­ték kapacitás hiányában, ma a hetven éven felülieket sem utasít­ják el, így a dialíziskezelésben ré­szesülők átlagos életkora egyre magasabb. Azok a betegek, akiknek vala­milyen oknál fogva beszűkült a veseműködésük, de még nem kell dializálni őket, gondozásra járnak a művese központba, ahol elmondják nekik, hogy milyen lehetőség van ál­lapotúk'javítására. Meg­kérdezik tőlük azt, hogy a dialízises eljárások kö­zül - vér-, illetve hashár- tyai dialízis - melyiket választják és egyben fel­ajánlják nekik a transz­plantációs listára való kerülés lehetőségét. Amennyiben ezt a beteg elfogad­ja, és orvosi szempontból alkal­masnak találják rá, akkor a pécsi Transzplantációs Intézetbe kül­dik, ahol szintén megvizsgálják, és átnézve az addigi lelete- i a sebész eldönti, hogy alkalmas- e vese fogadására. Amennyiben igen, úgy rákerül a várólistára. A Szekszárdon kezelt vesebete­gek 30 százaléka van transzplan­tációs várólistán, ez az arány az országosnál magasabb. Az elmúlt évben nyolc beteg kapott új vesét, és idén is már kettő. Azért „csak” ennyi, mert viszonylag kevés a Kinek van szüksége dialízisre? Művesekezelésre, idegenszóval dialízisre azoknak a bete­geknek van szüksége, akiknek hevenyen vagy krónikusan tönkrement a veseműködése. De vannak a vesének olyan funkciói is - D-vitamin, vörösvértestképzés - , amit a müvesekezelés nem pótol, ezért a dialízis mellett gyógy­szeres kezelés is szükséges. beültethető vese. Transzplantáció során ugyanis a betegek többnyi­re halottból kivett vesét kapnak, Magyarországon ugyanis nem el­terjedt az élődonoros veseátülte­tés. Az évi 250-300 transzplantált közül körülbelül 10 az élődono­ros. Dr. Wagner Gyula főorvos szerint ez azért van így, mert egy­részt a vesebetegek nem szívesen fogadják el hozzátartozóiktól ezt az áldozatot, másrészt az élődo- naros transzplantációnak is van­nak kockázatai. Az viszont egyértelmű, hogy a veseátültetés nemcsak a betegek számára jobb, mert javítja az élet­kilátásaikat és életminőségüket, hanem a társadalomnak is, mert 2-3 év távlatában olcsóbb, mint a müvesekezelés. ■ Kakast! - A település képviselő­testülete elfogadta Miklós Istvánné jegyző előrehozott öregségi nyugdíjra vonatkozó kérelmét, három évre felmentet­te a munkavégzés alól. A szep­temberben megüresedő állás­helyre az önkormányzat pályá­zatot ír ki. (pa Kismányok - Kiépítik a csillagpon­tos kábeltelevíziós rendszert a településen. A beruházást ered­ményes pályázatának köszön­hetően a Tarr Kft. valósítja meg. A rákötéseket a jelenlegi rend­szer használóinak ingyen vég­zik el és két hónapos próba­üzemmel mérik fel az igénye­ket. A hálózat kiépítésével a háztartásokban az internet- használat is lehetővé válik. (pH Kisvejke - Önerőből és pályázati támogatásokból alakítják át az óvoda épületét a településen. A felújítás során megtörténik a konyha és a vizesblokkok kor­szerűsítése, a betegszoba kiala­kítása, az udvar rendezése. A munkálatok befejeztével az in­tézmény várhatóan megfelel az ÁNTSZ előírásainak. <pn Lengyel - A Bursa Hungarica fel­sőoktatási ösztöndíj-pályázatra tizenegy helyi egyetemi, főisko­lai hallgató nyújtott be pályáza­tot. A képviselő-testület döntése szerint valamennyiüket havonta kétezer forinttal támogatja az önkormányzat. ipái Mórágy - A kismórágyi részen a közlekedési főutak mellett nin­csenek járdák, s ez balesetve­szélyt jelent a gyalogosok szá­mára. A mórágyi önkormányzat járda építésére adott be pályáza­tot, hogy az évtizedek óta fenn­álló gondot megoldja. ipái Nagymányok - a községháza és a falu régi területéhez, a temp­lomhoz, kápolnákhoz kapcsoló­dó terek kialakítására, kertépíté­szeti megoldásaira a Pécsi Tu­domány Egyetem település­mérnök szakos hallgatói lát­ványtervet készítettek. A leendő mérnököket Hübner Mátyás - volt nagymányoki lakos - tan­székvezető főiskolai tanár bízta meg a tervek elkészítésével, ipái Paks - Emelte a képviselő-testü­let az önkormányzati lakások bérleti díját. A ma életbe lépő módosítás szerint összkomfor­tos lakás esetén, valamint szoci­ális bérlakásoknál négyzetméte­renként havi 111 forintot, a költ­ségalapú bérlakások esetében háromszázharminchat forintot kell fizetniük a bérlőknek, trgi Pincehely - Legalább húsz poten­ciális előfizető esetén a települé­sen széles sávú internetezésre alkalmas ADSL technológiát épít ki a Matáv Rt. mi Simontornya - A város önkor­mányzata adósságkezelési, szolgáltatási tanácsadást veze­tett be. A lakhatással összefüg­gésben eladósodott, szociálisan rászoruló családok vehetik igénybe, akik készek és képesek tartozásuk rendezésére. mi Szekszárd - A Mészáros Borház kiváló minőségű boraival mutat­kozott be tegnap délután Buda­pesten, a Fészek étteremben, ahová a sajtó munkatársait is meghívták. A bemutatásra ke­rült borok a szekszárdi borvidé­ket méltán reprezentálták, nagy sikert aratott a 2002-es évjáratok közül a kékoportó, a merlot, cabernet sauvignon, valamint a Borház Szekszárdi cuvéeje, a friss borok közül pedig a 2003- as évjáratú pinot noir rosé, és a Szexszárdi Primőr Cuvée. (mau) Szekszárd - Meghívták a Garay általános iskola énekkarát a bel­giumi Neerpelt kórusversenyé­re, ahova a résztvevőket hang- felvétel alapján választotta ki a nemzetközi zsűri. A verseny kötelező műve egy ma élő fla- mand szerző kórusműve, amit természetesen eredeti nyelven kell elénekelni. A műsoron Ko­dály, Bárdos, Kocsár művei is szerepelnek. A turné során éne­kel az iskola kórusa a testvérvá­rosokban Waregemben és Bietigheim-Bissingenben is. Az énekkar sikert aratott már Jo­hannesburgban, Arezzoban, a debreceni Bartók kórusverse­nyen, Szlovéniában, Finnor­szágban Németországban és Székelyföldön. m Tamási - Elfogadta tegnapi ülé­sén az ez évi költségvetését a ci­gány kisebbségi önkormányzat. A 714 ezer forint állami támoga­tás mellett a települési önkor­mányzat 500 ezer forintos támo­gatást irányzott elő. m Tevel - Eredményesnek bizo­nyult az önkormányzat Gyer­mek- Ifjúsági és Sport Miniszté­riumhoz beadott pályázata. A támogatást, mely 709 ezer fo­rint, a sportöltöző átalakítására fordítják. A munkálatok már fo­lyamatban vannak. ipái Tolna - A városban még mintegy 4 kilométernyi járda hiányzik ahhoz, hogy minden utcában legalább az egyik oldalon legyen gyalogjáró. A 4 kilométernyi szakasz elkészítése több mint 20 millió forintba kerülne, iszsi Váralja - A Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatok vezetőinek kép­zést indítottak Szekszárdon. Váraljáról három fő vesz részt a felkészítésen. ipái További települési információk: www.tolnainepujsag.hu i 4

Next

/
Thumbnails
Contents