Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-10 / 34. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR Uniós korridorok és a MÁV Rt. Óriási pénzekből fejleszti hálózatát az orosz RZD Budapest Idei, 106 milliárd forintos fej­lesztési tervében a pályavasút fejlesztésére, ezen belül is az uniós korridorokra fekteti a hangsúlyt a MÁV Rt., amely az első fél évben 30 villamos motorkocsi beszerzésére ír ki pályázatot. A világ második legnagyobb vasúthálózatát el­lenőrző orosz RZD befektető­ket vár rövidesen létrehozan­dó leányvállalataiba, s köt­vénykibocsátásra készül. Erre az évre 106 milliárd forin­tos beruházási tervet készített a MÁV Rt. a tavalyi 94 milliárdos után. Az összegből a költségve­tési, uniós és társasági források meghaladják a nyolcvanmil- liárd forintot. 2003-ról 17 mil­liárdnyi beruházás húzódik át 2004-re, amelynek forrása biz­tosított - mondta a cég tegnapi tájékoztatóján Bakó János fej­lesztési és forrásallokációs fő­osztályvezető. Az évek óta tartó alulfinanszí­rozottság miatt a pályák állapota leromlott, a járművek elöreged­tek. Éppen ezért most a pályavas­út fejlesztésére fordítja a legtöbb pénzt a vasúttársaság. Kiemelt helyen szerepel az EU-korridorok pályafejlesztése. A személyszállí­tás területén változatlan elsőbb­séget élvez az elővárosi vasúti közlekedés javítása. Negyven vas­úti kocsi felújítására kerül sor, s folytatódik a Bz-szerelvények ja­A MÁV idei beruházási forrásai üzletáganként (milliárd forint) M pályavasút személyszállítás gépészet árufuvarozás ingatlan központi iroda VC-C8AFSKA vitása is. Egy ingavonati közleke­dés vezérlőkocsijának teljes fel­újítása 136 millió forintba kerül, eddig 187 elővárosi kocsit korsze­rűsítettek. Az első fél évben harminc vil­lamos motorkocsi beszerzésére ír ki tendert a társaság, s további harminchat vásárlását előkészíti. Az orosz államadósság terhére 40 ikerdízel-motorkocsi szállítása fo­lyamatban van, tizenegy már közlekedik. Egy orosz gyártmá­nyú ikerdízel-motorkocsi ára 2,5 millió dollár. Az állomáskorsze­rűsítési programon belül a jegy­Forrés: cégkötlés kiadás és a telefonos információs szolgáltatás újul meg. Az árufuvarozás versenyképes­ségének javításához szükséges a teherkocsipark korszerűsítése is. A főosztályvezető hangsúlyozta, mivel a rendelkezésre álló forrá­sok korlátozottak, az új kocsik vá­sárlása mellett a bérleti és lízing- konstrukciókat is vizsgálják. Az Európai Unió ISPÁ-segélye a Bp.-Hegyeshalom, a Bp.-Ceg- léd-Szolnok, valamint a Zalalö- vő-Boba pályakorszerűsítési pro­jektek megvalósításához járul hozzá. Az uniós csatalakozás után lehetőség lesz a kohéziós alap igénybevételére. A MÁV Rt. a Szolnok-Lökösháza, a Bp.-Szé- kesfehérvár-Boba, a Szajol-Deb- recen-Nyíregyháza-Záhony, a Bp.-Dombóvár-Gyékényes, vala­mint a Bp.-Hatvan-Miskolc-Nyír- egyháza vonalak korszerűsítésére pályázik majd. Az EIB a Bp.- Esztergom, valamint a Bp.-Lajos- mizse vonalak rehabilitációját tá­mogatja. Ugyancsak EIB-forrás- ból villamosítják a Győr-Celldö- mölk vonalat, s korszerűsítik a Rákospalota-Újpest állomást. Tárgyalás a drávai vízi erőműről Bevonnák a szövetkezeteket Budapest Egyelőre nem alakította ki végle­ges álláspontját Horvátország arról, hogy építsen-e új vízi erő­művet a Dráva alsó szakaszán - jelentette ki Stanko Nick. Horvátország Magyarországon akkreditált nagykövete a Per- sányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel tartott tegnapi tájékoztatóján kifejtette: a horvát kormányzati szervek a rövidesen lezáruló nemzetközi hatástanulmány ismeretében foglalnak véglegesen állást a kérdésben. A horvát szervek a saját nemzeti jogrendjének megfelelő hatásvizsgálatokat már elvégezték, és hamarosan lezárulhat a Horvát- és Magyar- ország által egyaránt aláírt espoo-i egyezmény által előírt nemzetközi hatásvizsgálat is. Ez utóbbit 2001-ben a magyar fél kezdeményezésére indították el, amelynek keretében a közeljö­vőben szakértői konzultációk lesznek a két fél között. Stanko Nick szerint a zágrábi kormány- váltás után sincs változás ab­ban, hogy a horvát fél előzete­sen indokoltnak tartja a határfo­lyó Novo Virje-i szakaszán egy vízlépcső megépítését. A horvá- tok további egyeztetéseket ter­veznek, s a nagykövet szerint a beruházásra legkorábban 7-10 év múlva kerülhet sor. Ezzel szemben Persányi Mik­lós megerősítette: a magyar fél álláspontja nem változott ahhoz az 1999-es kormányhatározat­hoz képest, amely szerint a kor­mány nem ért egyet a vízi erő­mű megépítésével. Mint a kör­nyezetvédelmi és vízügyi mi­niszter kifejtette: a kétoldalú megállapodások és az uniós kö­zösségi jog alapján Horvátor­szág a Dráván csak Magyaror­szág beleegyezésével építhet jog­szerűen új erőművet. Amennyi­ben a kétoldalú konzultációk eredménytelenek lesznek, és Horvátország a magyar fél ellen­tétes álláspontjával szemben en­gedélyezi a beruházást, Magyar- ország nemzetközi döntőbizott­sághoz fordulhat - tette hozzá Persányi Miklós. _________ ■ A kis- és középvállalkozásokról szóló törvény sürgős módosí­tásával vonná be a kormány a 100 milliárdos agrárhitelprog­ramba az „államosított” szövetkezeteket. Továbbra is hiányo­sak a hitelezéshez szükséges háttér-megállapodások az MFB és a bankok között. Eredetvédett borok Villányban Villány A villányi minőségi termelők re­ményei szerint a 2004-es szüret­től már az új borvidéki eredetvé­delmi szabályzat szerint készül­hetnek a borok Magyarország „mediterrán” borvidékén. A sza­bályozás tervezete már elkészült, és benyújtották azt a földműve­lésügyi és vidékfejlesztési minisz­ternek. Hazánk egyik legnagyobb presztízsű vörösboros területé­nek borászai jelenleg a tárca ren­deletére várnak. Januárban ér­vénybe lépett az első hivatalos eredetvédelmi szabályzat. Az ugyanakkor nem borvidékre, ha­nem az egri bikavérre vonatko­zik, így a villányi kezdeményezés minősülhet az első borvidéki szintű szabályozásnak. Amennyiben a miniszter jóvá­hagyja a tervezetet, villányi meg­jelöléssel kizárólag eredetvédett borokat lehet majd forgalomba hozni a borvidékről. Az asztali és a tájborok továbbra is csak dél­dunántúliak lehetnek. Cukortar­talommal bíró, édes, félédes vagy félszáraz vörösbor szintén nem adható el villányiként. A szabályzat alapján megszűn­ne a minőségi bor kategóriája. Helyette lép be a rendszerbe a vil­lányi eredetvédett classic - kö­zölte Gere Attila, a villányi hegy­község elnöke. Ennek feltétel- rendszere szigorúbb, mint amit a bortörvény a minőségi borok ese­tében megszab. A „legbeszéde­sebb” mutató, a hektáronkénti hozam részleteit ismertetve Gere Attila elmondta: csupán a kéko- portó esetében engedik meg a bortörvényben is érvényesített 100 hektolitert. A merlot, a zweigelt vagy a kékfrankos eseté­ben ez 90 hektoliter lesz, míg a legnagyobb presztízsű fajtákból - cabernet sauvignon és franc, va­lamint pinot noir - mindössze 70 hektoliternyi termés szüretelhető egy-egy hektárról. gazda albert Félnek a gyógyszerturizmustól Az eltérő áfakulcs miatt az osztrákok tartanak a szomszéd or­szágokba irányuló gyógyszerturizmustól. A veszély a tb által tá­mogatott szereknél kizárt. Az EU-tagok egészségügyében korlá­tozott a jogharmonizáció, csak a transzparenciaelv kötelező. Budapest Ha nem csökken a gyógyszerek áfaterhe, akkor az osztrákok az Európai Unió bővítése után Ma­gyar- és Csehországban fogják azokat beszerezni - figyelmeztet az ottani gyógyszergyártók és -for­galmazók egyesülete. A Pharmig ügyvezetője, Erhard Geisler emlé­keztet rá, hogy míg Ausztriában 20 százalékos forgalmi adó terheli a patikaszereket, addig a két szomszédos országban mindösz- sze 5 százalék. Geisler szerint a tömeges „gyógyszerturizmus” nemcsak az ausztriai gyártókat és kereskedőket gyengítené, de a gyógyszerbiztonságra is kedve­zőtlenül hatna. A patikaszerek magas adóterhét már csak azért is igazságtalannak tartja a szakmai szövetség, mert a luxusélelmisze­rekre csupán 10 százalékot tesz rá a bécsi kincstár. Miután az Európai Unió nem szabályozza egységesen az áfa­kulcsokat, a jelenlegi és a jövőbe­ni tagországok a gyógyszereknél is jelentősen eltérő mértékű elvo­násokat alkalmaznak. Egyes álla­mokban a receptköteles szerek adómentesek, másutt minden gyógyszerre 20 százalék feletti áfateher rakódik. ■ 2004. Február 10., kedd HU TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MM A A Euró/Ft JL Dollár/Ft Jj EU/Dollár JL 1 fi 10106,50 234.7887 ▼ 265,20 ▼ 209,12 1,268 1,01% 0.1400 pont-1,89 Ft-1.13Ft-0,20 cent FTSE-100 (London) 4431,70 pont (0,66%) Xetra DAX (Frankfurt) 4098,97 pont (1,33% CAC-40 (Párizs) 3663,73 pont (1,08%) Arany (1 uncia) 406,10 USD (0,47%) Brent (1 hordó) 29,17 USD (0,09%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA ■■SSiiillii 2004. március 23 300 48 500 40'300 40300 2004. május 25 400 44 350 41100 41 000 2004. július 34100 45 500 42000 42000 2004. november 30 000 / 32 020 31 000 31 000 2004. december 30 500 32 000 31 550 31 500 2005. március 31 000 32 930 32450 32450 2005. május 31 800 43000 33150 33150 TAKARMANYBUZA 2004. március 24100 50 400 48400 48 400 2004. május 33 500 45 000 48 300 48 300 2004. augusztus 24 000 32 200 29 800 29 800 2004. szeptember 29 600 32430 30300 30300 2004. december 30000 30 000 31 600 31 550 BÚZA 2004. március 24 200 52 500 47 900 47 900 2004. május 33 500 52470 48 000 48 000 2004. augusztus 30 000 34100 31 800 31 800 2004. szeptember 29 800 35 500 32 500 32 500 2004. december 33050 36 000 33 650 33 600 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÚJABB REKORDÉV A RICHTERTŐL A Richter Gedeon ezúttal is meg tudta lepni a piacot: 9,054 milliárd forintos negyedik negyedéves adózott eredmé­nye meghaladta az elemzői konszen­zust, hasonlóan a 10,5 milliárdos üze­mi eredményhez. Bogsch Erik vezér- igazgató tegnapi tájékoztatóján úgy fo­galmazott: az elmúlt évet a bizonyta­lan piaci viszonyok és a felvásárlások jellemezték. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM TÖBB A BEVÉTEL ÉS A JOG­SÉRTÉS A DÉL-ALFÖLDÖN Tavaly 71,5 milliárd forinttal gazdagította a költségvetést a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföl­di Regionális Parancsnoksága Ez az összeg több mint 20 szá­zalékkal magasabb a 2002. évi bevételnél - mondta a regionális parancsnok hétfőn szegedi évér­tékelő sajtótájékoztatóján. Már­kus András ezredes a bevéte­lek közül kiemelte a bérfőzési szeszadót, amely egy év alatt 424-ről 740 millió forintra nőtt. SZOCIALISTA BÍRÁLATOK CSILLAGNAK Bár a szocialista pártban komoly formában felvetődik, hogy Csil­lag Istvánnak távoznia kellene a kormányból, nem valószínű, hogy gyorsan sor kerülne a gaz­dasági miniszter leváltására. Egyrészt: továbbra is tartja ma­gát az a bejelentés, hogy az M5-ös március 12-től matricás rendszerben működik tovább. Másrészt: az SZDSZ változatla­nul kitart Csillag István mellett. „ÚJRAÍRÓDIK” A JÖVŐ - ÁTRAJZOLT MAKROPÁLYA Újra átíródott a kormányzat által 2004-re várt makrogazdasági pá­lya. A Draskovics Tibor által ki­adott anyagban szereplő előre­jelzések nem csupán a 2003. augusztusi előcsatlakozási prog­ramban megjelölt számoktól, hanem az idei költségvetés ter­vezésének alapjául szolgáló ada­toktól is különböznek. Különö­sen figyelemreméltó az inflációs prognózis közelítése a korábban a PM által vitatott piaci és jegy­banki várakozásokhoz. VÁLLALATOK ÉS PIACOK MEGAFÚZIÓ AZ EURÓPAI NYOMDAPIACON Óriás fúzió készülődik az euró­pai nyomdapiacon. Az Axel Springer Verlag AG, valamint a Bertelsmann AG két leányválla­lata: az Arvato és a Grüner + Jahr (G+J) mélynyomtatási ka­pacitásának összevonását terve­zi. A német Handelsblatt üzleti szaklap értesülései szerint még a tavasszal sor kerülhet a fúzió­ra. A lap úgy tudja, a három mé­diatársaság vezetői a napokban tárgyaltak a tranzakcióról. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a több milliárd eurós nyomda­konszernben milyen részese­déssel bírnak majd az érintettek. Az viszont biztos, hogy az új, 4700 főt alkalmazó nyomdakon­szern a teljes európai nyomdai kapacitás 20 százalékát lefedi. Az egyesülés legfőbb okai kö­zött a növekvő nyomdai költsé­geket, a reklámpiaci recessziót és az olcsó kelet-európai konku­renciát jelölték meg. A PARMALAT KIFIZETTE RÉSZTARTOZÁSÁT A Parmalat Hungária Rt. tegnap kifizette a termelőknek a február 1-8-ig szállított tejet, ám a koráb­bi, tavaly novembertől januárig felhalmozott tartozások kiegyen­lítéséről még mindig nem tud­tunk megállapodni - közölte Istvánfalvi Miklós, a tejtermelők konzorciumának vezetője. A teg­napi fizetés volt a feltétele an­nak, hogy a termelők folytassák a szállításokat, e nélkül azonnal abbahagyták volna a mukát. A termelők álláspontja az, hogy az adósságállomány nem nőhet to­vább - tette hozzá Istvánfalvi. www.vg.hu Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP A ( t Budapest Sürgős jelleggel módosítaná a kormány a kis- és középvállal­kozásokról szóló törvényt, hogy a 25 százaléknál nagyobb mértékben „államosított” me­zőgazdasági szövetkezetek ér­demben vehessenek részt az uniós felkészülést szolgáló 100 milliárdos agrárhitelprogram­ban. Benedek Fülöp, az FVM ál­lamtitkára közölte: a javaslatot a közigazgatási államtitkári ér­tekezlet tegnap elfogadta. A gondot az okozza, hogy ezek a gazdaságok nem férhetnek hoz­zá a százszázalékos garanciával járó és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által refinanszíro­zott kedvezményes hitelekhez - tette hozzá. Az állam a szövetkezetekben az előző kormány idején indított üzletrész-felvásárlással szerzett tulajdont. Érdek-képviseleti fel­mérések szerint az ezerre tehető mezőgazdasági szövetkezetből 500-600 maradna ki a program jelentős részéből a 25 százaléknál nagyobb állami tulajdonhányad miatt. így ugyanis a mai szabá­lyozás értelmében nem minősül­hetnének kis- és középvállalkozá­soknak (kkv), márpedig az MFB - érvelnek banki források - a hitel- programban csak kkv-knak nyújt­hatna kedvezményes forrásokat. HAZAFI LÁSZLC

Next

/
Thumbnails
Contents