Tolnai Népújság, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-30 / 25. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Január 30., péntek 1(1 Hl TŰKOR Brutális családfő Őrizetbe vettek egy 34 éves geszterédi férfit a nagykállói rendőrök. A gyanú szerint a gyakran ittas gyanúsított kilenc-, hét-, öt- és négyéves gyermekei szeme láttára több alkalommal megverte feleségét, illetve bántalmazta a legidősebb fiút is. A múlt héten például többször kizárta lakásukból az asszonyt és a két nagyobbik gyermeket, europress Késes rabló A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen férfi ellen. A gyanú szerint a 25 év körüli fiatalember a X. kerületben, a Liget téri aluljáróban szerda késő este bántalmazott és késsel megfenyegetett egy 19 éves budapesti fiatalt, majd elvette a pénzét. Az áldozat könnyű sérülést szenvedett, europress Vitték a mackót Egy 2-300 kilogramm súlyú, forinttal és valutával teli páncélszekrényt loptak el ismeretlen tettesek egy nyíregyházi irodaház harmadik emeletéről. Az épület alagsori garázsából egy kétmillió forint értékű gépkocsit vittek el, amelyben benne volt az indítókulcs. Feltételezhető, hogy az elkövetők a lopott járművel szállították el a páncélszekrényt. EUROPRESS Utcai fosztogatók Két harminc év körüli férfit keresnek a budapesti rendőrök. A tettesek a gyanú szerint szerdán késő este a XVI. kerületi Pálya utcában megtámadtak és bántalmaztak két fiatalt. Egyiküktől övtáskát - benne mobiltelefon, iratok, készpénz - a másiktól pedig mobiltelefont, slusszkulcsot, valamint 1,2 millió forintot vittek el. europress Családi csata Életveszélyes sérüléssel került kórházba egy 25 éves fiatalember Ömbölyről. A féri egy családi verekedés során sérült meg. Apja, nővére, anyja és sógornője könnyű sérüléseket szenvedett. A körülmények tisztázása folyamatban van. europress Gyilkos fa Vélhetőleg a sofőr rosszulléte vezetett halálos balesethez csütörtök délután Csákváron. Egy helyi férfi mikrobuszával közlekedett a Szabadság téren, amikor autójával hirtelen letért az úttestről, és egy fának ütközött. A vezető a helyszínen életét vesztette, utasa nem sérült meg. A helyszínre érkező háziorvos első véleménye szerint rosszullét okozta a férfi halálát. EUROPRESS Tolvajok napja Két lopás is történt Nagykanizsán. Előbb egy Városkapu körúti lakásba tört be ismeretlen tettes. Az ajtót befeszítette, és arany ékszert, valamint pénzt vitt el mintegy 145 ezer forint értékben. Csütörtök hajnalban pedig egy Dózsa György utcai presszó ablakát törte be valaki. Az ablakon bement, és 130 ezer forint értékű cigarettával, szeszes itallal és váltópénzzel távozott. europress Ismeretlen holttestek Két, feltehetően évekkel ezelőtt gyilkosság áldozatául esett személy holttestét emelte ki a földből a rendőrség Dunavarsány külterületén. A holttestek kiléte egyelőre ismeretlen. Garamvöl- gyi László, az ORFK szóvivője határozottan cáfolta azt a sajtó- értesülést, miszerint az egyik holttest a móri bankrablással összefüggésbe hozott Farkas Róberté lenne, europress A nagyerejű oltás ellenére is fennállt a robbanásveszély FOTÓ: FŐVÁROSI TÜZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG VASÚTI BALESET. Egy Rakamaz irányába haladó tehervonat szerda este Füzesbokor közelében elgázolt egy 46 éves nyíregyházi férfit. A nyílt pályán történt tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja, az eddigi adatok szerint valószínűleg baleset történt. fotó: taipus attila Halott volt, bizonyíték nincs Máig sincsenek lakat alatt azok, akik Dorogon egy éjszaka a 83 éves N. Jánosnét megverték, megkötözték, megszúrták, és végül megfojtották. Az áldozat arany ékszereit, valamint rézbojlerét ellopták. Az ügyészség három dorogi, illetve esztergomi férfit vádolt meg a szörnyű bűncselekmény elkövetésével. A megyei bíróság hármukat a terhűkre rótt bűncselekmény vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az jogerős. Dorog A vád szerint a három vádlott, L. József és társai egy éjszaka behatoltak egy 83 éves dorogi asz- szony lakásába. A védtelen nőt bántalmazták, megszúrták, végül megfojtották, és arany ékszereit, valamint rézbojlerét ellopták. Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a trió ellen. A megyei bíróság viszont a három vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól. Az ügyészség a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott fellebbezésében az ítéletnek megalapozatlanság és téves indokolás miatt hatályon kívül helyezését kérte, és indítványozta, hogy az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítsák. Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott bútorvásárlás céljából járt a sértett házában, de nem vásáGyors kamion Piros lámpa miatt megálló Trabantba rohant hátulról egy figyelmetlen kamion csütörtökön, Székesfehérváron. A Trabant három utasa közül ketten megsérültek. EUROPRESS rolt. Megállapodtak a későbbi áldozattal, hogy a férfi másnap újból felkeresi, lefesti a gázcsöveket, s ezért cserébe megkapja a rézbojlert. Másnap meg is jelent a munkára, ámde hiába csengetett, senki nem nyitott ajtót. Az éjszaka ugyanis valaki vagy valakik szörnyű módon megölték az asz- szonyt. A Legfelsőbb Bíróság az ügyészség fellebbezését alaptalannak találta. Úgy ítélte meg, hogy a megyei bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le a pert, s az ítélet indoklása is megfelelt a perrendi szabályoknak. Az ügy sajátossága, hogy a vádlottak bűnösségére közvetlen bizonyíték nincs, s a közvetett bizonyíték is elégtelen. Az elsőrendű vádlott bűnösségére utaló egyetlen bizonyíték az, hogy ujjlenyomatát a tetthelyen, a konyhaszekrényen megtalálták. A vádHamis vízum Hamis vízummal akart belépni egy ukrán férfi Ártándnál, több magyar és román utasnál pedig csempészett cigarettát és szeszt találtak a határ- és a vámőrök. EUROPRESS lőtt pedig a nyomozás során nem említette, hogy a bútort ottjárta- kor megérintette. A bíróság szerint az elsőrendű vádlott bűnösségének megállapítására ez az ujjnyom nem elegendő. A másodrendű vádlott bűnösségére az egyetlen bizonyíték az volt, hogy szagmintáját két alkalommal is 100 százalékos bizonyossággal azonosították a sértett szobájában. A bíróság szerint a szagazonosítás bizonytalan értékű ebben az esetben, amikor kétségtelen, hogy a vádlottak jártak előző nap a cselekmény színhelyén. Ez a bizonyíték tehát nem alkalmas arra, hogy a másodrendű bűnösségét bizonyítsa. A Legfelsőbb Bíróság állás- | pontja szerint a terhelő bizonyítékok - minden kétséget kizáró módon - csak azt bizonyítják, hogy a bűncselekményt a vádlottak is elkövethették. Egyébként a vádlottak alibijét megcáfolni nem lehetett. A Legfelsőbb Bíróság - a megyeivel egyetértve - nem talált elegendő bizonyítékot arra, hogy a bűncselekményt a három vádlott követte el. Ezért az elsőfokon eljáró bíróság ítéletét helybenhagyták, így az jogerős. MADARÁSZ ANNA Radírozott útlevél Elfogtak a határőrök csütörtökön egy bolgár utast Röszké- nél, altiről kiderült, hogy az útleveléből több árulkodó bélyegzőlenyomatot egyszerűen kitöröltek. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Tolnában történt HALÁLOS BALESET DUNAFÖLDVÁRON A 6-os főút dunaföldvári szakaszán, a 87-es kilométernél, egy Budapest felől érkező Volkswagen típusú személygépkocsi a síkos úton megcsúszott, áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol összeütközött egy teherautóval, visszacsúszott a másik sávba és ott is egy teherautónak ütközött, majd az árokba hajtott. A balesetben a személygépkocsi vezetője, egy harmincéves dunaföldvári férfi a helyszínen életét vesztette, utasa könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínelés és a mentés idejére a 6-os számú főutat teljes szélességében lezárták. ÚJABB GÉPKOCSIFELTÖRÉS SZEKSZÁRDON A tegnapi nap folyamán ismeretlen tettesek feltörtek egy kocsit a Landler Jenő utcában, majd kitépték abból a magnót és a hangfalakat. VÁZÁT LOPTAK Alkalmi tolvajok jártak az egyik boltban, a megyeszékhelyen. Miközben az egyik tettes elterelte az eladó figyelmét, a másik egy értékes vázát tulajdonított el. AKCIÓBAN A MOBILTOLVAJOK Két iskolából is jelentettek mobiltelefon-lopást szerdán, Dombóváron. A kár mindkét esetben több tízezer forint. SZENVEDÉLYBETEGEK FOSZTOGATTAK? Dohányárut, italt, váltópénzt loptak el ismeretlen tettesek egy dunaföldvári italboltból. A tolvajok éjszaka befeszítették az épület ablakát, és feltörték a játékgépet is. A lopási és rongálási kár több százezer forintra rúg. KIGYULLADT AZ AUTÓ Dombóváron a Népköztársaság útján csütörtökön délben kigyulladt egy VW Passat gépkocsi motortere. A tüzet a dombóvári lánglovagok oltották el. FELTÖRTÉK A GÉPKOCSIT Szekszárdon a Tesco áruház parkolójában csütörtökön délután ismeretlen személyek feltörtek egy gépkocsit és elvittek két táskát, valamint iratokat. KAMIONNAL KOCCANT Csütörtökön délelőtt negyed tízkor egy Bétáról kifelé, az 56-os út irányába haladó Alfa Romeo típusú személyautó vezetője a kereszteződésben nem az útviszonyoknak megfelelően vezetve gépkocsiját neki sodródott egy ismeretlen külföldi kamion pótkocsijának kerekéhez. Személyi sérülés nem történt, a kár mintegy 300 ezer forint. A fia fogta le a szurkáló apát Tokod Családi perpatvarként kezdődött, és a bíróságon végződött az az ügy, amelynek során a megyei bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a tokodi Ú. Lászlót. A vádlottra az elsőfokú bíróság 10 hónapi - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős. Családi perpatvarral kezdődött az az ügy, amely később a jog asztalánál folytatódott. Ú. László- né elköltözött férjétől, és három gyermekük közül a két kisebbet magával vitte Budapestre. Ú. Lászlóné 2002 januárjában B. Tamással, a későbbi sértettel, gépkocsival Tokodra utazott, hogy a gyermekek akváriumát elszállítSzétlőtték az Budapest Mesterlövészek akadályozták meg egy tűzben felhevült acetilénpalack felrobbanását a főváros XVI. kerületében. A rendőrség terrorelhárító csoportjának két tagja több lövéssel „hatástalanította” az időzített bombaként izzó gáztartályt. A Színjátszó utcában álló családi ház tulajdonosa csütörtökön, a délelőtti órákban a pincéjében hegesztett. Egy időre félbehagyta a munkát, és a műhelygarázsból felment az emeletre. Nem vette észre, hogy hegesztés közben egy szikra gyúlékony anyagra pattant, és lassan lángba borította a pincét. Ekkor már az emeleten tartózkodó tulajdonos is észrevette a bajt, és két otthoni tűzoltó készülékkel próbálta megfésák. Érkezésük előtt felhívták a volt férjnél maradt legnagyobb fiút, hogy vigye le az utcára az akváriumot, mert nem akarnak a házba bemenni. A későbbi vádlott, a férj is kiment az érkezőkhöz, hogy megbeszélje feleségével válásuk részleteit. Éz normális emberi hangon nem sikerült, csakhamar veszekedéssé fajult az egyezkedés. Az ingerült vádlott beszaladt a házba, és magához ragadott egy konyhakést. Visszament az utcára, ahol B. Tamást vesetájon szúrta. A nagyfiú lefogta az apját, így a sértett és a válófélben lévő asszony sietősen eltávozhatott. Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a szúrás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására. Az ügyész, a vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette, így az első fokon jogerős lett. MADARÁSZ izzó palackot kezni a hatalmas lángokat, ám egyik sem működött. A riasztott fővárosi tűzoltók percek alatt a helyszínre értek: egy acetilén- és egy oxigénpalackot menekítettek ki a lángokból. A hő hatására az egyik palackban már beindult a kémiai reakció, és a folyamatos hűtés ellenére robbanásveszélyessé vált. Megsérültek az épületben lévő gázvezetékek is. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az Europressnek elmondta: biztonsági okokból azonnal szükségessé vált az utca kiürítése. A délelőtti órákban mindössze öt embert találtak otthon a környező tizenkét házban. Végül a megfeszített küzdelemnek a rendőrség mesterlövészei vetettek véget, akik több lyukat ejtve a palackon, pillanatok alatt elhárították a robbanásveszélyt, EUROPRESS