Tolnai Népújság, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-29 / 24. szám

2004. Január 29., Csütörtök MEGY E I TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét IHAROSI IBOLYA Titkos ütemterv A szekszárdi közgyűlés bizottságai zárt ülésen tervezik tárgyal­ni azt az ütemtervet, amely feltehetően arról szól, hogy milyen sorrendben és időhatárok között szükséges elemezni egy-egy prob­lémát, majd dönteni arról, miként szervezzék át a város gazdálko­dását, beleértve az intézményhálózatot és annak működését. Meg­lepő e döntés, hiszen ha valami, akkor az átvilágítás tényei, az azokból levont következtetések, valamint a lehetséges és szükséges döntések az egész város nyilvánosságára tartoznak. Ráadásul az átvilágítás megállapításairól és következtetéseiről lapunk már so­rozatot közölt. Akit érdekelt tehát, az már sokat tudhat a témáról. Miként fogadja el a város polgára, ha megszűntetik hajdani óvodáját, vagy éppen a gyerekét, unokáját kell másik intézmény­be járatnia mint eddig, ha nem hallotta ennek indokait, ha nem ismeri meg az érveket és ellenérveket. Ha azt érzi, hogy titokban, a háta mögött elfogadnak valamilyen ütemtervet az őt és családját érintő kérdésekben. Keserű és nem éppen népszerű döntésekről van szó, hiszen szükségképpen lesz létszámleépítés is. A döntés­hozók legalább mondják el nyíltan, hogy miért. Kommunikációs közhely, hogy ahol információhiány keletkezik, ott megindulnak a találgatások, a pletykák. Akár tiltakoznak a (még?) nem is tervezett döntés ellen. Bonyolult szociális ellátások Változnak a lakásfenntartási támogatások feltételei Az oktatás és az egészségügy mellett a szociális gondoskodás a legnagyobb tétel a települések költségvetésében. Segélyek és támogatások formájában jelenik meg, nem kevés indulatot ka­varva. Az önkormányzatok számára a segélyek folyósításának többsége törvény által előírt kötelezettség. Tolna megye A paksi önkormányzat családvédelmi és szo­ciális osztályának tavaly kiadott szociális ka­lauza huszonöt féle pénzbeli és tíz termé­szetbeni ellátást sorol fel, ezen túl további ti­zennégy szociális szolgáltatást. Ezek többsé­gét törvény írja elő az önkormányzatok szá­mára, néhányat helyi kezdeményezés alap­ján önkormányzati rendeletben határozták meg. Az egyik leggyakrabban igénybe vett segély a lakásfenntartási támogatás, amely­nek feltételei a Parlament által decemberben elfogadott költségvetési törvény nyomán most változnak. A helyi rendeleteket termé­szetesen igazítani kell a törvényhez, ennek határideje február 28. A módosítás szélesíti a támogatást igénybe vehető családok körét ­mondta egybehang­zóan Csikai Gyu- láné, a paksi polgár- mesteri hivatal osz­tályvezetője, Schrott Ferencné, a dombó­vári hivatal munkatársa és dr. Révész Judit, Dunaföldvár aljegyzője. Mindhárom város­ban korábban is létezett ez a támogatási for­ma, a kidolgozás alatt álló változtatások alapjaiban nem érintik ugyan a rendszert, de valamivel többen ve­hetik majd igénybe, és havi ezer forintról ket­tőezerötszázra nő a minimális összege. Az igénylés alapfeltétele a családon belül egy fő­re jutó jövedelemtől függ (az öregségi nyugdíj legkisebb ösz- szegének, 23.200 fo­rintnak másfélszeresét nem érheti el), és az elismerhető lakásfenntartási költségek (víz, csatorna, villany, albérleti díj, távhő, közös költség, törlesztőrészletek) összegének az összes jövedelem 35 százalékát meg kell ha­ladnia. Kedvező változást jelent az önkor­mányzatok számára , hogy a lakásfenntartá­si támogatásokra kifizetett pénz kilencven százalékát visszaigényelhetik a központi költségvetésből, korábban ugyanis normatív támogatást kaptak, ezt kellett kiegészítenie az önkormányzatoknak. Rákosi gusztáv A segély több lehet, mint a fizetés Ha egy család valamennyi, törvény által biztosított szociális se­gélyt, támogatást igénybe vesz, akár a százezer forintos havi nettó bevételt is elérheti - hangzott el a dunaföldvári önkor­mányzat költségvetést előkészítő munkaértekezletén. Ez az összeg több lehet, mint amit minimálbérrel megkereshetnek, így a szociális rendszer negatív társadalmi hatásokat eredmé­nyezhet. A város képviselő-testülete korábban rendeletet alko­tott, hogy a szociális támogatásokat kérők vagyoni helyzetét is vizsgálják, ezzel a visszaélések egy része megelőzhető. Megkérdeztük olvasóinkat Halat vagy hálót? A munkanélküliek többsége annak örülne a legjobban, ha végre munkához jutna. Ha ez mégsem sikerül, akkor sem akar éhen halni, ezért joggal várja el, hogy az erre illetékesek támogassák őt. Arra voltunk kíváncsiak, ez tényleg jogos el­várás-e vagy a munkához való jog élvez elsőbbséget. Körtés József, Szekszárd: Jó kérdés. Segély mindig volt a leginkább rászorulók számára. Dolgozni pedig nem csak azoknak kell, akik rá vannak szorulva. Botor Lajos, Szekszárd: Én inkább munkát adnék nekik. Min­denki dolgozzon meg a pénzért. Manapság sem a fiatalok, sem a munkanélküliek nem vállalnak munkát kevés pénzért.' Apró Györgyné, Paks: - Ha halat adok, egyszer lakatom jól azt, akin segítettem. Ha megtanítom halászni, egyenesbe kerül az élete. Nem a segélyek szükségességét vitatom, de csak a valóban rászorul­takról szabadna így gondoskodni. Ulbert Sándor, Paks: - Mindenki számára munkát kellene bizto­sítani, és csak azokat segélyezni, akik önhibájukon kívül váltak rá­szorulttá. Nehéz ezt megvalósítani, de meg kéne akadályozni, hogy aki nem is akar dolgozni, megéljen a segélyekből. ■ Előző kérdésünk: Eredményes lesz-e az új pénzügyminisz­ter spórolási ötletbörzéje? Szavazóink ebben nem na­gyon bíznak, 85 %-uk vok­solt nemmel. MAI KÉRDÉSÜNK: , Átveszik-e az uralmat az autókban a viharosan fejlődő dízelmotorok? Szavazhat az interneten: www.tolnainepuJeag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Pénz, szervezettség, együttműködés A franciák jöttek, és őszintén elmondták tapasztalataikat Unió előtti továbbképzés magyar gazdák számára, röviden ez volt a tartalma annak a tanácskozásnak, melyet a megyei ag­rárkamara szervezett Szekszárdon, a Vármegyeháza Díszter­mében. A franciaországi Aube megyéből érkezett ötfős dele­gáció tagjai megosztották tapasztalataikat a Tolna megyei gazdálkodókkal. Szekszárd nappal az uniós csatlakozás előtt, milyen tanácsokat adnának a ma­iéit ház előtt tartotta meg előadá- gyár borászoknak. Denis Velut, - sát Denis Velut, a franciaországi aíd maga is borász - elmondta: Aube megyében gazdálkodó sző- többször járt már hazánkban, és lész-borász, valamim Hervé Denor- kiváló minőségűnek tartja a ma- madie, a kamara alelnöke, és egy- gyár borokat. Ennek ellenére a ben a delegáció vezetője. A francia marketingre, a reklámra kellene a borászat fejlődését, gondjaikat, legnagyobb hangsúlyt fektetni, hi- eredményeiket ismerhették meg szén azokat is meg kell győzni ar- általuk a hazai termelők. A szak- ról, hogy milyen jó bort készítenek mai tanácskozás szünetében arról a szekszárdiak, akik ezt a nevet kérdeztük őket, hogy három hó- még soha nem hallották. Ehhez keif, hogy anyagiakban, szervezett- 1992-ben az Öböl-háború miatt őr­ségben, együttműködésben közös tőkésítési válság alakult ki Francia­stratégiát dolgozzanak ki a szőlé- országban. Általában a gazdasági szék, borászok. Külön-külön nem problémák összerázzák a termelő­fognak piacot nyerni. Franciaor- két - mondta az alelnök. Tegnap szágban átlagosan 1,5 hektár szőlő délután az unióban várható agrár jut egy-egy termelőre. Ebből ott támogatásokkal folytatódott a sem lehet megélni. A legkisebb szakmai tanácskozás. A Földmű­szőlőültetvény, mely már eltart egy velésügyi és Vidékfejlesztési Mi­családot, az legalább 4-5 hektár nisztérium Integrációs Főosztályá- kell hogy legyen. Még Champagne- nak munkatársa, Schütz Nándor ban, Franciaország leghíresebb tartott előadást a magyar felkészü- borvidékén is sok termelő van, aki lés jelenlegi helyzetéről. Az előadó munkahely mellett, másodállás- elmondta, hogy az egyszerűsített ban foglalkozik szőlővel és borral, támogatási rendszerben a csatlako- Kezdetben a termelők összefogása zást követően az ültetvénnyel (sző- Champagneban sem ment köny- lő és gyümölcs) rendelkező termé­nyen - mondta Hervé Denor- lök jól járnak, hiszen hektáronként madie, a kamara alelnöke. Akkor 17 ezer forint körüli támogatásra kaptak észhez a gazdák, amikor számíthatnak. mauthner Táncház: újra feléled? A magyar embert megérinti a magyar kultúra Van igény a néptáncra, népzenére, ha nem is látványosan, de szaporodnak a táncházak. A paksi művelődési központban a Csurgó zenekar és Vass Oszkár tánctanár rendez táncházat havonta egyszer felnőtteknek, egyszer gyerekeknek. Paks A Csurgó zenekar közreműködé­sével immár három Tolna megyei településen, Bátaszéken, Duna- földváron és Pakson működtetnek táncházat havi egy alkalommal. Az atomvárosban e héten tartottak gyerekeknek kézműves foglalko­zással kiegészítve táncházat, pén­teken este pedig a felnőtteket vár­ják. Az összejöveteleken azontúl, hogy minden alkalommal újabb táncdialektussal ismerkednek, népszokásokat, hagyományokat elevenítenek fel. Általában a hó­naphoz kötődően választanak té­mát, így a januári táncház a vízke­resztről, három királyjárásról és a farsangról szól. A Csurgó zenekar - Lajtiné Sza­bó Adrienn, Siklósi Krisztián, Bartha Zalán és Bartha Balázs - mellett, a Mecsek Táncegyüttes tagja, Vass Oszkár foglalkozik a gyerekekkel, a tánclépéseket az ő segítségével sajátítják el. - Vannak olyan gyerekek, akiket mással - például gyöngyfűzéssel - sikerült idecsábítani, de annyira megtet­szett neki a zene, a tánc, hogy a szüleik is elkezdtek járni a tánc­házba - meséli Lajtiné Szabó Adri­enn, akinek örömet jelent, hogy nő a táncházak száma. - A magyar embert megérinti a magyar kultú­ra. Meghall egy dallamot, meglát egy néptáncot, s a hatása alá kerül. Azonban sok kitartásra volt szük­ség, míg eljutottak addig, hogy szinte minden héten akad olyan időpont, amikor tartanak tánchá­zat a megye valamely településén. VIDA TÜNDE Uniós ötletbörze: együtt könnyebb Dunaszentgyörgy Uniós ötletbörzét rendezett az önkormányzat a civil szerveze­tek, valamint a vállalkozók szá­mára. A beszélgetésen áttekintet­ték az uniós pályázatokra elké­szíthető közös projektek lehető­ségeit. A találkozót Nyúl Petra, a Dunaszentgyörgyért Egyesület tagja vezette, az ötleteket taná­csokkal segítették a meghívott szakemberek, Nagy Ferenc, a Tolna Megyei Munkaügyi Köz­pont munkatársa, Fekete Kataliif, a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ munkatársa és Balogh Attila, a Paks - Dunaföldvár Tér­ségfejlesztő Önkormányzati Tár­sulás menedzsere. írói Tolnában fl-Z-ig Bonyhád - Hulladékgyűjtő prog­ramot indított iskolásoknak a Bonycom Kft. A Völgységi Isko­laszövetséggel és a Hon-lappal közösen pályázatot hirdettek műanyag kupakokból összeállí­tott tárgyak készítésére. A cél: a diákok fantáziájának megmoz- dítása mellett, hogy a műanyag palackok kupak nélkül kerülje­nek a hulladéktárolókba. Erre a szemétgyűjtő gépek kímélése érdekében van szükség. ipái BÖlCSke - Az Agro-Bölcske Rt, az önkormányzat és a hegyközség vezetői véglegesítették a február végi borbírálat programját. Meg­állapodtak, hogy az eredmény- hirdetést az elmúlt években már bevált módon egy szakmai elő­adással egybekötött vacsorán rendezik márciusban. irg> Dunaföldvár - Schwarzenbarth Lilla, a Beszédes József Általá­nos Iskola nyolcadik osztályos tanulója negyedik helyezést ért el az ÉLTE budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázi­uma országos műveltségi vetél­kedőjén biológia kategóriában. A földvári kislány a biológia és kémia írásbeli után a hetedik helyen állt, a szóbeli feladatok megoldásával lépett előre, ered­ményével mentesül a szakos írásbeli felvételi vizsga alól. A versenyre Babits Józsefné, a vá­ros Egyesített Szociális Intéz­ményeinek vezetője készítette fel a diákot. trgi Gerjen - A'képviselő-testület ülé­sén a fő napirendi pont a köz­ség idei költségvetésének első tárgyalása volt. A komp bérleti díjának és a földterületek bér­beadása után fizetendő adók ki­esése miatt a 160 millió forintos költségvetésben előreláthatóan mintegy 11 milliós hiánnyal kell számolni, miközben ingat­lanokat is kénytelen lesz érté­kesíteni az önkormányzat. El­napolták a közétkezés térítési díjainak emelését, mert a költ­ségek csökkentésére további le­hetőségeket keresnek. (rg> Harc - Elfogadható az adózási morál Harcon - állapította meg a helyi képviselő-testület. Az el­múlt évben a tervezett adóbe­vételek mintegy 80-90%-a folyt be a község kasszájába. Harcon a kötelező gépjárműadón kívül magánszemélyek és vállalko­zók kommunális adójából, va­lamint iparűzési adóból adódik össze az évi 3,5-4 millió forint­nyi adóbevétel. rsw MadOCSa - Az önkormányzat négy tantermes iskolát szándé­kozik kialakítani a felső tagozat számára a mezőgazdasági szö­vetkezettől megvásárolt iroda­épületben. Tegnap egyeztetést tartottak a tervezővel, a szerző­dés szerint február 20-ra ké­szülnek el a tervek. Az átalakí­tás költségeire pályázatot kí­vánnak benyújtani uniós ala­pokhoz. (rg) Paks - Az önkormányzat bizott­ságaként működő külső város­részek településrészi önkor­mányzatának egymillió forin­tos keret állt rendelkezésére a tavalyi költségvetésből. A bi­zottságban a Cseresznyést kép­viselő Horváth Zoltán javaslatá­ra, amelyet az itt élőkkel egyez­tetett, a településrészt illető 250 ezer forintot a falucska határá­ban egy faragott díszkapu felál­lítására használják fel. /rgi Pusztahencse - a paksi vak Bottyán Gimnázium két végzős diákja folytatta a művelődési házban a népfőiskola soroza­tát. A történelem iránt érdek­lődő diákok közül Varga Ben­ce A náci műkincsrablások tör­ténete, Májer Viktor pedig A holocaust tagadói - akik kétlik a bizonyost címmel tartott elő­adást a mintegy húsz érdeklő­dőnek. (rg) Tamási - Defibnllátort nyert a ta­mási önkormányzat a Magyar Nemzeti Szívügyi Alapítvány pályázatán. Az orvosi műszert a napokban vette át a városi rendelőintézet ügyeletvezető orvosa. m TengeliC - Idén először szavaz­hattak a nézők a - tengelici di­ákönkormányzat által nemrégi­ben rendezett - kulturális be­mutatón arra a produkcióra, amelyet a legjobbnak találtak. Egyébként a műsor, amelyen több mint száz tengelici általá­nos iskolás szerepelt a helyi művelődési házban, általános tetszést aratott. A közönség dí­ját csak később, a március 15-i ünnepély alkalmából adja át a nyertes produkció szereplőinek a diáktanács elnöke. (sk> Tolna - Harmincnyolc tolnai ci­vil szervezetet tartanak nyilván a tolnai önkormányzatnál. Va­lamennyi egyesület - közülük idén először a mözsi iskola Mözs Gyermekmosolyáért Ala­pítványa és a Selyem óvoda a XXI. század Gyermekeiért Ala­pítványa - képviselője kapott meghívót arra a ma, csütörtök délután a tolnai Alimentál étte­remben tartandó rendezvény­re, amelyen a civilek munká­jukról, terveikről beszélnek a város polgármestere, művelő­dési bizottsága és a polgármes­teri hivatal illetékes munkatár­sai előtt. (sk) További települési információk: www.tolnainepujsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents